33.-34.-35. Fejezet

 

Harmincharmadik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

A Death Moth épp most fejezett be egy dalt, amit hatalmas taps fogad,és Zane Madden, a DamageControl vezető tetoválóművésze felmászik a rögtönzött színpadra, hogy mindenkit üdvözöljön az eseményen.

Már most jól megy.A részvétel már az első pillanattól kezdve elképesztő volt, a betérők kértek tetoválást, a kíváncsi járókelők beléptek, hogy megnézzék a boltot és a ruhákat meg az ékszereket árusító standokat, és a szokásos közönségünk, akik túlságosan boldogok voltak, hogy jelen lehessenek az italok és a zene miatt, és hogy beszélgethessenek kedvenc művészeikkel és azokkal is, akik újak voltak számukra. A SoulStain elég nagy rajongótáborra tesz szert hírlevelükkel és weboldalukkal.

Az étel, amit rendeltem jó, az italok hidegek és bőségesek,a Brotherhood és a Damage közössége mindannyian elégedettnek tűnnek. Kisgyerekek szaladgálnak a bódék között. Komolyan, a srácok egymás között akár saját óvodát is nyithatnának.

Eddig semmi komolyabb baj nem történt,szorítok, hogy semmi ne legyen, és mindent összevetve, büszke lehetek arra, hogy összehoztam ezt az eseményt.

Legalábbis mindenki ezt mondta nekem egész nap.

De nem tudok koncentrálni.

Gondolataim Jason emlékei között hánykolódnak az ágyamban, és a beszélgetésünk zsákutcája között.Egyoldalú beszélgetés. Elmondtam neki, hogy törődöm vele, hogy aggódom érte, hogy segíteni akarok neki, hogy a vallomása semmin sem változtat számomra... mire ő azt mondta, hogy maradjak ki ebből, és hogy nem kellene még miattam is aggódnia.

Hideg zuhany, mi?

Vagy nem? Miért húzta vissza a falakat? Mit nem mond el nekem? Dühös volt rám, vagy...

Vagy mi? Valahányszor dühös voltam rá, ez csak álca volt az aggodalmamnak. De ki mondta, hogy ez nála is így van? Nehéz őt kiismerni, és ez a legjobb napokon is így van. A szex félelmetes volt, a csúcson túli jó volt, és ő élvezte. Nehéz vitatkozni azzal, hogy két adag ondó száradt az ágyamon. Elélvezett és sírt, én meg nem tudom, mi a faszt csinálok.

Szeretem őt.

Elfordulva a színpadtól, vakon az ajtóhoz megyek, és kilépek a boltból. Szeretem Jason Vegat. Mit gondolsz erről, mi?

Úgy érzem,mintha nem tudnék nélküle lélegezni, nem tudok mosolyogni, ha nincs a közelemben, halálra aggódom magam, ha azt hiszem, hogy veszélyben van, és már az emlékétől is feláll a farkam.

Tankönyvi eset. Lehet, hogy én még soha nem éreztem így, de láttam, hogy másokkal is megtörtént. Valójában mindig azt hittem, hogy ez csak másokkal történik meg. Mindig csak néztem, szórakozottan, kissé önelégülten. Mindenek felett.

Egészen mostanáig.

 

* * * *

 

– Van valami hír Jasonről? – kérdezi tőlem Jesse Lee ahogy az esemény végre véget ér. – Ocean megkért, hogy beszéljek vele, de mondta, hogy nem találom? Sehol sincs.

– Nálam lakik.

Jesse felvonja a szemöldökét. – Nem mondod.

– Felajánlottam neki a kanapémat. – Nem hazugság. Nem kell mondanom, hogy végül az én ágyamban aludt, de fogadok, hogy Jesse bármelyik pillanatban összerakhatja a dolgokat. – A helyzet az, hogy bármi is az, amivel Simon Gomez a markában tartja, nem beszél róla. – Végiggondolom Jesse zaklatott arckifejezését, és valami nem hagy nyugodni. – Van még valami, amit nem mondtál el nekünk?

– Miről?

– Simon Gomezről és Jasonről. Miért érdekli Simont ennyire? Mit tudsz még?

Ez csak egy megérzés volt, és csak akkor jövök rá, hogy igazam van, amikor Jesse szeme egy kicsit kitágul.

Apicsába.

– Nézd... Jason megkért, hogy ne mondjam el senkinek.

– Ugye, tettél vallomást a rendőrségen? Simon ellen. – Szemügyre veszem. – Információt hagytál ki?

– Nem tűnt fontosnak.

– Mi nem tűnt fontosnak? Honnan tudod?

– Hé, haver! – Jesse zöld szemei megvillannak. Kinyújtja a kezét, hogy megállítson, én pedig ijedten veszem észre, hogy sarokba szorítottam a bódéjával szemben.

– Mondtam már, Jason megkért, hogy ne beszéljek róla, oké? Csak... lépj hátrébb.

Felemelem a kezem és hátralépek.Az épp csak elfojtott pánik Jesse szemében annyira emlékeztet Jason-re, hogy az már hátborzongató.

Aztán eszembe jut, hogy Jesse is Jason bandájában volt. Ő is hasonló dolgokon ment keresztül. Simon Gomez megtámadta, és...

– Várj egy percet. Simon megtámadott téged, de miért?

– Azt akarta, hogy csatlakozzak a Klubjához. Nem volt kedvem hozzá.

– Tehát megtámadott téged egy éjszaka, aztán csak úgy békén hagyott?

– Nem, én... – kezével megdörzsöli rövid haját, tekintete távolba réved. – Elhagytam a várost. Egy időre egy nevelőotthonba mentem.

– Aztán visszajöttél, és...?  Simon békén hagyott téged?

Homlokát ráncolja. – Igen. Nem sokkal később Zane talált rám, és felvett tanoncnak.

– Miért vesződik Simon annyit, hogy beszervezzen téged, aztán meg csak úgy egyszerűen elenged?

Még jobban ráncolja a homlokát. – Azt hittem, csak feladta.

Egy pillanatig mindketten mérlegeljük a lehetőséget.

– Kizárt dolog – mondom.

– Nem – mondja Jesse halkan. – A fickó megszállottá válik. Nem engedett volna csak úgy el. Ezt akartam hinni. De akkor miért?

– Mit mondott Jason, hogy ne mondd el senkinek? Fogadok… – megfontolom a szaros pénzügyeimet –,ötven dollárban, hogy valami köze van Simon érdeklődéséhez Jason iránt.

– Nem szeghetem meg a neki adott szavamat. – Megrázza a fejét. – Őt kell megkérdezned.

– Még szép, hogy meg fogom. És ha közben valami történik vele, az a te hibád lesz.

– Ez kurvára nem fair.

– Az élet általában nem az.

– A szentségit, Raine – Jesse felszisszen, és leül az asztalra. A szemem sarkából észreveszem, ahogy Ocean közeledik, és rámeredek.

Visszafordul.

– Jóval a támadás éjszakája előtt – mondja Jesse, hangja, mint a csiszolópapír – Jason elmondta, hogy neki és Simonnak volt némi közös múltjuk. Azt hiszem... azt hiszem, azért állapodott meg velem, mert Jason visszautasította őt.Megtehette, akkoriban, amikor a stricink, Kaia, megvédett minket, és Jason volt a kedvence. Elterjedt a pletyka, hogy a fia volt, de ezt kétlem. Mindenesetre... Jason visszautasította őt, és akkor hozzám fordult, mert én már régóta távol voltam, és nem igazán tartoztam Jason bandájához.

– De aztán valami megváltozott.

– Kaia megbetegedett. Meghalt.Jason bandája védelem nélkül maradt.

Aztán Jesse elhagyta az utcákat, és Simon pontosan azt kapta, amitakart; Jasont. Mégis, miért? Még ha Simon Gomez meleg is, és Jasont akarja zsákmányul, valami nem stimmel.

– Milyen múltja volt Simonnak Jasonnel?

Grimaszol. – Rokonok. Mármint egy család. Jason szerint Simon Gomez azt állítja, hogy távoli unokatestvére.

A fejem zúgni kezd, a feszültség a vállaimban arra késztet, hogy meggörnyedjek. – Unokatestvér? Most szórakozol velem?

– Hé, te kérdezted. –  Rám bök egy ujjal, miközben ellöki magát az asztaltól, zöld szemei viharosak. – És remélem, hogy ez fontos. Nem szeretem megszegni a barátaimnak tett ígéreteimet.

Valóban fontos?Nehéz megmondani, de valami a zsigereimben azt súgja, hogy ez az egész történet kulcsfontosságú Jason gondolkodásának működéséhez, ahhoz, ami Simon Gomezhez köti. Egy ijesztő unokatestvér, akit Jason visszautasított, aki aztán Jesse után ment, és aztán...?

Nézem, ahogy Jesse Lee távozik, a rejtvény megoldása éppen csak elérhetetlen, és azon tűnődöm, vajon sikerült-e megszabadulnia a múltja szellemeitől.

És megfogadom, hogy segítek Jasonnek is kiszabadulni.

 

* * * *

 

Hiába hazudom magamnak,hogy munka után maradok a bulira, annak ellenére, hogy megígértem a bátyámnak, vagy, hogy egyenesen hazamegyek. Nem tudok másra koncentrálni, csak Jasonreés a Jasonnel való találkozás az utolsó dolog, amit tennem kellene. Tapasztalatból tudom, hogy nem szabad túl sokat erőltetnem. Hogy időre van szüksége, hogy feldolgozza a dolgokat, és hogy hagynom kell, hogy ő jöjjön hozzám. Nem kellene az utcán keresnem őt, és mégsem tudok leállni, akkor sem, ha az életem múlna rajta.

Látnom kell őt.A félelem fekete gödre a gyomromban csak még nagyobb lett, mióta beszéltem Jesse-vel. Elveszíteni őt Simon Gomez, a drogok, az erőszak miatt, nem lehet opció. A biztonsága és az élete az első számú prioritásom.

Bármit megteszek, hogy megmutassam neki, hogy itt maradok, hogy van kiút a pokolból, ha megbízik bennem.

Meddig várhatok arra, hogy eljöjjön hozzám? Hogy apránként megnyíljon, hogy centiről centire beengedjen?

Ha kell, örökké.

De nekünk nincs már annyi időnk, többé már nincs.

Így hát végigcirkálok a városon, túl nyugtalan vagyok minden máshoz, és a biztonság kedvéért ellenőrzöm Jason régebbi törzshelyeit. Persze nincs ott, és amikor azt hiszem, hogy felismerem az egyik haverját, egy karcsú, szőke fickót, eltűnik egy sikátorban.

Vagy talán csak képzelődöm. Azt hittem, Jason mostanra már mindenkit elküldött a bandájából.

Hirtelen pánikba esem, hogy ő otthon van, én meg itt vagyok kint, és őt keresem. Ami hülyeség. Nála van a lakáskulcs. Még ha otthon is van, melegben és védett helyen van.

Ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy rálépjek a gázra, hogy hamarabb hazaérjek.

És persze, hogy nincs ott, amikor megérkezem. Annak sincs nyoma, hogy arra járt volna.Az ágyam a ma reggel ott hagyott lepedők összevisszasága.

Csak ma reggel történt? A picsába. Mintha egy hónapja lett volna. Amikor lehúzom a lepedőket az ágyról, az alsó lepedőn az ondójának foltjait találom, és ezen elmosolyodom.

Aztán eszembe jutnak a könnyek a szemében és leülök a csupasz matracra, és a szomorúság hűvös hullámokban önt el.

Mondtam neki, hogy tudom, mire vállalkozom. De vajon tényleg tudom-e? Minden nap kihívásnak tűnik. Lehetne ennél bonyolultabb? Megmenteni őt a brutális élettől nem lesz elég, még akkor sem, ha sikerül Simonról leszoktatni. Azok a sötét szemek már túl sokat láttak. Sebhelyes bőre a fájdalom és a kétségbeesés hosszú történetét meséli el. Hogyan menthetném meg ettől?

Arra a terapeutára gondolok, akit az első két évben látogattam, amit itt töltöttem, Ocean ragaszkodása révén. Nagyon kedves. A Brotherhood és a Damage többsége az ő kliense volt. Ő segíthet Jasonnek.

Apicsába. Hagyom, hogy a lepedő a padlóra hulljon, és mindkét kezemmel végigsimítok az arcomon. Megőrültem? Van jövőnk? Létezik a „mi”? Az esélyek lehetetlennek tűnnek, és mégsem tudom elengedni a reményt. Kibaszottul kizárt. Nem várok fehér léckerítést, zöld pázsitot és kínai porcelán teáskészletet.

Sóhajtva dőlök vissza az ágyra, és a plafont bámulom.Csak azt akarom, hogy Jason velem legyen. Minden nap és minden éjjel. Egész életünkben. Túl nagy kérés ez? Nem ezt akarja mindenki, valakit, akivel leélheti az életét?

A kérdés csak az, hogy fontos vagyok-e neki?

Bárcsak tudnám.

 

* * * *

 

A sötétbena gyönyör átáramlik rajtam, egy lángcsóva a golyóimtól a hátamig, amitől az izmaim összerándulnak. Szikrák gyúlnak fel a szemhéjam mögött.Forróság önti el a testemet, bizsergés fut végig a lábamon és a gerincemen.

A farkam lüktet, és ekkor érzem meg. Hőség, nyomás, és zihálok, amikor egy gonosz nyelv nyalogatja a farkam oldalát.

Ó, baszki.Valahogy meztelen vagyok, legalábbis deréktól lefelé, és valaki forró szája rajtam van, szopogat és nyalogat. Ez felrobbantja az agyamat. Erős kezek vannak a combjaimon, szélesebbre tárják őket, majd a forróság lefolyik a golyóimba.

Meleg lehelet és durva nyelv kínozza őket, amíg feszesek és fájdalmasak nem lesznek, aztán az az okos száj visszatér a farkamhoz, és váó...

Nem is ismerem fel a kínzó nyögést, ami elhagyja a számat. Enyhe fogcsikorgatás, a nyelv egy újabb suhintása, és az az átkozott szívás, megőrjít. Fahéj és fűszer illat, és amikor leeresztem a kezem, egy kócos, selymes hajkoronát találok.

– Igen... – Kavarognak az agyamban a gondolatok. Ujjaimat a rövid szálakba temetem, muszáj valamibe kapaszkodnom, és felnyögök, ahogy erősebben szívja. – A picsába. Jase...

Az orgazmus úgy csap le rám, mint egy tehervonat. Az egyik pillanatban még a hajába markolok, és a szájába ringatózom, a következőben pedig már egyenesen az ágyra dőlök, és olyan keményen élvezek, hogy a farkam akár folyékony tüzet is okádhatna.

A picsába. Nem hiszem, hogy az izmaim valaha is ellazulnak.

Amikor az érzékeim visszatérnek, és a szívem nem dobog a fülemben, felmérem a dolgokat. Az ágyban vagyok. Biztos vagyok benne, hogy ébren vagyok, jóllakottan és kifacsartan. Ez nem nedves álom volt.

Látom az árnyszerű körvonalait, hallom a lélegzetét a sötétben, még mindig ott, a lábaim között. Ez egy durva nyugtalanító hang, amitől vacog a fogam, és lassan feloldja az orgazmus utáni lazaságom.

– Jase? – suttogom, biztos vagyok benne, hogy ő az, de bassza meg, nem látom rendesen.

Aztán köhögni kezd,vakon nyúlok az éjjeli lámpáért, csillagokat pislogva a szememből a hirtelen jött fényárban.

– Mikor érkeztél? – Nyúlok utána, de nem reagál, még akkor sem, amikor a köhögése alábbhagy. Azok a gyönyörű sötét szemek valahol mellettem bámulnak el. – Jason.

– Sokáig dolgoztam. – Még a hangja is ólmos.

Rámeredek. – Dolgoztál.

– Igen, az a dolog, amiből élsz? Hogy pénzt szerezzek az ételre?

– Jase, a fenébe is... Abba kéne hagynod.

– Mit, az evést? – Előrehajol, a tekintete végre rám szegeződik, és az ajkai vigyorra húzódnak, ahogy rám mászik. – De azért tetszett, hogy felfaltalak, ugye?

A kabátját levetetteés csak egy ezüst trikó van rajta, a kabátját eldobta maga mellé. A top helyenként szakadt, és az erős mellkasához simul, nem sokat hagyva a képzeletre. Feszes izmok, tetoválások, hegek... minden látható, és úgy tűnik, nem veszi észre, vagy nem érdekli.

Szemei fekete ceruzával vannak kihúzva, macskaszerűen és igézően. Ő is tudja ezt. A fülemhez hajol, és azt suttogja: – Szereted, amikor szemceruzát viselek, ismerd el.

– Elismerem.

– Ettől kemény leszel.

– Ó, igen! – És fogadok, hogy érzi, ahogy a farkam újra megvastagszik. De aztán észrevettem valami mást is. Egyik kezemet az arcához emelem. – Megsérültél.

Hátrahőköl, a kézfejével megtörli a homlokát. Véres lett. – Nem, jól vagyok.

– Jase...

Legurul az ágyról. – Megyek, alszom egy kicsit, ha neked nem gond.

Mi a faszom? – Várj.

De ő máris kisétál a szobából, egyik kezében a kabátja, aminek az ujja a földön lóg.

Nem tudom kiverni a fejemből a véres arcát. Mi történt? Talán egy ügyfél ütötte meg? Simon volt az?

A nappaliban érem utol.Úgy áll mozdulatlanul, mintha elfelejtette volna, mit keres itt. A frászt hozza rám.

– Hé, nézd! – Ne erőltesd, Raine. Ne lökdösd, baszd meg, mielőtt készen állna. – Vacsoráztál már? Van egy kis sertéshús és káposztasaláta, és esküszöm, hogy nagyon finom.

Oldalról néz rám, és a hasához szorítja a kezét, de csak azután, hogy hallom, hogy morog. Azon tűnődöm, vajon evett-e egész nap, de befogom a számat, és várok.

A konyhába pillant, és látom rajta a határozatlanságot és az éhséget a tekintetében, és a picsába... a büszkesége nem engedi, hogy bármit is mondjon, ugye?

– Gyere. – Megfogom a kezét, és hagyja, hogy elvezessem a konyhába, és felkapcsolom a villanyt a pult fölött.Otthagyom a kis asztalnál, és elkezdem kivenni az ételt, amikor helyet foglal. – Nagyon finom sertéshúsos szendvicset csinálok. Csak várj és meglátod. Savanyúság?

– Ú! Igen.

Egy gyors pillantás azt mutatja, hogy mereven ül ott, a szája összeszorul, azok az általában kifejező szemek üresek.

Még akkor is, amikor elé teszem a tányért, és két sört veszek elő a hűtőből, alig néz fel. Egy gyors köszönömöt mormol, és bekapja az ételt, aztán lenyeli a sört, mielőtt még sikerülne az enyémnek a felét megennem.

– Ilyen jó volt a szendvics, mi? – kérdezem, próbálom megtörni a jeget.

– Igen, de én most megyek aludni.

Zavart, távolságtartó. Hideg. Valami komolyan nem stimmel.Úgy értem, ez az a fickó, aki levetkőztetett és leszopott a sötétben, és most alig szól hozzám.

– Oké. Jó éjt.

De nem tesz egy lépést sem, hogy felkeljen. Csak ül ott, kezét az ölében tartva, és bámul a semmibe. A szemöldökétől egy vékony vércsík fut le az arcára, és az egy újabb zúzódás a nyakán?

Valószínűleg megérezte, hogy bámulom,végül megmozdul, kezét az asztalra helyezi, és talpra áll.

De az arca elsápad, és visszasüllyed, egyik kezét az oldalára szorítva.

Szent szar. Felpattanok. – Jase! Mi a baj?

Mellette termek, és lehámozom róla a felsőjét, mielőtt még megszólalhatna. Az egész oldala fekete és kék. Ez egy istenverte csizma lenyomata a sápadt bőrén.

Megpróbál ellökni magától, arckifejezése üres. – Jól vagyok.

– A fenét vagy. Ki tette ezt? Ki...? – Látszik a szemén. – Simon Gomez.

– Engedj el, Raine. – Küzd ellenem, miközben megpróbálom ellenőrizni, milyen más sérüléseket rejteget még és egy szivárgó vágást találok a csípőjén. – Állj le!

– Ezt ki kell tisztítani. – Felállok, nem vagyok benne biztos, hogy nem fog elmenekülni abban a pillanatban, amikor beugrok a fürdőszobába az elsősegélydobozért. – Gyere.

Először ellenáll, aztán sóhajt, és rám támaszkodik, hogy felálljon.Hogy nem vettem észre korábban, hogy ennyire megsérült? Igazam volt, túl büszke ahhoz, hogy segítséget kérjen.Bizonytalanul áll a lábán, és remélem, hogy csak az étel és a meleg teszi ezt vele, és nem az, hogy súlyosan megsérült.

A fürdőszoba falának támasztom, előhalászom a készletet, majd visszavezetem a hálószobába, ahol lehúzom a felsőjét, és végre jól megnézhetem őt világos fényben.

A tetkóit, a zúzódásait, és baszd meg, a hegeit.

Próbálom nem bámulni, de ahogy végigkövetem az újabb sérüléseket, még több csizmanyom és zúzódás, egy újabb seb a combján, ahol valaki egyértelműen átvágta a nadrágját és a húsát egy éles pengével,mindent katalogizálok, és megborzongok.

Ezek nem öncsonkító hegek, ahogy gondoltam.Magasan vannak az alkarján, a mellkasán és a hátán.Egymás mellé csoportosulva, párhuzamosan, mintha egy vadállat karmaival végigkarmolt volna rajta.

Nem ő okozta őket, semmiképpen sem. Gondosan csinálták őket. Mélyen. Szándékosan. Fehér és régi.

Fertőtlenítőszerrel kenegetem a vágásokat, és még csak nem is sziszeg vagy rángatózik. De amikor leülök mellé, és megtisztítom a vágást a homlokán, megborzong.

Magam felé fordítom az arcát. – Beszélj hozzám. Nem fogok elfutni ez elől. Előled. Oké? Mi történt ma?

Lustán dörzsöli a karját. Nem, a könyöke belső oldalát, ott egy kis zúzódást. – Mit gondolsz?

Baszki, baszki... Ha megtalálom Simon Gomezt, megfojtatom a saját kibaszott farkával.–Beadott valamit? Drogot?

Bólint, két vörös folt van az arccsontján. A szemei túl fényesek. – Nézd, ha azt akarod, hogy elmenjek, megértem.

Ez áttöri a düh vörös ködét. – Micsoda? Miért tenném?

Abbahagyja a könyöke belső oldalának dörzsölését, és nagyot nyel. – Hamarosan behajlítja a kisujját, és én ugrálni fogok, mint egy cirkuszi kutya. Ha eldob egy botot, én apportírozva visszaviszem neki. Olyan magasra... – Az álla a mellkasára ereszkedik. – Nem vagyok jó semmire.

Istenem, arra készül, hogy darabokra törje a kibaszott szívemet. Átkarolom a hátát. – Te egy csodálatos ember vagy, Jason Vega. És kurvára szerelmes vagyok beléd.

Mintha valaki elvágta volna a zsinórokat, amelyek egyenesen tartják.Nyögve hozzám dől, és én a karjaimba veszem.

– Mit csinálunk? – suttogja.

– Nem tudom. – Megcsókolom a tüskés feje tetejét. – De nem akarok leállni. Nem tudok. Szükségem van rád, Jase.

A karjai átölelnek, az arcát a mellkasomba temeti.–Összetörsz engem.

– Nem törsz meg. Légy velem.

Egy szaggatott lélegzetet ereszt ki, mintha nevetne, vagy zokogna. – Te megint arra kérsz, hogy járjunk?

– Még szép. Megint. És újra, amíg igent nem mondasz. – Lehunyom a szemem, és államat a puha hajára támasztom. – Mondj igent.

De ő nem mondja. Ehelyett azt mondja: – Simon Gomez nem enged el.

– Miért? Mit akar tőled?

– Nekünk... történelmünk van. – Úgy köpi a szót, mintha kígyók és skorpiók lennének. – Azt akarta, hogy csatlakozzam hozzá, de én visszautasítottam. Akkoriban azt hittem, visszautasíthatom. Nem tudtam, hogy milyen messzire képes elmenni. Rájöttem, amikor megtámadta Jesse Leet. Azért tette, hogy bosszút álljon rajtam, hogy megbüntessen. Megszállottságát átragasztotta Jessere, és rájöttem, hogy nem fogja elengedni.

– Mit tettél?

Tudom, mielőtt kimondaná. – Hogy elengedje Jesse Leet, hogy ne bántsa őt vagy a barátait, Simon Gomez kért valamit cserébe.

– Mit?

– Engem.

Becsukom a szemem. Tudtam. – A picsába, Jase...

– Én voltam az. Engem akart mindvégig.Vagy ez, vagy fájdalmat okozok mindenkinek, aki fontos nekem.

A homlokomat ráncolom,ahogy a szavai eljutnak a tudatomig. – Várj...

– Raine. – Felemeli a fejét, kiegyenesedik, én pedig kinyitom a szemem, hogy ránézzek. – Ez egy egyszemélyes háború. Nem győzhetek Simon és a serege ellen. És téged nem húzlak le magammal.

– A francokat! Nem vagy egyedül. Én, fedezlek téged. És én sem vagyok egyedül. Együtt fogjuk legyőzni Simont.

A szeme kitágul. – Mi a faszról beszélsz?

– Bízz bennem.

– Maradj ki ebből, Raine. Senki másnak nem esik baja miattam.

Megragadom a karját. – Ne próbálj egyedül harcolni ellene. – Én pedig a homlokomat ráncolom, hiszen a szavak akár rám is vonatkozhatnának, és az apámmal való harcra tett kísérleteimre. – A számokban rejlik az erő. Hadd segítsek neked. Hadd segítsünk neked. Ne menj vissza hozzá. Ne menj vissza. Maradj itt.

– Nem lehet győzni ellene. – Remeg, és nyers félelem árnyékolja be a szemét. – A mexikói maffia áll a háta mögött. Fegyverei, emberei és pénze van, és nincs lelkiismeret furdalása, hogy mindezt felhasználja.

– Azt mondtam, bízz bennem. Mi is ismerünk embereket, vannak kapcsolataink.Elkapjuk a rohadékot. Megígérem, hogy lehetséges.

Látom a pillanatot, amikor óvatos remény költözik a tekintetébe. Lángként világítja meg a sötétséget. – Te ezt komolyan gondolod.

– Annyira komolyan, mint soha semmi mást az életben.

Harmincnegyedik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

Kibaszottul be vagyok állva.Időnként arra ébredek, hogy Raine ágyában találom magam, a karjaiban, és a szavai visszhangoznak a fülemben.

Bízz bennem.

Szeretlek.

Ígérem, hogy ez lehetséges.

Végül mélyebb álomba merülök, sötét folyókon és tengereken sodródva, pengékkel, vérrel és halott arcok villognak előttem, csitt kisbaba, csitt...

...és felriadva arra ébredek,hogy mélykék szemek vannak egy centiméterre az enyémtől.

– A kurva életbe. – Hátrálok, de nem jutok messzire, mert a keze a vállamon van. – Hűha.

– Nyugi. Csak álmodtál.

Na, nem mondod! A hegeim még mindig fájnak, mint ahogy gyakran szoktak, amikor felébredek, és sosem tudom eldönteni, hogy a hideg vagy az emlékek miatt.

– Akarsz beszélni róla? – kérdezi.

– Nem.

– Jól vagy? – Végigsimít a kezével a csupasz karomon, és megdörzsöli a kezemet, a hegeket, én pedig sziszegek. – Mi az? Miről álmodtál?

– A családom. – Az érintése égeti a bőrömet. Fáj, de aztán megnyugtat. Lehunyom a szemem, ahogy belesüllyedek az érzésbe. – Azt hiszem, a családom tett dolgokat... – Hirtelen beszívok egy éles lélegzetet. – Soha senkinek nem engedném, hogy ugyanezt átélje. Amikor Simon bántotta Jesse Leet, tudtam, hogy véget kell vetnem ennek.

– Mit tett veled a családod, Jase?

Felpattant a szemem. A fenébe, mindig eltereli a figyelmemet, és olyan dolgokat mondok, amiket nem kellene. – Semmit. Csak egy álom volt.

– A fenét volt az.

De nem beszélhetek róla.Ez a bizonyos férgekkel telirakott doboz túl ijesztő ahhoz, hogy most hozzányúljunk. – Le kell zuhanyoznom. – Habozom, de még mindig nadrágban és zokniban vagyok, és bűzlök az izzadságtól és a félelemtől. – Ha nem gond. Te...

– Ez most már a te otthonod is. Nem kell kérdezned.

Nyitom a számat, hogy vitatkozzak, de úgy döntök, nem teszem. Ehelyett gyorsan bólintok, és felállok az ágyról. – Köszönöm.

A fürdőszobába sietek, levetkőzöm, és megnyitom a vizet, hagyom, hogy felmelegedjen.A felszálló gőz átláthatatlanná teszi a plexit, én pedig a víz alá vezetem az ujjaimat, tudatában annak, hogy milyen könnyű hozzászokni a kényelemhez. Meleg víz, törölköző, központi fűtés.

Biztonság és csend.

– Tudod, hogy használhatod a samponomat és a szappanomat – mondja Raine a fürdőszobaajtóból, és ott áll, szürke melegítőben és semmi másban,csupa kemény idom és gyönyörű, sima bőr, egyik izmos karja az ajtókeretre támasztva, a felső világítás mézes csíkokat fest a hajába.

Figyel engem, és ettől mindenütt forrónak érzem magam.Gondolom, arra számít, hogy mondok valamit, de a szám kiszáradt, és a farkam nehéznek érzem a lábaim között.

Aztán belép, és egy összehajtogatott törülközőt tesz a tartóra. Ferde mosollyal néz rám, tekintete végigsiklik a testemen, és elidőzik a félkemény farkamon. – Magadra hagylak.

– Maradj. – Megragadom a csípőjét, magamhoz húzom, és elkezdem lenyomni a melegítőjét. – Vedd el, amit akarsz. Kipróbálhatjuk a zuhany alatt...

– Jase, hagyd abba. – Megragadja a kezem, azok a tiszta kék szemek elsötétülnek. – Nem kell szexelnünk.

Hátralépek. – Kurvára nem érted.

Ezt nem tudom másképp visszafizetni neki. Mindig is ez volt az egyetlen dolog, ami igazán az enyém, még akkor is, amikor minden mást elvettek tőlem. A testem az én valutám.

– Megértem – mondja halkan. – Nem kell fizetni azért, hogy otthon legyél. És nem fizethetsz azért, amit én érzek irántad. Ez nem üzlet. – Megteszi azt az egy lépést, ami ismét testközelbe hoz minket. – Maradhatsz, vagy elmehetsz, és ez csakrajtad múlik, esküszöm. Nem kötjük semmiféle feltételhez. Nem kell fizetni. Csak remélem, úgy döntesz, hogy maradsz.

 

* * * *

 

Kicsivel később, alma- és tejszappan illattal, a törülközőt a csípőm köré tekerve kilépek a fürdőszobából.

Még mindig zavarodottan. Még mindig bizonytalanul.

– Az otthonod. – Annyiszor mondta már. Csakúgy, mint azt a... másik dolgot, amit nem merek elhinni.

Arra kér, hogy bízzak benne. A pokolba is, próbálkozom.Folyton arra gondolok, hogy mindent vissza kell majd fizetnem. Hogy semmi sincs ingyen, és a tegnap esti szopás csak ennyit fedezhet.

Igen, csak nem akarom bevallani magamnak, hogy mennyire meg akartam kóstolni, amíg nem volt a számban. És hogy mennyire hálás voltam, hogy a pokoli nap után, a sok rémület és fájdalom után visszabújhattam ide, ahol meleg van és biztonságos, és ő velem van.

A picsába.

Vajon Raine haverjai tényleg elintézik Simon fenyegetését? Adam elment három nappal ezelőtt. Én vagyok az utolsó. Nem bánthatja többé a barátaimat. Lehetséges, hogy mindennek vége?

Raine a konyhában áll, kék farmerben és fekete pólóban, és tökéletes, aranyszínű omlettet süt. Azt mondja, hogy nem tud főzni, de nyilvánvalóan nem mondja a teljes igazságot. Az illatától összefut a számban a nyál.

Rám vigyorog, és felém tol egy tányért, ami tele van rántottával és szalonnával. – Reggeli.

Mikor fogom abbahagyni a gyanakvást? Vajon elég leszek-e valaha is neki, ha ilyen keveset tudok nyújtani? Szex. Szopás.Sikátori nindzsa képességek.Érdeklődés az ételek iránt.

Minden, amit egy férfi keres egy partnerben.

Még őrültebb a tény, hogy felteszem magamnak a kérdést. Mintha lenne rá esély, hogy ez működhet.

Fogja a saját tányérját és egy fadeszkát szeletelt kenyérrel, és az asztalra teszi. – Kávét?

Bólintok, majd megfordulok, hogy megkeressem a kávéfőzőt, de a kávé már lefőtt. Basszus, nem tudom, hogyan tegyem magam hasznossá. Ráadásul furcsán meztelennek érzem magam ruha és smink nélkül.

Elmegyek két bögreért, és azt mondom magamnak, hogy holnap reggel ide jövök be először, hogy elkészítsem a reggelit – aztán megdermedek a bögrékkel a kezemben, amikor rájövök, hogy ez milyen következményekkel jár.

Úgy tervezem, hogy holnap is itt leszek. És holnapután is.

Szentszar.

Mintha alvajáró lennék, visszatérek az asztalhoz, leteszem a bögréket, és belesüllyedek a székembe. Aztán elkapom Raine tekintetét a piercinges mellbimbómon, és úgy érzem, az esélyek egy kicsit kiegyenlítődnek. Legalább nincs kétség afelől, hogy akar engem. Itt már biztos talajon állok. Úgy érzem magam, mintha egy tutajon lennék a tengeren, és belekapaszkodom ebbe az aprócska kis bizonyosságba, miközben minden más, amit valaha ismertem, elsuhan mellettem, és eltűnik a hullámokban.

– Nem vagy éhes? – Tejet tölt a kávéjába, én pedig az enyém zavaros mélyére bámulok.

Leteszem a bögrét, és belevetem magam a reggelimbe. Átkozottul finom, és azon tűnődöm, miért nem falom fel, mint mindig, amíg eszembe nem jut a tegnapi injekció. Általában, miután magamhoz térek a kábulatból, nem vagyok éhes.

Az agyam folyamatosan kavarog. Halvány képek az álomból, emlékek, a tegnapi pokoli órák a Klubban kísértenek. Viszketnek a vágások a lábamon és az oldalamon. Fájnak a zúzódásaim. Csontfáradt vagyok, mégis nyugtalan.

Leteszi a villáját,egy tincs fényes, sötét haját a füle mögé tűri. Szeretném ezt tenni vele, kifésülni a haját a homlokából, érezni, ahogy az ujjaim között csúszik. Normális, hogy ezt akarom? Vajon egy barát is ezt tenné?

– Ma a Collateralba kell mennem – mondja. – Van ez a kétnapos rendezvényünk a SoulStainnel, egy chicagói tetoválóműhellyel. Eljössz velem?

Megrázom a fejem. – Nem. A bátyád és Jesse Lee azt hiszik, hogy drogra és piára használom a pénzüket. Kétlem, hogy ott akarnak látni.

– Jase. – A keze átcsúszik az asztal fölött, és megragadja az enyémet. – Nem. Soha nem gondolták ezt. Azok a kétségek... az enyémek voltak.

Mi a fene... – Azt hittem... – Egész idő alatt azt hittem, hogy nem bíznak bennem. Megpróbálom elhúzni a kezem, de nem engedi. – A picsába.

– Ne csináld. – A keze szorítja az enyémet, de alig érzem. – Ez az én hibám.Tisztáznom kellett volna, hogy soha nem mondtak ilyesmit. Akartam, aztán a történtek miatt elfelejtettem. Elcsesztem, Jase, és amit akkor mondtam? Sok mindent tettem, amire nem vagyok büszke, és megbántottalak. Sajnálom.

Szemei tágra nyílnak, őszinték. Bűntudattal árnyalt.

Bántott engem. Furcsa, hogy most már érzem a fájdalmat. Korábban a düh elzsibbasztott, de most a düh elhalványul, és én érzem. Mindent érzek.

– Jase. – Feláll, és talpra ránt. Átkarol engem. – Mondj valamit.

Még mindig a karjában vagyok, miközben a gondolatok egymás után zakatolnak a fejemben, és rájövök valami nagyon fontosra.

Nem tökéletes.Nem egy hibátlan fickó, aki mindent tud, aki tudja, mit csinál. Ő is tapogatózik, akárcsak én. A pokolba is, fiatalabb nálam. Ezt folyton elfelejtem. Fiatalabb mind korban, mind a világgal kapcsolatos tapasztalatokban.

És ami a dühét illeti... ez nem az ő kiváltsága, ez a düh az igazságtalan világ ellen. Mi osztozunk benne. Sokkal jobban hasonlítunk egymásra, mint gondoltam.Szeretem a dühét, hiszen az én dühöm is.És ha korábban el is kaptam a hevét, láttam, hogy ez szeretetté változott, így tudom, hogy lehetséges.

A haragot át lehet alakítani valami mássá. Valami jobbá.

– Semmi baj – suttogom, és rájövök, hogy tényleg komolyan gondolom. Összeszedem az ingerültség utolsó foszlányait, küzdök velük. – De kérlek, soha többé ne csináld ezt.

És tessék.

Vagy nem? Már kurvára fogalmam sincs, mit mondjak, ki legyek. Ha hagyom, hogy segítsen, ha nem megyek vissza az utcára dolgozni, akkor...

Akkor mit fogok csinálni?

Hátrahúzódik és megcsókol. – Megígérem. Nincs több harag és félreértések. – Újra megcsókol, és én hozzáolvadok, elveszítve a beszélgetés fonalát. – Biztos, hogy nem akarsz velem jönni a rendezvényre?

Bólintok.

– Oké, itt biztonságban leszel. Maradj bent, ne menj ki. Beszélnünk kell, ha visszajöttem, és tervet kell készítenünk.

Egyterv.

Nem akarok elmenni erre az eseményre, még akkor sem, ha az egész csak egy félreértés volt. De még nem mehet el. Még mindig nem tudom, hol állok, mit csinálok. Hogy mik vagyunk. Így hát az egyetlen dolgot teszem, amit tudok.Megragadom a vállát, és összepréselem a szánkat, kétségbeesetten akarom megízlelni és megérinteni. Még ha nem is fizetségből... ez az egyetlen módja annak, hogy közel kerüljek valakihez. Ez az intimitás, amit ő tanított nekem, bőr a bőrhöz. Szív a szívhez.

Visszalököm őt a fotelba, ahol először dugott meg, úgy érzem, évszázadokkal ezelőtt. Lerángatom a melegítőjét, átkozódva a késlekedés miatt, aztán széttárom a lábait, és letérdelek.

– Jase. Várj!

De nem tudok. Ez sürgős. Szükségem van... rá. Közel. Közelebb.

Nem tudom, mi a faszra van szükségem.

A keze megragadja a tarkómat, simogat, és megborzongok. Addig rángat, amíg az arcomat a combjára nem fektetem, és ő tovább simogat. Simogat engem.

Talán erre. Ez jó érzés. Bizsergést küld végig a hátamon, kellemesen megborzongatja a bőrömet. A másik keze a vállamat, a karomat simogatja, én pedig nekidőlök, és minden sürgetés kiszivárog belőlem.

Aztán megszólal. – A sebhelyek. Hogy szerezted őket?

Ó, baszki.

Összerándulok, de a szorítása csak még szorosabbá válik. A lélegzetem zakatol a mellkasomban, és a szívem a bordáimhoz csapódik.

– Ez... – A picsába. Csak mondj valamit, és végezzünk vele. – Azt hiszem, balesetem volt. Gyerekkoromban.

És valamiért a gyomrom összeszorul, mintha igaz lenne. De nem igaz.

Nem mintha tudnám. Vagy, hogy tudni akarnám.Egyébként sem emlékszem.

Jézusom, egy pillanatra megfeledkeztem a hegekről. Talán azért, mert elkényelmesedtem itt, és olyan sokáig együtt éltem a hegekkel. Gyerekkorom óta, és...

A gyomrom megint összeszorul, és lenyelem az epét.A világ kezd elsötétülni a széleinél, mint ahogy néha akkor is, amikor megpróbálok visszaemlékezni a gyerekkoromra. Felnézek Raine-re, belenézek abba a mélykék tekintetbe, és ő elkomorul.

– Baszki – motyogjaés megragad a hónaljam alatt, és magához ránt.Nem is vettem észre, hogy oldalra kerültem. Zavaró könnyedséggel emel fel a karosszékre, mintha súlytalan lennék, és az ölébe ültet, átkarolva engem. – Egy idióta vagyok. Túlságosan tolakodó.

– Nem – suttogom.

– Mit ne?

– Ne hagyd abba a tolakodást. Ne engedj el.

Egy pillanatra elhallgat. Aztán egy csókot nyom a hajamra. – Soha – mondja. – Amíg csak akarod, melletted leszek.

Harmincötödik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

A rendezvény második napja még jobb, mint az első. Kint havazik, az ég szürke, a szél jeges, a Collateralban pedig javában tart a buli.

Gótok, punkok, rendes középosztálybeli családok, őszülő rockerek és tetovált idősebb hölgyek az asztalok között járkálnak, megnézik az árukat és a formatervezést. A tetováló pisztolyok zümmögése állandó háttérzajként kíséri a hangszórókból szóló zenét.

Szerettem volna, ha Jason is jön, de olyan fáradtnak tűnt, hogy nem erőltettem.A gondolataim vele vannak,a hangzavarban és a munkában, és azon gondolkodom, hogy hamarosan felhívom, és megnézem, hogy van.

Éppen egy kisebb tetoválási munkáért veszem el a fizetséget egy nagydarab, motorosnak látszó férfitól, ami persze Simon Gomezre és Jasonre emlékeztet, amikor Megan odajön, a pultnál áll és várja, hogy befejezzem, hogy beszélhessen velem.

Rafe felesége halványkék ruhában tündököl, ajkai rubinvörösek.Túlontúl ragyogó.Elgondolkodtat, hogy vajon van-e még valami, amiről még nem szóltak nekünk.

Mosolyogva hajol át a pult fölött, amint végeztem, és azt suttogja: – Átveszem.

Visszavigyorgok rá. – Nem szükséges, tudom tartani a frontot. Miért nem mész és nézed meg, hogy mit csinál a férjed? Lehet, hogy szünetet szeretne tartani.

A szemöldöke felível, sötét szemei csillognak. – Szünetet, mi? Túl jól ismered Rafe-et. Ráadásul ma jó hangulatban vagy.

Az igazat megvallva igen. Nincs értelme tagadni, és miért is akarnám? Jason otthon van, melegben, jóllakottan és biztonságban. Lebontotta értem a falait, beszélt hozzám. És most rendbe hozzuk ezt a zűrzavart, és kiszabadítjuk őt Simon Gomez karmai közül.

– Nos, Rafe-nek meg kell várnia a szünetet. – Rámkacsint, én pedig felnevetek. – A srácok azt mondták, hogy beszélnetek kell.

Ó. Ez megállít a kuncogás közepén. – Rendben. – Visszagördítem a széket és felállok. – Ne törődj a meleg pornóoldalakkal, amiket átböngésztem, oké?

Ismét az asztal fölé hajol, hogy a számítógép képernyőjére nézzen, és kidugja a nyelvét. – Ne vedd el a szórakozásomat.

Megrázom a fejem, sóhajtok, és megkerülöm az íróasztalt,hogy a könyökömmel megbökjem. – Légy jó, Meg, és hagyd békén a böngészőm előzményeit.

Még akkor is, ha csak a SoulStain honlapja és egy elviteles étterem van benne a Collateral közelében.

– Na, akkor hol van ebben a móka?

Még mindig vigyorgok, amikor Rafe asztalához megyek,bár a komoly arcok, amelyek üdvözölnek, letörlik a vigyort a képemről.

– Mi folyik itt? – követelem. Rászállok Ocean-ra. – Shun. Történt valami?

– Menjünk, beszélgessünk – mondja Kade, a SoulStain tulajdonosa. – Valahol privát helyen.

– Gyerünk. – Rafe az üzlet hátsó részébe, az irodába vezet. Odabent találjuk ZaneMaddent, Dylan Hayest, Asher és Tyler Devlint, akik jó barátok a DamageControl embereivel, és Riotot két másik fickóval együtt, akiket még sosem láttam. – Itt tudunk beszélgetni.

Ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, rájövök, hogy mindannyian harcosok.És nem csak átvitt értelemben.

Tudom, hogy Ashert és Tylert az apjuk, egy ismert bokszoló edzette, és Riot meg a barátai mind izmosak, és úgy állnak körbe, mintha ringbe készülnének lépni. Dylan profi sportoló. Zane és Rafe kick-boxot edz, ahogy a Brotherhood és DamageControl összes tagja, és Rafe egy ideig egy földalatti harcklubban is harcolt.

Ami Kade-et illeti... úgy néz ki,mintha le tudna győzni bárkit, magas és izmos, mint a többiek, de nem tudok róla semmit.

Ellenállok a késztetésnek, hogy hátralépjek, és némi biztonságos távolságot tartsak köztünk.

– Gondolom, hallottál valamit az orosz haverjaidtól? – kérdezem Riotot.

Bólint. – Meg fogják csinálni. Leállítják a MC-t.

– De...?

– Nincs, de. Megteszik. Néhány napon belül indítják a dolgot.

Ráncolom a homlokom. – Akkor miről szól ez a találkozó? Összehasonlítjuk az izmaitokat? Vagy a farkatokról?

Kade fuldoklik és köhögni kezd.

Mondtam valamit?

– Az apánkról – mondja Ocean, és valahogy nem hiszem, hogy imádkozik –,találkozót kért.

Hát persze, hogy kért. – Oké. Mit akar?

– Pénzt. Még több pénzt. A szokásosat.

Rendben. – Mikor és hol?

– Holnap este. Ami pedig az izmokkal kapcsolatos megjegyzésedet illeti... minden izomra szükségünk lesz, amit csak megszerezhetünk tartalékként. Mindannyian megálljuk a helyünket a harcban, és Riot meghívta két barátját, Gale-t és Zeke-et is, hogy csatlakozzanak hozzánk.

– Rendben. Mit reméltek, hogy találunk? Jason elvihet minket Simon Klubjába. Nincs szükségünk az öregre az útbaigazításhoz. És miért nem szólunk a rendőröknek, hogy csatlakozzanak hozzánk?

– Az orosz maffiát is be fogjuk vonni ebbe az ügybe. Az utolsó dolog, amire szükségünk van, hogy zsaruk lihegjenek a nyakunkban.Beszélünk apával, gondoskodunk róla, hogy senkinek ne essen baja, remélhetőleg megijesztjük egy kicsit, aztán amikor a MC elbukik, nem lesz módja arra, hogy megfenyegessen minket.

– Egészen addig, amíg nem talál valaki mást, aki hajlandó pénzért embereket verni. Nem olyan nehéz, úgy tűnik.

– Igaza van – mondta Riot, és összefonta a karját a mellkasán. – Az MC elintézése nem fogja megoldani a problémáidat az öregeddel.

– Miután az MC-t lekapcsolják, és kitisztul a levegő, feljelentjük őt, megtaláljuk a módját, hogy bíróság elé állítsuk – mondja Ocean, egyenesen a szemembe nézve, és ez olyan, mintha ígéret lenne. – Nem igaz, R?

– Ez úgy hangzik, mint egy terv – morgom, de azt hiszem, igaza van.

Nem mintha pontosan érteném, hogyan fog ez lezajlani. Soha nem voltam még kapcsolatban bandákkal és a maffiával, és reméltem, hogy soha nem is kell.De első kézből láttam Simon erőszakosságának nyomait, és ha meg lehet állítani, akkor támogatom. Ha ez azt jelenti, hogy Jason biztonságban lesz, akkor ez minden, amit tudnom kell.

– Tegnap beszéltem még egy kicsit Jasonnel. – Zsebre dugom a kezem, és érzem, hogy forróság szivárog a nyakamba, amikor az emlékezetem veszi a lapot, hogy lejátssza a Jasonnelfolytatott „beszélgetésem” minden mocskos részletét. – Azt mondta, Simon azért ment Jesse Lee után, mert Jason nem akart beszállni. Nem csatlakozott volna az MC-hez, és nem lett volna hajlandó trükközni, hogy Simon zsebeit tömje. De miután Jesset bántotta és a stricijük meghalt, Jason beadta a derekát.

Ocean a homlokát ráncolja. – Ő vette át Jesse helyét?

Bólintok. – Hogy biztonságba tartsa őt. Hogy mindannyiunk biztonságban legyen. Éppen ezért küldte el az embereit, és minden fillérjét arra fordítja, hogy Simon boldog legyen.De ez nem elég. Időről időre megverve és még rosszabb állapotban találtam. – Megállok, hogy uralkodjak a dühömön, mielőtt elkezdenék összetörni dolgokat. – Simon Gomez egy szadista. És ezt kapd ki: Jason rokona. A családja annyit baszakodott vele, hogy a szülei mellett a saját szüleim kibaszott szenteknek tűnnek.

– A kurva anyját – mormolja Rafe,fogait kivillantva, kezeit ökölbe szorítva. – Megölöm azt a szemetet.

– Állj be a kibaszott sorba – mormogom.

Asher egy káromkodást mormol, amit nem egészen értek. – Leszedjük azt a rohadékot. Valahogy.

– Majd kitalálunk valamit – szólal meg Zane,aki most beszél először, és mindannyian elhallgatunk, és megfordulunk, hogy ránézzünk. Lehet, hogy Rafe a bolt tulajdonosa, és Riot az új maffia-szakértőnk, de Zane a vérbeli vezetőnk. Egyik kezével végigsimít a kopaszra borotvált fején, sötétkék mohikánja olyan, mint egy harcos címer. – Ash-t és Tylert akartam bejuttatni, mert nekik is vannak kapcsolataik, arra az esetre, ha a maffia az utolsó pillanatban visszalépne. Megvédjük a mieinket, és te is egyikünk vagy, ahogy Jason Vega is.

Mély levegőt veszek, amikor rájövök, hogy Ocean-nak igaza volt. Ez az én családom, és a srácok ki fognak állni értünk, még ha veszélyben is vagyunk.

– Így van – mondja Rafe bólintva. – Ez egy nehéz helyzet, de megtaláljuk a kiutat belőle. A kudarc nem opció. Simon Gomez bántalmazta Jesse Leet, az egyik emberünket. Most Jasont bántalmazza, és amennyire tudjuk, bármelyikünkre rászállhat. Meg kell állítani.

– Gondoskodj róla, hogy Jason a seggén maradjon – mondja Zane,és ellöki magát az asztaltól, ahová a seggét parkoltatta. – Ha a rendőrség végül is belekeveredik, értékes tanú, és fogadok, hogy Simon megpróbál majd utána menni. Vigyázz rá, amíg mi Simon Gomezt kiiktatjuk az üzletből.

 

* * * *

 

Afülemben csengő figyelmeztetéssel indulok hazafelé este. A hóesés sűrű, és lassan kell vezetnem. Alig látom, merre megyek.Elmegyek egy gyógyszertár mellett, hogy vegyek Jasonnek néhány vény nélkül kapható köhögés elleni cseppet és szirupot, így már elég késő van, mire leparkolok, és átvágok az utca túloldalára, majd be az épületbe.

Szóval nem vagyok annyira megdöbbenve, amikor kinyitom a lakásom ajtajátés a kanapén fekve találom Jasont, aki mélyen alszik.

Mégis... itt van, és egy vigyor kúszik az ajkamra, amikor csendben beengedem magam, és halk kattanással becsukom az ajtót. Odasétálok hozzá, és leguggolok elé. Felvette egy régi melegítőmet, a vékony szürke anyag jól simul hosszú lábához, és mélyen ül keskeny csípőjén. Ellenállok a késztetésnek, hogyvégigsimítsam az összes tintát és heget a csupasz mellkasán és a karján.

Reszket álmában,és fontolóra veszem, hogy a kanapé háttámlájára terített takarót ráhúzom.

Aztán meggondolom magam, és a derékpántjáért nyúlok. Végül is, a fordítottja a tisztességes játék. Óvatosan megrántom, mire ő kissé megvonaglik, és valami olyasmit motyog, ami a nevemnek hangzik.

Az ujjaim mozdulatlanok, ahogy a szívem zakatol. Vigyorogva átmászom a lábain, fölé hajolok, és megcsókolom.

A számba zihál,és megragadom a csuklóját, mielőtt megütne. – Jase. Megnyalom a száját, és a szemei felpattannak. – Hiányoztam?

Biztosan valami jó álom volt. A farka már teljesen kemény, az enyémhez simul, és amikor felnyög és felemeli a csípőjét, szándékosan rászorítom a merevedésemet, csak hogy megremegjen és ziháljon.

Csokoládé íze van, és észreveszek egy csomagolópapírt az asztalon. – Nem is tudtam, hogy van itthon csokoládém. – Megsimogatom az állát, borostája súrolja a tenyeremet.

Tekintete elfordul az enyémről. – Nálam volt.

– De rengeteg étel van a hűtőben. – Fintorogva ráncolom a homlokom. – Jase. Semmi mást nem ettél egész nap?

Megpróbál ellökni magától. – Jól vagyok.

– Biztos éhes vagy. Vacsoraidő van, és egész nap nem ettél semmit.

Sikerül felülnie, kibillentve engem.A tenyere oldalát a szemébe nyomja.

Baszd meg! Sóhajtok egyet. – Ebben a lakásban minden a tiéd is – mondom halkan. – Azt akarom, hogy használd. Azt akarom, hogy edd meg az ételt, idd meg a sört.

– Miért?

Nem tudom, hogy nevessek vagy átkozódjak az örökös, elkeseredett kérdésén. – Mert itthon vagy, velem. Te vagy a pasim. És én szeretlek.

Leereszti a kezét, és gyorsan felém pillant. – Raine...

– Esküszöm, hogy ez az igazság. – Kezembe veszem a kezét. – Tudod, amikor gyerek voltam, néha elgondolkodtam ezen.

– Min? – A kezei megfeszülnek, de nem húzza el őket.

– Miért vette a bátyám a fáradtságot,hogy ételt és meleget biztosítson, és még illegális utcai versenyeken is részt vett, hogy ruhákat, játékokat és gyógyszereket vegyen nekem, amikor szükségem volt rá. Úgy értem, a saját szüleimet nem érdekelte. Azon is elgondolkodtam, hogy miért küldött el, és miért maradt, amíg az öregem ki nem rúgta az utcára. Aztán rájöttem, hogy azért, mert szeret engem.

– Ő a testvéred.

– Igen. De nem ő választott engem. Én téged választottalak, Jase. Hogy a családom legyél. Mert gyönyörű vagy, dögös, és átkozottul idegesítő néha, de ugyanakkor hűséges és őszinte is.

A szája egyik oldala félmosolyra húzódik. – Szerinted dögös vagyok.

– Csak ennyit sikerült megjegyezned mindabból, amit mondtam? – forgatom a szemem.–Komolyan, J...

Ledönt a kanapéraés összekulcsolja ujjainkat, összekulcsolt kezünket a fejem fölé emeli. Igen, biztos jó álom volt. A merevedése kemény és forró, a szövetrétegeken keresztül a keményedő farkamhoz nyomódik.

Odahajol hozzám, hogy megcsókoljon.

Ó,igen. Az ajkai puhák, a nyelve durva, ahogy végigsimít az enyémen. Az alsó ajkamat a szájába szívja, aztán felemeli a fejét és egy újabb kedves mosolyt csal az arcomra. – Akarsz engem.

– Nagyon – suttogom.

– Szóval mit fogsz csinálni, mi?

Sok mindent akarok csinálniazzal a mosolygós, széles szájjal és az izmos testtel, az összes tetoválással, heggel, zúzódással és csillogó fémdarabkával.

Kihúzom a kezemet az övéből,kifésülöm a haját az arcából, majd ujjaimat a rövid, selymes szálakba temetem, kicsit megrántom, mielőtt elengedném.

A kezei felcsúsznak a fejem két oldalára, és a hosszú, sötét szempillái alól néz engem. Meg akarom dugni, meg akarom csókolni, újra és újra el akarom élveztetni, de mielőtt egy szót is szólnék, a gyomra úgy korog, mint valami horrorfilmben.

Döbbenten felnevet. A hang halk, mély és boldog.

– Azt hiszem, most inkább vacsorát készítek – motyogom.

– Azt hiszem, igen.

– Gyere ide – suttogom, és átkarolom, magamra húzva őt. Megcirógatom selymes, rövid haját. – Imádlak ölelni. Nem bánod?

Egy pillanatig nem válaszol. Aztán halkan megszólal. – Nem, egyáltalán nem bánom.

 

* * * *

 

Jason ellop egy szeletet a sajtból, amit éppen szeletelek, és gonosz vigyorral néz rám,mielőtt visszasétálna az asztalhoz, ahol éppen paradicsomot vág a szendvicsekhez, amiket készítek.

Hívjatok Szendvicsmesternek.Ez az egyetlen dolog, amit igazán el tudok készíteni. De most nem az ételen jár az eszem, hanem Jason feszes seggén. Ott áll, gyönyörűen és látszólag elmerülve a saját gondolataiban, és úgy forgatja az éles kést, mintha háborúban harcolna. Középkori harcot folytat a paradicsom seggén.

És már megint ott vagyunk, hogy a segg...

– Milyen volt a rendezvény? Jól ment? – Abbahagyja a vágást, hogy megtörölje az alkarjával az arcát, a színes tetoválás megmozdul a bőrén, ahogy a bicepsze kidudorodik, és a szám kiszárad.

– Igen, nagyszerűen. – Kényszerítem magam, hogy lenézzek a sajtra, amit szeletelnem kellene, mielőtt levágnám az egyik ujjamat. – Rengeteg ember jött be, a DeathMoth előadott néhány dalt, a catering tökéletes volt. Az a chicagói tetoválócsoport is csatlakozott az eseményhez. A következő hónapokban csinálunk velük egy hasonló programot odaát.

– SoulStain, igaz? Jesse Lee mesélt róluk.

– Beszéltél vele mostanában?

– Nem. Egy ideje nem láttam.

A kurva életbe.Otthagyom az átkozott sajtot, óvatosan leteszem a kést. – Az én hibám. Azt hitted, hogy nem bízik benned...

– Nem a te hibád. – Még mindig a paradicsomot támadja. – Mostanában nem voltam a szokásos helyemen, és még így is... jobb így. Veszélyes velem találkozni, hiszen Simon figyel engem, meg minden.

Túlságosan szorít a mellkasom. – Megállítjuk Simont.

Egy horkantás. – Igen...

– Úgy lesz. – Megmarkolom a vállát, ő pedig leteszi az éles kést, és rám néz, kérdéssel a szemében. Magamhoz rántom, éreznem kell a testét az enyémen. – Beszéltem a srácokkal. Ott volt az InkedBrotherhood és a SoulStain néhány barátja. Kapcsolatuk van a maffiával. Ők majd elintézik Simont, és lekapcsolják a MC-t.

Felvonja a szemöldökét. – Maffia. A maffia? Te most szórakozol velem.

– Az orosz maffia. Nézd, Jase, komolyan mondom. Elintézzük. De el kell mondanod, hol van a Klub. Ennyi az egész.

Némán bólint.

– Biztonságban leszel. Bízz bennem.

Kibontakozik a szorításomból. – Ártatlan embereket fognak bántani? Pontosan hogyan kapcsolja le az orosz maffia az MC-t? Simon meg fog halni?

– Te...? – homlokomat ráncolom. – Várj egy percet. Aggódsz Simon miatt azok után, amin miatta keresztülmentél, miután megfenyegetett téged és a barátaidat?

– Nem, nem aggódom. A picsába is, dehogyis. – Összevonja sötét szemöldökét.

– Helyes. – Egy teher lekerül a mellkasomról. Egy pillanatig azt hittem, azt mondja majd, hogy ne érjek Simonhoz, mint valami Stockholm-szindrómás reakció. A fickó megkínozta őt. Egy életre szóló fájdalmat érdemel érte. – Meg kell fizetnie azért, amin keresztül mentél miatta.

Jason nagyot nyel, a torka összeszorul, és elfordítja a tekintetét. – Ő az unokatestvérem. De ez semmin sem változtat.

Bólintok, és úgy teszek, mintha ez újdonság lenne számomra. – Van valami, amit még meg kell kérdeznem tőled, Jase... Ő volt az, aki a sebhelyeket ejtette rajtad? Mert akkor én magam ölöm meg azt a szemetet.

A háta megmerevedik. Kezét az asztal szélére támasztja. – Nem. Csak néhány éve találkoztam vele. Ezek sokkal régebbiek.

– Oké – kényszerítem magam, hogy nyugodt maradjak. – A szüleid voltak?

Borzongás fut végig rajta. – Nem. Nem tudom. Bassza meg, nem emlékszem.

A picsába. – Itt élnek még a szüleid?

Megrázza a fejét.

Felé nyúlok, de leejtem a kezem, mielőtt meglátná.Ne erőltesd tovább, Raine. – Az enyémek csalók, akik kiszipolyoznának engem és Ocean-t, ha tehetnék, és Isten a megmondója, hogy megpróbálták. Soha nem törődtek önmagukon kívül mással. – Kényszerítem magam, hogy folytassam, keresve a megnyugvás minden jelét. – Szóval semmiképpen sem volt valami fényes gyerekkorom. De a lakókocsiparkban, ahol felnőttem, a bátyámon kívül kedves emberek voltak. Őrült Jo, mielőtt túlságosan megőrült volna. SkinnyAnny. – Mély levegőt vettem. – Livvy.

Ekkor megfordul, tekintete bizonytalan. – Mutasd meg – mondja.

– Mit mutassak meg?

Legutóbb ez a szex kódja volt, de még akkor is, amikor megszűnteti a távolságot kettőnk között, a pulthoz nyom, és felhúzza a pólómat, tudom, hogy nem erről van szó. – Hadd lássam. A sebhelyed.

– Szolgáld ki magad.

Durva ujjbegyei végigkövetik a felemás heget, majd a szavakat a mellkasomon, a dobogó szívem felett. Livvy nevét.

Hátrahúzódik, szempillái beárnyékolják a szemét. – Sajnálom.

– Mit? – A hangom nyers, akárcsak az érzéseim.

– A barátodat. – Közelebb hajol,a száját az enyémre simítja, a mellkasát és a félkemény farkát hozzám nyomja, én pedig elveszek az ízében. Túl hamar hátralép, ismét eltávolodik, a szemei távolodnak. – Nem vesztettem el senkit. Nem volt kit elveszítenem. Legalábbis nem emlékszem rá. Nem sokat tudok a veszteségről, de a fájdalomról igen, úgyhogy sajnálom.

A picsába!

– Várj. – Néha olyan szívszorító dolgokat mond,és nem vagyok benne biztos, hogy ő maga tudja ezt. Kitárom a karjaimat. – Gyere vissza ide.

Gyanakvó pillantást vet rám. – Mi van, megint ezt az ölelkezős dolgot csináljuk?

– Igen. Mondtam már. Szeretlek ölelni.

Ráncolja a homlokát, és a fenébe is, aranyosan néz ki, amikor összezavarodik. Morog valamit, amit nem értek, tétovázik, de aztán mégis odajön, és én megkönnyebbülten szoros ölelésbe vonom. Így már jobb. Kezd hozzám szokni. Az érintésemhez. A gyengédséghez.

– Minden nap ezt fogom csinálni – mondom a puha hajába. Ez egy ígéret. – Megölellek, átölellek. Minden nap, és minden este. Ez történik, ha a pasim vagy. Amikor hagyod, hogy én legyek a családod.

– Ez, mi? – suttogja, arcát a vállamhoz szorítva, de a hangja halk.

Felemelem az egyik kezem, megsimogatom a tarkóját. Szereti ezt, egy remegő sóhaj hagyja el az ajkait, és a torkom összeszorul. – Igen.

Végül megmozdul, és észreveszem, hogy teljesen felállt a farka, és a csípőmbe nyomódik. Felemeli a fejét, és rám vigyorog. – Szóval, ez a pasi dolog... mit jelent még? Például, hogy én is megdughatlak?

 

* * * *

 

A kanapén, hátulról, lassan belé süllyedek, hagyom, hogy érezzen engem. Négykézláb van, hátradől, izmos feneke a farkam köré szorul.

– Istenem, Raine! – Megborzong, ahogy még jobban hátradől, teljesen felnyársalja magát a farkamon. – Annyira jó.

Egyik karomat a dereka köré fonom, hátradőlök, magamhoz húzom. A farkam egyre mélyebbre süllyed, és a feneke ismét összeszorul, a torkomból egy nyögést csal ki. Még a síkosított óvszer ellenére is érzem a teste égető forróságát.

Jó? Csak jó? Ez egyenesen őrületes.Mindjárt elsülök, és még alig kezdtük el. A háttámlának támaszkodva a másik kezemet a torkára simítom, érzem, ahogy nyel, aztán ujjaimat felfelé vezetem, az állára, a szájára. Két ujjamat a szájába csúsztatom, és ő nyögdécselve szopogatja őket.

Á, a picsába. Az ujjbegyeimből áramütések lövellnek ki egyenesen a golyóimba, én pedig felfelé lendítem a csípőmet, és belemélyedek. Könnyedén beleharap a húsomba, és a farkam megrándul.

A kurva életbe, még nem.Kihúzom az ujjaimat, megmarkolom az állkapcsát, és addig húzom, amíg a feje vissza nem esik a vállamra. Zihál, combjai remegnek, ahogy felemelkedik és ráereszkedik a merevedésemre. Újabb fojtott nyögés szökik ki belőle, és azon tűnődöm, milyen érzés lenne, ha engem dugna meg, ha én lennék az, aki a farkán lovagolna.Milyen érzés lenne az a piercinges fasz bennem, ahogy feszít, kitölt, megőrjít a szükségtől.

Igen,a kedvéért a fenekemet is neki adnám, még akkor is, ha még soha életemben nem csináltam ilyet, és a gondolat még keményebbé tesz.

– Raine. – Fojtott suttogása miatt odanyúlok, és megakadályozom, hogy a keze a farkához érjen. – El kell élveznem.

– Még nem. – Visszahúzom a kezét, és a piercinges mellbimbójához emelem. – Először játssz ezzel.

Egy halk nyögés a válasza, amikor elkezdi rángatni a piercinget, de érzem, ahogy a teste reagál, megrándul és megfeszül a farkam körül.

Kinyílik a szám, de nem találok szavakat erre az örömre, erre a vágyakozásra. Soha nem volt még ilyen számomra, soha. A teste felível, és hirtelen tudom, hogy látnom kell az arcát.Látnom kell az arckifejezését, amikor elélvez, érezni, ahogy a farka lüktet közöttünk.

– Jase.

– Mi az? – Remeg, és tudom, hogy olyan közel van, hogy el tudna élvezni anélkül, hogy bármelyikünk is megérintené a farkát. – Szent szar...

Aztán lassan leemelem a farkamról. – Fordulj meg.Nézz szembe velem.

– Miért, mi...? – megrántom a karját, amíg engedelmeskedik, mereven megfordul,hogy a farkával a mellkasomat bökdösve rám üljön, a lábait pedig az oldalamra tegye.  – A picsába, mi a faszt csinálsz?

– Ezt – megsimogatom az arcát. – Szeretlek, Jase.

Nem várva, hogy válaszoljon, hiszen soha nem teszi, benyúlok és megragadom az óvszerbe bújtatott farkamat, és visszanyomulok belé.

A fülbevalói megcsillannak, amikor fogait kivillantva ide-oda rázza a fejét, de széttárja a lábait, és beenged. Felnyög és ficánkol, ahogy befogadja a farkamat, a kezei felcsúsznak a vállamon, hogy a fejem mögött összefűzze, a háta pedig megfeszül.

A farka köztünk bólogat, előváladékkal áztatott, a piercingjének fémje meleg a bőrömön.

– Így jó – nyögöm, miközben remeg, olyan kibaszottul feszes, olyan kibaszottul forró a farkam körül. – Ez az.

A szájának lehetetlen ellenállni. Összepréselem az ajkainkat, de ő visszahúzódik, nyitott szájjal, zihálva. A szemei lecsukódnak, sötét szempillái árnyékot vetnek az arccsontjára. Ringatózik, a karcsú csípője emelkedik és süllyed, ahogy lovagol rajtam, és eszembe jut, amikor először keféltem vele, a karosszékben, pont így.

És rájövök, hogy ez teljesen más. Elfordult tőlem, és nem láttam az arcát.

Most már látom.

Meglepetés, feszültség, öröm tükröződik az arcán, ahogy mozog. A szemöldöke felhúzódik,azarca kipirul, és keze a tarkómra szorul, ahogy gyorsabban ringatózik. A farka gyémánt keményen csúszik a hasamhoz, nedvességnyomokat hagyva maga után.

Ezúttal mindent érez, a feszültséget, a gyönyört, a forróságot. A bőre meleg, a farka rángatózik.

– Érzel engem? – lihegek, és megragadom a csípőjét, hogy lelassítsam. – Érzed ezt?

– A picsába – sziszegi, tompa körmei a hátamba vájnak. – Érezlek téged.

– Itt bent. – Egyik kezemet közénk csúsztatom, és megkocogtatom a kemény mellizmát, a szíve tájékán. – Érzed?

A feje előrebukik, és összerezzen. – Igen.

Ez a csendes beismerés felpezsdíti a véremet. A kezemet az övére teszem, és megszorítom, amitől hangosan felnyög.A hüvelykujjammal végigsimítok a farkafején, és a nedvességet felhasználva lecsúsztatom az öklömet a tövéhez, majd vissza felfelé, a lökéseim ütemére simogatva őt.

Újra ringatózik, a feneke a farkamat masszírozza, a lehelete a fogai között sziszeg. Elveszett a ritmusban, és ez kurva jó, és olyan izgató látni, de én a pillanatban akarom őt, itt és most.

Velem.

A farkát eláztatta, olyan kemény, hogy annak fájnia kell, és összeszorítja a szemét, miközben a farkamon élvezkedik.Mindjárt elélvez, érzem a feszültséget testének minden vonalában, és én is vele együtt fogok zuhanni.

– Jase, nézz rám!

– Ne hagyd abba – suttogja. – Ne hagyd abba.

– Nem fogom. Nyisd ki a szemed.

Lassan pislog, szempillái nedvesek. A szeme koromfekete, a pupillák kitágultak a vágytól. Találkozik a tekintetemmel, és remegés járja át.

Sikítva elélvez,a kezemre ömlik a gyönyörének bizonyítéka, és a mellkasunkra spriccel. A számmal elkapom a zihálását, ahogy a farkam megrándul, és elveszítem a kontrollt, keményen belé döfök és tartom, a csípőmet feltolom egyszer, kétszer és újra.

Fekete foltok táncolnak a szememben, ahogy egy utolsó nyalintást adok a szájába, és elengedem az ajkait, hogy mindketten levegőhöz jussunk.

Elaléltan rám borul, és én a karjaimba veszem, egy csókot nyomok a feje tetejére. – Oké?

Suttog valamit, amit nem értek.

Megsimogatom a haját. – Mit mondtál?

– Ez jobb – suttogja ezúttal kristálytisztán –,mint bármelyik rólad szóló álmom.