Huszonnegyedik fejezet
Jason
Fordította:
Aemitt
– Ez az a pasi, akit
Josie-rabiztál? – kérdezi Adam,karcsú
testét a mellettem lévő falnak támasztva, ajkai között meggyújtott cigivel.
Fehérszőke haját eltolja az arcából, és jeges-kék tekintetét rám szegezi. – Az
a Ryan fickó.
– Raine. – Automatikusan mondom ki
a nevét,és akkor Adam szavai eljutnak a tudatomig. – Itt van?
– Haver, minket bámul. Átváltozik
törzsvendéggé?
– Nem. – Végigsimítok a hajamon,
megnyalom az ajkaimat. Igyekszem nem abba az irányba nézni, amerre Adam. – Errefelé
jön?
– Igen. Jaj, de dögös. Nem bánod, ha én is megyek vele
egy kört?
Irracionális düh szikrázik mélyen
bennem. – Húzz a picsába.
– Azt hittem, kerülöd őt.
Ökölbe szorítom az kezem és nem
válaszolok, mert igen, kerülöm Raine-t, de…
A pasi rohadtul kitartó, esténként csak
azért jön, hogy megnézze, hogy vagyok, reggel pedig hoz nekem egy bagelt és
kávét. Ez már majdnem egy hete tart, és nem tudom, mire készül. Gyanús.
De azon kapom magam, hogy mosolygok,
ahogy közeledik. Jézusom, Jason.Szedd
össze magad.
– Jase. – Mélykék szemei
végigpásztáznak rajtam, elidőznek az arcomon, aztán a mellkasomon, majd a
csomagomon. Kíváncsi vagyok, vajon tisztában van-e vele, hogy mit csinál. – Mi
a helyzet?
– Mondd meg te. – Biccentek az ágyékára,
és felvonom a szemöldökömet.
Mereven néz rám, majd végig pásztáz
önmagán, és elpirul.
Határozottan elpirul. Ha nem nyomott volna oda a zuhanyfülke oldalához korábban,
miközben farkainkat szorosan egymáshoz szorítva verte volna ki, akkor
megesküdnék, hogy ez a férfi még szűz. – Mi van? – motyogja.
– Hogy ityeg a fityeg? – vigyorgok
rá, és észreveszem, hogy a dudor a nadrágjában egyre nagyobb lesz.
Ó, igen, határozottan merevedése van.
Attól, hogy engem nézeget, vagy rám gondolt, amikor ide vezetett?
Ez egy mámorító gondolat, és előre
láthatóan nyomás kezd gyűlni a golyóimban, a farkam elkezd éledezni. Az örömnek
ez a ritka rohama mindig megijeszt, és hátradőlök a graffitivel borított
falnak, hogy visszanyerjem a hidegvéremet.
Tudom, hogy akar engem.Soha nem tett
úgy, mintha nem így lenne, soha nem próbálta elrejteni a reakcióját. Megértem a
vágyat. Amikor így néz rám, ugyanazt a nyelvet beszéljük. Ezt, a kemény farkát,
a kipirult arcát, az izgalmát, megértem. Tudom, mit kell tennem vele.
– Csak azért jöttem, hogy
megnézzem, hogy vagy – mondja, és a nadrágzsebébe dugja a kezét.
Túl késő azonban elrejteni azt a szörnyeteg
erekciót.
– Áhá! Jól vagyok. – A zúzódások
halványulnak.Hála Raine reggeli alamizsnájának és egy hamburgernek, amit délben
sikerült bekapnom, stabilan vagyok. Simon és az emberei nem mutatkoztak az
elmúlt napokban, és igyekszem nem gondolni a fehér porra, és a hamarosan
esedékes fizetésre. Nagyon hamar. – Amint látod.
Bólint, mintha egyetértene velem, és
nagyot nyel. – Igen.
– Hazavinnél? – kérdezem,
hátrahajtom a fejem, és a szempilláim alól nézek fel rá. – Majd én gondoskodom
rólad.
– Amit én akarok – újabb nyelés, a
mélykék, forró tekintet újabb pásztázása rajtam –, az az, hogy én gondoskodjak rólad.
Meglepettnek tűnik a beismerésen,de
szinte alig veszem észre, mert a szavai mélyen eltalálnak, valahol, ahol nem
tudom hová tenni, és elakad a lélegzetem.
Küzdök vele. – Tudunk gondoskodni
egymásról, mit szólsz hozzá?
– Jézusom, Jason, én nem erre
gondoltam, és ezt te is tudod.
Rákacsintok. – De vajon a farkad is
tudja ezt?
– A kurva életbe. – Félrefordul,
és nagy kezével végigsimít az arcán. Nézem őt, olyan jóképű, olyan szexi.
Annyira eltökélt, hogy nem fog megdugni. Hogy elhitesse velem, hogy mást akar
tőlem.
De mit?
– Csak mondd el, mit akarsz – próbálkozom
újra.
Adam kérdő pillantást vet felém az utca
túloldaláról, ahová a seggét parkolta, hogy jól lásson minket, lefogadom.
Kibaszott kukkoló.
– Mindegy – motyogta Raine.
Összevonja a szemöldökét, amikor visszafordul felém. – Igazad van. Szeretném,
ha hazajönnél velem.
Rendben. – Negyven egy szopásért, száz egy
dugásért, és...
– És mi?
Engem bámul,és elvesztem a
gondolatmenetemet. Nézem az ajkait, és arra gondolok, hogy teljesen ingyen
adnék neki egy csókot. A pokolba is, ingyen hagynám, hogy a falhoz szorítson,
ha úgy dönt, hogy akarja, és leszarom a következményeket.
A
picsába.
– Tessék. – Előhalássza a
pénztárcáját a farzsebéből, és kiveszi belőle a negyven dolcsit. Odalöki hozzám
a bankjegyeket. – Indulhatunk?
Elveszem a pénzt és bólintok, majd
ellököm magam a faltól és elindulok utána.Ökölbe szorítom a kezem,
összeroppantom a bankókat, és nem tudom, mi a fasz bajom van. Fizetett. Adok
neki egy kis szopást. Minden rendben van a világgal. Ő egy ügyfél...
...és nem. Ő több annál.
Ezért vagyok furcsa? Mert elaludtam a
kanapéján kétszer? Nem szexelek ingyen, az biztos. Korábban, csak a vágy
beszélt belőlem. Nem számít, milyen szép is ő.
Talán ez a probléma. Ahogy azon kapom
magam, hogy megint őt bámulom, csodálom feszes fenekét abban a farmerben, a
hosszú lábát, a hátának erős vonalát és a fényes sötétbarna haját, úgy döntök,
hogy ez az oka. Nem szoktam hozzá, hogy vonzódom a kuncsaftokhoz.
De ez nem számít. Szükségem van a
pénzre. Ki kell fizetnem Simont, és enni, és kifizetni Adam jegyét, ami elviszi
innen a városból. Nem szégyen.
És mégis , ahogy közeledünk a
furgonjához, és rám néz, azon kapom magam, hogy izzadok, túl forró az arcom és
a nyakam. Az arcom ég, és a farkam feláll, akárcsak korábban Raine-é.
Ez zavar engem.
Ami őrültség.Mindig is zavart, hogy nem
tudok teljesen kemény lenni a szex során, bár az évek során valahogy
megbékéltem vele. Raine-nel viszont... Zavar, hogy felizgulok. És bosszant,
hogy nem tudom teljesen felállítani.
Még akkor is, ha valószínűleg pánikba
esnék, ha megtenném. Jézusom, ez aztán a huszonkettes csapdája.
Az sem segít,hogy a szívem úgy kalapál,
mintha kurvára szívrohamot kapnék, amikor Raine átkarol, és így kísér el a
maradék úton az autóig.
Miért futkos a hideg a hátamon?A jó
fajta borzongás, az a fajta, ami egyenesen a golyóimba nyilall, és amitől úgy
bámulom az ajkait, mint egy éhező ember.
Megfordulok,és mellkasa a mellkasomnak
feszül, és a fenébe is, a szája ott van, és én akarom... többet akarok, mint
valaha is akartam.
A keze a mellettem lévő furgonon
landol, ő pedig odahajol, és a csípőmnek nyomja a kemény merevedését. – Készen
állsz? – suttogja.
A szája egy másodpercig az állkapcsomra
tapadés az egész testem megfeszül, elektromos impulzusoktól sújtva, amelyek,
hova máshova, mint a farkamhoz vezetnek.Az illatától összefut a számban a nyál.
– Igen – kurvára készen állok.
Mindenre. Még többre.
Kinyitja az ajtót, és hátrébb húzódik,
hogy rám vigyorogjon. – Akkor szállj be.
Némán figyelem széles hátát, ahogy
elsétál, és eltűnik a furgon körül. A vezetőajtó kinyílik és becsukódik.
Rohadt
faszkalap.
A farkam sajog, ahogy bemászom a
furgonba, és a fejem szédül. Rápillantok, de ő éppen azzal van elfoglalva, hogy
felpörgesse a motort, és lehúzódjon a járdáról. A profilja sötét körvonalú, és
ahogy az izmok megmozdulnak az alkarjában, ahogy a kormányt forgatja, kibaszott
Istenem... olyan átkozottul dögös.
Rám kacsint, amikor könnyedén behajt a
forgalomba, én pedig csak bámulom, a szám kiszáradt, a nadrágom túlságosan is
szűk.
Ó, igen, kibaszott nagy bajban vagyok!
* * * *
Mire megállunk, és kiszállok a
kocsijából, már többé-kevésbé
ura vagyok a helyzetnek. Nem fogja meg a kezem, nem karol át, és ez így jobb
is. Nincsenek vegyes jelek. Mindig összezavarnak.
Vagy ez azt jelenti, hogy haragszik
rám?
Különben is, miért lenne ez fontos?
Óvatosan kerülöm, hogy ránézzek, miközben felvisz a lift az emeletére, és ő
kinyitja a lakása ajtaját.
– Gyere be – mondja, és mosolyt
villant rám, és bassza meg, ha nem lenne a pénz a zsebemben, azt hinném, hogy
randizunk vagy ilyesmi.
Igen, ha már a vegyes jelekről
beszélünk.
Oké,
Jason. Ideje dolgozni. Ne baszakodj már.És
ezzel a gondolattal érzem, hogy egy vigyor kúszik az ajkamra, és nyugalom száll
rám.
Sokkal jobb.
– Természetesen. Ha már ilyen
szépen kérsz. – Úgy sétálok befelé, mintha a világon semmi gondom nem lenne, és
lehúzom a kabátom cipzárját. – Hol akarod?
Ja, sokkal jobb. Újra én irányítok. Nem
úgy, mint azelőtt, az utcán.
Vagy mint legutóbb, itt, amikor
megmosdatott, megetetett, és úgy tartott, mint valami értékes dolgot. Amikor
azt mondta, hogy megérdemlem.
Baszd
meg.
– Mit akarok? – Raine becsukja az
ajtót, és végigsimít a haján, majd megrángatja a kabátja ujját.
– Engem. – Végigsimítok a kezemmel
a mellkasomon,amíg el nem érem a pólóm szegélyét, ami ma elég unalmas, mivel
tegnap egy kuncsaft elszakította a csillámos felsőmet, és felrántom. – Hol
akarsz engem?
– Hé, várj! – Raine két lépés
alatt előttem van, a srácnak rohadt hosszú lábai vannak, és a kezét az enyémre
teszi.
Ami számomra rendben van. Tovább húzom,
és ő nem próbál megállítani. Együtt vesszük le a felsőmet, de amikor megpróbálom
leengedni a kezem, nem engedi.
Összefogja a kezeimet a fejem fölött,a
hatalmas öklébe zárja őket, és a tekintetétől, ahogy rám néz, elakad a
lélegzetem.
A
picsába.
– Nem akartam... – Megnyalja az
ajkát, a szemei sötétek és mélyek.–Ó, bassza meg. Úgy nézel ki... – Megint
végigsimít a nyelvével az ajkán, és az önuralmam szétesik, ilyen könnyen.
Ellenállok a szorításának, belé hajolok, a számat az övéhez szorítom, egy
nyögés szökik ki belőlem.
Istenem, igen.
A csuklómat egyre szorosabban fogja.A másik keze a csípőmre vándorol, és
magához ránt, a merevedése az ágyékomba döf, és egy másik hang tör ki belőlem,
egy mélyebb nyögés.A farkamra gyakorolt nyomás olyan kibaszott jó érzés, ahogy
a mellkasa az enyémhez tapad, ahogy a piercinges mellbimbóm lüktet az őrjöngő
szívverésem ütemére, mindez elképesztő érzés.
Hátrafelé sétál velem, amíg a lábaim a
kanapé háttámlájához nem érnek, nekitámaszt, a keze a cipzáramhoz nyúl.
Szentszar, az agyam azt kántálja, ez
nem jó, várj...
A keze a nadrágomban van. A
farkamon.Meg kell állítanom, meg kell érintenem, ki kell zipzáraznom a
nadrágját, és...
Az ujjai a farkam köré tekerednek, és
bassza meg, ó igen... A szorítása forró és erőteljes, és a nyelvemet
szopogatja, miközben simogat, a nyomás gyorsan növekszik a gyomromban.
Ez... Ó, Istenem. Mire gondoltam az előbb?Hogy nekem... nekem kellene...
A fenébe, fogy a levegőm, és ez csak fokozza a nyomást.A látásom a sötétségbe
vész, mire Raine megszakítja a csókot, és keményen zihálva hátrahúzódik.
Vagy csak én vagyok az? Nem kapok
levegőt. A francba, nekitámaszkodom, kibillent az egyensúlyomból.
Kicsúszott a kezemből az irányítás.
Elvesztem.
Nem, a szentségit.Nem hagyhatom, hogy
ez megtörténjen, még egyszer nem, de szó szerint a kezében tart, lüktető farkam
az ujjai között.
– Raine – suttogom, és a fókusza
az arcomra terelődik. – Engedd el.
A keze a farkamon megáll. Aztán
elengedi, ahogy kértem.
Erősen nekidőlök, egy lépést hátra
kényszerítem, majd leengedem a kezemet. Ő is elengedi a csuklómat, és én a
tenyeremet az inge alá csúsztatom.
Formás izmokmegfeszülnek az érintésem
alatt, a gyomra összehúzódik, a lélegzete lihegve áramlik ki. Feljebb tolom a
pólóját, lehajtom a fejem, hogy nyalogassam a hasizmát, a mellizmait, egyre
magasabbra tolva az anyagot, mire ő egy káromkodással lerántja magáról a pólót,
és eldobja.
Halk puffanással a falnak csapódik, és
leesik.
A bőrébe vigyorgok. Igen, bébi. Most te jössz, hogy elveszítsd
az önuralmad. Ma este olyan rohadtul visszafogta magát, megtartotta a
fölényt, nem engedte, hogy egy repedés is látszódjon rajta.
Egészen mostanáig.
A számban összefut a nyál a bőrének
ízére, sós és pézsmaillatú, és a farkam ki akar törni a nadrágomon. Olyan jó,
őrült jó érzés. Legszívesebben kiverném, miközben a bőrét ízlelgetem.
De semmiképpen sem hagyom, hogy ez
elterelje a figyelmemet.Csipkedem, nyalogatom és szopogatom az utamat a
nyakáig, újra egymáshoz szorítom a testünket, és ő kőkeményen áll a
farmerjában. Zihálok, ahogy a merevedését az enyémhez szorítja, ellenállok a
késztetésnek, hogy rátapadjak, és azon tűnődöm, hogy vajon most áll fel először
teljesen egy férfitól...
Megragadja a csípőmet, és pontosan ezt
teszi, miközben egymáshoz dörzsöli a merevedéseinket a szöveten keresztül, és a
látásom izzik a gyönyörtől. Milyen érzés lenne bőr a bőrön?
Koncentrálj,
Jason, a francba is!
Megragadom izmos alkarját, és hátrafelé
vezetem, amíg a karosszékébe nem ütközünk.Addig nyomom, amíg a térdei be nem
hajlanak, és le nem süllyed a párnára, aztán meglovagolom.
Szemei tányérnyira tágulnak.
Hé. Ez már jobban tetszik.Hosszan és
erősen csókolom, szívom a nyelvét, amíg a számban nem nyög. Addig dörzsölöm a
mellbimbóit, amíg apró, kemény pontokká nem válnak, aztán megcsavargatom őket,
és ő a számba zihál.
Annyira dögös. Még jobban nézne ki
piercinggel a mellbimbójában.Valószínűleg több izgalmat is kapna tőle.
Vajon játszott-e már valaki a
mellbimbóival? Harapdálták-e a fülcimpáját, ahogy most én is fogom.Abban a
pillanatban káromkodik, amikor megszakítom a csókot, aztán a kezei a csípőmre
kulcsolódnak, amikor a fülére fújom a levegőt, és a fogaimmal megrántom a puha
húst.
– Dugj meg – suttogom, és ő
megremeg. – Készen állok, be vagyok kenve síkosítóval, meg minden, és van egy
óvszer a zsebemben.
A farka még jobban megvastagszik.Nem
tudja elrejteni a szavaimra adott reakcióját, hogy mennyire akarja, úgy nem,
hogy közben rajta ülök. Ringatom a csípőmet, mire ő felnyög, a teste megfeszül.
– Jézusom, Jase. Amit velem
teszel. Nem tudom visszafogni magam.
– Miért akarnád visszafogni magad?
– Ráncolom a homlokom, és felegyenesedek, kétségek támadnak bennem. Ez az egész
hezitálás... – Már csináltál ilyet korábban is, igaz?
Vörös foltok terülnek szét az arcán.
Kinyitja a száját, de végül nem szól semmit.
Kurva
életbe. – Még sosem
csináltad? Soha? Jézusom, Raine. Most
már a kurvát és a szűzlányt játsszuk?
Nevetnék, de ez nem vicces.
– Nem mondtam, hogy nem csináltam
– a füle hegye is élénkpiros.
Fúú. A picsába, majdnem megállt a szívem
egy pillanatra.Nem is értem, miért.Talán a gondolat, hogy ennyire kibaszottul
kimerült vagyok, hogy még a dugástól sem tudok elélvezni, és neki még a farkát
sem nedvesítette be soha senki.
– Helyes – dorombolom, és ott
folytatom, ahol abbahagytam. Persze, az én farkam nagyrészt elernyedt, nem kell
hozzá sok, de az övé még mindig gyémántkemény, és terveim vannak vele. – Akkor
csak dőlj hátra és élvezd.
Nem vagyok benne biztos, hogy mit
terveztem, amikor először beléptem a lakásba. Csak egy szopásért fizetett.Nem
gondoltam a szexre, és főleg nem olyan helyzetben, ahol láthatja az arcomat
vagy a farkamat és a kielégítő merevedésem hiányát.
De végül itt kötöttünk ki, a
karosszékben, és nem szívesen mozdulok, nehogy újra meggondolja magát.
Csak arra van szükségem, hogy
megdugjon. Ne kérdezd, miért. Nem igazán vagyok mazochista.Nem mintha imádnám a
munkámat, bármit is állítottam korábban Raine előtt. Bassza meg, nem.
De egy kiadós, kemény dugás majd
kizökkent ebből a zavarodottságból, nem igaz?És... őRaine. Amikor visszahúzza a
fejemet egy mély csókra, a gyönyör újabb szikrája fut át rajtam, és a golyóim
tövében forróság gyűlik össze.
ŐRaine, és ő minden, amit valaha is
akartam, de soha nem kaphattam meg.
Huszonötödik fejezet
Raine
Fordította:
Aemitt
Olyan sok oka van annak, hogy ez egy
rohadt rossz ötlet. Az érvek,
amiket az évek, hetek és napok során ismételgettem magamban, miközben próbáltam
meggyőzni magam arról, hogy dühös vagyok Jasonre, bosszantott, gyanakodtam rá.
Próbáltam elkerülni az igazságot, hogy
mennyire akarom őt.
De kit érdekelnek az okok, amikor Jason
Vega félmeztelenül van az öledben, szopogatja a nyakadat, és azt mondja, hogy
be van kenve és készen áll a farkadra? Minden férfinak van egy töréspontja, egy
gyenge pontja.
Az enyém Jason.
Nem csak ez, de ő egy küldetésen lévő
férfi.Valószínűleg azért, hogy megöljön, ha az, ahogyan a merevedésem tetején
ringatózik, jelzés célzatú. Másodpercekre vagyok attól, hogy a nadrágomba
élvezzek el, és amikor megint azt csinálja, kurvára nem bírom tovább. Az
irányításom megtörik.
– Jase, baszd meg! Lovagold meg a
farkam, most azonnal.
A nyakam bőrén zümmög, felemeli a
fejét,a szemei mögött valami érzelem, szórakozás? Számítás? Félem? Aztán
lemászik rólam, és letolja a nadrágját.
Nincs alsónemű.Annyira izgató. A farka
a lábai között lóg lefelé, hosszú és gyönyörű, félkemény, az ezüst súlyzó
oldalról kilátszik. Olyan szexi a tintával borított felsőtestével, a finom
arcával, a nagy, sötét szemekkel.
Fáj a szívem. És a fenébe is, olyan
kemény vagyok, hogy szét tudnék durranni.
– Gyere ide – suttogom, a hangom
olyan, mint a kavics. Megragadja a farkát, és néhányszor végigsimít rajta. – Jason.
Nem tudok tovább várni.Elkezdem lecipzárazni
a farmeromat, de ennél tovább nem jutok, amikor a lábamhoz térdel, és átveszi
az irányítást, leveszi a cipőmet, a zoknimat, lehúzza a nadrágomat.A sátor a
fekete alsónadrágomban obszcén. Feláll, kezében egy óvszerfóliával. A fogaival
széttépi, és esküszöm, a fólia szakadásának hangja egyenesen a farkamba száll.
Ezen a ponton fogadok, hogy bármelyik
hang megtenné. Nem hiszem, hogy valaha is voltam ilyen kemény életemben.
És ma este azt terveztem, hogy
beszélgetek vele, tényleg beszélgetek. Bocsánatot kérek tőle. Elmondom neki,
hogy érzek... hogy jobban akarom csinálni. Vele.
A
rohadt életbe.
Rágörgeti az óvszert a farkamra, én
pedig összeszorítom a fogaimat, és a körmeimet a karfába vájom. Ha az óvszer
ilyen jó érzés, el sem tudom képzelni a seggét.
Igen, én már keféltem egy pasival. De
nem voltam elájulva tőle. De Jasontől talán igen.
Megrántja az óvszer hegyét, majd az
alját, meggyőződik róla, hogy jól illeszkedik, és végigsimít a kezével a
mellkasomon. Felém hajol, a szemei olyan komolyak és sötétek, hogy nem tudom
megállni, hogy ne bámuljak beléjük.
– Most dőlj hátra – mondja, ajkai
az enyémet súrolják, perzselően –,és hagyd, hogy meglovagoljalak.
Szavai halkan csengenek, normális,
hétköznapi szavak, de én a szájába nyögök, megfosztva az összefüggő
gondolatoktól.
Kérlek, tedd meg.Dugd meg magad rajtam. Vedd el, amire szükséged van. Amit csak akarsz.
Nem tudom szavakba önteni a
gondolataimat, ezért megragadom az arcát, és keményen megcsókolom, a nyelvem a
száját dugja, és remélem, megérti az üzenetet.
Megnyalja az ajkait, amikor
visszahúzódik, tekintete fókuszálatlan, és a farka határozottan feszesebb közöttünk.
– Raine…
– Látni akarom az arcodat, ahogy
elélvezel – sikerül végül.
Összevonja a szemöldökét. – Nem, ez...
lehetetlen, oké?
Mielőtt megkérdezném, hogy mire gondol,
mit nem tehet, megfordul, és az ölembe ül, feszes feneke a farkamhoz nyomódik.
Csillagokat látok. – Mi...? – Nem, nem
tudok mondatokat alkotni, sem kérdéseket megfogalmazni. – Hűha.
Felhúzza a lábait mindkét oldalamra, a
kezeit a karfára teszi és felemelkedik.A combizmai hullámoznak. A farpofái
szétnyílnak.
A farkam fölé pozícionálja magát. – Csináld
– mondja durván. – Dugj meg.
Remeg a kezem.Megmarkolom a farkamat,
összeszorítom az állkapcsomat, és belenyomódom. Forró. Szoros. Kibaszottul
feszes.
Aztán ráereszkedik, a farkamat teljesen
magába zárja, én pedig felnyögök, nem tudok ellenállni, a farkam körüli nyomás
fájdalom-élvezet impulzusokat küld a golyóimba és a fenekembe, hogy minden szorosan
összeszoruljon.
Készen állok a tüzelésre.
Áh,
baszd meg.
– Olyan rohadt kemény vagy – lihegi,
és a halk suttogása lángra lobbantja a véremet. Felemelkedik, majd
visszasüllyed, én pedig fellendítem a csípőmet, és belecsapódom.
Bassza
meg, bassza meg, bassza meg.
Nem, ilyen még soha nem volt.A csípőm ismét felfelé lendül, anélkül, hogy
tudatosan az agyam bármilyen utasítást adna. Egyik kezemmel a kartámaszt, a
másikkal Jason csípőjét markolom, és csak folyamatosan lököm magam belé,
miközben a lökéseim ütemére a nevének eltorzított változatát nyögöm.
Ó,
Istenem. A nyomás fényes
ponttá sűrűsödik, ahogy a teste gravitációs erőként húzza az enyémet. A feneke
összeszorul a farkamon, a lábizmai remegnek, a mozdulatai egyre gyorsabbak,
élesebbek.
– Jase… – Olyan keményen el fogok
élvezni. Szükségem van rá, hogy velem együtt élvezzen el. Körbefogom, hogy
kiverjem a farkát. – A pokolba...
Mozdulatai lelassulnak, zihálása
szapora. – Várj. – Megkeresem a farkát és megmarkolom. Még mindig félig kemény.
Az agyam leáll, amíg feldolgozom ezt a tényt, hogy ő nem élvezi úgy, ahogy én.–Jason.
– Ne csináld.
– Nem élvezed ezt, a pokolba is.
– A picsába is, Raine, csak dugj
meg! – Rám bámul a hosszú, sötét szempillái árnyékot vetnek szögletes arcára. –
Dugjál meg keményen.
Ez kurvára el van baszva. Nem kéne. Le
kéne löknöm magamról, követelni, hogy beszéljünk. Követeljem az igazságot, és
ne legyen több ilyen burkolt hazugság és színlelés.
De egy kissé felemelkedik rólam,
lecsúszik a farkamról, amíg csak a feje van benne, ezzel elállítva a
lélegzetemet. Az arcát oldalra fordítja, hogy láthassam gyönyörű profilját, a
telt ajkakat, a söprűs szempillákat, sötét hajának fényes tüskéit.
Aztán lassan leereszkedik, ringatja a
karcsú csípőjét, a feneke a farkamat feji, és a hátam felível a karosszékből.
A kurva életbe, ez... ez... a
végletekig jó, mindjárt elélvezek, a francba... A nyomás tetőzik, a testem
megrándul, és elélvezek, a felszabadulás olyan kibaszott erős, hogy az már
fájdalmas.Belé kapaszkodom, ahogy meglovagolom ezt az érzést, állkapcsom
megfeszül egy kiáltás közepette, a gyönyör szétszakít, és teljesen kibelez.
Hűha. Hátradőlök, utóremegések futnak végig
a testemen, a gyönyör apró rengései. Jason elmozdul, és én felnyögök, ahogy a
feneke masszírozza a kimerült farkamat.
Nem tudok megmozdulni. Nem tudok
beszélni. Úgy értem, a francba is, alig kapok levegőt, az izmaim kocsonyássá
váltak, a szemhéjaim túl nehezek.
Jason megint elmozdul, és morog
valamit. Rápislogok. Ráteszi a kezét az enyémre, ahol az a csípőjén pihen.
Nos, nem pihen. Inkább szorítom. És
megpróbálja letépni magáról.
Az ujjaim begörcsöltek. Egyenként
lazítom ki őket, leemelem róla, és piros ujjlenyomatokat találok alatta.
Elvegyülnek a régebbi, sárguló
zúzódásokkal, és hirtelen fázom és rosszul érzem magam.
Mi a szart csináltam?
* * * *
A kérdés nem hagy nyugodni, miközben
felveszek egy régi
melegítőt, és kibotorkálok a fürdőszobába. Hideg vizet fröcskölök az arcomba,
próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy magamhoz térjek, amikor megjelenik
az ajtóban.
– Mi a baj? – kérdezi, egyik
karját az ajtófélfának támasztva, és mogorván néz rám.Ő is felvette a
nadrágját, és ott áll, csöpög a szexi rosszfiús attitűd, és nem látszik rajta,
hogy megviselte volna a fotelben folytatott szexbirkózásunk.
Akkor is.
– Kurvára fájdalmat okoztam neked.
Bántottalak – sziszegésként tör elő belőlem. – És te még csak nem is élvezted a
szexet. Elbasztam.
Sóhajt, de egyenesen a szemembe néz. – Akartam.
– A francokat akartad. Ne hazudj
nekem. – Megragadom a kéztörlőt, és megszárítom az arcom, majd a mosdókagylóra
dobom. – Szükséged van a kibaszott pénzre. Úgyis odaadtam volna.
A szemöldöke felszalad. – Micsoda?
Baszki, hiba volt, hogy így megnyíltam
neki? Megmutatom, hogy mennyire akarom őt, hogy milyen dolgokat megtennék érte.
Elvehetné és kihasználhatná a gyengeségemet.
Megacélozom magam.
– Baszd meg! – Lehajtja a fejét. –
Nézd... én tényleg akartam, oké? Persze, kell a pénz, nem fogok hazudni.De én
nem..., általában nem akarom. Mármint a szexet.
Bámulok. Igazat mond? A szemei
csillognak, az arccsontjai árulkodóan kipirultak. – Még csak fel sem állt
teljesen.
– Állj le... ne próbáld megérteni
az gondolataimat. Nem vagyunk egyformák – felnéz. – Mondtam már, általában
egyáltalán nem áll fel. Ez, a mai nap... jó volt.
Úgy tűnik, nehezen tudja kimondani a
szavakat. Még egy újabb jel, hogy igazat mond, vagy valami más?
Bámulok rá, ő pedig egy pillanatra a
karjába fúrja az arcát, elrejtve azt. Olyan sebezhetőnek tűnik így.
– Nem értem – motyogom.
– Mit?
– Ha nem élvezed a szexet, akkor
minek vannak a piercingek?
Felemeli a fejét a karjáról, rám
pislog, mintha nem igazán számított volna erre a kérdésre.
Jól van. Ha újra és újra meglepem,talán
nem tud többé elbújni előlem. Látnom kell az igazságot belőle. A teljes
igazságot, jót vagy rosszat.
Ismét félrenéz, elkerüli a
tekintetemet, és megvonja a vállát. – Fájdalom – mondja.
Ezt feldolgozom. – Szereted a
fájdalmat?
Nevetve fújja ki magát. Szórakozott
pillantást vet rám, és a fenébe is, ennek nem kéne ennyire felizgatnia, és nem
kéne felállnia tőle közvetlenül életem legintenzívebb orgazmusa után, de mégis
megtörténik. Jason Vega nevet, mosolyog... gyönyörű.
Olyan gyönyörű.
– Nem mondtam, hogy tetszik – mondja
halkan. – De el tudom viselni. Megértem a fájdalmat. – Ismét megvonja a vállát.
– És ez is valami. Valamit éreznem kell, különben...
A hideg fut át rajtam. – Ez elbaszottul
gáz.
És persze úgy jártatom a számat, hogy
nincs kapcsolatban az agyammal.
Pislog, mintha csak most döbbent volna
rá, hogy mit mondott, és hogy mit válaszoltam. Fintorog. – Baszd meg, Raine.
Mintha bármit is tudnál erről.
Megfordul és elmegy, üresen hagyva az
ajtónyílást.
A
pokolba. Nem mozdulok a
helyemről, próbálok mindent feldolgozni. Mert fájdalmasan őszintének tűnt, és
amit mond...
Fájdalom. Inkább fájdalmat érez, mint
semmit. De ő nem szereti a fájdalmat, ő szereti... az élvezetet, mintha ez
valami kibaszott csoda lenne. Hozzászokott
a fájdalomhoz, de ez nem jelenti azt, hogy akarja is.
És azt mondta…hogy velem élvezi. Oké,
nem igazán, de... tetszik neki? Azt akarta, hogy megdugjam, és a francba, most
olyan kemény vagyok, hogy meg kell szorítanom a farkam, hogy enyhítsem a
nyomást.
A fenébe, mit művel velem?A szavai, az arckifejezései, a szemében lévő
árnyékok... Nem tudom, miért szólítanak meg így, egyenesen a szívembe hatolnak,
miért izgatnak és forgatnak fel belülről. Annyira összetört, hogy azt sem
tudom, hol kezdjem a darabok összeszedését. És kurvára nem kéne törődnöm vele.
De az a baj, hogy érdekel.
Túlságosan is.
* * * *
Úgy találom, hogy kezében tartja a
kabátját, mintha nemtudná mi
az. Óvatosan kiveszem a kezéből, és ő hagyja.
– Gyere, ülj le mellém.
– Nekem már mennem kellene –
mondja, de nem mozdul, hogy visszavegye a kabátját, és elmenjen.
Ez reményt ad nekem. – Komolyan
gondoltam, amit az itt alvásról mondtam. Tudtad, hogy ez egy kanapéágy? Még
sosem nyitottam ki, de állítólag kényelmes.
Ráncolja a szemöldökét, majd rám néz. –
Raine…
– Majd kirakok rá egy táblát, hogy
JASONÉ. Ha ettől jobban érzed magad.
– Jobban… – Újabb nevetés
hallatszik, és mintha meglepné a nevetés. Az arckifejezése felbecsülhetetlen. –
Nem.
– Oké. – Istenem!Imádom ezeket a
lágy, fojtott nevetéseket, amelyek azt jelentik, hogy egy pillanatra
elfelejtette, hogy védekezik. – Semmi tábla. De minden este ingyenes lesz.
Hozhatod a cuccaidat, kimoshatod a ruháidat, használhatod a zuhanyzót.
– Miért?
– Szereted ezt a szót, ugye? – A
szám mosolyra húzódik, anélkül, hogy engedélyt adnék rá. Ez így is van rendjén.
– Nem igazán. – Olyan erősen bámul
a kanapéra, hogy attól félek, lángra fogja lobbantani. – Csak sosem kapok válaszokat.
Na tessék, a mellkasomba visszatér az a
bizsergető, fájdalmas érzés.Ez a fickó a végzetem lesz. – A kanapé a tiéd,
addig alszol rajta, amíg szükséged van rá. Ami azt illeti, azért, mert... – Újra
eszembe jut minden, amit el akartam mondani neki, a bocsánatkérésem, a
ragaszkodásom ahhoz, hogy megérdemli. Hogy kedvelem őt. – Mert nem kellene
megkérdezned, hogy miért.
Arra számítok, hogy gúnyolódni fog,
vagy rám förmed, hogy kitérek a kérdése elől, mint mindenki más. De ő csak
megfordul, és hatalmas szemekkel bámul rám.
Megragadom a kezét, a kanapéhoz
vezetem, és amikor leülök, és megrántom a kezét, ő is leül velem. Még mindig
úgy bámul, mintha valami más választ keresne az arcomon. Egy másik
magyarázatot.
De azt hiszem, megértette, mire
gondoltam, és nem menekült el előle, és ez, barátaim, a legnagyobb győzelem a
mai napon.
Huszonhatodik fejezet
Jason
Fordította:
Aemitt
Ma este nagyon félre siklott. Képtelen vagyok befogni a kibaszott számat, hogy ne járjon, és olyan dolgokat mondjak, amiket
soha senkinek nem mondtam el. Olyan dolgokat érzek és akarok, amiket nem lenne szabad
akarnom.
– Nem kéne
megkérdezned, hogy miért.
Mire gondol? És miért mosolygok rajta
annak ellenére, hogy nem tudom, mi a faszt jelent? Akár kínaiul is beszélhetne,
amennyire érthetően beszél.
És mégis tudom, hogy valami jó volt,
valami olyan kurva jó, hogy bárcsak meg tudnám mondani, mi volt az, de nem
tudom. A szavainak értelme folyamatosan távolodik, mint egy álomfoszlány, ami
eltűnik, amint felébredsz, vagy mint egy szó, ami a nyelved hegyén van.
Most a kanapén ülünkés átkarolja a
csupasz vállamat, és meleg van. A másik keze az arcomon van. Kába vagyok,
félálomban.
Összezavarodva, mint mindig.
Olyan átkozottul jó illata van. Ujjai a
hajamba túrnak, én pedig felnyögök a gerincemen végigcikázó gyönyörtől. Mit
akar tőlem?
Mi a fenét akar?
A tévé be van kapcsolva. Fogalmam
sincs, mi megy. Nem az Árnyvadászok.Valami műsor, ahol emberek birkóznak disznókkal,
nem viccelek. És engem a legkevésbé sem érdekel. Minden érzékem Raine ujjaira
összpontosodik a fejbőrömön, és az enyémhez szorított testére.
– Beszélj hozzám – suttogja.
– Hm.–Megmasszírozza a fejem
tetejét, én pedig a nyakába nyögök. A karjaim a kemény dereka köré csúsznak,
végig az izmos hátán és a tónusos hasán. – Miről?
– Magadról. Mit szeretsz csinálni?
A vállának dőlve ráncolom a homlokom,
és rájövök, hogy a szemem lecsukódott. Kinyitom őket. – Úgy érted, mint... mit?
Mint egy hobbi?
– Igen. Úgy értem... – Az ujjai
mozdulatlanok, én pedig lenyelek egy frusztrált sóhajt. Azt akarom, hogy ne
hagyja abba. Szükségem van rá, hogy... – Van szabadidőd?
– Igen. – Gondolkodom
kétségbeesetten. Hobbi? Bassza meg. – Én, ööö... kajás videókat nézek.
Csend támad, amit a tévében a taps
szakít meg, amikor egy disznó diadalmasan ráül egy fickóra.
Rájövök, engem néz felhúzott szemöldökkel. – Kajás videókat?
Jól van. Folytatom. – Igen, szóval ezek a videók, ahol emberek... talán
szakácsok, főznek. Nekem tetszik. Megnyugtató. És a kaja, szóval... és vannak
ezek a mini kaja videók is. Ahol emberek apró konyhákban főznek ételt? Apró
villákkal és apró fazekakkal és...
Elakadok. Valószínűleg semmi értelmeset nem mondok, és felforrósodik az
arcom. Ráadásul még mindig nem folytatta a hajam simogatását, szóval minek
osztom meg ezt, hm? Az egész Mayleen hibája, amiért egyáltalán megmutatta nekem
azokat a videókat a telefonján.
Erről jut eszembe, új telefont kell szereznem.
A francba.
– Szeretem a főzős sorozatokat – mondja
Raine, én pedig hülyén pislogok.
– Tényleg? – Baszd meg. Ez olyan... mint egy normális beszélgetés.
– Igen. Amikor gyerek voltam abban
a kibaszott lakókocsiparkban, megfogadtam, hogy egy nap saját konyhám lesz, és
megtanulok jó kaját főzni. Ez egy olyan nagy álom volt, tudod? Soha nem mondtam
el Ocean-nek. Túl sok felelősség volt már így is a vállán, és elég rosszul
érezte magát, amiért nem tudott mindig elég kaját szerezni nekünk.
A
picsába. Valahányszor
kiakadok rá, kényelmesen elfelejtem, hogy nehéz élete volt, és nem tudom egy
kalap alá venni a többi kuncsaftommal, vagy bármely más férfival az életemben.
Sötét múlt, és azok a ragyogó kék
szemek.
Azt hiszem, mindkettőért odavagyok.
– Mik az álmaid? – kérdezi, és a
francba is, ez hipnotikus, azok a szemek, az a mély hang, és aztán
megborzongok, amikor az ujjbegyei a tarkómra vándorolnak.
– Az én... – Egy könnyed simítás,
és az érzés hirtelen lövell le a gerincem tövébe, és a farkamba.
A kurva anyját. Hűha.
– Az álmaid – ismétli meg Raine,
és én alig hallom, elmerülök az érintésének élvezetében.
– Szeretnék... – Újabb könnyed
simogatás, és még szorosabban megragadom. – Szabadulni. Hogy normális munkát kapjak.
Saját szobám legyen. Ah, a picsába... – A keze a tarkómat masszírozza, és
esküszöm, egyenesen a golyóimban érzem. – Saját ágyam.
– Milyen munkát vállalnál?
– Nem tudom. A fenébe. – Még ez a
gondolat sem képes áttörni a gyönyör és a szükséglet ködét. Közelebb nyomódom
hozzá. Máshol akarom azt a kezét, a száját a bőrömön, a farkát... bennem, és Jézus Kibaszott Krisztus, Jason, mi a faszt
csinálsz?
Ez egy kibaszott rossz ötlet. Belezúgni
ebbe a srácba. Annyira akarom őt.
Ó, igen, ez a legrosszabb ötlet.
Istenem, most akarom őt.
Elengedve Raine-t, lefelé nyúlok, a
kezem élét az ágyékomra nyomom, de persze a farkam még mindig nincs egészen
benne a buliban. Hogy lehet, hogy az elmém és a testem ennyire nincs
szinkronban?
– Mire van szükséged? – Raine keze
a nyakamról a vállamra csúszik,a másik keze felemelkedik, hogy megsimogassa a
mellbimbómat.
További sokkoló élvezetek.
Nehezen lélegzem. De nem tudom, mire
van szükségem. Soha senki nem kérdezte ezt tőlem. Soha nem gondoltam rá.
– Mint például... – Megcirógatja a
másik mellbimbómat,majd végigsimít a kezével a hasamon, ujjai csak egy kicsit
csúsznak be a nadrágomba, és súrolják a fanszőrzetemet. – Amikor kivered.
Amikor feláll, amikor elélvezel... mi jár a fejedben? Hogyan csinálod?
Nem könnyű gondolkodni, amikor minden csepp
véred dél felé tart. – Ha biztonságos helyen vagyok. A zuhanyzóban. Az ágyban.
Én... elképzelek dolgokat.
– Miféle dolgokat?
– Csak... férfiakat. – A
szentségit, miért olyan nehéz erről beszélni? Most a hasamat simogatja, és még
ettől is fáj a farkam a szükségtől. Most már keményebb, mondhatom, a nyomásból
odalent. Nem tudom, miért. Talán azért, mert biztonságban érzem magam, itt,
vele.
– Azt mondtad, hogy a férfiak nem
tudnak felizgatni.
Egy konkrét fickó azonban igen,
legalábbis az én forró, nedves álmaimban.
Becsukom a szemem.
– Hadd érintselek meg – mondja. – Tegyél
úgy, mintha egyike lennék azoknak a férfiaknak, akikre gondolsz. Tegyél úgy,
mintha, nem is tudom, egy dögös szakács lennék.
Legszívesebben nevetnék. De nem tudok,
nem akkor, amikor épp a nadrágom cipzárját húzza le, és bár még fél órája sem
dugott meg, a cipzár lehúzásának hangja áramütést küld a szervezetembe.
Hozzám akar érni.Meg fogja tenni, és az
egész testem egy nagy, csupasz ideg. Amikor letolja a nadrágomat, és megragadja
a félkemény farkamat, zihálok.
– Ez jó érzés? – kérdezi, én pedig
kétségbeesetten bólintok. Mi van ezzel a sráccal?Ha bármelyik kuncsaft megkérte
volna, hogy megérintse a farkamat, elszaladtam volna, és nem csak azért, mert
rájött volna, hogy soha nem állt fel a farkam. De Raine-nel csak ezt akarom.
Állandóan. Hogy mindenhol megérintsen.
Megszorít és a kezét fel-alá kezdi
mozgatni,és a nyomás a golyóimban megemelkedik. Felemelte a karját a vállamról,
hogy teljesen elforduljon, és jobban megfogja a farkamat, és most a szabad
kezével hátrafelé nyom a párnákhoz, hogy ott heverjek, széttárt lábakkal,
szabadon és olyan keményen.
A rohadt életbe, teljesen kemény
vagyok,a farkam a hasam felé mutatott, a piercing az alján megfeszült, az ezüst
sáv húzódik a bőrön. A csípés sziszegésre késztet, ahogy simogat, jóleső
fájdalom, csak szítja a poklot.
Igen, teljesen felhevültem.Rájövök,
hogy egyik kezemmel Raine karját markolom, tompa körmeim beleássák magukat, a
másikkal a kanapé háttámláját markolom. A világ összezsugorodott a farkamra és
a golyóimra, és a sürgető szükségletemre, hogy elélvezzek.
Elmozdítom a csípőmet, amikor leereszti
a fejét, és arra gondolok, hogy a kurva életbe, a szájába akar venni, aztán
baszd meg, baszd meg, nincs óvszer.
Nem.
Kurvára nem. Óvszer.
És ez eléggé megöli a pezsgést. – Állj
le. Állj le, a rohadt életbe is!
Úgy ellököm magamtól, hogy egy
pillanatra meginog, mielőtt megkapaszkodik a kanapéba. Az állkapcsa megfeszül,
és a szemöldöke összehúzódik. – Ez meg mi a fasz volt? Ha azt akarod, hogy
abbahagyjam, csak szólnod kell.
Rámeredek, homályosan tudatában annak,
hogy a merevedésem lankad, és hogy a hideg beszivárog az izzadt húsomba. – Mégis
mit gondoltál? Én egy hímringyó vagyok.Bármilyen istenverte betegséget
átadhatok neked. Soha nem jössz a közelembe kibaszott óvszer nélkül. Soha, Raine.
Pislog. – Oké. Persze. – Ami arra
késztet, hogy megkérdőjelezzem magam. Vajon le akart szopni, vagy ez csak
vágyálom volt a részemről? Basszameg.
– Te nem vizsgáltatod magad?
– Én igen. Legutóbb tiszta voltam,
amikor ellenőriztem, de ember, tényleg hajlandó vagy kockáztatni?
Vigyorog. – Nem tudtam, hogy érdekel.
És ez nagyon feldühít. – Baszd meg!
Ezzel nem lehet viccelődni.
– Nem is vicceltem – motyogja, és
ettől csak rosszabb lesz, bármi is legyen az.
– Ez a munka kiszívja a lelkedet. Hadd segítsek neked kijutni. Engedd meg,
hogy...
Igen, nem tudok ezzel megbirkózni.
Kirántom a kezem a szorításából. – Hagyd már abba, Raine.
Feltápászkodom, felhúzom a nadrágomat,
és a maradék ruháimat keresem.Ez nem rajta múlik. Hanem rajtam. Megint túl
messzire mentem.
Á, itt van a felsőm és a kabátom. A
lábamon bizonytalanul tántorgok feléjük. Remegek a dühtől, a döbbenettől és
valami olyasmitől, ami túlságosan is csalódásnak tűnik.
Vagy talán a valóság súlya zúdul vissza
rám.
– Ja, fuss el megint – mondja, és
a szemei villognak, amikor megfordulok, és ő megint mérges lesz. Miattam. – Tégy úgy, mintha leszarnád.
Összeszorítom a fogaimat, és magamra
húzom a felsőmet, majd a kabátomat. – Nem kell tettetnem. Nem akarom, hogy a
lelkiismeretemre nehezedjen, hogy betegséget szedj össze tőlem.
– Mondogasd magadnak, hogy csak
ennyi az egész.
Kinyitom a számat, hogy megmondjam
neki, hogy ez így van, de valamiért nem tudom.
Nem tudok hazudni Raine-nek. Miért nem
tehetem? A szentségit!
Ő is hallgat, miközben remegő kezeimmel
rángatom a kabátom cipzárját. Elmegyek innen. Ez már így is túl messzire ment.
Ideje véget vetni ennek.
De még mindig nem tudom kikényszeríteni
a szavakat a számból, ez azt jelentené, hogy hazugság?Nem hiszem, hogy hazugság
lenne azt mondani neki, hogy hagyjuk abba, és miközben elmerülök az önmagammal
folytatott vitámban, közeledik felém, és a tenyerén tart valamit.
– Tessék – mondja, és rájövök,
hogy ez egy köteg bankjegy.
Bámulom a pénzt.Jézusom, baszki. Elfelejtettem, hogy ezért fizetnek. Hogy ez egy
munka, és nem egy szórakoztató este egy jóképű sráccal.
Baszki,
baszki! Ez annyira nem jó.
Mintha csak egy álomban venném el a
bankjegyeket, látom, ahogy a kezem kinyúl, és leemeli a pénzt a tenyeréről. A
dühöm elszállt. Kerülöm, hogy az arcába nézzek, miközben a pénzt a kabátom
zsebébe teszem, és bólintok, köszönöm? Elismerés? Egyetértés?
Igen, ez az este üzlet volt. Semmi
több.
Nem
fogok beléd zúgni, RaineStorm. Itt a bizonyíték.
De alig fordultam az ajtó felé, amikor
megkerül, és kinyújtja a kezét, mintha meg akarná akadályozni, hogy elmenjek.
– Mennyit kérsz egy egész
éjszakáért? – kérdezi nyersen. Mintha a szavak fájdalmasan jönnének fel a torkán,
és én annyira erre koncentrálok, és arra, ahogy a keze ökölbe szorul, hogy egy
pillanatig tart, mire meg tudom fejteni, mit mondott.
Aztán megteszem, és nem, ez nem lehet
igaz. Nem hallottam jól. Igaz? – Egész
éjjel?
– Igen.Ha ez kell ahhoz, hogy távol
tartson téged az utcáktól és azoktól a férfiaktól. Tudom, hogy szükséged van a
pénzre Simon Gomez számára. Nem mondod el, hogy miért, megértem. Csak mondd,
hogy itt akarsz aludni.
Kényszerítem magam, hogy felnézzek az
arcára, hogy lássam, komolyan gondolja-e, vagy csak szarakodik velem. Őszinte
leszek. Mindenféle ajánlatot kaptam már életemben az utcán, de nem emlékszem,
hogy egy srác valaha is ezt kérte volna tőlem.
És komolyan néz, jóképű arcát szigorú,
de komoly vonalak övezik.
– Nem engedheted meg magadnak – kényszerítem
magam, hogy kimondjam és a szavaknak hamu íze van a számban. – Én pedig nem
engedhetem meg magamnak, hogy ne kapjak pénzt. – Főleg, hogy többé nem kapok
pénzt Ocean és Jesse Lee-től.
Egyedül vagyok ebben a harcban. Egy
apró botlás, és veszítek, és azoknak, akiket szeretek, végük. Egy éjszakát sem
engedhetek meg magamnak itt. Nem engedhetek meg magamnak egyetlen hibát sem.
Nem Raine az, aki nem engedheti meg
magának. Nekem kell abbahagynom az önzőséget, és félreállnom.
Így is teszek. – Mennem kell.
Az arca eltorzul. – Nem vagyok egy
gazdag fickó, de bármit megtennék, hogy biztonságban legyél, Jason.
Összeszorul a torkom, az érzelmektől, a
boldogságtól. A félelemtől. – Nem teheted. Oké? Ne próbáld meg.
Kinyitom az ajtót, és kilépek, mielőtt
megtörnék, és elfogadnám az ajánlatát, mielőtt azt mondanám, hogy a pokolba
vele, és ingyen maradok. Érte.
Magamért.
Mégis, félig vakon megyek le a lifttel,
elmosódott szemmel sétálok ki az épületből a csípős hidegbe. Apicsába.
Legalább nem esik az eső, bár apró
fehér pöttyök tarkítják a levegőt.Hó.
Átmegyek az utcán, és elindulok lefelé
a háztömbön, majd megnyújtom a lépteimet, inkább azért, hogy bemelegítsek, mint
azért, hogy messzire kerüljek Raine-től.
A légzésem furcsa lesz, ha rá gondolok,
arra, hogy nem látom többé. Hogy nem beszélhetek vele. Hogy nem hajolok az
ölelésébe.
Nagyot nyelek, és elindulok a
területem, Simon területe felé, hagyom, hogy lépteim ritmusa megnyugtasson.
Túlélem Raine nélkül is. Nevetséges, hogy még ezt is mondanom kell magamnak.
Persze, hogy túlélem. Soha senki sem volt olyan, mint ő az életemben.
Amitől a gombóc a torkomban még nagyobb
lesz,és meg kell állnom, hogy levegőhöz jussak.
Kibaszottul
nevetséges.
A kézfejemmel megtörlöm az orromat,
aztán egyik karomat az ereszcsatorna melletti falnak támasztom, és felnézek a
sötét égboltra és a kavargó hópelyhekre. Hideg. Kezd elzsibbadni a kezem, ezért
visszadugom a zsebembe, és megérintem a pénzköteget, amit Raine adott nekem.
Huh. Olyan érzés, mintha valami keményet
tekertek volna a bankjegyekbe. Homlokráncolva húzom ki a köteget, és óvatosan
kitekerem,elhallgattatva a fejemben végigfutómi-a-faszt-csinálok szöveget. A tenyeremre fektetem a bankjegyeket,
és a belsejében egy kulcsot találok.
Egy kis fényes kulcs, aminek semmi keresnivalója
ott.
Hallom Raine hangját az emlékeimben. – Ezen a kanapén a te neved van. Maradj itt,
ameddig csak akarsz. Odaadom a pótkulcsomat. – És aztán – Megérdemled.
A pótkulcsa.
A pulzusom a fülemben dobog, felemelem
a kulcsot az utcai lámpa fényében, és bámulom. Nehezebbnek érzem a tenyeremen,
mint amilyenhez joga van, mintha egy egész világ benne lenne. Mintha nemcsak
Raine lakásának kulcsa lenne, hanem valami többé.
Azt hiszem, többet akartam belelátni a
dologba. Tipikus. Éppen ezért olyan veszélyes ez az egész, a lelkemre, az
elmémre, az önfenntartási érzékemre.
Mert nézzünk szembe a tényekkel.
Összetör engem. Tönkretesz mindenki más számára, és a saját szaros életem
számára.
Köszönöm szépen!❤️❤️😘😘
VálaszTörlés❤️❤️❤️
VálaszTörlés