5.-6. Fejezet

Ötödik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

Vannak napok, amikor rendben van az életem. Csendes és lassú, akár egy folyó. Nincs dráma, nincs stressz. Meló és ebéd, majd még több meló és pihentető este otthon, a tévé előtt egy sör mellett, vagy a bárban a srácokkal.

És másik napon, minden szarrá válik.

Most tudtam meg, hogy mi szervezzük a hivatalos megnyitóját a Collateral Damage-nek. Soul Stain, a chicagói tetoválószalon, amellyel néha együtt működünk, vendégművészeket küldenek. És én vagyok megbízva, hogy az egészet elrendezzem. Még sosem csináltam ilyesmit. Mi van, ha elrontom?

Kora délután kaptam egy emlékeztető sms-t egy sráctól, akivel a minap találkoztam egy bárban, hogy randizzunk. Úgy tűnik, megígértem neki egy vacsorát ma estére. Huh.

És most az apám hív, amikor épp indulni készülök a munkából, így Meganra bízom a recepciót, Rafe Vestri nagyon kedves és nagyon ügyes feleségére, aki a bolt társtulajdonosa Zane Maddennel. Szélesen vigyorog, és int nekem, miközben a telefonomat bámulom, mintha arra készülne, hogy megharapjon.

Nem vagyok benne biztos, hogy ma készen állok erre, de ha nem foglalkozom vele, akkor apánk Ocean-hoz fog fordulni, és ez az utolsó dolog, amit kurvára akarok.

– Mit akarsz? – Átvágok a bolt fényesen megvilágított terén, ahol a falakat a padlótól a plafonig fekete-fehérben készült tetoválási mintákat ábrázoló poszterek borítanak. – Mondtam, hogy vasárnap beszélünk. Most éppen dolgozom.

– Raine – mondja apám, és ahogy kimondja a nevem olyan, mint egy fizikai csapás, visszarepít a gyerekkoromba. – Fejezd be ezt a baromságot. Szükségünk van a segítségedre. Készpénzre van szükségünk...

– Vagy máskülönben? – Összeszorított fogaim között préselem ki a szavakat,kinyitom az ajtót, és kilépek a hidegbe. – Miért jöttél vissza?

– Mondtam, fiam, a bátyád mindent elvett tőlünk, a lakókocsinkat, az egész életünket...

– Ez egy kurva nagy hazugság, és ezt te is tudod.

– Majd meglátjuk – mondja a jó öreg apám, és megszakítja a kapcsolatot, mielőtt még egy szót is szólhatnék.

– A rohadék! Kibaszott seggfej! – Megrázom a telefonomat, azt képzelve, hogy az az ő feje. A szívem hevesen kalapál a hasztalan dühtől. – Hogy merészeled? – Összeszorítom az ujjaimat a telefon tokja körül, hogy az ujjbegyeim elfehérednek. – Hogy merészeled fenyegetni a bátyámat, te szarházi?

– Hát, neked is szia, napsugaram – mondja valaki hátulról, és hátba vereget, amitől majdnem megcsókolom a járdát. – Mi húzott fel ennyire ezen a szép napon?

– Micah. – Megfordulok, hogy szembe nézzek vele.

Megadóan felemeli a kezét, és felvonja a szemöldökét. – Hűha. Ne lőj!

– Rossz nap – motyogom, és megpróbálok megnyugodni.

Micah a Collateral aranyifjúja, az egyike az első tetoválóművészeknek, aki Zane Maddennel és a bátyámmal kezdtek együtt,és az utóbbi időben túlságosan tele van boldogsággal, hogy felidegesítsen.

Úgy értem, komolyan örülök neki, de egyszerűen nincs kedvem a baráti ugratásokhoz, sem a viccekhez.

Úgy tűnik, megérzi a hangulatom. Beletúrja kezét a régi, puha farmernadrágjának zsebébe, ide-oda billeg a sarkán, és kék szemei összeszűkülnek. – Akkor békén hagylak, haver. Csak ne feledd, hogy mi mind itt vagyunk, ha bármire szükséged van, rendben? Mindannyian.

Tudom, hogy komolyan gondolja. A Damage Control és Collateral Damage szalonokban dolgozó srácok nagyszerűek. Nem tudom elégszer elmondani. Minden nap látom, ahogyan kiállnak egymásért, ahogyan fedezik egymás hátát. Ez kurva jó. És amikor felajánlják a támogatásukat nekem, az alázatos és megható.

De én nem tartozom a családhoz. Nem igazán. Én egy újonc vagyok, Ocean Storm öccse, és ennek a kapcsolatnak köszönhetően kaptam meg a recepciós állást. Mindig is kívülálló leszek.

És mi a fene bajom van ma, mi? Igen, a nap nem volt tökéletes.Igen, a munka a szokásosnál is stresszesebb volt, és a fattyú szüleim említése mindig felidegesít, nem is beszélve arról, hogy beszéljek velük, és tárgyaljak egy aknamezőn, ami a követeléseiket jelenti.

Nem is beszélve a mai estére tervezett vacsoráról azzal a sráccal, akire alig emlékszem.

Végigsimítok a rövid hajamon, amikor Micah besétál az üzletbe, és az ajtó becsukódik mögötte. Már három napja ilyen vagyok, azóta, hogy megtaláltam Jasont a bolt bejáratánál ülve, amikor beférkőzött a bőröm alá. Olyan könnyen csinálta. Néhány szó, egy pillantás, egy gúnyos mosoly, ami még egyszer rávilágít arra, hogy mennyire távol vannak egymástól a világaink, hogy mennyire utál engem. Mekkora egy idióta vagyok, hogy fantáziálok róla.

Mintha ezt nem tudtam volna.

Koncentrálj másra, Raine. Ne legyél már Jason megszállottja.

Egyéb dolgok. Például, hogy milyen jó az életem. Igen, ez egy átkozottul jó élet, és ha egy kis komplikáció miatt a falba akarom verni az öklömet, akkor van egy kis problémám.

Túl fogok jutni ezen. Ez semmi ahhoz képest, ami azelőtt volt és ráadásul most már kibaszott felnőtt vagyok. Tudok harcolni, meg tudom oldani a problémákat, le tudom győzni az akadályokat.

Már nem vagyok az a tehetetlen kisgyerek, aki voltam, és nincs szükségem arra, hogy bárki is vigyázzon rám, mert én magam is nagyon jól csinálom.

Csak figyeljen mindenki!

 

 

Útközben bevásárolok, és hazafelé tartok,a szüleim követelései a fejemben cikáznak, a fogaimat csikorgatom.

Pénzt akarnak. Ez már akkor világos volt, amikor először felhívták a szalont, és engem kértek Ocean helyett.Még nem határozták meg az összeget, de lefogadom, hogy magas lesz. Kevésre nem fecsérelnék az idejüket, és a visszatérésüket az életünkbe.

Meg kell találnom a módját, hogy végleg leállítsam a szüleim követeléseit, de hogyan? Bármennyire is szemetek, nem akarom őket fizikailag bántani. Megérdemelnék, de nem.

Mi a faszt csináljak?

Magamban motyogva, mint egy őrült, elpakolom a bevásárlást, és megvakarom a tarkómat, miközben a vakrandimra gondolok.

Majdnem vak. Gary a srác neve. Van egy homályos emlékem piszkos szőke hajról és fehér, egyenes fogairól. Nem igazán az esetem.

Ugyan már, Raine, mióta van neked eseted?

Jason óta, ugyanaz az önelégült kis hang válaszol, és kurva jó, most már magammal vitatkozom. Ide a kényszerzubbonnyal.

Egyébként is Jason nem az esetem. Kedvelem a letisztult, sportos... normális srácokat.Olyan srácokat, akik talán kicsit félénkek, kicsit óvatosak. Velem nem óvatosak, csak... csak nem olyanok, mintén.Nem lakókocsiparki szemetek, akik alig jártak iskolába, és nem érdemelnek esélyt az életben. Olyan srácot akarok, aki jobb nálam, aki valahogy megmutatja nekem az utat.

Krisztusom, nem tudom, miről beszélek.

Ruhát kell találnom. És csinálnom kell valamit a hajammal. És valószínűleg borotválkozni is kell.

A hangulatba kerülés sem ártana. Mintha ez jó móka lenne.Kiderülhet róla, hogy remek fickó, sőt, valójában pont az, aki eltereli figyelmem Jasonról. Kiderülhet, hogy ő lesz az a srác, az egyetlen, valaki, akivel együtt lehetek, akivel megoszthatom az életem.

Grimaszolok. Tényleg?

Erre megrázom a fejem, miközben a háromnapos szakállamat vakargatom, és előkapom az elektromos borotvámat.Lehúzom az arcomat borító szőrt, felemelem az államat, hogy megcsináljam a trükkösebb részeket.

Tökmindegy. Csak találkozom a sráccal, eszünk és iszunk valamit. Mi bajom lehet belőle? Nyilvánvalóan kedves fickónak tűnt, különben nem adtam volna meg neki a telefonszámomat. Ráadásul Seth leszállhat rólam, hogy nem randizom.

Igen, a Collateral egyik tetoválóművésze folyton azt nyomja, hogy menjek el egy randira, mielőtt túl öreg leszek a szexhez.Ez egyébként azért van, mert Seth már nem hisz a szerencsében,azóta nem, mióta a balszerencse sorozatavégre véget ért, amikor találkozott a csajával, és most ő továbbra is azt szajkózza, hogy vegyem a saját kezembe a sorsomat.

Seggfej.

Én viszont kuncogva emlékszem a kötekedésére, és amikor befejezem a borotválkozást, készen állok arra, hogy ezt a műsort útnak indítsam, és végezzek vele. Lezuhanyozom, aztán benyúlok a szekrényembe, és előhúzok egy random pólót és nadrágot.

Vagy vegyek fel egy gombos inget? Hova a fenébe megyünk?

Meztelenül besétálok a nappaliba, hogy újra ellenőrizzem az üzenetet, amit Gary Akárhogy is hívják küldött, és kiderül, hogy egy puccos tapas étteremben találkozunk, elég messze innen.

Az orrom alatt káromkodva visszamegyek a szekrényemhez, és felkapom a két ingem egyikét.Egy kék, és egy fekete farmerrel párosítva nem lehet hibázni, igaz?Sajnos, annak ellenére, hogy a legtöbb ember azt gondolja, a meleg gén mindig együtt jár a divatérzékkel, hát sajnos nem, így van néhány standard szín, amit megveszek, és ragaszkodom az ésszerű kombinációkhoz.Kék farmer. Szürke és fekete pólók. Kék ingek.

Oké. Fekete cipő, és kész vagyok. Végigsimítok a hajamon, rájövök, hogy már régóta esedékes lenne egy hajvágás, aztán azt gondolom, bassza meg, és kimegyek az ajtón, mielőtt az idegesség eluralkodna rajtam.

 

 

A helyet nehéz megtalálni, és a parkolás iszonyúan fájdalmas. Körbeautózom, és helyet keresek Zane régi kisteherautójával, amit olcsón vettem, amikor úgy döntött, hogy vesz egy kisbuszt a gyerekeinek.

Tényleg megvette a kisbuszt, bár még mindig csak egy gyereke van, ami rohadt vicces,de hé, a fickó sok gyereket akar, és mindent átgondol.

Tiszteletet érdemel.

Végre találok egy helyet, bezárom a teherautót, és elkocogok az étteremig, utálom, hogy elkéstem.Megint esik az eső, és ez Jasonre emlékeztet, a bolt bejáratánál összekuporodva, reszketve, aztán ahogy leült velem szemben a kávézóban és sötét szeme parázslik.Épségben hazaért? Bárhol is legyen az.

Aztán emlékeztetnem kell magam, hogy ez nem az én dolgom, hogy Jason hogyan jutott haza,hogy hazaért-e, és hogy elkapott-e egy kibaszott tüdőgyulladást vagy sem.

Egyáltalán nem.

Szerencsére a gondolataim szétfoszlanak, amikor belépek az étterembe.Megállít egy pasas, aki úgy néz ki, mint egy komornyik egy régi filmből, és megkérdezi, hogy van-e foglalásom.

Van?

– Gary-vel vagyok – mondom, majd eszembe jut, hogy nem is tudom a vezetéknevét sem.

A francba.

– Velem van – mondta Gary, aki megjelenik a pasas mögött, és mindkettőnket halálra rémít. Bizonytalan mosollyal néz rám. – Szia, Raine.

Piszkos szőke haja van, és kezdetleges kecskeszakállat visel.Amikor mosolyog, a fogai nagyon fehérek és egyenesek, ami arra emlékeztet, hogy Jason egyik elülső foga egy kicsit csorba – és kurvára fejezd be, Raine.

Követem Gary-t egy sarokasztalhoz, és furcsán érzem magam, mert az arca ugyanolyan ismeretlen számomra, mint a pincérek és a többi vendég arca az étteremben.

Az asztalok fehér terítővel vannak letakarva, és amikor leülünk, egy vörös rózsa van köztünk a vázában, és egy égő gyertya.

Uh. Ez olyan... romantikus. És itt ülök ezzel az idegennel, aki reménykedve mosolyog rám, vagy talán idegesen,nehéz megmondani, az étlapot nézve olyan ételek nevei vannak, amiket nem ismerek fel.Őszintén szólva nem tudom, hogy mikor voltam utoljára ennyire kibaszottul kizökkenve önmagamból.

Megnyalom az ajkaimat, és száraznak találom.

Rohadtul nyugodj meg, mondom magamnak.Azért vagy itt, hogy jól érezd magad nem pedig, hogy egy kibaszott pánikrohamot kapj. Ez csak egy vacsora.

Oké.

Jól van.

A fenébe is, igaz.

Úgy értem, ha három évvel ezelőtt azt mondta volna valaki, hogy egy másik férfival ülök egy étteremben, köztünk egy rózsa, nézem az étlapot, és a randizáson gondolkodom, addig röhögök, amíg el nem hányom magam.

Nem azok voltak életem legjobb napjai, amikor rájöttem, hogy férfiakat akarok a lányok helyett, és hogy nem fog elmúlni, annak ellenére, hogy a nagynéném folyton kiabált velem, és annak ellenére sem, hogy éjszakánként állandóan imádkoztatott.Amikor rájöttem, hogy más férfiakat akarni nem elfogadott,annak ellenére, amit néha hallasz.Hogy ez megvetendő. És természetellenes. És az ördög műve.

Bűnös... kántálja egy ismerős hang a fejemben, és én megborzongok.

Tévedett. Nagyon tévedett.

Azt hittem, sosem bocsátom meg Ocean-nak, hogy elküldött hozzá,hogy vele éljek annyi szörnyű éven át, de fogalma sem volt róla.Még mindig nem tud mindenről, ami történt, amíg a nagynénénkkel éltem egy kisvárosban Columbus közelében, Indianaban. És ez nem az ő hibája volt.

Vagy az enyém. Nem vagyok bűnös, emlékeztetem magam, én csak...

– Nagyon csendes vagy – mondja Gary, leteszi az étlapot, és tökéletes mosollyal néz rám. A szemei haloványak, talán szürkék, és említettem, hogy kecskeszakállat növeszt?

Pedig így van. Nem rajongok a kecskeszakállakért, de mindegy.

– Próbálok dönteni a stigghiola[1] és a... – Megnézem az étlapot... egy másik őrült hangzású étel után. – Rosticciana[2]. A kedvenceim.

Felhúzza a szemöldökét. – Komolyan szereted a stigghiolat? – Totálisan lemarad a szarkasztikus hangsúlyomról. – Azt hittem, hogy rajtam kívül senki sem szereti.

Visszafolytok egy őrült nevetés. –Miért?

– Nos, ez báránybél, nyársra tekerve és megsütve – várakozóan néz rám.

– Igen – válaszolom. – Ezt bevállalom.

Nem lehet rosszabb, mint amit gyerekkoromban ettem a lakókocsiparkban, amikor a szüleink napokig elfelejtettek etetni bennünket, és Ocean levadászott számunkra mindent, ami ehető volt.Elloptuk a kutya- és macskaeledelt a verandán elhelyezett tálakból, a szemétből ettünk, és koldultunk a maradékért.

Ez egy nagyon puccos étterem. Fogadok, hogy bármit is szolgálnak fel, annak nem lesz rossz íze.

De talán valami mást kellene választanom. Csak mert muszáj volt szemetet ennem gyerekkoromban, nem jelenti azt, hogy nem ehetek olyat, amit egy normális ember. – Tudod mit? Meggondoltam magam. Inkább egy carbonarát kérek.

A tésztával nem lehet hibázni, igaz? És nem szeretném, ha azt hinné, hogy közös bennünk a stigghiola szeretete.

Az arca összerándul. – Igen?

Igen.

Néhány pillanat eltelik. Gary halvány, bizonytalan mosolyt villant rám, valószínűleg megbánta a pillanatot, amikor randira hívott. – Bort?

– A pokolba is, igen. – Mert kimondasz valami szarságot, a pia segít bátornak lenni.

Jön a pincér, rendelünk, aztán bámuljuk egymást.

Nos, bámulok rá, és azon tűnődöm, hová tűntek a szociális képességeim.–Szóval, Gary... Hány éves vagy?

– Harmincegy. És te?

– Huszonegy. És uh... mivel foglalkozol?

– Egy ügyvédi irodában dolgozom jogi asszisztensként. És te?

– Én vezetem a recepciót a Collateral Damage-nél. A tetoválószalonban.

Nézzenek oda. Ő az a fickó, akire vártam. Idősebb, mint én. Műveltséggel és jó munkával. Udvarias. Kifinomult.Leeshetett volna a ropogós fehér ingéből, a szék háttámlájára gondosan ráhelyezett zakójáról, művészien kócos hajáról, tökéletesen tiszta, kifényesített körmeiről.

Várjunk csak, manikűröshöz ment? A pasik szoktak ilyet csinálni?

– Szóval... te rossz fiú vagy, mi? – kérdezi, csillogó szemmel, és kurva hosszú pillanatba telik, mire megértem a szavait.

Az lennék? – Nem. Csak egy átlagos recepciós. – Felnyúlok, hogy megdörzsöljem a tarkómat, de megállítom magam. Mitől érzem magam ennyire kényelmetlenül? Bárcsak már itt lenne a bor.

Mint aki hallja a gondolataimat, egy pincér materializálódik mellettem és tölt nekem egy csepp vörösbort.Amikor felvonom a szemöldököm a szánalmas mennyiségre, Gary megköszörüli a torkát, és zavart mosolyt villant a pincérnek.

– Kóstold meg a bort, és mondd meg neki, hogy jó-e – sziszegi a fogai között.

Rendben. Persze. Mi a fasz.

Visszafojtva a késztetést, hogy visszasziszegjek Gary-re, lenyelem a cseppet, felemelema poharat, és azt mondom. – Finom. Sikeres a méregteszt.

– Raine! – Gary újból sziszeg, kezét az arca elé emelve, mintha el akarná rejteni.

Egyébként is, mi ez a sziszegés? Mi ő, egy kígyó? Talán nevet, vagy tényleg zavarban van?

Miért érzem úgy, hogy a sarokba kellene állnom, az óra végéig?

Abban a pillanatban, ahogy a pincér lelép, egy kortyra lenyelem a borom felét és nem tudtam megállni, hogy ne grimaszoljak. Én inkább a Jack-es és sörös fickó vagyok.

Miért gondoltam, hogy ez a kibaszott „randizós” dolog jó ötlet lesz? Én nem randizom. Egy-két sráccal kefélni nem ugyanaz a dolog.

Nyugi, mondom magamnak az elmúlt egy órában már tizedszer. Próbáld meg. Adj neki egy esélyt. Adj Gary-nek egy esélyt.Két perccel ezelőtt nem arra gondoltál, hogy ő pontosan az, akit reméltél?

A poharam pereme fölött szemezek vele, bosszankodva, hogy az arca még mindig nem rémlik.Jóképű. Gondolom. Egy tiszta puccos amerikai férfi. Mint, nem is tudom... Zac Efron.

Éppen csak nem igazán.

Ráadásul a parfümjétől tüsszentenem kell.És amikor a szájára nézek, csak ahhoz van kedvem, hogy megkérdezzem, hordott-e fogszabályzót gyerekkorában, és hogy szerinte a kecskeszakáll tényleg olyan jó ötlet-e.

Valószínűleg divatos. Nem tudom. Akkor sem tudnám megmondani, mi számít divatosnak, ha az orrom előtt lenne, vagy a seggembe harapna.

Vonzódom én ehhez a pasihoz?

Rossz előjel, hogy fel kell tennem magamnak ezt a kérdést?

És akkor előrehajol, félig lehunyt szemmel, és azt suttogja. – Szeretem a rossz fiúkat. És keményen és durván szeretem, ha érted, mire gondolok.

Jaj, ne! Kínos. Mert egy pillanatig sem tudom elképzelni magam, hogy ráhajolok, vagy bármi durvát csinálok vele, kivéve talán, hogy visszatolom a helyére és kisétálok innen.

Ne csináld, Raine.

Adj neki egy kibaszott esélyt.

Megfogadom, hogy időt szánok rá, és megismerem Garyt, mielőtt ítélkezzek,vagy hagyom, hogy bizonytalanságom kárhozatra ítélje ezt a vacsorát, amikor véletlenül kipillantok az ablakon, és odakinn egy ismerős arc kelti fel a figyelmemet.

Nos, átkozott legyek. Ismét Jason? De most komolyan, mennyi a kibaszott esélye?

Megrázom a fejem, és újabb kortyot iszom a boromból.

És ekkor meglátom a másik fickótés mielőtt kimondhatnád, hogy stigghiola, máris felállok a helyemről és az ajtón kívül vagyok.

Akárhogy is ejtik ki.

---

[1]Stigghiola: egy szicíliai ételkülönlegesség, amely Palermo város utcáira jellemző. Olyan belsőségekből áll (általában bárányból, de kecskéből vagy csirkéből is), amelyeket vízben és sóban megmosnak, petrezselyemmel, gyakran hagymával és más fűszernövényekkel fűszereznek, majd nyársra tűzik, vagy póréhagyma köré tekerik, végül közvetlenül a grillen sütik meg. Az ételt általában utcai ételként készítik és árulják, Ragusában az ételt lábasban sütik, és turciniuna néven ismert.

[2]Rosticciana: egy hagyományos olasz sertéshúsétel Toszkána régióból, amelyet faszénen vagy fatűzön grilleznek. Sertésbordákból, sertéskarajokból és kolbászokból áll, amelyeket különböző fűszerekkel (néha csak borssal és sóval) és rozmaringgal fűszereznek, és sütés előtt és után vinaigrette-be mártogatnak.

Hatodik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

A prostítúció az ő városrészében szokatlan számomra. Biztonságosabb. Kevesebb kurva, kevés drogos és dilis kóborol éjszaka, a hatalmon lévők a szőnyeg alá söpörték,hogy a jómódú emberek ne tudjanak róla és boldogok legyenek.

De ugyanakkor az is veszélyt jelent, hogy itt vagyok. Miért? Lásd az előző pontot.A gazdag gyerekek nem szeretik, ha mocskot nyomnak az arcukba, miközben szórakoznak, és ez a mocsok én vagyok.

Tehát trükközni ezen a helyen rizikós dolog, ezért fel vagyok készülve, hogy seggbe rúgnak, ahogy a falnak támaszkodom, miközben a mellettem elhaladó pasikat nézem, akik nagyon lazán viselkednek.Nem érdeklem őket.

Nem fáznak, nem éhesek és nem is kétségbeesettek.

Legalább az eső elállt, és többnyire száraz vagyok. A fedett épületbejáratok a ribancok legjobb barátai. Állok egy puccos étterem bejárata mellett, ahonnan meleg levegő áramlik ki az ajtón keresztül, hogy ne fagyjak meg.

Levettem a vékony kabátomat, amit Adam haveromtól kölcsönöztem, aki úgy döntött, hogy ma este a szokásos helyeken dolgozik,és átvetettem a vállamon, megmutatva a rövid, testre tapadó fekete toppomat, ami felcsúszik a mellkasomra.

Testet mutat. A szakmámat űzöm.

Ezt nézzék meg, uraim. Friss hús. Gyertek, vegyetek egy szeletet ebből a feszes seggből.

Egyik lábamról a másikra lépkedek, enyhítem a görcsöt, és nekitámaszkodom a téglafalnak, vigyorgok egy középkorú fickóra, aki éppen arra jár, és kiguvadt szemekkel bámul.Megbotlik, és majdnem beleütközik egy babakocsival közlekedő nőbe.

Nevetnék, de a felragasztott vigyorom ellenére sem mulattat. Rohadtul fáradt vagyok. Odalépnék hozzá, és ajánlatot tennék neki, de lomha és lassú vagyok, és ő máris elsétált.

A fenébe. Talán amúgy is csak megdöbbent, hogy egy hozzám hasonlót látott itt.

Újra megigazítom a kabátomat a vállamon, majd leengedem. Jézusom, de fáj mindenem.Megállás nélkül dolgoztam, hogy elég legyen Simon részesedésére és a bandám költségeire, de ez nem elég.

Az utóbbi időben soha nem elég.

És ez a rohadt hely, amit választottam, nem jó. A gazdag fickók valószínűleg be vannak tojva, hogy a város ezen részén keressenek egy férfi kurvát, ahol a társaik láthatják őket. Nem csoda, hogy általában a városnak a szegényebbik feléhez ragaszkodom, ahol hódolhatnak perverziójuknak.

Az a rész Simon kibaszott irányítása alatt áll, és ma távol akartam maradni.Nyalogatni a sebeimet.Kerülni őt minden áron,mert nincs több kibaszott pénzem, vagy energiám, hogy megadjam neki, még ha a drogok szirénhangja hív isa boldogság e rövid idejére.

Egy balról érkező mozgás kelti fel a figyelmemet, és megfordulok, hogy lássam, hogy egy másik fickó figyel engem a szemközti épület árnyékából az utca túloldalán.Megdermedek, ahogy a felismerés hatalmába kerít.

Ó, bassza meg. Kibaszott picsába. Simon egyik verőembere. Követett engem? Véletlenül látott meg engem?

Csak az én istenverte szerencsém. A vérem megfagy, elrugaszkodom a faltól, és elindulok az utcán, amilyen gyorsan csak tudok.

A bordáim fájnak, amikor levegőt veszek, és tüzes fájdalmat érzek végig lefelé futni a hátamon. A francba, Simon tegnap este nagyon csúnyán elbánt velem, amikor rájött, hogy nincs nálam az összes pénz, amit kért. Bár kétlem, hogy ez bármit is jelentett volna így vagy úgy. A fájdalmam izgatja fel.

Nem mintha ő lenne az egyetlen. A férfiak általában szeretik.

A fájdalom nem engedi, hogy olyan gyorsan mozogjak, ahogyan szeretnék, és az éjszaka elhomályosul a szememben,ahogy az épületek között botorkálok egy sikátorba.A rejtőzködés a legjobb megoldás. Számtalanszor megmentette az életemet.A sprintelés is, de mivel ez a lehetőség nem jöhet szóba...

Dübörgő léptek követnek, és pánik szorítja a mellkasomat, összepréseli a tüdőmet.A francba, ha nem a zsaruk üldöznek el az összes olyan helyről, ahol nem kéne lennem, ami szinte mindenhol így van, akkor Simon egyik gengsztere az.

A cipőm pocsolyákon és vizes betonon csattog, és már látom a sikátor végét,amikor egy nehéz kéz ütközik belém, és a földre küld.A fejem a földre csapódik, és egy pillanattal később vasmarok szorítással emelnek fel a karomnál fogva.

– Te szarházi! – A férfi vicsorog, az arcomba köp, és megrázz. – Ide menekültél, mi? Hol a pénz?

– Nincsen nálam – morgom, miközben újra megráz engem. Megragadom a vastag karjait és a sípcsontjába rúgok. – Hogy a fenébe tudnék fizetni, ha nem hagy dolgozni, mi?

Válaszra nyitja a száját, megfeketedett és hiányzó fogakkal, és olyan bűzzel, mint egy vécé, amikor megrándul, és elejt engem.

Hátratántorodom, megcsúszom, és alig sikerül talpon maradnom.Zihálok, képtelen vagyok levegőt venni.

Mi a pokol?

Egy magas, izmos fickó bukkan fel a gengszter mögött. Meglátom a kék fényt a sötét, kócos haj alatt, aztán egy ökölcsapás a gengszter felé lendül, aki nyög, és úgy esik össze, mint egy zsák krumpli.

Maradj nyugton.

A picsába.

Végre észreveszem, hogy ismerem az én váratlan megmentőmet.A megmentőm, napokon belül másodszor.

A kibaszott életbe.

Ó, várjunk, az élet. Határozottan elbaszott.

– Raine – mondom egyenesen, miközben megrázza a kezét, és olyan erősen zihál, mint én is, és hunyorogva néz rám. – Tényleg abba kéne hagynunk az ilyen találkozókat.

 

 

Rainemegpróbálja megragadni a karom, de én elrántom magam és asikátor kijárata felé tartok. Itt kell hagynom a nyögdécselő gengsztert és ezt a klausztrofób, szűk teret, ami összenyomja a mellkasomat.

Kivéve, ha ez a félelem.

Ki a francot érdekel?

– Várj meg – kiált utánam Raine, és bassza meg, bárcsak eltűnne. Érzéketlen vagyok az idegességtől és a pániktól, és remeg a kezem.

Ő azonban gyorsabb, mellém ér és megakadályozza, hogy elmeneküljek. – Jól vagy? – kérdezi, és az arcomhoz emeli a kezét, bár én visszahőkölök. – Vérzel. Megütött téged?

Hogy mi?Az orrom alá dugom a kezem, és véres lesz. Ó,igen. – Jól vagyok – hátralépek. – Nézd, köszönöm, oké? Nem tudom, mit keresel itt, de köszönöm, hogy... – intek a kezemmel. – Megmented a seggemet. Megint.

– Hát hogyne. – Visszapillant a sikátorra. – Ez komolyabb dolog annál, hogy egy hideg reggelen megkínáljalak egy kávéval.

És a kabátoddal, és egy segítő kézzel, gondolom, de elfojtom a gondolatot, dühös vagyok önmagamra.

Igaza van, ez sokkal komolyabb. Megfontolom, hogy mit tett. – Te eltörted az állkapcsát?

– Nem tudom. – Nem látszik, hogy nagyon zavarja a látvány, bár a tekintete ismét rajtam nyugszik. Milyen szép szemek.

És egy erőszakos oldal.

– Miért vagy itt? – kérdezem óvatosan, igyekszem összerakni a darabokat. – Honnan tudtad, hogy segítened kell? – Amikor szükségem volt rád. Megint. – Követtél engem?

Abban a pillanatban, hogy a szavak elhagyják a számat, összerezzenek. Olyan paranoiásnak hangzik, amilyennek érzem magam.

– Mi van? – Úgy bámul rám, mintha egy második fejem nőtt volna. – Nem. Éppen ettem. Egy étteremben. Láttam, hogy kint álltál.

Aztán követett engem. Ennek semmi értelme, kivéve, hogy... felkapom a fejem, és Raine úgy néz rám, mintha várna valamit.

Rendben. Persze. Most már minden érthető. Valószínűleg azért, hogy begyűjtse, amivel tartozom neki a múltkoriért.Fel is tettem a kérdést magamnak, hogy vajon mikor fogja követelni a kávé és a kaja árát.

– Ne itt – mondom neki, olyan határozottan, ahogy csak tudom,mert a fenébe is, ma este meg vagyok ijedve. Ráadásul inkább keresek egy helyet a hideg elől, még ha csak egy időre is.

– Gyere velem – mondja Raine, és megint megragadja a karomat, és ezúttal hagyom.

A kuncsaft azt csinál, amit akar, és ez az, ami Rainenekem ma este.

Egy kuncsaft.

– Persze – motyogom zsibbadt ajkaimon keresztül, és hagyom, hogy elrángasson a sugárúton, majd azon át, aztán még több utcán keresztül.

Egy idő után elrántom a kezemet, hogy felhúzzam a kabátomat, és takaróként használom, hogy átkaroljam a derekam.A bordáim megölnek. Az adrenalin kiürül belőlem, és minden fájdalmamvisszatér, és a hideg sem segít.

Egy évig és egy napig tartó rohanás érzése után elérünk egy ütött-kopott teherautóhoz, és Raine kinyitja az ajtókat és bemászik.Lassabban, öregemberként mozogva, fogcsikorgatva helyezkedem el az anyósülésen.

A picsába. Pont ma este az összes este közül, amikor annyira kell a pénz, és ingyen fogok dolgozni.Valójában nem igazán ingyen, emlékeztetem magam. Visszafizetem az adósságomat Raine Stormnak.

Olyan érzés, mintha egész életemben adósságot törlesztettem volna, kamatostul.

Raine beindítja a motort, én pedig figyelem őt, küzdök, hogy összeszedjem magam és elfogadjam a dolgok alakulását.

Szex. Raine-nel. Az éjszaka rosszabbul is alakulhatott volna, nem?

Csak nem vagyok benne olyan biztos. Figyelem komoly profilját, ahogy elhajt, a homlokára hulló sötét haját, túlságosan kék szemét, ahogy az útra szegezi, erős kezeit szorosan a kormánykerékre szorítja,és tudom, hogy már száz százalékosan rábasztam, pedig még el sem kezdtük.