15.-16. Fejezet

 

Tizenötödik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

Nem ez volt a terv.

Jason-t hazavinni magammal, megint. Vele együtt zuhanyozni, elélvezni. Majd megosztani vele a vacsorát, és hogy elalszik rajtam.

Előre láthatóan elment, mire felébredek, a nyakam mereven be van állva, ahogy a túl rövid kanapén összekuporodva fekszem, de a testemhez simuló testének emléke megmarad. Kurvára édes volt, ahogy rám támaszkodott, rám nézett valami mással, mint bosszúsággal és dacossággal. Látni őt békésen, nyugodt arccal, olyan átkozottul fiatalnak és jóképűnek.

És túl vékony. Kurvára túl sovány, mintha napról napra fogyna, és a tudat, hogy mindennek tetejébe az utcán alszik, kint a hidegben... ez tényleg aggaszt.

Francba.

A kép, ahogy ott áll az istenverte sarkon, köhögve és reszketve, végig ez megy a fejemben, miközben befejezem a munkát a Collateral-nál, és bekapok egy falatot, mielőtt elindulok a második munkahelyemre.

Evett ma már valamit? Rajta van a kabátja? A francba, az a kabát túl vékony ehhez az időjáráshoz. Van vastag pulóvere?

Hol alszik, amikor esik az eső és havazik? Honnan fogom tudni, hogy kell-e neki egy hely, ahol meghúzhatja magát? Miért nem kértem el a telefonszámát? Miért nem adtam meg neki az enyémet?

A francba, megbolondulok. Beszélni akarok erről Oceannal, de akkor el kell mondanom neki, hogy fizettem Jasonnek a szexért.

Vagy bármi is az, amit csinálunk.

És most, hogy visszaemlékszem, nem fizettem neki tegnap este.

Bassza meg. Fogalmam sincs, mit gondoltam, mit csinálok. Általában kurvára feldühít, és oké, kanos is vagyok tőle, de főleg dühös, nem mintha igazán tudnám, miért, és tegnap este... Tegnap este nem így volt.

A tegnap esti eseményektől máshogy érzek, és kurvára nem tudom elfelejteni. Bármi is volt az.

Délutánonként egy kis moziban dolgozom. A pénztár mögött állok, jegyeket, popcornt, cukorkát és italokat árulok. Aztán kitakarítok, ellenőrzöm, hogy mindenki csendben ül-e bent, és nem csinál-e rendetlenséget, vagy zűrzavart, aztán várok, amíg a film megy.

Túl sok időm van gondolkodni.

És aggódni.

És vágyakozni.

Jason szája az enyémen, az íze, a teste az enyémhez simul, csúszós, erős és forró, a nyögései, a szorítása a karomon, a zúzódások. Mintha szüksége lett volna rám. Akart engem.

Megdörzsölöm a sötét zúzódásokat, ahol megjelölte az alkaromat az ingem anyaga alatt, és a fejemet a pult tetejére ejtem. Kemény vagyok, és kibaszottul össze vagyok zavarodva.

Meg kellett volna ráznom, válaszokat kellett volna követelnem. Mit csinál Shun és Jesse pénzével, ha nem szobát bérel? Beszélnem kellene velük, mondjam el nekik ezt?

Nem tudják, ugye? Nem beszéltek volna róla?

De miért beszéltek volna róla nekem, amikor én soha nem akartam hallani róla, és Ocean azt hiszi, hogy utálom Jasont? Soha nem mondtam el neki az igazat.

Hogy soha nem gyűlöltem őt. Hogy csak összezavarodtam és féltékeny voltam. Mert, mint kiderült, magamnak akartam Jasont, attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantottam.

A nagynéném szerint bűnt jelent, ha egy másik srácot kívánok. Felhagyott azzal, hogy a szart is kiverje belőlem, miután rájött, hogy gyorsan megnőttem és megerősödtem, de nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy kijelentse, a pokolban fogok égni.

El lehet képzelni azt a szitut, amikor valaki évekig ezt sulykolja beléd, és aztán először látod magad előtt Jason Vegat.

Lenyűgöző. Dühítő. Veszélyesen dögös.

Összetört.

Tökéletes.

Soha nem gondoltam volna, hogy ezután még egyszer látom, nemhogy meztelenül a nappalimban, a karjaimban, hogy éjjel-nappal ő jár majd a fejemben, hogy nem hagy nyugodni. Hogy nem érdekel, hogy ha a pokolban fogok égni vagy sem, csak hogy megérinthessem és megcsókolhassam.

Az a tudat, hogy újra láthatom, megérinthetem, olyan átkozottul izgalmas, hogy minden más elhalványul.

Annyira el vagyok baszva...

 

* * * *

 

Az ismerős utcán lefelé gurulva, egy bizonyos magas, sötét hajú, szexi kurvát keresek. Csak azért, hogy kifizessem, amivel tartozom neki a tegnap estéért, mondogatom magamnak.

Szarul hazudok.

A mobilom csörögni kezd, ahogy közeledem Jason utcasarkához, és arra gondolok, hogy azt mondta, hogy ott alszik. Esik az eső, kövér cseppek kopognak a szélvédőn. Összeszorítom a fogaimat és tovább vezetek. Meg fogom találni.

És az átkozott telefonom folyton csörög, úgyhogy a fülemhez emelem, és lassítok. – Igen?

– Szia, R. Mit csinálsz ma este?

Vigyorgok. – Mi a helyzet, Shun?

A bátyám felszisszen. – Gondoltam, átjöhetnél egy italra. Kayla elmegy a lányokkal, én meg arra gondoltam, hogy elmehetnénk kettesben, biliárdozhatnánk vagy ilyesmi.

Jól hangzik. Alig láttam őt az elmúlt hetekben a munka és Jason miatt. De habozom.

– Seth és Shane már igent mondott – mondja. – Micah és Jesse Lee majd szólni fog. Asher és Tyler is talán ott lesz. Gyere már!

Igen, nagyon jól hangzik. Majdnem lefékezem a teherautót, és a sarkot bámulom, ahol Jason szokott állni.

Üres.

– Nem, én... ma este nem tudok.

– A francba, tényleg? Miért nem? Van egy dögös srác, aki már készen áll és vár rád otthon?

– Kapd be, seggfej – mondom szeretetteljesen. – Csak fáradt vagyok.

– A következő kérdésem az lett volna, hogy arról a Gary fazonról van-e szó.

– Nem. Nem jött össze.

Bízom Oceanben, hogy szemrebbenés nélkül elfogadja a tényt, hogy a pasikra bukok, nem a csajokra. Ugyanakkor azt mondta, hogy mindig is tudta.

– Jól vagy? Mostanában nem sokat voltál itt.

– Jól vagyok, esküszöm. Csak nem aludtam jól az éjjel. – Az említett dögös srác miatt a karjaimban, aki mélyen aludt, rövid, selymes haja csiklandozta az orromat, az illata keveredve a samponommal.

– Miért? Már megint rémálmaid vannak?

Pislogok. – A francba, ember. Az már régen volt. – Rémálmok a balesetről és Livvy haláláról. Nem mintha nem lennének még néha, de nem olyanok, mint régen. – Esküszöm, hogy jól vagyok. Figyelj, holnap felhívlak, oké? Csinálunk majd valamit együtt.

– Oké. Persze. – Egy pillanatra elhallgat. – Esküszöl, kurvára esküszöl, hogy szólnál, ha valami baj lenne, R, ugye? Így is túl sokszor cserbenhagytalak a múltban. Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy valami szörnyűségen mész keresztül, és én nem tudok róla.

A rohadt életbe. Egy csomó keletkezik a torkomban, és amikor megszólalok, a hangom furcsán hangzik. – Esküszöm, ember. És te soha nem hagytál cserben. Mikor fogsz hinni benne? Neked köszönhetem, hogy élek és épelméjű vagyok.

– Nem tudom. – Elhallgat egy szívdobbanási időre. – Évekig nem beszéltél velem, és én csak...

Baszd meg.

Három éve már, hogy betöltöttem a tizennyolcat, és elhagytam a nénikénket, és idejöttem, de Ocean még mindig bűntudatot érez, és ez az én hibám.

– Sajnálom – sóhajtok. – Mindent megtettél értem. Nem szabadott volna szemétkednem veled emiatt.

És miért telefonon csináljuk ezt? Oda kéne mennem, együtt lenni a bátyámmal, megölelni, és elmenni vele és a srácokkal biliárdozni.

De a járdán mozgolódás ragadja meg a figyelmemet, és megdermedek, felismerem a két sziluett egyikét az esőben.

Ez Jason.

– Most mennem kell – mondom Oceannak. – Majd beszélünk.

Leteszem, még mielőtt válaszolhatna, kinyitom az ajtót, és kiugrom a teherautóból. Jason egy öltönyös fazonnal beszélget. A fickónak egy esernyő van a feje fölött, de Jason a hideg esőben áll, ami borotvapengeként hullik az arcomra, és maróan hatol belém.

– Jason! Hé! – kiáltom, és őrjöngve lépkedek feléjük.

Ismét.

Az esernyős férfi felém fordul. Középkorú, kecskeszakállas, és ez Garyre emlékeztet, és arra, hogy én soha nem válaszoltam a hívásaira és az üzeneteire, miután elrohantam tőle abból az étteremből.

A gondolat nem elég ahhoz, hogy lelassítsam a lépteimet. – Hagyd őt békén.

– A pokolba veled, Raine – mered rám Jason. A kinézetét kissé elrontja a kék ajkak és a görnyedtsége, mintha fájdalmai lennének. Valószínűleg halálra fagy, és ez a gondolat még jobban feldühít. – Tűnj el.

– Nem.

– Hogy érted, hogy nem? – Lenyalja az esőt az ajkáról, és a fenébe is, ha ez az apróság nem állítja fel a farkamat. – Baszd meg, a picsába is.

Mostanra már odaértem, és Jason vállára teszem a kezem. – Gyere velem.

– A picsába, Raine, a NEM melyik részét nem érted? – Gyönyörű az esőben, az arca sápadt, a sötét szemei ragyognak, a ruhája az erős testéhez simul.

– Ki a fene vagy te? – kérdezi a Kecskeszakállas fickó, teljesen szárazon és kényelmesen az esernyője alatt. – A kurva azt mondta, hogy húzz a picsába.

Kezemmel végigsimítok az arcomon, lesöpörve az esővizet. – A kurvának van neve, te mocskos...

– Raine, fogd be! – Jason a bordáimba könyököl, a tekintete rám szegeződik... tágra nyílt, sötét és gyönyörű. – Mit csinálsz?

– Kurvára nincs joga így bánni veled. – Megragadom a karját, amíg az ujjperceim el nem fehérednek. – Szarházi. Fizet azért, hogy leszopják az apró farkát, és vigyáz, nehogy eláztassa a drága öltönyét.

– Mi ez, veszekszel a kibaszott barátoddal? – Az esőben látom, ahogy a Kecskeszakállas fickó arcán undor villan át. – Erre nincs időm.

– Te arrogáns köcsög! – Megindulok felé, a kezem ökölbe szorul, ahogy felemelem, és alig várom, hogy az arcába nyomjam. – Ez számodra csak játék?

– Raine! – Jason megragad a derekamnál fogva, és nem kellene annyira élveznem, hogy átölel, még a dühöm homályán keresztül is. – Állj le!

– Féltékeny vagy – gúnyolódik a fickó, bár óvatos lépést tesz hátra, és csillogó szemében félelem villan. – És őrült vagy. Ez a munkája, ember.

– Kapd be!

– Az istenit, elég! – Jason még mindig visszatart.

– Mindegy. – A Kecskeszakállas fickó pislog, aztán megfordul és elmegy, szürke teste eltűnik a percről percre erősödő esőben.

Jason elenged, én pedig zihálva tántorgok és törölgetem a vizet a szememből. – Mi volt ez? – követeli.

– Mi volt mi?

– Te, aki terminátorként viselkedsz velem szemben. Miért vagy itt egyáltalán?

– Hogy kifizessem a tegnap estét. – Kiegyenesedek, kisöpröm vizes hajamat az arcomból, félig elvakítanak a szúrós esőcseppek.  – És megnézni, hogy jól vagy-e.

– Jól? Jól? – Az arcomba mászik, és beleszúrja az egyik ujját a mellkasomba, és Istenem, de dögös, amikor dühös. – Elkergeted a kuncsaftjaimat. Az a fickó? Legalább ötven dolcsit kaptam volna tőle, és most kurvára eltűnt – megrázza a fejét. – A kurva életbe.

– Hé, én csak vigyázni akartam rád...

– A pokolba, Raine, ezt abba kell hagynod. – Megdörzsöli mindkét kezével az arcát, és elfordul. – Szükségem van a kuncsaftokra, és a pénzre. Nem engedhetem meg magamnak, hogy válogatós legyek.

– Csessze meg! – Még mindig remegek az adrenalintól. – Vigyél engem.

– Micsoda? – Lassan visszafordul, szemöldökét ívesen felhúzza.

– Legyél velem. Ahelyett a seggfej helyett.

A szemei tágra nyíltak. – Jézusom, Raine. A bátyád szétrúgja a seggem ezért.

– A bátyám nem tudja, és egyébként is, kurvára semmi köze ahhoz, hogy mit csinálok az időmmel vagy a pénzzel, amit keresek.

Kivéve, hogy jó lenne segíteni neki a bővülő családjával, miután elvesztette minden megtakarítását a szüleink átverése miatt, és mivel az említett szülők visszatértek, és többet kérnek...

– Komolyan mondod? – rám bámul.

– Kurvára igen, komoly vagyok. – Sarokba szorítom, amíg a falnak nem ütközik, az eső lecsöpög ránk, és megcsókolom őt. Az ajkai hidegek, a teste feszült. A kezemet a tarkójára csúsztatom, és a nyelvemmel szétfeszítem az ajkait.

Megborzong, kezét az alkaromra szorítja, olyan erősen, hogy fogadni mernék, hogy zúzódásokat hagy maga után, felnyög, és aztán elkezd visszacsókolni, nyelvvel és fogakkal.

Mire zihálva szétválunk, ajkai kivörösödtek, arca kipirult, szemei sokkal élénkebbek, mint korábban voltak.

Olyan átkozottul gyönyörű.

És az enyém.

– Tűnjünk el ebből a hidegből – mondom, és a kocsimhoz vonszolom, mielőtt alaposabban megfontolnám ezt az őrült gondolatot, és úgy döntenék, hogy készen állok a pszichiátriai beutalóra.

Tizenhatodik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

Itt vagyok megint, Raine kéglijében, és még mindig nem tudom, hogyan történhetett. A hideg és a nedvesség beszivárgott a csontjaimba és a részletek, ahogy Raine kiabált egy kuncsafttal, majd a teherautójához vonszolt és a lakására vitt, kissé homályosak.

Viszont tényleg kiabált a fickóval. Emlékszem rá. Annyira átkozottul dühös volt. Úgy rémlik, hogy visszatartottam, hogy ne menjen a fickó után. Úgy nézett ki, mint aki a szart is ki akarja verni belőle.

A pokolba.

És aztán az a csók... Olyan forró volt az esőben és a nyomorult hidegben, a szorítása olyan átkozottul birtokló. Jó érzés volt.

– Tessék – Raine megjelenik a hálószobája irányából, és egy törölközőt nyújt felém. – Szárítsd meg magad, mielőtt meghalsz.

Megborzongok. A halál. Baszd meg.

Mi a fene bajom van? Úgy értem, persze, a mai nap brutális volt, és még mindig kába vagyok. De miért?

Ahogy újra és újra felidézem magamban a gondolatot, érzem, hogy másfajta hideg szivárog az ereimben.

Nem, Simon Gomez és az emberei ma nem kaptak el. A két vendégem, akikkel Raine felbukkanása előtt voltam, normálisak voltak. Semmi különös. Felejthető. Erőszakmentes, csendes típusok. Ha megkérdeztél volna egy pár héttel ezelőtt, azt mondtam volna, hogy a mai egy jó nap.

De nem volt az. Minden rossz volt, és most, csakis most érzem újra helyesnek. Itt, Raine lakásában, Raine-nel.

Ami száz százalékig kurvára rossz.

– Kérsz valami meleg italt? – kérdezi, és biccent a konyha felé. – Vagy enni? Csinálhatok neked egy szendvicset...

– Nem. – Durvábban hangzik, mint akartam, de baszki, félek ettől. Magamtól a közelében. – Nem, köszönöm.

Jelenleg nem vagyok túl jó lelkiállapotban. Rosszabbul, mint általában. Épp elküldtem Sheenát és Clary-t egy éjszakai busszal Kansas Citybe, ahol egy barátom barátja megesküdött, hogy egy szoba és egy tisztességes állás vár rájuk egy étteremben. Az jó.

De a következő a sorban Mayleen, aki néhány nap múlva elmegy, és én... jobban kivagyok borulva, mint gondoltam volna.

– Jase…

– Nézd! – Nincs is energiám kijavítani őt, követelni, hogy a teljes nevemen szólítson. Leengedem a törölközőt. – Nem maradhatok megint itt éjszakára. És...

– És mi?

– Nincs több bohóckodás. Dugjál meg! Fizess ki. Engedj el.

– Persze. Nem mintha legutóbb arra kértelek volna, hogy maradj itt éjszakára. Elaludtál, emlékszel? – Elkezdi kigombolni az ingét. – Ki mondta, hogy mást akartam?

Hűha. Mintha gyomorszájon vágott volna, majdnem összeestem. Esküszöm, hogy a szívem összeszorul a mellkasomban.

De nem mozdulok.

Az én hibám. Addig taszigáltam és piszkáltam, böktem, amíg reagált. Az állkapcsából ítélve felbosszantotta, de igazam van, a fenébe is. Így mennek a dolgok. Ő egy kuncsaft, semmi több, és nem engedhetem meg magamnak, hogy bármit is érezzek Raine iránt.

Akkor mi a faszért fáj?

– Vetkőzz – mondja, hangja korbácsként csattan, és a törölköző lehull a kezemből.

A francba. Szedd össze magad, Jason. – Igenis, kapitány – motyogom, vigyort erőltetek magamra, és lecipzárazom az átázott kabátomat. Kicsit beragad, és erősebben rángatom a cipzárt. Lehúzom magamról a dzsekit, és elkezdek foglalkozni a topommal. – Előbb zuhanyozzak?

– Nem, szeretem, ha mocskos vagy.

Nyelek, próbálom elűzni a torkomban rekedt gombócot. Jézusom. Ez mind normális és rendben van, emlékeztetem magam. Ez így jó. Már kezdtem hozzászokni, hogy gyengéd és kedves.

Mindig egy kibaszott hiba. Mikor tanulok már belőle? Ne legyen szükség, ne legyen bizalom. Ne hagyjam, hogy a vágyam vagy az érzelmeim irányítsák a mozdulataimat.

És... aztán leveszi az ingjét, ami szintén nedves, mint az enyém, és lehámozza izmos mellkasáról és karjairól, és én csak bámulok, a szám kiszáradt, az izgalom csípése egyenesen a golyóimba lövellt, a gondolatmenetem elveszett. Megszűnt.

Miről hadováltam a fejemben?

Ki a fenét érdekel?

Az övcsatjára teszi a kezét, és a fémen átcsúszó bőr hangja megkeményítette a farkamat. Kicsatolja az övét, lecipzárazza a farmerját. Letolja a nadrágot.

Megnyalom az ajkamat. Pislogok.

A francba, nekem kellene vetkőznöm, és műsort adnom. Irányítanom. Nem úgy bámulni, mint egy villámsújtotta gyerek, akinek tátva marad a szája, amikor hagyja, hogy a nadrágja a földre essen.

Vagy, ahogy a kezét a gatyájába csúsztatja, és megragadja a farkát, kiveszi. Lassan simogatja magát, a tekintete rám szegeződik. Felfelé húzza, lefelé húzza.

Jézusom.

A farkam megemelkedik és megrándul. Lenézek a nadrágomon lévő dudorra.

– Azt akarom, hogy leszopj – mondja. Amikor felnézek, még mindig a farkát simogatja, kék szemei viharosak a szükségtől és a vágytól. – Vetkőzz és térdelj le.

Természetesen. Nem probléma. Kinyitom a számat, hogy egy szellemes visszavágást mondjak, de semmi sem jut eszembe.

Semmi értelme, hogy miért csikorgatom a fogaimat, amikor a nadrágomat és a boxeralsómat a lábamról lerángatom, miért oldom ki a bakancsomat, mintha meg akarnám fojtani. Lerúgom a bakancsomat és a zoknimat, és eltolom őket, mintha személyesen sértettek volna meg.

Odasétálok hozzá, és próbálom kitalálni, mi a bajom. Leszopni Raine-t nem probléma. Nem is nehéz. Csak az van, hogy... meg akarom kóstolni, nyalogatni a bőrét, végigtapogatni kőkemény erekcióját, megkóstolni az előváladékát.

Hagyni, hogy elöntse a nyelvemet, le a torkomon.

Nagyot nyelve állok előtte, és ó, ember, a farkam nagyon belelendült ebbe, egyre keményebb lett. Jó érzés. Azt akarom, hogy Raine a falhoz nyomjon, mint korábban, és megcsókoljon. Erőltesse ki belőlem az élvezetet. Érintsen meg.

Beszéljen hozzám.

De nem mozdul, csak a pillantása vándorol a számra.

És miért is tenné? Istenem, egy idióta vagy, Jason. Mi a fasz bajod van? Csináld már. Végezd a kibaszott munkádat. Kit érdekel, hogy hirtelen mit akarsz?

Úgy látszik, egyetlen átkozott dolgot sem tanultam ennyi év alatt.

Egyáltalán semmit.

 

* * * *

 

– Tessék – morogja, amikor a kezemet az óvszerbe   csomagolt farkára szorítom, és a számhoz viszem. – Vedd be mélyen.

Ujjai a rövid hajamba markolnak, csúszkálnak, és nem találnak fogást. Egy halk nyögéssel előrehajol, amikor az utasítás szerint teszem a dolgom, és beszippantom.

Mintha útmutatásra lenne szükségem.

Morcosan nézem a köldökétől az ágyékáig vezető sötét szőrcsíkot, a munkára koncentrálok, az arcomra, ahogy szopom és megdolgozom a kezemmel. Jó érzés a számban, vastag és olyan kemény.

A farkam lüktet, folyamatosan pulzál, őrült nyomás keletkezik a golyóimban. Általában a szopás nem valami izgalmas dolog számomra, de ma este mindjárt szétrobban a farkam ettől, ahogy hallom a nyöszörgését, érzem az illatát, tudva, hogy a keze a hajamban van, és a farka a számban.

Raine…

– Baszd meg! Érintsd meg magad – lihegi, miközben keze végigsiklik az arcom oldalán, az állkapcsomig. – Látni akarom, ahogy kivered, miközben leszopsz engem.

Habozok.

Mint legutóbb, most sem vagyok teljesen kemény. Mégis, amikor lenyúlok, megfogom a félkemény farkamat, és megszorítom, átkozottul jó érzés. A lélegzetem elakad a gyönyörtől, megszorítom Raine farkát, és beszopom, amíg a torkom hátsó részét el nem éri. Ettől csak még keményebb leszek.

Ez fantasztikus. És mégis ijesztő. Hogyan tudnám megakadályozni, hogy az agyam összekuszálódjon a munkámmal, amikor annyira akarom ezt, amikor minden egyes simításom a gyönyör újabb hullámát hozza? Nyögdécselek a farka körül, miközben kiverem, érzem, hogy a seggem összeszorul, és a hasam megfeszül, a forróság szétárad a belsőmben.

– Ó, baszki! – A csípője előre ringatózik, a farka a számat dugja. – A francba! Ó, Istenem!

Aztán elélvez, káromkodásai hosszú nyögéssé változnak, az óvszeren keresztül lüktetve. Addig szopogatom a farkát, amíg az meg nem puhul, ő pedig zihálva elhúzódik. Aztán visszahúzódom, vonakodva engedem el a saját farkamat.

Kezemmel letörlöm a számat, és elkezdem magam alá gyűrni a lábam, amikor ő lenyúl, megragadja a kezem, és felhúz.

És amikor megtántorodom, megtart engem. A keze a csupasz vállamra simul, nehéz és forró. A szája egy centire van tőlem, de egy lépést sem tesz, hogy megcsókoljon. Azok a szemek... bassza meg. Nem tudom abbahagyni a nézésüket.

– Dugj meg – fakadok ki. – Kérlek.

Jézusom, a kurva életbe, elmente az eszem.

Rám szegezi azokat a gyönyörű szemeit. – Azt mondod, hogy akarod?

Lenéz a farkamra. Soha sem voltam teljesen kemény, és még most sem tűnik izgatottnak a kilátástól, bár lüktet a szükségtől.

– Igen, azt. – És azt gondoltam, mi a pokol. Ez több pénz, szóval miért is ne? – Van síkosítód?

– Hé! – Az arcomhoz emeli a kezét, és elkomorodik. – Várj.

– Miért? – Már megint keményedik, a farka máris belenyomódik a csípőmbe, és a szemei olyan sötétek, hogy már majdnem feketék. Akarja. Akkor miért tétovázik?

– Az a helyzet – mondja –, hogy szerintem te nem igazán akarod, Jase.

Borzongás fut át a testemet. Hirtelen pofon akarom csapni a jóképű arcát. Közelebb hajolok, és a szemébe nézek. – A helyzet az, Raine, szeretem, ha megdugnak. Keményen. Csak a móka kedvéért – felvonom a szemöldökömet. – És Jason, nem pedig Jase.

Most már mogorván néz. – Vettem. Még mindig nem tartom jó ötletnek.

– Mi a baj? Túlságosan lealacsonyító, hogy megdugj egy kurvát? Mi van a…

A szája végigsimít az enyémen, lágy és meleg, elrabolja a lélegzetemet, a szavaimat. Elhallgattat. Ujjai az állkapcsomra szorulnak, végigsimít a tarkómon, miközben a másik keze a derekam köré fonódik, és magához húz.

Újra darabokra hullok, ahogy így tart, olyan óvatosan, olyan szorosan.

Elszabadulok, lihegve, zavartan, kurvára beindulva és halálra rémülve. A francba, tényleg el kéne húznom innen a picsába. De aztán végigsimít a nyakamon, és a hátamon végigborzong a gyönyör.

És nem bírom tovább. Visszarántom magam. – Mi a faszom – zihálok, dühös vagyok a gyengeségem miatt –, mit teszel velem?