17.-18. Fejezet

 

Tizenhetedik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

– Jason – elemelem a kezem az arcától, de kisiklik az ujjbegyeim alól és arrébb botorkál.

Rázza a fejét, szaggatott mozdulattal, szemeiben valami félelemhez hasonló villanás. – Hagyd abba ezt a szarakodást!

– Mit?

– Hogy azt játsszuk, hogy... hogy szeretők vagyunk, vagy ilyesmi.

A kurva életbe. Mit akar, mit csináljak, üssem meg és erőszakoljam meg? – Szeretném, ha te is jól éreznéd magad.

– Ne tedd, oké? – Felemeli az ujját, sötét szemei villognak. – Nem rólam van szó. Ne foglalkozz velem. Dugj meg, használj ki, csinálj velem, amit csak akarsz, verj meg – törik meg a hangja –, de hagyd abba ezt a cirkuszt.

– A picsába, Jase. Jason – megint utána nyúlok. – Nem színlelek, vagy hazudok. Tényleg akarlak.

Aztán leállítom magam. Mi a faszt csinálok?

– Bassza meg – sziszegi –, nem vagyok rá képes, a fenébe is. Tartsd meg a kibaszott pénzt, nem megy. Nem bírom.

A szemei kikerekedtek, nem fókuszáltak. Olvashatatlanná váltak. És ahogy nézem, próbálom megtalálni a megfelelő reakciót, a megfelelő szavakat, hogy maradásra bírjam, látom, hogy a szemei üvegessé válnak, mint az üres tükrök.

A pajzsai újra felemelkednek pont akkor, amikor az enyémek lent vannak, ahogy feltárom magam előtte, hagyom, hogy lássa, jelent nekem valamit, olyasmit, amit korábban nem engedtem meg magamnak, és ő eltávolodik tőlem.

Megráz, visszarángat a valóságba, ahol a haragom tízszeresen visszatér. – Mi a baj? Nem ez a te munkád? Komolyan azt akarod elhitetni velem, hogy kényelmetlenül érzed magad, ha hozzád érek? Talán engem is át akarsz verni, mint a bátyámat?

Kezét a szájához emeli, és hátratántorodik. A francba, jól csinálja ezt a kusza színjátékot. – A bátyádat? Ocean-t? Ezért hoztál ide? Ocean vett rá erre?

A picsába, nem akartam így vádaskodni, de most mintha nem tudnám abbahagyni.

– Mire? – Közelebb megyek hozzá. – Látod, hová pazarolja a pénzét, már megint? A szüleink elvették az utolsó kibaszott fillérjét, és most te mire költöd? Drogokra? Piára? Azt hiszi, hogy jó célt szolgál, a szentségit.

Elsápad, a vér olyan gyorsan megy ki az arcából, hogy ez nem lehet egy színjáték. – Baszódj meg!

Túlságosan fel vagyok tüzelve ahhoz, hogy abbahagyjam, de ezek a gondolatok azóta basztatják az agyamat, mióta először megláttam őt. – Ő és Jesse Lee neked adják a pénzüket, hogy eltűnj a kibaszott utcáról, hogy abbahagyd a kurválkodást. De itt vagy, az utcán alszol, és hagyod, hogy a pasik megverjenek és megdugjanak. Mit csináltál a nehezen megkeresett pénzzel, mi? Mit tudsz felmutatni? Mondd el.

És ember, én tényleg tudni akarom.

– Baszódj meg – mondja újra, és a hangja megkeményedik. – Te semmit sem értesz. Mondd meg neki... – Mély levegőt vesz, egy ujjal rám bök, sápadt arca ismerős fintorba húzódik. Látom, ahogy az orrából vér kezdett folyni, és beborítja a száját. – Mondd meg neki, hogy nem akarok többet a kibaszott pénzéből. Nem, ha ő nem bízik bennem. Mondd meg ezt a bátyádnak. Én lelépek innen.

– Rendben – mondom. – Menj.

A szemei összeszűkülnek, aztán megfordul, és háttal áll nekem. A vállai megvonaglanak, és egy pillanatra vissza akarom vonni az egészet. Gyerünk, fogd meg, ültesd le, tisztítsd meg a vértől. Értesd meg vele, hogy miért mondod ezeket, miért olyan fontos ez neked.

Miért vagyok olyan rohadt dühös, és miért akarok magyarázatot.

De a pillanat tovaröppen, megrázza a fejét, majd kinyitja az ajtót, és eltűnik.

 

* * * *

 

– Te ezt nem érted!

Szavai visszhangoznak a fejemben az éjszaka sötét óráiban. Amiket mondtam. Amiket ő mondott viszonzásul.

Bűnös, suttogja a nagynéném hangja a fejemben, de halkabb, mint korábban.

Fogd be, mondom neki, és elhallgat.

Mégis, amikor eljön a reggel, semmi sem tisztult le a fejemben. De délben sem. Vagy este. Vagy másnap.

A munkából csak azért jöttem ki, hogy egy újabb hívást fogadjak drága apámtól, és miután megint megfenyegette Ocean-t, és én majdnem teljesen kiborultam tőle, belemegyek, hogy jövő héten találkozzak vele, hogy lássam, mit szól hozzá. Megszabhatja a feltételeit és a követeléseit, én pedig megmondhatom neki, mit tegyen mindezzel, és talán még meg is ütöm a biztonság kedvéért.

Nincs mivel fenyegetnie minket. Ez baromság. Emiatt és a Jasonre vonatkozó gondolataim miatt minden egyes rám bízott feladatot elbaszok, így biztos vagyok benne, hogy ki fognak rúgni.

Mire eljön a hétvége, rohadtul fáradt vagyok. Azt mondom Ocean-nak és a többieknek, hogy nincs kedvem semmire, bezárom a lakásom ajtaját, és elmerülök az alkohol, a düh és a vágy ködében, egy olyan belső háborúban, amelyet nem tudok megnyerni.

Aggódnom kéne, hogy találkozom az őseimmel, akik kibaszott csalók, önzőek és nem törődnek a gyerekeik jólétével. Aggódnom kéne, hogy elveszítem a munkámat a Collateral Damage-nél, és cserbenhagyom a barátaimat.

De csak Jasonre tudok gondolni. Az a sápadtság. Ahogyan a hangja remegett, amikor vádaskodtam.

Mi van, ha nem a bátyámat veri át? Úgy tudja, hogy azt mondtam Ocean-nak, hogy a pénzét kidobja a lefolyóba, és nem fog látni egy fillért sem. Ha csaló lenne, nem lenne egy kész sztorija, amit előadhatna?

Vagy netán azt hitte, hogy engem is olyan könnyű lesz meggyőzni, mint a bátyámat? Talán az egész csak színjáték volt, és azt hitte, hogy beveszem az érzelmi összezuhanását. Kiszámított kockázat, hogy mindent megtesz, abban a reményben, hogy nem mondom el Ocean-nek.

Bassza meg. Nem vagyok nyámnyila. Mindent elmondok Ocean-nak.

De minden alkalommal, amikor felemelem a telefonom, hogy felhívjam a bátyámat, habozom.

Undorodva magamtól, a telefont a dohányzóasztalra dobom, és bekapcsolom a tévét. Focimeccs megy, én pedig bámulom a képkockákat, nem igazán érzékelve a külvilágot.

Jason leveti a tank topját, és szembefordult velem, azzal a pimasz, huncut mosollyal, tetovált, erős mellkasát teljes valójában mutogatva.

Jason a kanapéra lök, erős kezek a vállamon, a lábaim közé térdel. Rám kacsint.

Rám mászik.

Hogy a faszba tudok egyszerre beindulni, aggódni és kurvára dühös lenni rá? Ennek semmi értelme.

És az aggodalom győz. Annak ellenére, hogy beszólt nekem, és emelt fővel távozott, egyenesen rémültnek tűnt. Mitől? Megvonja Ocean és Jesse havi juttatását? Vagy van még valami, amit nem mondott el nekem?

Ismét arra a gengszterre gondolok, akit a sikátorban megütöttem, és a sebhelyekre Jason mellkasán és karján. Látnom kell őket, fel kell térképeznem őket, ki kell derítenem, mi történt. Rá kell jönnöm, ki ő valójában, mi az igazság. De mindent elszúrtam azzal, hogy kiabáltam vele, és elűztem a lakásomból.

A francba, mit kellett volna tennem? Örökké játszadozni?

Te nem csak játszottál, kuncogja a hang a fejemben. Gyerünk már. De mondogasd csak magadnak, haver.

Mondogasd magadnak, hogy csak beszélgetni akartál vele, hogy nem voltál benne, amikor leszopott téged. Hogy nem élveztél el olyan erősen, hogy azt hitted, a fejed teteje leszakadt és a szíved megállt.

Hogy nem vágytál arra halálosan, hogy ugyanúgy kényeztesd őt, és a picsába az igazsággal.

 

* * * *

 

Hétfő reggel másnaposan és új kétségekkel küszködve találom magam. Ezúttal a szüleimmel való találkozóval kapcsolatban. Ma van az a nap, amikor találkoznunk kellene. El kellett volna mondanom Ocean-nak? Vagy bárki másnak?

Csak beszélgetnünk kellene. Vagyis tárgyalni. Mi másról kellene még beszélnünk? Emlékezzünk vissza a rohadt gyerekkoromra? Vagy arról, hogy három évvel ezelőtt hazudtak Ocean-nak, elhitették vele, hogy anya a halál küszöbén áll, elvették a pénzét, és búcsúlevél nélkül leléptek a városból?

Különben is, semmi gyanús vagy eldugott helyen lesz a találkozó, erről gondoskodtam. Egy kis parkban találkozunk, amit apa javasolt, késő délután.

Időben ott vagyok, alig várom, hogy túl legyek rajta. Ahogy belépek a kis parkba, rájövök, hogy egész idő alatt ezt akartam csinálni. Szembesíteni őt. A szemébe nézni, amikor megkérdezem tőle, hogy megbánta-e valaha is, ahogyan elbánt velünk. Ha anya igen. Tudni akarom, hogy megbánták-e.

Ha meg tudok bocsájtani nekik, és el tudom engedni ezt a mindent felemésztő dühöt, ami miatt megvertem mindenkit, aki csak rám nézett az iskolában, és verekedésbe keveredtem, ami miatt Márta nénikém még jobban utált engem.

Ha arra gondolok, hogy teljesen semmibe vette Shunt és engem, mindenféle emléket felidéz bennem. Jó emlékek, a bátyámmal kapcsolatban. Rosszakat, amiket megpróbáltam elfelejteni.

Ocean azt mondja, megbékélt a történtekkel, de én nem. Még nem.

Apámat látni olyan volt, mint egy mellbeverés. Persze, ő is megváltozott az elmúlt hét évben. Egy vézna, alacsony gyerek voltam, amikor utoljára láttam őt, ő meg hatalmasnak tűnt. Most már csak öregnek látszott, alacsonyabb nálam, pufók középtájon, szakálla fehéren átszőtt, szemei ráncok hálójába vesztődtek, de még mindig ő volt az.

– Apa? – Különös érzés így hívni őt, bárkit is így hívni. Anya nincs vele. Egyedül van, és nem vagyok hajlandó kielemezni a csalódás okozta szúrást. Hét éve nem látott, de úgy tűnik, nem hiányoztam neki.

Jézusom, azt hittem, ezt már kézben tartom. Nem ezért csinálom ezt.

Igaz?

– Raine. – A hangja egy cseppet sem változott, száraz és a nevem kimondásával csattog, mint egy ostor, gyűlölettel fűszerezve. Tekintete úgy siklik végig az arcomon, mintha olajjal lennék bekenve. – Nocsak, nocsak a család tökmagja felnőtt. És még karmokat is növesztett?

Majd én megmutatom neki a fogaimat. – Mit akarsz, apa?

A szeme összeszűkül, vizes, fakó kék. – Hagynod kellett volna, hogy a bátyád intézze ezt.

Egy lépést teszek felé, lenézek rá, az állkapcsom összeszorul, a kezeim ökölbe szorulnak. – Miért, hogy ki tudd csalni a kibaszott maradék pénzét is?

– Maradj ott, fiú. – Felemeli az ujját, és én emlékszem erre a gesztusra.

Hirtelen őrült késztetést érzek arra, hogy összetörjem az ujját, majd az arcába vágjak. Ökölbe szorítom a kezem, és összeszorítom a fogaimat. – Jól figyelj, te rohadék! Több pénzt nem kapsz tőlünk, érted? Vége van. Menj vissza abba a lyukba, ahonnan kimásztál. Nem tartozunk neked semmivel. – Még egy lépést teszek előre, ő pedig hátrál egy lépést. Valami villan a hideg szeme mélyén, és szeretném hinni, hogy félelem. A félelem az, aminek lennie kell. – Tűnj a szemem elől!

Arra számítok, hogy az arcomba vág, és meglök, vagy kiabál valamit.

De úgy vigyorog, mintha tudna valamit, amit én nem. – Látod, megmondtam. Hagynod kellett volna, hogy Ocean beszéljen velem. Mert te... – Megsimogatja a szakállát. – Te, mocskos buzi, nem vagy az én fiam. Mondd meg Ocean-nak, hogy ha nem azt csináljátok, amit mondok, annak következményei lesznek.

És ezzel megfordul, és elindul.

– Hé, csak egy pillanat, te kibaszott seggfej! – Azt hiszi, hogy elsétálhat anélkül, hogy meghallgatná, amit mondani akarok neki? – Ennyi? Köcsögnek nevezel, és azt hiszed, hogy összeroskadok és bocsánatért könyörgök? Milyen következményekről beszélsz, mi? Mit gondoltál, mit fogsz csinálni, elfenekelsz? Megversz? – Ő tovább megy, én pedig követem őt, teljesen felspanolva a harcra. Viszketnek az ökleim. – Ó, várj, tudom! Elfelejtesz engem, amíg újra szükséged nem lesz rám? Nos, gyorshír: Shunnak és nekem már nincs szükségünk rád. Azoknak az időknek vége. Már nem vagyunk kisgyerekek, akik tőled függnek, te rohadék. Milyen érzés, hogy te vagy az, akinek szüksége van ránk?

Még csak felém sem néz. – Nem te vagy az, akinek baja eshet. Tudom, hol laknak a barátaid, és kik a barátnőik. Hol játszanak a gyerekeik.

A vérem jéggé változik. Követem őt. – Mit mondtál az előbb?

De nem válaszol. Kijutunk a parkból, egy sarkon túlra, egy szűk utcába, és én megragadom a karját, hogy megfordítsam.

Kibújik a szorításom alól, besiet a sikátorba, én pedig követem, remegve a dühtől és a félelemtől. Néhány lépésnyire megtorpanok, és megállok. – Várj!

És ekkor látom, hogy férfiak lépnek elő a sikátor árnyékából és felém jönnek.

Hátrálok egy lépést.

Végül apám megfordul, zavaros vigyorral az arcán. – Ez egy kis ízelítő abból, hogy mi fog történni veled és a szeretteiddel, ha nem fizetsz – mondja. – Kapjátok el, srácok!

A kurva életbe.

 

 

 

Második rész

 

Fordította: Aemitt

 

 

 

CSITT, kisbaba a fa tetején

A szél fúj, a bölcső ringatózik.

Jövök a késemmel és megállítom.

Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer

Ötször, aztán még egyszer...

Tizennyolcadik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

Meleg van, a felület a meztelen testem alatt puha. A gyönyör pehelykönnyű érintései végigvonulnak a bőrömön. Ujjhegyek. Az ajkak. Egy férfi állkapcsának könnyű szőrzete.

Ó, egek, még... Ez annyira érzéki.

Égek.

Egy kéz lefog, egy kéz a mellkasomra kúszik a lábaimra, és nem akarok küzdeni, mert ez olyan átkozottul jó érzés. Lélegzete végigsöpör a nyakamon, az állkapcsomon, és megborzongok, édes fájdalom terjeng végig a gerincemen.

– Jase... – Egy férfi mély hangja. Ismerős. Szexi.

Biztonságos. És veszélyes.

Érthetetlen, de a lábaim között feszességet érzek és széttárom őket, helyet adva a farkamnak. Sötét van, és nem látom a férfit, vagy magamat, de bassza meg, felállt a farkam. Olyan kurva kemény, hogy fáj.

– Érints meg – suttogom, de még abban sem vagyok biztos, hogy hangosan kimondtam a szavakat.

Kérlek.

Felém hajol, erőteljes karjai az ágyon támaszkodnak mindkét oldalamon, merevedését az enyémhez nyomja, én pedig felnyögök, felemelem a csípőmet, éreznem kell őt. Sötétkék szemei rám néznek. Az a széles száj vigyorra görbül.

Azt akarom... Bassza meg, azt akarom... Kérlek!

De nem jön ki hang a számon, és nem tudom mozgatni a karjaimat vagy a lábaimat. Nem tudok megmozdulni, de sikerül felívelnem, és nyilvánvalóan megérti az üzenetet. Pontosan tudja, mit akarok, mire van szükségem. Hozzám préselődik, valahogy belém, fokozza a nyomást, az élvezetet, amíg remegek, minden izmom megfeszül, a golyóim kőkemények, a farkam rángatózik és nedves lesz. Zihálok, a határon lebegek, egy utolsó lökésre van szükségem, hogy összeomoljak és lezuhanjak.

– Jase – suttogja a fülembe. – Lassíts le. Lassíts most.

A nyomás megszűnik, és a torkom mélyéről felnyögök, a testem megrándul, a felszabadulás hirtelen szúrása olyan éles, mintha meghalnék.

Szent szar...

– Raine – suttogom elismerően, és hálával, megkönnyebbülés, aztán felébredek, levegő után kapkodva.

Mayleen lakásában, a rozoga kanapéján.

Raine nélkül.

És ahogy minden eszembe jut a megkönnyebbülésem keserű haraggá és kétségbeeséssé változik. Raine azt hiszi, hogy kihasználom a bátyját és Jesse Lee-t. Hogy drogra vagy piára pazarolom a pénzüket. Nem csoda, hogy utál engem.

Picsába. Mintha soha az életben nem tudnék szünetet tartani.

Ez felbosszant, és mélyen belülről marcangol, mert igaza van, hogy drogosnak és semmirekellőnek tart. Ha megengedném magamnak a lazítást, akkor annyi kokót szippantanék, hogy végleg elmenekülnék a valóság elől. Úgy értem, egyesek depressziósak. Én nem vagyok. Az életem szar, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kopogtassak be a Klub ajtaján, és ne könyörögjek egy zacskó porért, hogy lekerüljek a kétségbeesés széléről. De Raine nem tudhat erről, semmiről, és ezeknek az álmoknak véget kell vetni.

 

* * * *

 

Mayleen leteszi a bőröndjét, egy régi, matricákkal   borított, ütött-kopott dolgot, és tétovázik. – Mondd el az igazat, Jason. Miért küldesz el engem?

A teljes nevemet használva biztos jele annak, hogy szuper komolyan gondolja és nem hajlandó semmiféle kötekedésre és cukkolásra.

Ez így is van rendjén. Én sem vagyok benne biztos. De azért megpróbálom.

– Miről beszélsz? – Megerőltetek egy vigyort, és megvakarom a tarkómat, majd sietve leeresztem a kezem. Tudja, hogy mik az árulkodó jeleim. – Találtam neked egy jó munkát, egy szép helyet. Hányszor mondtad az évek során, hogy ki akarsz szállni. Nos, most itt a lehetőség.

Az arca felragyog, és már nem kell erőltetnem a vigyort. A pokolba is, ez egy jó dolog. Biztonságban lesz, és boldog lesz.

– És mi van Adammal?

– Mindenkit kihozok. Bízz bennem.

– És mi lesz veled?

Kinyitom a számat, de megint nem jönnek a szavak. A francba. – Én, uh. Követlek. Hamarosan.

– Jason. – A szemembe nézett. – Ígérd meg.

– Mit ígérjek meg?

– Hogy te is kiszállsz. Hogy a tervedben magad is benne vagy. – Kifújja a levegőt, az egyik füle mögé tűri a haját, hosszú fülbevalói csillognak. – Ugyan már, ne kelljen kimondanom.

– Mit mondjak? – Itt már nem értem, mit akar mondani.

– Egyszer már megígérted nekem, Jason. Hogy együtt maradunk, bármi történjék is. És én tartom magam ahhoz az ígérethez.

A picsába. – Gyerekek voltunk.

– Tizennégy évesek voltunk, és mi a fenét számít ez? – A kicsi kezébe veszi a kezemet. – Nem megyek el, hacsak nem ígéred meg újra. – Megszorítja a kezem, a szorítása meglepően erős egy ilyen törékenynek tűnő emberhez képest. Azok a zöld szemek úgy szegeződnek rám, mint molylepke a papírra. – Ígérd meg.

Jézusom. – Én... megígérem, hogy megpróbálom, May.

– Nem elég jó – a hangja szigorúan cseng. – Gyere velem most.

– Nem tudok.

– Nem tudsz, vagy nem akarsz?

– Mi a fenét jelent ez? Még mindig ott van Josie és Adam. Még nem végeztem itt. – Megszorítom a vékony ujjait. – Menj, különben lekésed a buszt. Hamarabb találkozunk, minthogy észrevennéd.

Sóhajt, és bólint. – Várni fogok rád.

– Tedd azt! Ki más nézne veled együtt fura tévéműsorokat, mi?

Egy könnyes mosollyal elmosolyodik, és ismét bólint. – Hol fogsz aludni, ha túl hideg lesz az utcán? Josie-nak és Adamnek legalább van tető a fejük felett.

Igen, próbáltam nem gondolni erre. – Ó, tudod. Itt-ott. A Klubban.

Minden rendben lesz vele, ez a lényeg. Josie és Adam is.

– Gyere ide. – Megrántja a kezemet, aztán átkarol, és meglep egy öleléssel. – Te vagy a legjobb, Jay-bogár. És a barátom. Ne hagyd, hogy bajod essen, oké?

Kicsit késő, erre gondolok, ahogy hátrahúzódik, és megragadja a bőröndjét. A másik, nehezebb, már a buszban van. Integet és mosolyog. – Szia, Jay-Bogaram! Hamarosan találkozunk!

Felemelem a kezem, hogy visszaintegessek, a mellkasomra nehezedő súly miatt nem kapok levegőt. Istenem, hogy égnek a szemeim. Ez szívás.

Még találkozom vele. Hamarosan. Nekem csak... mindenkiről gondoskodnom kell. És mindenről. És valahogyan kiutat kell találnom magamnak is.

Talán egy kibaszott csodával. Mert miután mindenkit elküldtem, akkor... Akkor mit tegyek?

A súly a mellkasomon egyre nő, ahogy nézem, amint az autóbusz kigurul a parkolóból, és a biztonság kedvéért a szemem elé teszem a kezemet, de nincsenek könnyek.

Jól van. Akkor most...

– Jason! – Az ismerős sürgető hangtól megrándulok. – Jason!

– Itt vagyok. Mi a helyzet, Josie?

Örvendetes figyelemelterelés.

Odakocog hozzám, rövid, sötét hajában ezüstös és fémes kék csíkok csillognak. Hosszú kabátja is kék, ami, mint tudom, szexi ruhát takar, ezüst rövidnadrágot a hálós harisnyán, csizmát és egy apró topot.

Megáll, és zihálva lehajol. – A barátod – lihegi.

– Milyen barátom?

Mayleen elment. Josie és Adam jó fejek, de mi nem állunk annyira közel egymáshoz. Nekem már nincsenek barátaim.

Elég, hagyd abba! Mayleen boldog lesz. Valószínűleg elfelejt téged néhány nap múlva.

Megdörzsölöm az arcom.

– Jól vagy? – Josie végre kiegyenesedik. – Vörös a szemed.

– Ez a szél. – Intek felé a kezemmel. – Szóval mi ez a sürgetés?

– Az a pasi, akit szerettél volna, hogy kövessek.

Raine? – Nem követni, Jos, csak szemmel tartani.

– Mindegy. A magas, kékszemű szépség. Az.

Vonakodva bólintok. Szóval dögös. Na és? – Mi van vele?

– Azt hiszem, bajban van.

Hunyorgok rá a gyenge fényben. – Micsoda?

– A közelben van, láttam, hogy egy férfival beszélgetett abban a kis parkban, egy háztömbnyire innen. A helyzet az, hogy ugyanezt a fickót láttam korábban Simon verőlegényeivel beszélgetni egy közeli sikátorban. Úgy tűnt, mintha arra várnának, hogy ráugorjanak.

– Hogy micsoda?

Ennek semmi értelme. Mi a faszt csinál Raine, egyedül kószál éjszaka Simon kibaszott területén?

És mi a fenét érdekel engem?

De máris a park irányába rohanok, és egyre nagyobb sebességre kapcsolok, átrobogok a parkolón, Josie-val az oldalamon. – Mutasd meg, hol van, Jos.

– Mit fogsz csinálni?

Nem válaszolok, miközben kilépünk az utcára, és felfelé kocogunk. Nem gondoltam csak arra, hogy oda érjek Raine-hez, és ez máris elárulja, mekkora bajban vagyok.

– Maradj távol, hallod, Jos? – Az oldalam szúr, és a hideg szél jólesik a forró arcomon, ahogy a park felé száguldunk. – Mutasd meg a sikátort, és tűnj el!

Mert még ha ezerféleképpen el is baszom, legalább ma este megvédem őt.

 

* * * *

 

Valahol a fejemben azt hittem, hogy Josie tévedett. Hogy összetévesztett valaki mást Raine-nel, hogy összetévesztett néhány fickót Simon verőlegényeivel, és azt feltételezte, hogy a dolgok rosszul alakultak. Az az igazság, hogy arra számítottam, hogy Raine a parkban sétálgat, a telefonján beszélget, talán a bátyja vagy valamelyik barátja társaságában.

Vagy egyáltalán nincs itt, csak éppen erre járt.

De a küzdelem hangjai eljutnak a fülemig, miközben teljes erőből futunk végig a parkon és egy nagy utcán.

– Ott! – Josie megáll, és egy bezárt gyógyszertár melletti sikátor sötét bejáratára mutat. – Jason...

Épp csak annyira lassítok, hogy megragadjam a karját, és megállásra kényszerítsem. – Menj, nem lesz semmi bajom.

– De, Jason...

– Most, Jos.

Megrázza a fejét, de nem mozdul, miközben én ismét futásnak eredek. Tudom, mert átpillantok a vállam fölött, és ott van ő, egy apró alak, egyik oldalát az utcai lámpa fényei világítják meg, a másik a sötétségbe veszett.

Mint mindannyian.

Kiáltás harsan a levegőbe, és megtorpanok, felismerve Raine hangját. Bassza meg, bassza meg! Még mindig nem számítottam rá, hogy itt találom. Ez őrület.

Egy kukának csapódom, ahogy befordulok a sarkon a sikátorba, a szívem a mellkasomban dobog, és az ütközés nem segít.

De úgy tűnik, megállítja azt, ami a félhomályban történik.

Észreveszek négy vagy öt fickót, nagyok és szögletesek, mint az istenverte hűtőszekrények, és egy kés csillogása megragadja a tekintetem.

Egyikük karja Raine torkán van, és a pengét az oldalához nyomja.

A kurva életbe! Hideg verejték fut végig a bőrömön, és a lélegzetem elakad.

– Hali, srácok! – Muszáj megtisztítanom a hangomat, és hamis vidámságot fecskendezek bele. A sokévnyi színlelés kifizetődik. – A főnök kíváncsi volt, hová tűntetek. Csatlakozhatok a bulihoz?

Raine küzd a férfi szorítása ellen, és a félelemtől csontszáraz lesz a torkom. Egy tompa kiáltás jut el hozzám, és bassza meg, remélem, a fickó nem szúrta le.

Gyanakvó tekintetük hatására felemelem a kezem. – Ismertek engem. Jason Vega vagyok, néha a klubban szállok meg.

– Igen, ismerlek. – Egy szaros izomkolosszus fickó lépdel felém, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne forduljak meg és ne fussak el. – Te vagy az a kurva, akivel Simon szeret játszadozni.

A fickó is játszadozott velem néhányszor, és nem volt olyan kurva jó móka, de lenyelem a szavakat. – Rendben. Nézd, miért nem engeded el azt a csávót, és megyünk vissza a klubba?

– Te kis szarházi, mit keresel itt? – Az izomkolosszus fickó közeledik felém, és megragadja a karomat, arca olyan, akár a viharfelhő.

– Milyen játékra készülsz?

Megrántom a karom, de majdnem kificamítom a vállam, és nem sikerül kitörnöm a szorításából. – Csak erre jártam.

– Baromság.

Hé, egy próbát megért.

Felkészülök arra, hogy megrúgjam a fickó térdét és máris elindulok Raine felé. Van néhány utcai mozdulat, amit Adam tanított nekem, arra az esetre, ha a kuncsaftok túl durvák lennének, vagy ha valaki megpróbálna kirabolni.

A fickó megfordul, hogy biccentsen a többieknek, valamilyen jel, hogy végezzenek Raine-nel? Vagy velem?

Újabb tompa kiáltás, és a fenébe is, Raine miért nem fogja be a pofáját?  Ha rám koncentrálnak, remélhetőleg kevesebb figyelmet fordítanak rá, így esélyt adva neki a menekülésre.

Nincs több vesztegetni való idő. Megrúgom a fickó térdét, és olyan, mintha egy betondarabot rúgnék. Bassza meg, remélem, nem törtek el a lábujjaim.

Vicsorog, és úgy ráz, mint egy rongybabát, amíg a fogaim csattognak. – Te szarházi!

Újra és újra belerúgok, még akkor is, amikor tovább rángat, végül sikerül egy jót rúgnom a térde oldalába, mire ő káromkodva elereszt.

A bokám kissé kifordul, és a térdem bebicsaklik, úgyhogy megbotlom, majd elesek, de újra feltápászkodom, és elindulok Raine felé.

A kurva anyját. Ha bántják őt... Beleütközöm egy felém közeledő fickóba, kibillentem az egyensúlyából, és továbbmegyek. Védő mozdulattal emelem fel a karomat, amikor megpillantom egy másik kés csillogását, és egy égető szúrás jelzi, hogy a penge eltalált.

Raine. Hol van?

A késes fickó ismét rám támad, én pedig körbepillantok, keresgélek. Raine sehol sincs. Elment?

A picsába. A megkönnyebbülés harcba száll a dühvel és a mélyen gyökerező szomorúsággal, de mindez elhalványul a közvetlen veszély láttán. Elugrom a pengés fickó elől, és nekiesek egy másiknak, aki megpróbál megragadni a derekamnál fogva. Megingok, és gyomorszájon könyökölöm, a másik karja alá bukom, és megtántorodom, mielőtt összeütközöm azzal, akit korábban megrúgtam.

Megragadja a karomat és elkezdett a sikátor mélye felé vonszolni. Úgy tűnik, hogy a sarkam beásása nem változtat semmin.

Kurva nagy öröm.

– Jason! – Valami hátulról eltalálja a fickót, és mindketten megbotlunk. A karomon lévő szorítása lazul, és kiszabadítom magam, majd Raine felé fordulok. – Gyere, menjünk!

Nem hagyott itt.

Csak ez a gondolat jut eszembe, mielőtt megragadja a kezem, és futásnak eredünk, a gengszterek pedig utánunk.

Nem ment el. Itt van. És jól van.

Csak ennyit kell tudnom.