9.-10. Fejezet

 

Kilencedik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

– ...és aztán megdugtam egy három mellű nyuszit, aki rózsaszín tütübe volt öltözve – fejezi be Shane, és keményen a mellkasomba böki az egyik ujját. – Mit gondolsz, jó ötlet volt?

– Mi? – Megdörzsölöm a mellkasomat. Biztos vagyok benne, hogy az a bökés zúzódást fog hagyni maga után. – Miről beszélsz?

– Mondd meg te. – Szúrós pillantással bámul rám, és örülök, hogy a recepciós pult közöttünk van. Shane elég ijesztő, amikor dühös. –Te az elmúlt tíz percben totálisan máshol jártál fejben – mondja, miközben ujjával is nyomatékosítja a mondottakat.

– Ezúttal mérted is az időt? – Seth, Shane féltestvére hátba veregeti, és az íróasztal fölé hajolva a számítógép képernyőjére néz. – Ki lesz a következő, R? Á, látom már. Megvan.

– Állandóan elkalandozik, ugye, Seffers? – kérdezi Shane Seth-et, mintha én itt sem lennék. – Ez aztán a kibaszott szerelem.

Seth kacag. – Bökd ki, R. Ki a szerencsés fickó?

– Fogjátok be mindketten – fintorgok, és úgy teszek, mintha ellenőrizném a képernyőn lévő időbeosztást.

Lehet, hogy ezek ketten féltestvérek, de nekem úgy tűnik, mintha ikrek lennének. Magasak, puha fekete hajjal és csokoládébarna szemekkel, dögösek. Természetesen heterók, amit biztosan tudok, és jó barátok, de nem csak ezért nem váltanak ki belőlem semmit.

Jason.

A napok a munka és a Soul Stain látogatásával kapcsolatos megbeszélések homályában teltek el, de az éjszakák… Biztos vagyok benne, hogy kéztőalagút szindrómám lesz attól, hogy minden este Jason emlékére verem ki.

Jason, ahogy a lakásomban volt, veszélyes és dögös volt.

Jason leveszi a felsőjét.

Jason térden állva.

Jason a szájával kényeztet.

Jézusom, bassza meg.

– Szóval, mi lett azzal a nyuszival? – Seth megragadja Shane-t a vállánál, és kacsint egyet felém, mielőtt visszaterelgetné a féltestvérét a fülkéjébe. – Biztos vagy benne, hogy nem te voltál az, aki a rózsaszín tütüt viselte?

Megrázom a fejem és sóhajtok. Idióták.Az sem igaz, hogy folyton elkalandozok.

Vagy igen?

Ellépek a számítógéptől, és felnézek, amikor megszólal a csengő, és belép egy ügyfél.Egy csinos szőke, aki rám mosolyog és... ismerem őt.

Oké, ez nem egy ügyfél, hanem Shane barátnője, Cassie.

– Hé, R. – Integet felém, és tekintete máris Shane fülkéje felé rebben. – A kedvenc srácom egy vendéggel van, vagy szabad? Megnéznéd a szipi-szupi terveződet?

– És ha szabad? – felvonom a szemöldököm. – Akkor mi lesz?

Egy gyors vállrándítás. – Csak köszönni akarok. Nem találkoztam vele ma reggel.

Ez minden? Fintorogva intek neki a fülke felé. – Szabad.

Az íróasztal fölé hajolok, miközben ő a jelzett irányba szökken és látom, hogy Shane kijön elé. Hatalmas vigyor terül szét az arcán, karjába kapja és körbeforgatja.

– Hiányoztál, bébi – mondja, majd megcsókolják egymást.

Nincs különleges alkalom. Nem ez az első alkalom, hogy az egyik csaj eljön, hogy meglátogassa valamelyik Damage srácot. Vagy valamelyik srác vesz valami szépet a csajának, vagy elviszi vacsorázni.

Olyan, mintha... mintha nem tudnának külön lenni pár óránál tovább, mielőtt annyira hiányoznának egymásnak, hogy az már elviselhetetlen. Nem igazán értem.

Amikor Ocean elküldött, pokolian hiányzott. Amikor Livvy meghalt, nos... megdörzsölöm a mellkasomat, a fantomfájdalom miatt, ami ott van a szövet felett, amely a heget rejti, ami a bőrömön és a szívemben van.Ő volt a legjobb barátom a lakókocsiparkban, amikor gyerek voltam. Az egyik nap megbolondultunk, elloptunk egy autót, és olyan gyorsan hajtottunk, ahogy csak tudtunk, éppen úgy, ahogy a bátyám tenné illegális utcai versenyeken, hogy pénzt szerezzen nekünk.

Balesetünk volt, Livvy meghalt, és én... Igen, még mindig hiányzik. És bár Ocean még mindig magát hibáztatja ezért, én nem.

A lényeg az... Hogy hiányozhat valaki, akit csak most láttál? Mintha nem tudnál élni nélküle öt percig. Mintha nem kapnál levegőt.

Jézusom.

Ez nevetséges. Teljesen hülyeség. És ahogy Shane tartja őt... mintha össze akarna olvadni vele. Úgy csókolja, mintha nem tudná abbahagyni. Annyira... szerelmesek. Annyira szükségük van egymásra.

Olyan kibaszott boldognak tűnnek.

És semmi közöm hozzá, szóval nem tudom, mi ez az üresség a gyomromban, és miért villan át az agyamon Jason képe, mint egy szikra.

Egyáltalán semmi közöm hozzá.

 

* * * *

 

Ez nem magyarázza meg, hogy miért megyek el minden este az utca mellett, ahol tudom, hogy Jason szokott lógni. Dolgozik. Kuncsaftokat szed fel.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy nem zavar. Hogy megértem, miért. Miért nem csinál valamit, bármi mást a megélhetéséért? Akarja, ezt?

Nem kellene jobban igyekeznie, hogy kilépjen ebből a mókuskerékből?

Tudom, hogy Ocean beszélt vele erről. Jesse is. Kihallgattam néhány beszélgetésüket, és tudom, hogy ők is csodálkoznak, hogy miért nem fogadja el az ajánlatukat, hogy segítsenek neki kijutni.

Mintha nem is akarna.

Ő már felnőtt, emlékeztetem magam. Hogy mit tesz, vagy nem tesz az a saját dolga. És semmiképpen sem az enyém.

És semmi okom arra, hogy körbeautózzam a háztömböt,és újra végigguruljak az utcán – az ő utcáján. Mit csinálok? Nincs itt, ami azt jelenti, hogy egy kuncsafttal van. Vagy otthon van. Csak az van, hogy...

Hogy az elmúlt napokban nem láttam őt. Mármint itt. Amikor errefelé járok. Nem mintha kerestem volna, vagy ilyesmi.

Nem mintha arra számítottam volna, hogy megismétlődik, ami legutóbb történt.

Bassza meg, nem.

Úgy értem, mi van, ha mégis? Megint fizethetnék. Mint mindenki más.

Nem, nem, Jézusom. Nem ez az első alkalom, hogy erre gondolok, és ez megőrjít. Nem leszek csak egy kuncsaft. Jason kuncsaftja. Egy munka.

Akkor mit akarsz? Kérdezem magamtól, és előre láthatóan nem kapok semmi választ.

Csak haza kellene mennem, enni valamit, és aludni egy kicsit. Úgy döntök, hogy a közelgő esemény miatti stressz az, ami nyugtalanná tesz.

És persze, amikor meghozom a döntést, és megfordulok, hogy hazainduljak, meglátom őt.

Egy magas, öltönyös fickóval beszélget, vagy inkább a fickó beszél és az épület téglafalához szorítja őt.

Jason megrázza a fejét, és meglöki a fickót.

A fickó nem mozdul.

Vörös köd lepi el az agyam. Anélkül, hogy észrevenném, azon kapom magam, hogy fékezek és megállítom a kisteherautót, kimászom belőle és odamegyek hozzájuk.

Hozzá.

Jason észre sem vesz, amíg oldalra nem löktem a férfit az utamból. – Nem – mondom.

Jason rám pislog, és az arca elsápad. – Raine?

– Nem, nem mész el vele.

Most meg összevonja a szemöldökét, és rám mered. – Tényleg? Baszd meg, Raine.

– Ez a tervem – motyogom, és ismét meglököm a fickót, aki átkozódik velem. – Te maradj ki ebből.

– Én beszéltem le vele először! – fröcsögi a fickó. Magas, szemüveges és nagyon rossz ízlése van a ruhák terén. Úgy értem, még én is látom. – Nem avatkozhatsz csak úgy bele!

Nem veszek tudomást róla, és Jason pillantásával találkozom. – Fizetek, a szentségit! Fizetek egy éjszakáért veled. Mondd meg, mennyit.

Nagyot nyel, és figyelem, ahogy a torkában megmozdul az ádámcsutkája.A fényben borosta árnyékolja az állát, mintha nem borotválkozott volna ma reggel. Sötét szemei ragyognak az utcai neonok fényében, és a szája...

Bassza meg, nem tudom abbahagyni a szája bámulását, elképzelem a farkamon, a mellkasomon, a torkomon. Az ajkaimon. Olyan közel állok, hogy hallom, ahogy zihálva lélegzik, látom, hogy kipirul az arca. Érzem az illatát és ettől a számban összefut a nyál.

– A francba – suttogja, és a kopaszodó fickóról egy pillantást vetett rám. – Komolyan mondod.

Ez nem kérdés, de azért válaszolok. – Igen.

Valamilyen okból, amit nem igazán tudok megmagyarázni, igen. Nem hagyom, hogy ez a ronda szemétláda, vagy bárki más, megdugja Jason-t.

A bűnösök a pokolban égnek. Márta nénikém szavai visszhangoznak a fejemben, a háttérzaja minden mocskos dologhoz, amit a fantáziám Jason-nal művel. A pokolban fogsz égni.

Apicsába. Ez már a pokol.

Szemei tágra nyíltak, sötétebbek, mint valahaés mélyen elnyelnek, elvesztem egy olyan labirintusban, amihez hasonló nem létezik. – Akkor jó. Hová?

– Az én lakásom – mondom, és lenyúlva megfogom a kezét, és megrántom. – Gyere.

Jason motyog valamit, ami lehet, hogy átokés követ engem, keze forrón a tenyeremhez simul, hosszú ujjai erős szorításba zárják az enyémet.

Még csak rá sem pillantok a másik fickóra, ahogy elvezetem Jason-t a kocsimhoz. Legalább ma este az enyém.

Tízedik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

Mi a fene folyik itt? Raine a lakásába visz, és nem azért, mert megvertek vagy fázom, ezúttal nem.

Nem azért, mert tartozom neki valamivel, hanem azért, mert azt akarja...

Engem akar.

Nem, javítom ki magam, és alig bírom megállni, hogy ne verjem a fejemet a műszerfalba, hogy rendezzem a hülye gondolataimat. Nem engem. Egy szopást akar. Szexet akar. Azt akarja, hogy kielégítsem.

Mint a többi férfi.

Bármelyik kurvát választhatta volna, az a hülye, reménykedő belső hang ragaszkodik hozzá. És ő engem választott.

Jézusom, nem. Tudod, hogy megy ez. Azért jött hozzád, mert ismer téged. Könnyű volt. A bátyja valószínűleg elmondta neki, hogy hol lógsz, és...

De az agyam itt megáll. A gondolat, hogy Raine megkérdezi a bátyját, hogy hol talál meg engem, fizetett szexért, még nekem is túl sok. Ocean annyira védelmezőnek tűnik.

Az ablaknak támasztom a fejem, a homlokomon a hűvösség megnyugtatóan hat rám. Mintha tényleg ismerném Ocean-t. Ocean védelmezi a testvérét, nem engem. Persze, segít nekem, és én kurvára hálás vagyok. De én nem vagyok…az övé. Nem a családom.

Összeszorul a torkom. Mi a faszom. Biztos fáradtabb vagyok, mint gondoltam, ha ez a gondolat ennyire szíven ütött. Ezt tudtam. Tényleg tudom. De Raine valahogy kívánságokra késztet. Olyan dolgokra vágyom, amiket kurvára nem kaphatok meg, vagy amikről még csak nem is álmodhatok.

Szemétláda.

Rámeredek, hogy jól megnézzem, ahogy tovább vezet, de elfordulok, amikor rám néz.

Ő egy fizető kuncsaft, emlékeztetem magam, és ez csak azt mutatja, hogy mennyire elbaszott vagyok, ha folyamatosan emlékeztetnem kell magam erre az egyszerű tényre.

Hagyd a szarságot. Nyugalom. Mosolyogj. Viselkedj szépen.

Könnyebb mondani, mint megtenni. Olyan, mintha forrongó harag, zűrzavar és vágyak tömkelege lennék, és mióta nem tudom ezt magamban tartani? Ez a végnélküli huzavona Simonnal, a stressz és a verések biztosan nem segítenek.

De amikor megállunk a lámpánál, nem tudok nem ránézni újra,és az a finom bizsergés a gerincemben újra elkezdődik, ami elég ahhoz, hogy kényelmetlenül mocorogjak az ülésen.Egyenesen bámul előre, a profilja komoly, a telt ajkak összepréselődnek, a sötét szemöldökét ráncolja, az állkapcsa feszes.Úgy értem, igen, jóképű. Ezt már megállapítottuk.

Egy jóképű rohadék.

Ez nem változtat semmin.

Amikor leparkol, felém fordul, én már nyitom az ajtóm és kimászom, hogy elkerüljem a tekintetét.

Meg tudom csinálni. Tényleg meg tudom csinálni.

A pokolba is, kurvára nincs más választásom. Vagy úszom, vagy megfulladok, és addig nem adom fel, amíg az egész bandámat ki nem viszem ebből a városból egy biztonságos helyre.

Ezután minden tétnek vége, és próbálok nem túl sokáig gondolkodni ezen, miközben követem Raine-t a lakásáig.

 

* * * *

 

– Hogyan akarsz engem? – kérdezem, a dzsekimet a kanapé háttámlájára dobom, és a kihűlt kezemet dörzsölgetem, hogy felmelegítsem. – Levetkőzzek?

Azt akarom, hogy vége legyen. Félek attól, ahogy a testem reagál Raine-re, és nem csak ettől.Több kuncsaftra van szükségem, és minél hamarabb végzek ma este, annál jobb.Csontfáradt vagyok. Ahogy a lakás melege kezd belém szivárogni, el kell fojtanom egy ásítást.

Annyira nem szexi.

Raine még nem szólt semmit, és én még mindig kerülöm a pillantását. Ahelyett, hogy újra megkérdezném, áthúzom a fejemen a világoskék tank toppomat, és hagyom, hogy a földre hulljon. Ma is felkapcsolta a lámpát a sarokbanés a halvány fényben remélem, hogy nem fog túl nagy figyelmet fordítani az új zúzódásaimra. Nem akarom, hogy megismétlődjön a múltkori este.

Nem szabad elfelejtenem, hogy elrejtsem őket, talán egy kis sminkkel. Mayleen össze tudna rakni,neki van a legdurvább smink készlete, amit valaha láttam, és nem mind lopott.

Megrázom a fejem, kezem a kanapé háttámlájába nyomom, körbejárva azt.Nem minden kuncsaft szereti a szexet egy összevert kurvával, még kevésbé...

– Jason.

A hangja megállít, és a vállaim meggörnyednek. Nem tudom, hogy miért,az izmaim megfeszülnek.

Oké, ez nem igaz, tudom: mindig feszült vagyok, az idegvégződéseim égnek, amikor egy klienssel vagyok,és Simon és Társa legutóbbi foglalkozásai nagyon megviseltek. Ez egyszerűen túl sok. Nincs haladék. Nincs lélegzetvételnyi idő. És a drog iránti sóvárgás egyre erősebb, egyre inkább kicsúszik a kezemből az irányítás.

Ez kurva rossz.

Nem minden kliens bánt, mondom magamnak, és kántálásként ismételgetem a szavakat az elmémben, de mondd ezt a testemnek, amely a fájdalomra van felkészülve. Az egyik kezem a kanapé háttámlájára szorul, a másik pedig ökölbe.

– Jason?

Mosolygásra kényszerítem magam, hogy elengedjem a halálos szorításomat a kanapé háttámláján, és felé fordulok.

Az elmém elcsendesedik. Másfajta feszültség járja át a testemet, mert a francba, ez a pasi dögös. Levetette a kabátját, és ahogyan puha szürke pólója a széles mellkasára és vállára simul, kisüti az agyamat.

Nem is beszélve a kopott kék farmernadrágról, amely karcsú csípőjére simul, és a hosszú lábairól, vagy az arcáról... A picsába. Az állán lévő sötét borosta jól áll neki.

Pislogok. Megnyalom az ajkaimat.A bizsergető érzés visszatért, a melegség elárasztja a belsőmet, és a golyóimba gyűlik össze.

Krisztusom. Mit csináltam? Nem kellett volna csinálnom valamit?

A munkám. Így van.

– Jason.

– Jelen – suttogom, és remélem, hogy a hangom szexisen hangzik, és nem kibaszott nyersnek. A tekintetemmel fel-alá cikázom a testén, aztán el kell szakítanom a pillantásom, amikor megakad a lába közötti dudoron, és a torkom kiszárad. – És készen. Mi lesz ma este?

Kinyitja a száját, majd becsukja. Sikerült összezavarnom, úgy tűnik.

Jól van. Még azelőtt lépek, hogy szavakba öntené a gondolatait.Így könnyebb. Lökd őket a helyes irányba, add meg nekik, amit akarnak, mielőtt kreatívak lesznek, és kibaszott fura módokat találnak ki, hogy megszerezzék.

A legkönnyebb őket leszopni. Ha belemennek, még egy dugásra sem fog felállni nekik, és ez nekem teljesen megfelel, még akkor is, ha a dugással több pénzt keresek.

Még azt sem mondtam meg neki, hogy mennyit számítok fel. Mi a baj velem ma?

– Mondok valamit – mondom, halkan, megnyugtatóanés remélhetőleg fülledten, ahogy felé lopakodom, és próbálom eldönteni, hogy a falhoz szorítsam-e, vagy leültessem, hogy jobban irányíthassam. Megveregetem a hátsó zsebemben elrejtett óvszereket. – Csak neked, egy szopás csak negyven dolcsi. – Mert én egy idióta vagyok. Általában tíz dolcsival többet kérek.

– Jason... Figyelj.

De ez egy kurva rossz ötlet lenne, bármit is mondjon. Megragadom a kezét, és a sötétkék kanapé felé húzom.A bútorok annyira konzervatívak, annyira férfiasak. Olyan normálisak.Egy apró lökést adok neki, és ő hagyja magát a nagy párnákra süllyedni, a szemei tágra nyílnak.

– Lazíts – mondom neki, miközben a lábai közé térdelek, az izmos, farmerbe bújtatott combjai mindkét oldalamon. – Dőlj hátra. Hagyd, hogy gondoskodjak rólad.

Az illata itt erősebb, a férfias illata betölti az érzékszerveimet, és szemmagasságban vagyok azzal a lenyűgöző dudorral.

Motyog valamit, és ezzel a szájára irányítja a figyelmemet.Az ajkai szétválnak, és hirtelen égető vágy támad bennem, hogy megcsókoljam.Szinte érzem az ízét a nyelvemen,elképzelem, ahogy az illata ízzé válik, keserédes és bódító, mint egy korty Jack,elképzelem, ahogy a nyelvemet a szájába dugom, és kicsikarok belőle egy mély nyögést.

Istenem. Nem tudtam kiverni a hangot a fejemből és elmozdulok a térdelő pozíciómból, forróság árasztja el a hátam, amikor a testem egészében összerándul.

Kezét a vállamhoz emeli, ujjbegyei a nyakamra simulnak, és én megrándulok. Ó, bassza meg, túl sokáig időztem.

– Engedd – mondom újra, megkísérlek egy újabb mosolyt, és hibát követek el, amikor felnézek a szemébe. Olyan gyönyörű kék, azokkal a hosszú, sötét szempillákkal... Elkapott és mélyen belesüllyedek. – Majd én – suttogom, és a cipzárjáért nyúlok.

De a keze a vállamon megfeszül, térden állva tart. – Várj.

– Mi van?

– Lassíts. Én csak... beszélgetni akartam. – Nyel, és az árnyékok elmozdulnak a tekintetéből.  – Nem tudom, hogy ez olyan jó ötlet-e.

– A múltkor is nagyon tetszett – csattanok fel, teljesen ésszerűen az én véleményem szerint. Hé, én egy kurva vagyok. Ez a munkám. – És ezért hoztál ide.

Célzottan nézem a nadrágja elején lévő sátrat, a farkát, amely olyan kemény, hogy az alakja kirajzolódik a puha farmerben.És a fenébe is, ez újra felidézi az emlékét annak, ahogy leszoptam őt, a méretét, a vastagságát, ahogy a hajamba markolt, ahogy nyögött...

Bassza meg, elég. Felemelem a kezem, és megragadom a csuklóját, azzal a szándékkal, hogy kiszabadulok a szorításából, megteszem, amiért idejöttem, és elmegyek.

Mielőtt azonban megtenném a lépésemet, sóhajtva enged el, és hátradől, leeresztett szempillái alól figyelve engem.

A bosszúság nem újdonság, de a csalódottság szúrása a semmiből jön. Mintha azt akartam volna, hogy ott tartsa a kezét, hogy továbbra is beszéljen hozzám.Hogy ragaszkodjon ahhoz, hogy megálljak, hogy időt szánjak rá.Hogy minden rajtam múlik, hogy ez nem üzlet…

De mi? Komolyan, Jason?

A való világ szuperélesen újra a fókuszba kerül. Amikor a gombjáért és a cipzárjáért nyúlok, nem tapogatózom, és ha remeg a kezem, észre sem veszem, minden figyelmemet a nadrágja kigombolására és a lenyűgöző merevedés kiszabadítására fordítom.Tehet úgy, mintha azt mondaná, hogy a beszélgetés csupán az, amit velem csinálni akart, de a farka másról árulkodik. A farkak nem hazudnak.

Ó, a picsába. Óvszer.

Majdnem elfelejtettem, és ez máris elárulja, hogy mennyire nem vagyok magamnál. Előhúzok egyet a hátsó zsebemből, és a fogaimmal feltépem.A latex íze ismerős, és nem is olyan kellemetlen. Óvatosan végiggörgetem Raine farkán – egy nagy farkon, erezett, vastag, hosszú és átkozottul forró...

És nem ismétlődhet meg a ma este. Úgy nem, hogy ennyire elvonja a figyelmemet.

Nem mintha el akarná terelni a figyelmemet, már nem. Kezeit lazán az oldalán tartja, a szemét rám szegezi, miközben meggyőződöm róla, hogy az óvszert teljesen feltekerem, és egy kicsit felszisszen, amikor meghúzom a hegyét.A combjai remegnek és a szája kissé ellazul.

Jólvan.

Rákacsintok, majd térdre ereszkedem, egyik kezemmel megragadom a farkát, és mélyen a torkomba veszem.

– Ó, bassza meg! – A háta felível, és a kanapén vonaglik, szélesebbre tárja a lábát, csizmája a semmibe rúg. – Lassan... lassíts.

Már megint ezzel jön? A fenébe! Büszke vagyok a képességeimre. Nem volt könnyű megtanulni, tökéletesíteni, és átkozottul jól csinálom, akkor mi a problémája?

Addig dőlök hátra, amíg csak a farkának a hegye van a számban, és kérdőn felvonom a szemöldököm.

Még mindig ívben hajolva van, hátravetett fejjel, csukott szemmel, a nyakát felfedve. Széles mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed,és pusztító vágyat érzek, hogy feltoljam a pólóját, és végignyaljam a lapos hasát egészen a mellizmáig,majd a torkáig, hogy addig harapjam, amíg meg nem jelölöm, hogy a mellkasomat az övéhez szorítsam, és ringatózzak vele.

Meg akarom kóstolni.

Bárcsak eldobhatnám ezt az óvszert, és szophatnám a csupasz farkát, megízlelhetném a sós ízét, amíg bele nem élvez a torkomban, amíg fel nem üvölt a gyönyörtől, és el nem veszíti minden önuralmát.

A légzésem szaggatott, a nadrágom hirtelen túl szoros lett, és a fejem túl könnyű, de ahelyett, hogy visszahúzódnék, még mélyebben magamba szívom, nyalogatom a farkának tövét, úgy szopom, mintha az életem múlna rajta. Mintha a latexen keresztül is érezném az ízét.

– Ó, Istenem. – Újra felível, megfeszül és a kezével kapkodva próbált megragadni valamit, de nem sikerült. – Megpróbálsz megölni.

Hümmögöm, belülről kuncogva a kétségbeesésén, és átérzem a fájdalmát, fájdalmas feszülés a golyóimban és a farkamban lévő nyomástól. A mellkasomban. Az ágyékom lüktet a szívdobogásom ütemére. Szabad kezemet a lábam közé teszem, és megtalálom a félig kemény farkamat.

A pokolba. Ez soha nem történik meg. Majdnem megfulladok a farkától, és a fogaimmal súrolom a fejét, amikor levegő után kapkodok. Erre ő hosszan és hangosan nyögdécsel, és utánam nyúl.

– Ha még egyszer ezt csinálod – zihálja egy pillanat múlva, mialatt igyekszem összeszedni magam – elélvezek.

– Hát akkor – lihegem, izzadság áztatja a hátam, a farkam minden hangjától és mozdulatától egyre keményebb lesz. – Ez a lényeg.

A farkam rángatózik, a vágytól elnehezülnek a golyóim, és nem tudom, hogy mi a faszt kezdjek ezzel.Nem a merevedésemmel, a fasz tudja, ebben szakértő vagyok,de azzal a felismeréssel, hogy Raine miatt kemény vagyok. Nem, egy kuncsaft miatt.

Eddig még sosem történt meg.

Szóval visszaveszem a merevedését a számba, és kényeztetem az ajkaimmal, nyelvemmel és ujjaimmal, húzogatva, simogatva, masszírozva,amíg fel nem kiált az összeszorított fogai között, és lüktetni kezd a számban, forrón ömlik gyönyörének bizonyítéka az óvszer belsejében.

Nyögök a farka körül, a nyomás a golyóimban is kibaszottul nagy, vékony a határvonal gyönyör és a fájdalom közötti.

Azt akarom, hogy a kezébe vegye a farkam, és addig verje, amíg el nem élvezek.

El akarok menekülni innen, hogy megbirkózzak ezzel az új szarsággal.

Tény, hogy most nem tudok mit kezdeni magammal.

És ez csak még zavaróbbá válik, amikor felemeli a fejét, a gyönyörtől csillogó szemeit rám szegezi, és azt mondja a szex utáni érdes hangján: – Meg akarlak érinteni.