13.-14. Fejezet

 

Tizenharmadik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

Nem terveztem, hogy hazafelé menet felveszem Jason-t. Sőt, többször is azt mondtam magamnak, hogy kurvára ne is gondoljak rá, főleg azok után, ami legutóbb történt.

Ráadásul spórolok a pénzemmel. A két részmunkaidős állásom nem hoz sokat.Nem mintha ki tudnék dobni negyven-nyolcvan dolcsit szexre minden alkalommal, és mi értelme lenne amúgy is?Fel tudok szedni egy srácot a bárban, mint mindenki más. Szexelhetek anélkül, hogy meg kellene vásárolnom a szolgáltatást.

Mégis végiggurulok az utcán, csak hogy megnézzem, Jason jól van-e.Tudom, hogy máskülönben nem fogok aludni, mert baszottul el vagyok cseszve, és nem tudok nem rá gondolni, és akkor meglátom őt, a szokásos utcasarkán áll, még távolról is gyönyörűen néz ki, sötét haja keretezi jóképű arcát, fekete nadrágja mélyen a csípőjén lóg és egy fekete dzsekiben van, a szexi rosszfiú megtestesítője.

Amikor közelebb gurulok, felegyenesedik a falnak dőlve, lassan és óvatosan, szemöldökét felhúzva.Egyenesen rám néz, és mint minden alkalommal, most is megragad a sötét tekintetét átjáró fájdalom.

Ott és akkor eltűnik, ahogy oldalra billenti a fejétés a szája egyik oldala ferde vigyorra húzódik. Kibaszottul dögös.

Nem szabadna megállnom,de az életem árán sem emlékszem, miért döntöttem úgy, hogy nem kellene. Nyilvánvalóan nincs esélyem, amikor erről a pasiról van szó.

Lehúzom az ablakot, kihajolok, hogy beszéljek vele, de mielőtt még kinyitom a számat, egy téli széllökés megcsípi az arcom. Jézusom, nem tudom elképzelni, hogy kint álljak abban a vékony kabátban. Meg fog halni a hidegtől.

Mintha csak megerősítené szavaimat, oldalra fordul és köhög, megtörli a száját a karjába, és bassza meg. Nem tetszik ez nekem.

Vágy és aggodalom között, új döntést hozok, vagy talán nem is annyira újat; ugyanazt, amit újra és újra meghozok, valahányszor látom őt a való életben vagy az álmaimban.

– Szállj be – mondom.

Egy hosszú pillanatig néz rám,kifejező szemeire árnyék vetül, de a szemöldöke íve sokat mondó.

Aztán biccent, és a teherautó felé biceg, hogy megtegye, amit kértem.

Tényleg kurvára sántít, az öklömmel a kormányra csapok, ahogy kinyitja az utasoldali ajtót, és bemászik.

Mi a fenét fogok csinálni ezzel a pasival, és miért nem tüntethetem el az életemből?

 

* * * *

 

– Szereted a punk rockot?

A halk kérdésre pislogok, aztán rájövök, mi szól az autó régi hifijéből. – Igen. Ez a DeathMoth. A banda. Néhány barátom játszik benne.

Oldalról rá pillantok.Megálltunk egy közlekedési lámpánál, az arca vörös.Vérnek tűnik, és van egy sötét árnyék az arcán, amit eddig nem vettem észre.  Egy zúzódás?

A kurva anyját. Ez az. A szeme alatt is van egy sötét vonal, mintha vágás lenne. A kocsi szűkös terében erős szag terjeng,bűzlik valami savanyútól, mint a szemét és a hányás keveréke, és mégis ott van a háttérben az a fahéj illat és férfi pézsma, amivel nem tudok betelni.

– Úgy érted, RafeVestri és Dakota Madden a tetoválószalonból, ahol dolgozol. – A dzsekije ujjának mandzsettájával babrál, és félrenéz, mintha érezné a kutakodó pillantásom.

– Igen. Honnan tudtad?

– Jesse Lee mesélt róla.

Jesse Lee egykor az utcán strichelt Jason-nel, amíg ZaneMadden és RafeVestri meg nem találta őt, és el nem hozta a DamageControl-hoz tanoncnak. Ahogyan Shunnal és az összes DamageBoyz-zal tették.

Ahogy Jason-nal is lett volna, ha elfogadta volna a segítséget.

Megborzong, én pedig felpörgetem a hőfokot.

– Jó barátok vagytok Jessevel – mondom.

Megvonja a vállát. – Mostanában nem sokat találkozom vele. Nem, mióta elment és ezt az életet maga mögött hagyta. – A hangjában van valami furcsa akadozás.

– Továbblépett.

– Az biztos. – Kuncog, mély, gazdag hangon, és ettől én megint dühös leszek rá. – Soha nem nézett vissza.

– Miért is tette volna?

Erre nem válaszol. Nem is nevet. – Igaz – mondja végül, amikor újra átvágunk a forgalmon. – Te és a srácok a boltból... elég közel álltok egymáshoz, mi? Te és Jesse Lee?

– Miért érdekel téged? – Nagyobb indulattal mondom ki, mint ahogyan szándékomban állt. Mi van ebben a pasiban, ami ennyire felbosszant? – Ez nem a te dolgod.

Kicsit összerezzen. – Nyugi, nyugi. Csak beszélgetünk.

És ez valahogy még jobban felbosszantkülönösen, amikor újra ránézek az állkapcsára. – Megtehetnéd azt, amit Jesse.Hagyd abba ezt az életet.

Csendben van. Ismét kerüli a témát. Egy idő után felsóhajt. – Ki csinált bele ma a gabonapelyhedbe?

A sok mondanivaló közül… Megrázom a fejem, és az előttem lévő utcára koncentrálok. – Baszd meg.

– Persze, de az sokba fog kerülni neked.

Ez egy ugatásszerű nevetést vált ki belőlem. A fenébe vele. – Nálad mindennek ára van.

Ekkor rám néz. Elkapom a tekintetét, amikor lelassítok, hogy leparkoljam a teherautót, és… érdeklődő. Kíváncsi. Elemző. – Mindennek megvan a maga ára.De ha el akarod mondani, mitől érzed szarul magad,ingyen meghallgatlak.

Tényleg? Kísértést érzek, hogy gúnyolódjak. Milyen nagylelkű vagy.

De helyette, ahogy a teherautót parkolásra állítom, azon kapom magam, hogy azt mondom. – A kibaszott szüleim.

A kuncogás halkabb, mint az előző. – Megkockáztatom, hogy nem jöttök ki jól egymással.

– Jól tippeltél. – Sötét van a kocsiban,az egyedüli fény a következő utcai lámpa, amely aranytócsát vet a járdára.Szitáló eső, a finom cseppek a villanykörtétől az utcáig szikrázó lepedőt szőnek. – Soha nem jöttünk ki jól, még inkább nem, mióta a bátyámtól kicsalták az összes pénzét, és leléptek a városból.

Bólint. Talán Ocean mesélt neki róla. Talán csak udvarias.

– Nos, most visszatértek, és többet akarnak. Mintha nem vettek volna el Shuntól már eleget, mindkettőnktől. Az egész kibaszott gyerekkorunkat, csak...Mindkettőjüknek börtönben lenne a helye,nem kint, és nem még többet követelve.Nem jutottam volna el a felnőttkorig a bátyám nélkül.Ő volt az anyám és az apám,és átkozott legyek, ha végignézném, ahogy kiszipolyozzák.

Olyan erősen szorítom a kormányt,hogy valószínűleg horpadásokat hagyok a régi műanyagon. A fenébe, fogalmam sincs, miért mondom el neki mindezt.Lehet, hogy mert olyan csendben van, hallgat, a tekintete rajtam időzik.

Sóhajtok. – Összehozok velük egy találkozót. Az apámmal. Megoldjuk ezt egyszer és mindenkorra. Megmondom neki, hogy tűnjön el.

– Megfenyegetett?

– Micsoda? – Jézusom. A hideg fut át rajtam. – Miért mondod ezt?

Honnan tudhatná?

– Megtette, Raine?

Nagyot nyelek. – Igen. De ez baromság.Nincs semmije, amivel alátámaszthatná ezeket a fenyegetéseket.

– Biztos vagy benne?Ocean illegális utcai versenyzéssel foglalkozott ott, ahol éltél, ugye? Ki tudja, mi a fészkes fenébe keveredett bele az apád. Csak... vigyázz magadra. Csak ennyit mondok.

Az ember szinte azt hinné, hogy aggódik. Értem.

Igen, tökmindegy.

– Apámmal elbírok – mondom, leállítom a motort, és kinyitom az ajtót, beengedve az éjszaka hidegét. Kijózanít, elűzi a kétségek ködét. – Menjünk.

 

* * * *

 

Abban a pillanatban, ahogy belépek a lakásba, felkapcsolom a villanyt és feltekerem a fűtést, majd leveszem a kabátomat.

Jason halkan becsukja mögöttem az ajtót. Még mindig sántít, hallom az egyenetlen lépteit.

– Szóval mi történt ma este? – kérdezem, megőrizve a lazaságomat, felkészülve egy újabb kör fanyalgásra és kiabálásra, amit dühödt csend követ. – Összefutottál egy másik gengszterrel egy sikátorban?

De nem kapja be a csalit. Megfordulok, felkészülve arra, hogy megismételjem a kérdésem, hogy miért van olyan szaga, mintha egy kukában hempergett volna, és a szavak elhalnak az ajkaimon.

A tekintete olyan sivár, mintha mellbe vágták volna. A zúzott arca elnyűtt, vállai megereszkedtek.

Rám sem pillantva, elfordul, és a kanapéhoz biceg, lerázva magáról a kabátját.Mozgása lassú és egy kicsit koordinálatlan, aztán, ahogy nézem, megáll, a kabát lekerül a válláról, a karja még mindig az ujjában, háttal nekem.

Mi a pokol? Rájövök, hogy visszatartom a lélegzetem, fogalmam sincs, mi folyik itt, de egy furcsa érzés kavarog bennem.Oda akarok menni hozzá, segíteni neki. Hogy megkérdezzem újra, hogy mi a baj,megnézzem azt a zúzódást és vágást az arcán.

De nem mozdulok.

A pillanat elnyúlik.

Aztán újra megmozdul. Vesz egy felületes, szaggatott lélegzetet, kicsúsztatja a karját a kabát ujjából, és hagyja, hogy a padlóra hulljon.

– Szóval, figyelj – érdes hangon szólal meg, anélkül, hogy megfordult volna. – Általában nem szoktam, de mielőtt bármi történne... Használhatom a zuhanyzót?

Nézem a széles vállát, a keskeny derekát és a csípőjét, a merev hátát, az oldalára szorított kezeit.Fekete nadrágján nedves és koszfoltok vannak, és amikor felém fordul,világoskék topjának elejét valami sötét, vérre emlékeztető maszat borítja.

Ennél is zavaróbb az a tény, hogy nem akar találkozni a pillantásommal,és úgy harapdálja az ajkát, mintha le akarná rágni.Megpróbál mosolyogni, de a mosolya szétmorzsolódik.

Mi a fasz történt?

– Persze, nem probléma – mondom, és bizonytalanul intek a fürdőszoba irányába. – Keresek neked egy tiszta törölközőt. A víz gyorsan felmelegszik, csak engedd egy percig.

Sötét szemöldökét összevonja, és rám néz, kérdés, villanásnyi melegség, kétely árnyéka suhan át a szemén, aztán bólint, és elindul a jelzett irányba, még mindig az ajkát rágcsálva.

Furcsa kábulatban figyelem, ahogy megtalálja a fürdőszobát, és bemegy, aztán megrázom magam, és megkeresem azt az átkozott törölközőt.

Annyi kérdés zsong a fejemben, és mindenesetre, ahogy elképzeltem őt a zuhany alatt,a hab és a víz végigfolyik az erős testén, nem kellene, hogy ennyire hatással legyen rám, nem kellene, hogy sziklakemény legyek.Mármint, láttam már meztelenül, nem?

De hé, sosem voltam ura a testemnek,amikor Jason Vega-ról volt szó. És ez kurvára nem változott.

 

* * * *

 

– Tessék – kiáltom, miközben résznyire nyitom az ajtót, és felakasztom a sötétkék törölközőt a falon lévő kampóra. – Minden rendben van odabent?

A zuhanyfülkéből gőz gomolyog, egy test sziluettje a plexiüvegre vetül, egy férfi sötét, tökéletes árnyéka.

A víz eláll, a zuhanyfüggöny visszahúzódik, és ott van, meztelenül és vizesen. Sokkal szebb, mint amire emlékeztem. Úgy tűnik, az emlékeim sosem tudnak igazságot szolgáltatni a jóképűségének.

Az a szexi, ferde vigyor visszatért,mintha a forró víz hatása és az ott eltöltött öt perc alatt összeállt volna minden, ami megrepedt és eltört.Mintha arra használta volna ezt az időt, hogy helyrehozzaönmagát, összeragassza a darabokat.

Zavarhatna engem, a hamisság, a helytelenség, az összerakott álca, ami annyira nyilvánvalóan hazugság, de amikor lehajol, és a farkára kulcsolja a kezét, elfelejtek dühös lenni. Valójábankurvára elveszítem a gondolatmenetemet, és bámulok, akár egy idióta.

Az ezüst piercing minden egyes simításnál megcsillan, és a tinta a mellkasán, virágok, szívek, felrobbanó csillagok és sötétségbe foszló arcok.A hasa feszes, a hasizmai összeszorultak, az apró mellbimbói kemények, a bal oldali ezüst karika megragadja a tekintetem, mielőtt felnéznék az arcára.

Kibaszottul dögös, a szempillái nedvesek,szája lágy és puha, rövid hajából vízcseppek csorognak az orrán át le az arcára, majd a torkán keresztül a mellkasára.

– Túlöltöztél – mondja, és az a rekedtes hangja megteszi a hatását, hogy a kemény állapottól a fájdalmasig jussak. – Gyere ide.

Kurvára nem kéne.

És miért nem? az az alattomos hang a fejemben suttogni kezd, miközben lerúgom a cipőmet és a zoknimat, a fejem mögé nyúlok, hogy lehúzzam apulóveremet és a pólómat. A pokolba is, csak egy kis kóstoló.

Belelépek a gőzködbe, magamhoz húzom,az arcára teszem a kezem, a zúzódásmentes, vágatlan oldalára, és megcsókolom.

Szája zihálásra nyílik,és felém mozdul. Sötétség íze van, keserű és vérédes. A kezei a vállamon pihennek,és addig lökdösöm, amíg a háta a csempézett falhoz nem nyomódik.

Meleg van itt. Forróság. A karjaimban meztelen lángként perzsel, kemény mellkasa az enyémhez simul, izmos combjai az enyémnek feszülnek.A farkam a farmeromban rekedt, olyan kibaszott keményen, a gyönyör szikrája fut végig a gerincemen, ahogy egymáshoz simulunk, és a szánk összeolvad.

Bedugom a nyelvem a szájába, panaszos hangok törnek fel belőle, mintha nyöszörögne, amitől lihegni kezdek.

A kurva életbe, ez őrület. Őrülten jó.

Nekem is le kell vetkőznöm, ezért visszahúzódom, hogy kigomboljam a farmeromat.A keze már ott van, kigombolja és lehúzza a cipzárt, és lenyomja az anyagot, amely részben nedves a testével való érintkezéstől.Sötét szemei olyan komolyak, arcára kiül az összpontosítás, sötét haja tüskés, vállai csillognak a víztől.

Engedve a késztetésnek, odahajolok,és egy vonalat nyalogatok az erős vállától a nyakáig.Megáll, lélegzete elakad, ujjai még mindig az alsónadrágom gumipántjába gabalyodva.

– Mit...? – kezdi, mire én megsimogatom az arcát, és a testemet használom, hogy visszanyomjam a falhoz. Tetszik nekem ott, most még inkább, hogy a csupasz bőre finoman végigsiklik az enyémen,a farkam kettőnk közé szorult, végigcsúszik a feszes hasán.

Ringatom a csípőmet,összepréselem a szánkat, és lenyelek egy hosszú, mély nyögést, ami feldübörög a mellkasából.A farka a combomnál megvastagodik, a piercing élesebb ellenpontot képez, és az érzés, a tudat, hogy beindult, fokozza a nyomást, acéllá változtatva a merevedésemet.

– Raine – suttogja az ajkaimra, amikor megszakítom a csókot, hogy levegőt vegyek, aztán újra a száját falom, képtelen vagyok abbahagyni.A keserűség eltűnt, helyére valami fűszeres került,ami felizzítja a véremet, és lángra lobbant.

Jase, kántálom magamban, baszd meg, Jase.

Szörny, üvölt az ismerős démon a fejemben. Belülről fogsz megrohadni. A pokolban fogsz megrohadni.

Rohadj meg, ezt gondolom. Baszódj meg, te hang.

Mostanra az egyik kezem a falhoz vándorolt,a feje mellé, hogy egyensúlyban tartson, miközben hozzá préselődöm, a másikat a nyakához emelem, miközben megcsókolom.

Ez nem elég, ez az összetapadás, és ugyanakkor a legtöbbet jelenti.Semmi más nem létezik most a világon, csak ő és én, sikamlós testünk együtt mozog, harapdálunk és szopogatunk, nyelvünk harcot vív egymással.

A golyóim súlyossága, az égető nyomást a farkamban túl soknak érzem.El fogok sülni, de valami többre van szükségem. Elengedem a nyakát, hogy a testünk közé nyúljak a farkamért.

Megelőz engem, hosszú ujjai a merevedésem köré kulcsolódnak, és elkezd lefelé csúszni a falnál. Megállítom. Nem tudom, miért.Érezni az ajkait magamon fenséges lenne.

– Nézd, semmi baj... – kezdem, aztán felnyögök, amikor a szorítása erősödik, és ez tetszik a farkamnak.Túlságosan is. – Ó, Istenem! Ki akarok próbálni valami mást.

– A francba. Mit? – Elkeseredettnek hangzik, és ettől elvigyorodom.

– Ezt. – Megtalálom a farkát, félig keményen, mint legutóbb, és jól megszorítom, megcsavarom és megsimogatom.

– Bassza meg… – A feje hátradől a falnak, amikor újra megteszem, a szemei elkerekednek, a farkamra szorított keze meglazul,az ujjai lecsúsznak.A tekintete kérdő, mintha nem értené, hogy mi folyik itt. – Raine.

Vicces, hogy olyan magabiztos, amikor megdolgoz engem, de annyira bizonytalan, amikor saját magáról van szó. A saját gyönyöréről.

Szélesebben vigyorogva összefogom a farkunkatés mindkettőt körbefogom a kezemmel.

A francba, ez jobb érzés, mint gondoltam.A szemeim szinte visszafordulnak a fejemben. Ó, igen, ez jó!Ez annyira jó, és én már olyan közel lebegek a peremhez, hogy érzem felépülni magamban, egy repedés a gáton, egy hatalmas hullám emelkedik, és a számat az övére tapasztom.

Meg kell ízlelnem őt, miközben elélvezek.

A keze megragad engem, tompa körmei végigszántják a karjaimat,a nyelve az enyémmel összefonódik, zihál a számban, és én forrón, hosszan remegve élvezek el, amely a lelkem mélyéig megráz, és kifordít önmagamból.

Jase…

Fokozatosan visszazökkenek a valóságba, a szám a vállára tapad, egyik kezem még mindig a csempén, a másik a csípőjét markolva. A szíve az enyémmel együtt kalapál, ahol a mellkasunk egymáshoz simul. A kezemben lévő farka még mindig félkemény.

A felismerés kijózanít.

Nem élvezett el. Persze, hogy nem.Valahogy sikerült meggyőznöm magam arról, hogy ezúttal benne van a dologban, hogy jól érzi magát, miközben olyan fáradt, hogy alig bír állni.

Nem ezért hoztam ide, a picsába is.

Mi a szart csinálok?

Tizennegyedik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

Megcsókolt.

Raine Storm megcsókolt.

Valójában megdugta a számat, de... részletkérdés.A kliensek soha nem csókolnak meg. Annak ellenére, hogy rendszeresen vizsgáltatom magam,ki tudja, hol járt a szám, igaz?

De megcsókoltés most forró lehelete a vállamra áramlik, teste a falhoz szorít. Nem szabadna erre gondolnom. Nem kéne ennyire élveznem.

Olyan meleg a teste. Dögös. Az az izmos, tökéletes test betakar, ahol állok,és még ha annyira be is vagyok indulva, hogy az érzékeim pattanásig vannak feszülve, tudatában vagyok a torkomat szorító gombócnak.

És nem tudom miért, a picsába is! Kibaszottul puhapöcs lettem, aki szétesik, ha hozzám ér?Az agyam nagyon összezavarodott, ha a zuhany alatti csókolózás és petting olyan dolognak számít, aminek komoly jelentősége van.

És mégis.

A fenébe.

Izgató volt. Raine dögös volt.Ha valaki fel tudna izgatni, rávenni, hogy elélvezzek, az ő volna. Ha csak el tudnám engedni ezt a félelmet, hagyni, hogy a gát leomoljon.Megtehetném? Képes vagyok-e még rá?

Felemeli a fejét, kék szemei mögött valami megváltozik, és én nem tudom eldönteni, hogy mi az,nem úgy, hogy a szívem még mindig a mellkasomban zakatol, a farkam pedig félárbocon lebeg, olyan izgatott és érzékeny, mint még soha.

– Azt mondtad, hogy soha nem áll fel – mondja, mire én összerezzenek, aztán megacélozom magam, amikor a keze visszavándorol a farkamhoz. – Soha nem teljesen.

Oldalra fordítom a fejem, nyelek egyet. Próbálom összeszedni magam. – Ez nem rólam szól.

Sóhajt, meleg leheletével végigsimít a nyakamon, és elhúzódik.

Borzongás fut végig rajtam.Nedves vagyok és fázom, most, hogy a teste nem simul az enyémhez.Vissza akarom húzni magamhoz. Akarom a kezét a farkamra. A száját a vállamon. A hangját a fülemben.

Basszus…

Rádöbbenek, hogy Raine még mindig engem tanulmányoz, és megpróbálok elnyomni egy újabb borzongást. Most már végeztünk, vagy azt várja, hogy leszopjam? Vagy dugjunk?

Olyan rohadtul kimerült vagyok,de ez nem akadályozza meg, hogy a farkam megránduljon a gondolatra. Mi a fene, igaz?

Mi a szent szar?

– Csukd be a szemed – mondja, én pedig megfordulok, hogy inkább őt bámuljam.

– Miért?

– Csak csukd be a szemed.

Megnyalom az ajkaimat, próbálok következtetni az arckifejezéséből, de az üres, kivéve az ajkait, amelyek feszesen húzódnak, ami lehet, hogy azt jelenti, hogy dühös, vagy csak türelmetlen.

Bassza meg! Miért küzdök ma este? Könnyebb feladni.Ismertem már olyan pasikat, akik bekötött szemmel akartak magukévá tenni, miközben megvertek és átbasztak, úgyhogy pereljenek be, amiért nem vagyok elragadtatva ettől a fejleménytől.

Ahogy becsukom a szemem, és várom, hogy történjen valami, megpróbálok nem megfeszülni, de az izmaim görcsbe rándulnak. A légzésem felgyorsul, és súly nehezedik a mellkasomra.

Istenem, elég volt mára. Nem bírom... kibaszottul nem bírok többet.

Az ujjhegyek végigsimítanak az állkapcsomon,és még erősebben összeszorítom a szemeimet, várok, várok.

– Jase – suttogja, és még csak ki sem tudom javítani, a fogaim olyan erősen csikorognak, hogy valószínűleg az őrlőfogaim is elkopnak. –Lazíts.

Könnyűnekedmondani, akarok visszavágni, de lásd a fenti problémát.

– Ez csak víz – mondja, én pedig a homlokomat ráncolom, és kicsit megrándulok, amikor a zuhany újra elindul, és eleinte hűvösen, majd egyre melegebben zúdul rám. – Tartsd csukva a szemed.

Almaillat, majd az ujjbegyei felcsúsznak az arcomról a hajamra.

– Mit... mit csinálsz? – A picsába, utálom, hogy a hangom így megtörik.Egyszerűen nem kapok levegőt, miközben erős ujjai masszírozzák a fejbőrömet, gyönyörhullámok futnak végig a hátamon. A farkam újra megmozdul, és a fejem lebeg.

– Megmosdatlak.

– Én, uh.

A keze végigcsúszik a nyakamon, és felnyögök, képtelen vagyok csendben maradni. A francba! A hüvelykujja végigsimít a tarkómon,és a farkam még jobban megnő, felágaskodik a lábaim között.

Mi a fasz? Miért csinálja ezt?

Istenem, ne engedd, hogy megálljon.

Megsimogatja a tarkómat,aztán a kezei lecsúsznak a vállamon, majd előre, a mellkasomra, a hüvelykujja megsimogatja a mellbimbómon lévő piercinget, és a forró szükség egyenesen a farkamba hatol.

Egy artikulálatlan hang hagyja el a torkomat, és a fejem hátracsuklik.A térdeim olyanok, mint a gumi, képtelenek megtartani a súlyomat.

A kezeit végigjártatja rajtam, sosem érnek a farkamhoz, körbe-körbe járnak a csípőmön, végigsimít a hátamon,a fenekemen, szétkenve az alma, tisztaság, víz és meleg bőr illatát, és nem tudom, mit csináljak.

Szédülten kapaszkodom belé.

– Hé. Minden rendben? – Hagyja, hogy belé kapaszkodjak, a karjába, ahogy a víz átfolyik fölöttem, meleg és lágy, elolvasztja a feszültséget, az izmaimat kocsonyássá változtatva. Csoda, hogy még mindig állok, és nem csöpögtem le a padlóra egy tócsában. – Jason.

– Jól vagyok – sikerül kimondanom, de zihálok. Basszus, nagyon kimerültem, és a víz gőzétől, melegétől elvesztem a fejem.Biztosan ez az,mert azt hiszem, aggodalmat hallok a hangjában, és ez kurvára őrültség.

A srác utál engem, utálja, hogy kurva vagyok,és, hogy a bátyja időt mert szánni rám, amikor beteg voltam, és ez évekkel ezelőtt volt.

Mindezt tudom.

Nem segít, hogy az agyam folyton minden egyes kibaszott szóra és gesztusravalamiolyanná változik, ami nem az.

Egy suhogás, a teste még akkor is mozog, amikor hátralök a falnak, és ott megtámaszt, aztán valami puha dolog borul a fejemre.

Egy törölköző.

Letörölgeti a hajamat, és én nem tudok gondolkodni vagy reagálni. Rám borít egy nagyobb törülközőt, és kivezet a zuhanyfülkéből, átlépve az átázott szövetkupacon. A nadrágja, veszem észre, és azon gondolkodom, hogy felvegyem-e, de ő kirángat a fürdőszobából, a nappali felé.

Ó, persze. Oké, rendben van.Nem akart tovább játszadozni a zuhanyzóban, ezért átköltözünk a kanapéra. Mostanra már kicsit alvajáró vagyok, de meg tudom csinálni. Kézben tartom a dolgokat.

Olyan meleg van, a fenébe is.A kanapé, amelyre lenyom, puha, és halványan ismerős, alma és Raine illata van.

Pislogok, amikor felkap egy melegítőt az egyik székről,és felhúzza, majd újra pislogok, amikor megjelenik előttem. Úgy érzem, mintha elveszíteném az időt.

– Megyek, hozok valami vacsorát – mondja, és rám néz, aztán elsétál. Testetlen hangja a konyha irányából száll ide. – Nem ettem ma este semmit.

Mint én? Heh.Az étel gondolatától is görcsbe rándul az üres gyomrom. Afenébe.

– Figyelj, Raine, mennem kell... – elkezdem, és abbahagyom.

Még nem akarok elmenni. Olyan meleg van itt... Meleg és... kényelmes, és ahogy a finom illat elkezd szállingózni a konyhából, a gyomrom korog és forog az éhségtől.Az én szerencsémmel, mire visszaér, én már a kanapéjára nyáladzom.

Igen, mennem kell.Felállok, egyik kezemmel a kanapé háttámlájára támaszkodom, mivel a lábam még mindig bizonytalan, és a kibaszott szoba forogni kezd, amikor eszembe jut, hogy a ruháim vizesek és tele van hányással meg ondóval.

Bassza meg. Lenézek magamra, a kék törülközőre, amit Raine a derekam köré tekert.Igen, vissza kell vennem azokat a büdös ruhákat, és elindulni, hogy újabb kuncsaftokat szedjek fel.

– Hé – Raine visszasétál a nappaliba, letesz valamit a dohányzóasztalra. Egy serpenyőt. – Vacsoráztál már? Ez a lasagna nagyon finom.

Szavai a térben függenek, lebegnek, mint a kis léggömbök, nem tudnak beivódni.

Lasagna.

Vacsora.

A gyomrom megint korog, a hang kínosan hangos a csendben. – Uh, nézd...

– Egyél velem. – A tekintete rám szegeződik, acélkeménység a szemében, és kíváncsi vagyok, hogy most miért van kiakadva. Aztán megrázza a fejét. – Ülj le, van elég mindkettőnknek.

A jóképű arcára pislogok, a szívem egyenetlen ritmusra kalapál a mellkasomban. – Oké, persze. – Jézusom, remélem, a hangom nem árul el. – Köszi.

Távol álljon tőlem, hogy visszautasítsak egy ingyen vacsorát,és az illata megöl engem. Egy vastag darab lasagnát tesz a tányérra, habos fehér és sűrű piros mártással együtt, és olyan, mintha ételpornó lenne.

Nagyot nyelek, és visszaülök.

Felém tolja a tányért, villával együtt, és bólint. – Vágj bele.

Finom illata van, és én már azelőtt tömöm a pofámat, mielőtt még egy tányérral is tálalna magának. Forró, és szent szar, elolvad a számban.

Alig veszem észre, amikor bekapcsolja a tévét lehalkítva, és motyog valamit a csatornákról, sorozatokról és egyéb szarságokról. Háttérzaj. Engem nem zavar, és mióta érzem ilyen jól magam Raine otthonában?

Leszarom! Belelapátolom az ételt,alig tartok szünetet, hogy levegőt vegyek, nyögök, de nem érdekel. Annyira rohadt jó.

Aztán kétség támad bennem, és megállok a villával félúton a szám felé.

Ez egyáltalán valóságos?Lehet, hogy a hálózsákomban kuporogva, a kuka mögött álmodom lasagne-álmokat.

Krisztusom.

Ebben az esetben jobb, ha sietek, mielőtt véget ér az álom, igaz?

 

* * * *

 

– Van még. – Raine leül mellém, mielőtt megszólalhatnék. –Add ide a tányérodat.

Rápakol egy újabb hatalmas, gőzölgő darabotés én hálásan elfogadom. – Köszönöm.

– Kayla főzte, nem Shun, szóval szerintem biztonságban vagyunk. A bátyámazt hiszi, hogy tud főzni, de... – megborzong. – Még macskaeledeleken nevelkedve sem mindig tudom megemészteni, amit készít.

Megállok a lasagne elfogyasztása közben, és rábámulok.–Macskaeledel?

Megvonja a vállát. – Meséltem neked az apámról.

Igaz. – Hát persze.

Lent, mielőtt feljöttünk, a kisteherautójában ülve.A helyzet az, hogy akkor egy kicsit kába voltam, fáztam, fáradt és stresszes voltam.

Nem, mintha most sokkal tisztább lenne a fejem, ahogy itt ülök, melegben, teli hassal, kényelmesen, és ő olyan közel van hozzám.Igen, még a kaja sem képes elterelni a figyelmemet a mellettem lévő csupasz mellkasú bombázóról.

Ahhoz képest, hogy egy tetoválóműhelyben dolgozik, nagyon kevés tintája van. A pokolba is, olyanhoz képest, akinek a bátyja tetoválóművész. Csak egy sor szöveg az egyik kemény mellizmán, amit nem tudtam elolvasni, és egy sáv a vastag bicepszén, ami megfeszül, amikor a villát a szájához emeli.

A szám kiszárad,nézem, ahogy eszik, nézem testének erős vonalait, gyönyörű arcát, amelyet sötét hajának zuhataga árnyékol, aranyló bőrét, amely olyan csábító, hogy legszívesebben végigsimítanám az ujjaimmal és a nyelvemmel.

– Szóval... nehéz gyerekkorod volt – motyogom.

Nem tudom, miért érzem szükségét, hogy hozzászóljak, mutassam, hogy figyelek. Úgy érzem ez a minimum, amit megtehetek, miután megetetett vacsorával. És megmosdatott.És... a francba, ez nagyon elcseszett.

Nyel, és leteszi a villáját a tányérra. – Nem volt semmi baj. Ott volt a bátyám. És Livvy. Amíg...

Várok, de ő hallgat, és a félig megevett ételét bámulja.

És annak ellenére, hogy az első gondolatom az volt,hogy megkérdezzem, megehetem-e, ha ő nem kéri, azon kapom magam, hogy azt kérdezem: – Amíg mi?

Kezével megdörzsöli az arcát. – Ocean elküldött a nagynénémhez, a szüleink pedig kirúgták az utcára.

Bassza meg. Úgy hangzik, mintha a saját történetemből vettem volna ki egy oldalt.Ami szívás.

Az a néhány nap, amit Raine bátyjának társaságában töltöttem évekkel ezelőttés később, amikor találkoztam vele, soha nem árult el részleteket a múltjáról.Vagy Raine-éről.Feltételeztem, hogy ez azt jelenti, hogy nincs benne semmi említésre méltó, hogy ők normális gyerekek voltak, akiket egy normális család nevelt.

Nem farkasok, mint engem.

– Sajnálom – ajánlom fel, mert csak ennyit tudok.

Bólint, és elhallgat. A tévé zümmög a háttérben,és ránézek, a gyomrom annyira tele van, hogy kissé rosszul érzem magam.Egy falatnyi lasagna maradt a tányéromon, és kényszerítem magam, hogy megegyem. Nem pazarolhatom el a jó ételt. Aztán azon tűnődöm, hogy szabad-e lenyalni a szószt a tányérról.

Hm... A szoba elsötétül. Lassan pislogok, összerezzenek, amikor a villám a tányérra puffan.

A picsába.

– Nézted valaha ezt a sorozatot? – kérdezi Raine, én pedig igyekszem koncentrálni a szavaira.Az elmúlt néhány éjszakán alig aludtam, és ez most utolért. – Árnyvadászok. Fantasy meg minden ilyen szarság, ha szereted.

– Persze. Mayleen szereti. Nem olyan vészes.

– Mayleen?

– Egy barát. Néha tévézünk, amikor nála alszom.

– Miért, hol szoktál aludni?

Félúton elkalandozok, más irányt veszek, mert a szoba megint elsötétül.Vagy elalszom, vagy elájulok, nem tudom melyik.

– Bérelsz szobát?

Megdörzsölöm a szememet. Nem segít. – Nem, van hálózsákom. Hacsak Mayleen nem tud elszállásolni, tudod. Ha nincs vendége.

A szemeim nyitva tartása minden figyelmemet leköti. A zene a tévéből olyan, mint egy kibaszott altatódal.

Csitt... csitt, kicsi baba...

Raine furcsa torokhangot ad ki, én pedig pislogok. – Shun azt mondta, hogy kibérelsz egy szobát.

Apicsába. Ezt elfelejtettem. – Jelenleg nem. – Kissé elmosódottan hangzik. És viccesnek találom. – Jézusom.

– Mi az? – Valahogy elkap, és ekkor veszem észre, hogy lecsúsztam oldalra.

– Semmi. Nem marad pénzem, ember. – Melegem van, amikor átkarol. Ujjai végigsimítanak a hajamon. – Nincs semmim...

– Semmi baj – suttogja, vagy azt hiszem, hogy suttogja, hacsak nem álmodom máris. – Itt vagyok neked, Jase.

Igen, minden bizonnyal csak egy álom.

Látomás.