11.-12. Fejezet

 

Tizenegyedik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

A gondolataim egy szikrázó felhőn lebegnek. A testem el van nehezülve, de a fejem nagyon könnyű. A gyönyör még mindig sistereg a véremben,az idegvégződéseimben, a végtagjaimban, de többet akarok.

Akarom őt. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam.Most egyetlen jó okot sem tudok felhozni, amiért nem kellene magamévá tennem.

– Jase – mondom, és a hangom elcsuklik. Jézusom, ez vicces. Olyan, mintha részeg lennék. Tőle. – Jase.

– Jason – motyogta, megtörölte a száját a kézfejével, és rám sandít.

Még akkor is dögös, ha rosszallóan néz.

Sőt, még dögösebb.

Bárcsak felkapcsoltam volna a mennyezeti lámpát, hogy jobban lássam. Ott térdelt, a lábaim között,csupasz mellkassal, a sötét hajával és a mellkasán és karjain kanyargó tetkók sötét vonalaival, annyira kibaszottul dögösen, hogy a farkam hősies erőfeszítést tesz, hogy összeszedje magát és megkeményedjen.

Túl gyorsan egy orgazmus után, ami kifacsarta a golyóimat. Mégis...sikerül felülnöm, és megfogom az állát. Oldalra rántja a fejét, és az izgalom fellángol a gyomromban.Végigkövetem hosszú torkának vonalát, érdes állkapcsát, megsimogatom a fülében lévő ezüst karikákat, majd belegabalyodok a selymes, rövid hajába, és megrántom.

Zihál, de nem húzódik el, mint korábban. Amikor újra megrántom, nyögdécsel, és lehunyja a szemét.

Lenyűgöző. Megbabonázó. Annyira kibaszottul szexi.

Elengedem a haját, és mindkét kezemmel végigsimítok a feszes karján, a kemény, kidolgozott izmokon és a tintán. Zúzódások is, gondolom homályosan. Aztán az ujjbegyeim megtalálják a felduzzadt bőrt.

Hegek. A karján, a mellkasán.

Miért van ennyi sebhely? Vagdossa magát? Miért van ennyi zúzódása?Miért támadta meg az a gengszter a minap, és miért nem akarja maga mögött hagyni azt a veszélyes, mocskos életet?

Újabb hangot ad ki, tompán, mintha az ajkába harapna,hogy csendben maradjon, amikor végigsimítok a kezemmel a feszes mellein.A jobb mellbimbójában lévő karikába megakad az ujjam és lihegni kezd, egy újabb tompa hang.A hang egyenesen a farkamba hatol, ami határozottan felpezsdül.

A francba, azt akarom, hogy teljesen meztelen legyen. Lecsupaszítva, lefegyverezve, levetkőztetve és kibaszottul könyörögve, hogy elélvezhessen. Azt szeretném, ha eltűnne a védekezés és a felhúzott fal a szemeiből, hogy láthassam, mit érez.

Fölé hajolok, a lábaim kétoldalt csapdába ejtik, és a mellbimbóival játszadozom, azzal az átkozott ezüst karikával. – Szereted ezt? – suttogom a fülébe, meghúzom a karikát, és hallgatom, ahogy akadozva lélegzik.–Kemény a farkad miattam?

Combjai szétnyílnak, ahogy légzése egyre gyorsabbá és szaggatottabbá válik, és egy pillantással nyugtázom, hogy határozottan kidudorodik a nadrágja.

Megköszörüli a torkát, ahogy nyel. – Mennem kellene – mondja, de a hangja rekedtes, és nem mozdul.Sötét szempillái hosszú árnyékot vetnek az arccsontjára.

– Megfizetném – suttogom –,hogy megérintselek, Jason.

– Ne tedd – nyöszörgi. Még mindig nem néz rám. – Ne csináld ezt, baszd meg.

Mit tenni? Hozzáérni? Pénzt ajánlani a kiváltságért? Beszélgetni?

– Mennyi? – kérdezem, olyan közelről, hogy ajkaim a torkának bőrét érintik, a fahéj és a férfias fűszer illata kísért engem.

Egy sóhaj szökik ki belőle. – A fenébe veled. – De nincs hév mögötte. – Dupla. Oké?

Duplája. Meg tudom oldani. Nem vagyok gazdag, de ma este kifizetem ezt, és bólintok,mielőtt még túl sokat gondolkodhatnék rajta. Azon, hogy fizetek egy kurvának, nem, nem akármelyik kurváért, hanem Jason Vega-ért. Mintha ez bármit is megváltoztatna.

– Rendben – mondom, ha nem lett volna világos, mert egy tapodtat sem mozdult. Nem vett levegőt, amennyire meg tudom állapítani.

Lassan felemeli a tekintetét,hogy találkozzon az enyémmel, és a szemei csodálkozóan elnyílnak, többnyire fehérek, a pupillák olyanok, mint a sötét holdak. – Komolyan mondod?

Válaszul megragadom az alkarját, és magammal húzom, amíg mindketten nem állunk, a nadrágom épphogy a csípőmön csüng. Ez olyan mámorító,mellkasom a mellkasához ér, a szánk olyan közel van egymáshoz, hogy érzem a fahéj illatát a leheletén, és tudom, hogy ez az a rágó, amit mindig rág, amikor az utcán látom. Nem tudok betelni vele.

A francba, meg akarom csókolni. Addig akarom nyalni a száját, amíg fel nem nyög, és meg nem adja magát.De ő lerázza a kezemet, és néhány lépést tesz hátrafelé, mielőtt elkapom. A háta a falnak ütközik, és mozdulatlanná válik, amikor utána lépkedek.

– Mit fogsz velem csinálni, Raine? – suttogja, mély hangja vibrál bennem, amitől a farkam újra megkeményedik, és a gondolataim kavarognak. Vigyora halvány, áttetsző. A szemei csillognak, majd bizonytalanul pislákolnak.A magabiztos fény villog bennük, ki és bekapcsolva, mint egy figyelmeztető jel.

Meglepődött, ez egyértelmű és világos, mint a nap, a védekezése gyenge, az érzelmek, amiket nem tudok megfejteni, átfutnak a jóképű vonásain… és ettől olyan rohadtul feláll a farkam.

Lehúzom a cipzárját, letolom a nadrágját, és megrándul, aztán magához tér, a keze felemelkedik közénk. Lökni kezd, a légzése szaggatott, ziháló.Teljesen letolom a nadrágját, és befogadom a látványát a lámpa sárga fényében.

A lábai olyanok, mint a többi testrésze: karcsúak, de izmosak, a vádlijai vastagok, csípője karcsú. Fekete alsónadrágot visel, és félig kemény farka az elején sátort ver, nedves foltot hagyva rajta.

Kibaszottul gyönyörű, és látni akarom, ahogy teljesen megkeményedik, annyira fájdalmasan vágyom rá, látni akarom, ahogy széthullik a tekintetem alatt.

Szörnyeteg, suttogja egy hang a fejemben. A pokolban fogsz égni.

– Érintsd meg magad – mondom.

– Azt hittem, meg akarsz érinteni. – Az a kihívó szikra visszatért a tekintetébe, és ez forróságot küld egyenesen a farkamba.

– Meggondoltam magam. Előbb te rejszolsz nekem.

– Bármit, amit a kliens kér – vontatottan beszél, a tűz lángra lobban és letolja az alsóját.

Felhördülök, nem biztos, hogy képes vagyok szavakat alkotni, az egyik kezemet a fejénél a falnak támasztom, és lenézek,ahogy finom csontozatú, érdes kezével körülfogja a félkemény farkát. A farka hosszú, vastag és sápadt, a nedves hegyén fémes csillogás, egy piercing.Érzem, ahogy a forróság szétterjed bennem a látványától, és a golyóimban gyűlik össze.

Ujjai megfeszülnek a farka körül, és egyszer felfelé húzza az öklét. Aztán megint. Egy hang szökik ki belőle, egy fojtott nyögés, és én felnézek az arcára.Az ajkai szétnyílnak, a szemei elhomályosultak.

Kegyetlenül dögös.

A kezemet az övére zárom, így együtt verjük ki. Lassan. Keményen. A lélegzete elakad. A szemei a számra merednek.

– Ez jó? – kérdezem, mielőtt elfelejtem a saját bizonytalanságomat és tapasztalatlanságomat, amikor ilyenekről van szó, nyögve elfordítja a fejét.

– Szóval... – A hangja végigzúg az idegvégződéseimen, fájdalmat érzek a vágytól. – Meg akarsz dugni?

Most rajtam a sor, hogy váratlanul érjen, és a kezem a kezén, a farkán, meglazul.

A pokolba is, persze, hogy akarom. A gondolattól, hogy elmerüljek benne, felkavarja az agyamat.De valahogy a kérdését csapdának érzem.

– Nem biztos, hogy kész vagy rá – hárítok. – Mindenhol zúzódások vannak rajtad.

Vigyorog. Szabad kezét a piercinges mellbimbójához emeli, játszik a fémmel, és a szám kiszárad. – Aggódsz? Ez megható, de már megszoktam.

– A zúzódásokat? – Elfintorodom, és elengedem, hogy hátraléphessek, és jól megnézzem az arcát. – Mondd el, hogyan szerezted őket. Elkaptak, verekedésbe keveredtél? Egy másik gengszter támadt rád?

Nem említem a sebhelyeket, de van egy olyan érzésem, hogy ha megemlítem, akkor elzárkózik.Így is, úgy is bezárkózik,felhúzza fényes páncélját, és az igazi Jasonból csak villanások látszanak.

– A kliensekkel megesik. A pasiknál megesik. – Hátrahajtja a fejét, és felajánlja nekem a nyakát. Vagy legalábbis felajánlásnak tűnik. – Szeretnek megjelölni.

– Krisztusom. – Nyelnem kell, hogy a következő kérdést ki tudjam mondani, és utálom, hogy a farkam mostanra kőkemény lett. – És ez tetszik neked?

Ez az egyik kérdés, ami a fejemben motoszkált a hosszú, álmatlan éjszakákon.

Megvonja a vállát. – Nekem megfelel. Bármi is legyen az, amitől elélvez valaki.

Még mindig maszturbál, még mindig a mellbimbójával játszik, de azt veszem észre, hogy még mindig nincs teljes mértékű merevedése. Nem úgy, mint nekem.

Ami kicsit bosszant. Azt hiszem, bántja a büszkeségemet.

A picsába. Csak fel akar húzni, hogy rávegyen, hogy dugjak vele, hogy még több pénzt szedjen ki belőlem?

És ha igen... akkor mi van vele? Ez egy munka számára. Csak látni akartam őt. Megérinteni. Megkóstolni. Nézni, ahogy elélvez, ahogy elveszíti az utolsó védekezését is, de ő fordított a kockán.

Jobb így. Amíg fizetek, nem érdekel. Nem fogok ránézni és nem fogok azon gondolkodni,ha az jó érzés neki. Ha kedvel engem.

És Krisztusom, miért is gondolok erre? Hogy is gondolkodhatnék azon, hogy kedvel-e engem, amikor ezért fizetek neki?

– Gyere, Raine – hangja ziháló, arca kipirult. Rosszul értelmezem ezt? Felajzottnak tűnik. Kivéve, hogy a farka nem kemény.Vajon tudja-e színlelni, ahogy a pupillái kitágulnak, ahogy a mellkasa megemelkedik, ahogy a keze remeg, ahogy a farkát veri? – Dugj meg.

– Nem. Csak simogasd tovább magad – mondom neki, a hangom nyers. – Látni akarom, ahogy elélvezel.

Az alsó ajkába harap, tekintete elkalandozik. A keze lassul. – Nézd...

Ismét fölé tornyosulok, kezeimmel végigsimítok a mellkasán, a rejtett sebhelyeken, a vállán. Lehajtom a fejem, végigsimítom a számmal a nyakát, mert ezt akarom, a fenébe is, és belélegezem a bőre illatát. – Élvezz el a kedvemért.

Nyöszörög. A keze újra gyorsabban kezd mozogni, vadul zihál, de újra és újra ismételget valamit az orra alatt, és én kénytelen vagyok mozdulatlanul hallgatni.

– Nem megy – nyögi minden egyes mozdulatnál –, nem megy, a fenébe is, nem megy. Bassza meg.

A hideg végigfut a hátamon. Ellépek, és a hátsó zsebemben keresem a pénztárcámat.

– Rendben – mondom, és érzem, ahogy a fagyosság csorog a hangomba. Igen, remek. Megrázott mindaz, ami ma este történt, és ez volt az utolsó csepp a pohárban, az utolsó lökés vissza a valóságba. – Itt van negyven a szopásért. Szabadon elmehetsz.

– Raine, baszd meg... Nézd, nem megy. – A keze a karomra szorul és megránt, hogy szembe nézzek vele. – Nem áll fel a farkam a kuncsaftokkal. Ilyen kemény még sosem voltam, érted már?

Nyers őszinteség és sebezhetőség kukucskál át a dac burkán, árnyékot vetve a szemére.

Az igazat mondja?

Vagy csak a pénzt akarja? Hogyan bízhatnék meg abban, amit mond, ahogyan viselkedik, amikor üzletről van szó?

– Soha nem áll fel? – kérdezem, próbálok rájönni az igazságra. – Senkivel?

Megrázza a fejét. – Csak akkor, ha egyedül vagyok. De, Raine...

– Talán majd máskor – hallom magam –, megmutathatod nekem, mit szeretsz.

A szemöldöke felszalad, a meglepettség az arcára van írva, és igen, mi a baj velem? Mit csinálok?

De ő csak biccent egyet, a szeme kissé elkerekedik, és elveszi a bankjegyeket a kezemből, és a nadrágja zsebébe dugja, amit épp az imént húzott vissza. – Persze.

Semleges. Visszatér önmagához.

Vagy végig ő volt az, aki úgy játszott velem, mint egy hangszerrel. Ez a munkája.

És mielőtt tovább gondolkodhatnék és szomorkodhatnék rajta, már el is tűnt.

Tizenkettedik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

– Napok óta nem láttalak, Jay-Bogaram. –Megcsap Mayleen rágójának illata, nos, gyakorlatilag az én rágómé, mivel a zsebemből emelte ki, így most fahéj illat van a pici szobájában. Végigsimítja kezével a nedves hajamat, és olyan közel vág az ollójával a fülemhez, hogy összerezzenek. – Csak akkor jutok eszedbe, amikor szükséged van valamire, mi?

Lehunyom a szemem, és mély levegőt veszek. – Sajnálom, May.

A térdével a hátamba bök, ahogya kis rozoga zsámolyon ülök, és sikerül nem felnyögnöm a fájdalomtól, amikor egy csúnya zúzódást eltalál. – És korrektor is van. Szereztem neked egy tubust, majdnem új. Bedobok egy kis csillámot is.

– Te vagy a legjobb, kislány. – Zavartan pislogok, amikor könnyes lesz a szemem. Baszki, még csak megtörölni sem tudom anélkül, hogy ne árulnám el magam, de átkozott legyek, ha hagyom, hogy a hangomon bármi is hallatszódjon belőle. – Tartozom neked.

Mayleen sötét hajú és zöld szemű, ezüst karika van az orrában és sötétvörös rúzst visel. Az egyik kedvenc ruhájába öltözött,egy fekete ruha, pöttyös, fodros szoknyával, alacsony lány és most csak azért tornyosul fölém, mert én ülök, ő pedig áll.

Ujjai közé emeli a tincseimet, és levágja, miközben a rágót csattogtatja. Egy másik életben talán híres fodrász lett volna belőle.

A pokolba is, még mindig meg tudná csinálni. Meg is fogja, ha van nekem is beleszólásom a dologba.

– Mi a baj, édesem? Általában nem vagy ilyen csendes. – A fejem mellett hadonászik az ollóval, én pedig elhajolok. – Beszélhetsz velem, ugye tudod? Az a szemétláda, Simon, még mindig púp a hátadon?

– Nem, csak a szokásos – motyogom.

Még a felét sem tudja. Egyik haverom sem tudja.Azt hiszik, hogy beszélgetek Simonnal. Tárgyalok. Fizetek egy kis pénzt és biztonságban tartom őket.

Bármit megtennék, hogy biztonságban legyenek – és a fenébe is, meg is teszem, minden nap.

– Amikor a dolgok a legrosszabbra fordulnak – mondja, és folytatja a hajvágást –,itt vagyunk egymásnak, igaz? Fedezzük egymást. Annyi éve vállvetve dolgozunk egymás mellett.

De már nem sokáig. Elintéztem neki, hogy elmenjen, és annyira megkönnyebbültem, hogy nem lesz veszélyben.

De mihez kezdek majd nélküle? A bandám nélkül?

Azt hiszem, addigra nagyobb gondjaim lesznek.

– Legalább az a seggfej Gomez hagyja, hogy a klubjában aludj néha. – Mayleen oldalra simítja az immár sokkal rövidebb hajamat, én pedig felnyúlok, hogy újra összeborzoljam. Nem vagyok az az oldalválasztós típus. – Még szerencse, hiszlehűlt a hőmérséklet. – Ismét oldalra simítja a hajamat. – Esküszöl, hogy nem tesz semmi olyat, amivel árthat neked, Jason?

Már éppen azon voltam, hogy újra a hajamba túrjam az ujjaimat, amikor megtorpanok. – Miért mondod ezt?

Megvonja a vállát, közel hajol a fülemhez. – A smink. Az a zúzódásokra van, ugye? Tőle szerezted őket? Csak ennyit szeretnék tudni.

Megborzongok. Raine is megkérdezte ugyanezt, és a francba, ettől az emléktől forróság önti el az ágyékomat. – Nem, nem ért hozzám.

Technikailag nem hazugság. Az embereivel intézteti a dolgokat.

– Hm-mm. – Nem kérdőjelezi meg ezt, bár érzem a kételyeit. – Nos, akkor mi a helyzet a másik fickóval?

– Milyen másik fickó?

Elmegy, hogy megtisztítsa az ollóját, én pedig gyorsanmegtörlöm a kezemmel az orrom alatt, és nem lepődöm meg, amikor vörös csíkok jelennek meg rajta. Titokban gyorsan beletörlöm a sötét nadrágomba.

Az átkozott orrvérzés egyre rosszabb.

A szobája apró, csak egy ágy, egy asztal és székek vannak benne.Az épületben közös fürdőszobák vannak, viszonylag tiszták, amit épp most használtam, hogy lemossam magamról két nap koszát, de van központi fűtés is, és elég biztonságos.

Ez sokkal több, mint ami nekem van.A rongyos hálózsákomra és a kevéske holmimra gondolok, amit egy kuka mögé gyömöszöltem a szokásos törzshelyem közelében, és remélem, mint mindig, hogy senki sem nyúl hozzájuk.

– A srác, akit kedvelsz – mondja. – Amelyiket Josie-nak kellett figyelnie?

A fenébe, tudhattam volna, hogy Josie pletykálni fog. – Csak azért tettem, hogy ne keresztezzem az utamat vele. – Legyintek egyet, remélve, hogy ejti a témát. – Csak a bajt hozza rám.

– Tényleg. Raine Storm, Ocean Storm öccse? Ő egy dögös pasi. Ezt te mondtad.

Picsába. Biztos beszéltem róla azokban a napokban, amikor még mindig lázas voltam, miután elhagytam Ocean lakását.

– És egy seggfej – mondom szórakozottan, miközben ellenőrzöm a sminkes és a csillámos tubusokat, amiket Mayleen hozott nekem. Remélem, hogy a korrektor árnyalata passzol a sápadt bőrömhöz, különben úgy fogok kinézni, mint egy laboratóriumi kísérlet, ami rosszul sült el,ráadásul csak ott fog működni, ahol nem vagyok kivarva. Reméljük, hogy a tinta elrejti a többit. – Biztos vagyok benne, hogy ezt is mondtam.

– Nem rémlik semmi ilyen.

– Amikor először találkoztunk, azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint egy kurva, és megkérdezte, hogy büszke vagyok-e rá.

Nevet. – Remélem, igent mondtál.

– Még szép, hogy igen. – Vigyorgok rá, ahogy felállok, és egy nyögés hagyja el a számat a hátamban és a bordáimban érzett éles fájdalom miatt. Az a rohadék Simon.

– Jason...

– Jól vagyok. – Intek neki, visszaállítom a vigyoromat, és rákacsintok. – Végeztünk? Most már mehetek, vagy szeretnéd még egy kicsit szívni a vérem?

– Csak vigyázok rád, kölyök.

Olyan vicces, hogy ezt mondja. Alig ér a vállamig. Én csak... sosem éreztem magam fiatalnak. Mindig öregnek. Mindig felelősnek a bandámért. Amióta az eszemet tudom, ez így van, és nem tudom, hogy egyáltalán valaki, megbízott engem ezzel, de itt vagyok.

A biztonságukért és a jövőjükért felelek. Néha azt hiszem, hogy a felelősség súlya kurvára összetör engem,különösen mostanában.Az elmúlt néhány hónap brutális volt.Bárcsak szabadságot vehetnék ki az átkozott életemből, önmagamtól.

Persze, valószínűleg hamarosan veszek egy véglegeset, amikor Simon rájön, hogy mit csinálok, és hogy miért vagyok még mindig itt.

– Rágyújtok egy cigire, mielőtt visszamegyek a sarokra, és fillérekért árulom a dögös testemet izzadós férfiaknak – motyogom –, szóval ha megbocsátasz...

– Menj – mondja, és egy kis csomagot nyom a kezembe, mielőtt kilökne az ajtón. – Én pedig vigyázok a forró seggfej szerelmedre is.

– Ő nem az én szerelmem! – Kiabálok az ajtónak, amikor az becsapódik, és a nevetése visszhangzik.

Baszd meg. Nem az.

És igaza volt, nem vagyok büszke arra, hogy kurva vagyok, a csillogó, testhezálló felsőimre és a sminkelt arcomra, a mocskos férfiak farkának leszopására és arra, hogy egy dolcsiért seggbe kúrnak.

De a fenébe is, Raine, mi a faszom más választásom van? Miért érezteted velem azt, hogy van kiút?

 

 

A Golden Dragon, egy kínai étterem mögé lépek, nem messze attól az úttól, ahol általában a szakmámat űzöm. Csend van itt, és ez tetszik.

A kis csomag, amit Mayleen oda csúsztatott nekem, kiderült, hogy egy aprócska üveg whiskey, amit egy hotel hűtőjéből lophatott el, és egy burrito-féle, azonosíthatatlan hússal és zöldséggel töltött izé. És fűszeres is. Két harapás alatt lenyelem, és mentálisan köszönetet mondok neki, még akkor is, ha a whiskyt későbbre tartogatom, amikor lefagynak a tökeim.

Tényleg vigyáz rám. Mintha tudná, hogy egész nap nem ettem semmit, és hogy az éjszaka hideg lesz.

Aztán megint eluralkodik rajtam a szomorúság, és megint rágyújtok, és gondolkodom.

Raine-ről.

Nem tehetek róla. Minél jobban küzdök ellene, annál mélyebbre süllyedek a gödörbe, visszaemlékszem, mi történt két nappal ezelőtt, és azon tűnődöm, hogy vajon elszúrtam-e. Miért érzem úgy, hogy valamit elszúrtam, amikor nincs ott semmi.

Mi a fenéért mondtam el Raine-nek ezeket a dolgokat? Hogy nem áll fel a kliensekkel. Arról, hogy legközelebb elmondom neki, hogy mi hoz lázba.

A francba, megőrültem. Ez az egyetlen magyarázat. Nem kellett volna hagyni, hogy rábeszéljen... bármi is volt az.Az a műsor, ahol ki kellett volna vernem előtte. Nem teszek semmit szemtől szemben. Így nem tudom elrejteni.

Úgy volt, hogy megdug, hogy lehajolok, hogy meg tudjon baszni, hogy megjátsszam, és boldoggá tegyem.

És mióta érdekel engem Raine boldogsága?

Ez rossz. El kell kerülnöm őt, és folytatni kell a tervemet és a saját szomorú életemet. Legalább itt, az utcán tudom, hogy mi micsoda.Ki a barátom és ki az ellenségem, ki a kuncsaftom és ki... jelent többet.

Raine nem jelent többet, az biztos.

Befejezve a dohányzást, ledobom a csikket, és elmorzsolom a csizmám sarkával, majd végigsimítok a hajamon, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ne álljon ki furcsa szögben, és elfoglalom a szokásos helyemet az utcasarkon, közvetlenül egy bolt előtt, ahol egy szellőző ereszti ki a meleg levegőt, az egyetlen dolog, ami megakadályozza, hogy a legtöbb éjszakán jégcsappá váljak.

A levegő mégis élesen belém harap, jeges fogaival a bőrömre tapad. De azért leveszem a kabátomat. Még korán van, és a csalinak meztelenül kell lógnia a horgon.

A vizuális képtől megborzongok. Vagy talán a hideg miatt. Köhögés ráz meg, majd még egy, de sikerül kordában tartanom a rohamot.Egy rágógumit dugok a számba, hátradőlök a falnak, a szélvédett oldalra, és egyik lábamat az omladozó vakolatnak támasztom.

Jobb.

Ismerős terep, ismerős szokások. Hagyom, hogy belesüllyedjek ebbe az otthonos ismert érzésbe.Zsebre dugom a kezem, nézem az elhaladó autókat és embereket, miközben úgy teszek, mintha nem érdekelne, de Simon legutóbbi akciója utánegy dollárom maradt, némi aprópénz, és a maradék whisky a kisüvegben.

Ó, igen, és ne feledkezzünk meg a korábban említett hálózsákról sem a kuka mögött. Magamban kuncogva gondolok a gazdagságomra.

Nemsokára felerősödik a szél, és a hideg átjár, mint ezer apró penge csókja. Újabb köhögés rázza meg mellkasom. Gyorsan leszáll az este, sötét árnyékok kúsznak a járdán, és a szellőzőn kiáramló meleg levegő ellenére azt mondom, csessze meg, és visszaveszem a kabátot, még ha kigombolva is hagyom.

Jó időzítés, mivel a fickó, akit az utcán látok felém jönni, nem kuncsaft. Jesse Lee az.

Vagy mégsem jó az időzítés. Ha egy kliens már kiválasztott volna engem, Jesse nem talált volna rám, és nem kellett volna hazudnom neki.

Már megint, a picsába is.

Előhalászom a csomagomat, és kihúzok egy újabb cigarettát, miközben ő közeledik, mert valamit kezdenem kell a kezemmel. – Szia, J. Mi a helyzet?

Nem tagadhatom, hogy örülök neki, bármi is legyen a helyzet. Örömmel hallom, hogy milyen jól van, hogy az aggodalmai arra korlátozódnak, hogy befejezzen egy új tetoválást az ügyfélnek a szalonban, vagy, hogy mit vegyen a barátnőjének a születésnapjára.

Ő az én kibaszott napsugaram.

– Jason. – Kinyújtja a kezét, megragadja a vállamat. – Örülök, hogy látlak, haver. Folyton eltűnsz a szemem elől.

– Én? Nem. – Rágom a cigaretta szűrőjét. Rám vigyorog, én pedig rá mosolygok. – Mi újság?

– Semmi. Csak ellenőrzöm, hogy mi van veled. Jól vagy?

A francba, de aranyos ez a srác. Olyan jó barát. Utálom magam, amiért nem mondom el neki az igazat. – Jól vagyok. A banda is. –Jól lesznek, amint elküldtem őket. – Mondtam, J. Nem kell aggódnod miattam.

Kezével végigsimít rövidre nyírt haján. – Nem tehetek róla. Hideg van idekint. Veszélyes. – Megmozgatja az állkapcsát. – Gyere, lakj velünk, Jason. Van helyünk.

Küzdök, hogy elrejtsek a rándulást. – Nem lehet. Mondtam.

– Miért nem? Ugyan már. Akkor nem kell aggódnom.

De én ezt nem tudom megtenni. Olyan keményen dolgoztam, hogy biztonságban legyen. Fogalma sincs róla...

– Ígérem, hogy óvatos leszek – biztosítom, és elhúzódom, mielőtt még egyszer megragadhatná a karomat vagy a vállamat. – Hamarosan beszélünk, oké?

Hé, mit számít még egy hazugság, nem igaz?

 

 

A kereszteződés, ahol kikötök halott. Micsoda bukás. Az autók még csak nem is lassítanak, nemhogy megállnának.A tétlenségtől viszket a bőröm egy kis kokó után, azért a rövid repülésért a ragyogó napsütésben, amit az magával hoz.

Dörzsölöm a karomat és remegek. Utálom ezt. Gyűlölöm, hogy a drogot akarom. Valódi küzdelem, hogy ne költsem minden egyes filléremet a megvételükre, és mélyen a zsigereimben tudom, hogy hamarosan nem fogok tudni tovább ellenállni. Ha elkezdem megvenni azt a szart, nincs visszaút.

Nem jó. Erre a pénzre máshol van szükség, hogy elküldjem az embereimet.

Gondolataimba merülve nem veszem észre az autót, amíg meg nem áll előttem, és a fickó ki nem dugja a fejét. – Mennyi? – kiáltja.

Borotvált fej, tetoválások a karján, és a hideg kiráz.

Végigpillantok az utcán, de ma tényleg nincs forgalom. Ilyen az én szerencsém. – Nem vagyok szabad – mondom. – Valaki értem jön egy percen belül.

– Valóban? – Kinyitja az ajtót, és kiszáll. Basszus, hatalmas, magasabb és szélesebb nálam. – Lehetünk gyorsak.

A pokolba is. Megkésve hátrálni kezdek, a hideg miatt lomhának érzem magam.Túl lomha, túl lassú, és elkapja a csuklómat,és elrángat az utcasaroktól.

A sikátor felé.

Ó, bassza meg.

– Készpénz előre – sikerül kinyögnöm, ahogy nekilök a graffitis falnak.A fenébe is, nagyobb nálam, és lehet, hogy véraláfutásos vagyok, és csontjaim legmélyéig fázom,de megküzdök a szemétládával, tévedés ne essék.

– Ötven egy szopásért, száz egy...

Előhalássza a pénztárcáját, és megkönnyebbülten látom, hogy kivesz belőle egy óvszert a bankjegyek mellé,olyannyira, hogy a kibaszott térdeim elgyengülnek.

Amikor lenyom, én készségesen hagyom magam. Akkor egy szopás. Kurva életbe, hát legyen.A legtöbb férfi ezt akarja. Gyors, egyszerű, tiszta. Odaadja az óvszert, és én feltépem a csomagot, miközben kigombolja a nadrágját.Bűzlik, és... és ő nem Raine, a fenébe is, és ennek kurvára nem szabadna számítania.

Már ezerszer csináltam ezt a munkát. Tudom, hogyan kell jól csinálni, és ha a pasi nem markolná fájdalmasan a hajamat, ami láthatóan nem is olyan rövid, mint reméltem, el tudtam volna veszni a mozdulatokban.

De nem szeretné, ha elfelejteném, hogy mit csinálok. Elég erősen rángatja a hajamat, hogy megránduljon a fejem, a fájdalom tűszúrásokkal tarkítja a koponyámat, és mielőtt végeztem volna, olyan erővel lök hátra, hogy a fejem a falnak csapódik.

Aú, bassza meg. Egy másodpercre minden elsötétül, aztán a férfi újra rajtam van.

Eltaláltam a típusát. Gyomorszájon rúgott, és a burrito vacsorám azonnal visszajön. Összegörnyedek, és öklendezek.

Miután végeztem, fél kézzel felránt, és arcon vág, oldalra csapja a fejemet.

Jézusom, bassza meg.

Valami forró csöpög le az arcomon, megtörlöm, vérrel kenve össze az ujjaimat. Úgy tűnik, egy vágás közvetlenül a szemem alatt.Nagyot nyelek, és megtisztítom a kezemet a felsőm elejében.

– Rohadt buzi – motyogja,ami elgondolkodtat, hogy vajon ő minek tartja saját magát. – Kibaszott buzi.

Aztán letekeri az óvszert a farkáról, a kezét a merevedése köré fonja, megrántja, és rám élvez.

A kurva életbe!

– Hé – nyögöm, ahogy megfordul, hogy elmenjen, és visszatömködi a farkát a nadrágjába. – A pénzem.

Egy csomó ötdollárost dob át a válla fölött, és nézem, ahogy lobognak a szélben, mielőtt megmozdulok. A fene essen bele!

Ellökve magam a faltól, nem törődve azzal, hogy tompítsam a nyögésemeta bankjegyek után botorkálok a sikátor pocsolyáin keresztül. Amint a zsebemben vannak, az említett tócsákat arra használom, hogy a lehető legjobban megtisztítsam magam. Hányás. Ondó. Mocsok. Reszketek a hidegtől és a sokktól, annak ellenére, hogy ez nem az első csúnya találkozásom. Annak ellenére, hogy az életemben állandóan erőszak van.

Szükségem van... egy kibaszott szünetre. Nem tudom, meddig bírom még, Csak azt, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy abbahagyjam, még nem, nem most.

És az este még fiatal. Amit most kerestem az semmi Simon számára. Ha nem kap többet, mindannyian bajban vagyunk.Visszatántorgok az utcasarkomra, hullának érzem magam, és valószínűleg úgy is nézek ki.

Bassza meg, remélem, nem jönnek erre a rendőrök. Nem hiszem, hogy el tudok futni ma este.

Az arcomhoz emelem a kezem, és összerezzenek.Az a vágás éget, és az állkapcsom feldagadt.A korrektor nem sokáig fog tartani ilyen ütemben. Plusz, vizes vagyok a sikátor pocsolyáitól, és a szél sem hagy alább.A gyomrom görcsös csomóban, a testem új helyeken fáj.

Miben jobb ez, mint Raine-nel lenni, bármennyire is zavaros vele lenni? Raine legalább nem bántott engem. A lakása meleg és tiszta, és...

És van még több is, olyan dolgok és kérdések, amiket nem akarok tudomásul venni.

Hogy kíváncsi vagyok, hogy el tudok-e élvezni a kedvéért. Ő egy jobb ember, mint gondoltam. Kedvesebb. Elég jó ahhoz, hogy megfeleljen a csinos külsejének. Jólelkű, mint a bátyja.

Hogy valami többre vágyom, valamire, amit nem tudok megnevezni.

Vagy talán csak ennyire fáradt vagyok, ennyire legyőzött.

Nem számít. Amikor látom Raine teherautóját cirkálni az utcán, nem fordulok meg és nem lépek le. Várok. És amikor lehúzza az ablakot, a kék szemei találkoznak az enyémmel, és megkérdezi, hogy akarok-e vele menni, igent mondok.