27.-28.-29. Fejezet

 

Huszonhetedik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

– Mondd el, mi történt, Junior – mondja Ocean a századik kibaszott alkalommal. – Gyerünk, szabadíts meg mindkettőnket a szenvedésünktől.Mondd el a bátyádnak, hogy ki törte össze a szíved.

Bemutatok neki és megiszom a sörömet. Ocean tágas nappalijában való üldögélésnek vannak előnyei. Ingyen kaja, ingyen pia, és egy pillantás a kis unokahúgomra, mielőtt az anyja elviszi, hogy megetesse, tisztába tegye és lefektesse.

Szeretek a bátyámmal és a kis családjával lenni.Ezek a remek pillanatok a jutalmunk, amiért túléltük a szar gyerek- és kamaszkorunkat, és sikerült boldog véget érnie, és nem süllyedtünk bele a drogokba és az erőszakba.

Egy kibaszott csoda. És elgondolkodtat, hogy Jason hogyan jutott el idáig egy olyan testvér nélkül, mint az enyém.

De nem fogok rá gondolni.

– Mondd, hogy Gary volt az – mondja Ocean.

Jézusom. – Abbahagynád végre a kibaszott Gary-ről való kérdezősködést!

Az ezt követő csendben egy gombostű leesését is hallani lehetett volna.

Kayla, Ocean barátnője, bedugja a fejét, és tágra nyílt szemmel néz ránk. Sötét haját vicces kis copfba húzza, kék szemei alatt sötét karikák vannak.

Ó, anyám. Megdörzsölöm az arcom. – Bocsánat. Felébresztettem a kislányt?

– Nem, minden rendben, meg sem moccant. Bárcsak én is úgy tudnék aludni, mint ő. Minden rendben?

– Igen.

Még egy utolsó kérdő pillantást vet Ocean-ra, amitől seggfejnek érzem magam, majd bólint, és eltűnik a lakásuk privát részében.

Hátradőlök a puha bőrkanapén, és próbálok nem arra gondolni, hogy Jason az enyémen terpeszkedik, sötét fejét a vállamra hajtja, majd meztelenül és keményen, élvezettel nyögdécsel, ahogy én...

– Nézd, R... – sóhajt fel Ocean, és a feje mögött összefonja a karjait, nyújtózkodik, közben végig engem figyel. – Bocsánat, oké? Azt hittem, hogy te és Gary jól kijöttök egymással. Azt hiszem, meg kellett volna értenem a célzást, amikor azt mondtad, hogy nem működött köztetek.

Igen, kellett volna. De ő a bátyám, és a tekintete, amit rám vet... Ismerem ezt a tekintetet. Aggódik. Miattam.

És ennek véget kell vetni.

– Nézd, jól vagyok, esküszöm. Csak... bízz bennem, oké? Megoldom.

Még jó, hogy a rendezvény a jövő héten lesz. Sok a tennivaló, sok a gondolkodnivaló.

Nem mintha ez sokat segítene.Csak áltatom magam és igen, mi a szarért nem tudok hazudni, még magamnak sem.

És mint kiderült, a bátyámnak sem.

– Figyelj, R... – Ocean megrázza a fejét. – Leharapod a fejem, ha megkérdezem, ki az a fickó? Hogy ismerem-e?

– Nem.

– Ugye nem Jason az?

A kurva életbe. – És mi van, ha igen? Kedveled a fickót.

– Jézusom, Raine. Elment a kibaszott eszed?

Felpattanok. – Tudod mit? Ennek a beszélgetésnek már tíz perce vége. Köszönöm a remek estét.

– R. Várj!

Kibaszottul kizárt. Nem maradhatok itt egy másodperccel sem tovább. Elindulok a bejárat felé, lekapom a kabátomat a fogasról. – Későre jár. Szükségem van a szépítő alvásra.

– Ugyan már, ember. Várj meg.

Olyan hevesen dugom bele a karjaimat az ujjába, hogy csoda, hogy nem szakad el. – Ez az a rész, amikor megint azt mondod, hogy ne bántsam Jasont?

Mert lehet, hogy pofán vágom, ha mégis megteszi.

– Nem, ez az a rész, amikor megkérdezem, hogy ő bántott-e téged. Nézd, haver, Jason nagyszerű srác, de... – Fújtat, és végigsimít a kék haján.

– De?

– Azt akarod, hogy betűzzem, ugye? Rendben. Ő egy kurva. Jóképű fickó,még akkor is, ha én nem így gondolkodom. Magabiztos, kedves. És neked még nincs sok tapasztalatod a pasikkal. Vagy szexben. Azt hiszem...

– Ó, fogd be, Shun – mondom undorodva. – Azt hiszed, hogy olyan kibaszott hülye vagyok, hogy nem tudom megkülönböztetni a szexet az érzelmektől?

A szavaim a levegőben lógnak közöttünk. Különösen egy szó.

Érzelmek.

Szentszar.

És mégis... Jason érez egyáltalán valamit irántam?Mióta kisétált a lakásomból, a kétségek savként marják az önbizalmamat.Könnyebb Ocean-ra ripakodni, mint beismerni, és a felismerés egy öklös a gyomromba.

Minden szar, és az az igazság,hogy kurvára nem tudom, mit tegyek.

Felhúzom a kabátom cipzárját, és elindulok. Jobb, mintha a semmiért kiabálnék a bátyámmal.

– Ne olyan gyorsan. – Egy kéz a vállamon megállít. Mozdulatlanul maradok, nehezen lélegzem. – Nézd, igazad van. Sajnálom. Nem vagy hülye, ezt tudom. De honnan a fenéből tudhatnám, mi jár a fejedben, ha soha nem beszélsz velem, mi? – Megszorítja a vállamat. – Gyerünk, R, beszélj hozzám.Azt akarod, hogy könyörögjek? Kezdek túl öreg lenni ehhez. A padló pokol lenne a térdemnek.

Sóhajtva fordulok vele szemben. – Kaylarólátragadt rád. Eddig sem volt humorérzéked, és még mindig nem vagy vicces, Shun.

Megvonja a vállát és elvigyorodik. – Mit is mondhatnék? Az én csajom a legjobb. Csak az árnyékában tudok járni.

És ez, barátaim, vicces,mert Kayla egy alacsony lány, Ocean pedig majdnem olyan magas, mint én.

– Szemétláda. Még mindig mérges vagyok rád.

– Igen, tudom. – Megdörzsöli a tarkóját, és szégyenlősen elmosolyodik. – Már megszoktam. Kibaszott évekig haragudtál rám.

Ez övön aluli ütés. Tiszta baromnak érzem magam. Megdörzsölöm a számat. – Shun...

– Csak ígérd meg nekem, hogy hozzám jössz azzal, ami bánt. – Rám szegezi a tekintetét, amely annyira hasonlít az enyémhez. – Bármi. Legyen szó férfibajról, vagy ha kétségeid vannak azzal kapcsolatban, amit érzel, amire szükséged van, vagy... vagy erről a zűrzavarról Simon Gomezzel. Igen? Főleg az.Ne menj bele félgőzzel, és ne sodord magad veszélybe, hallod? Ígérd meg nekem.

Most rajtam a sor, hogy bólintsak. Tényleg komolyan gondolja. Tényleg félt engem, és ez az utolsó dolog, amit akarok. – Megígérem.

– Nem tudok mindenre válaszolni, de érted, testvér... – bólint. – Érted felforgatom a világot, hogy megtaláljam a válaszokat, amikre szükséged van. Ezt ígérem neked.

Mit tudsz erre mondani? A bátyám mindig is támogatott, még akkor is, amikor totál seggfej voltam vele.Minden alkalommal. Mindig. Elfelejtem a dühömet, és egy medveölelésbe vonom, amitől felnyög.

– Köszönöm – mondom, és remélem, hallja a hangomon a hálámat, hogy egész életemben mellettem volt. – Te vagy a legjobb, Shun.

Aztán rögtön ezután arra gondolok, hogy van-e Jasonnek olyan valakije, aki az életét adná érte, mint nekem? Aki aggódik érte, aki törődik vele?

Az biztos, hogy nem én. Nem akarja, hogy én legyek az a személy. Ezt kurvára világossá tette.

 

* * * *

 

A düh az, ami a következő napokban is lendületben tart.NemOcean ellen irányul, hogyan is irányulhatna, azok után, ahogyan a múltkor este testvéri szeretettel és ragaszkodással elhalmozott? Nem gondolkodott azon, hogy kitárja előttem a lelkét, a félelmeit, az aggodalmait.

Teljesen ellentétes Jasonnel, aki magába zárja az érzéseit.

Vagy talán nincsenek érzései. Legalábbis irántam nincsenek.Lehet, hogy, amit sebezhetőségnek tartottam, az valami más volt. Nem rés a páncélon, hanem illúzió.

Talán Ocean-nak igaza van. Végül is igaz: a férfiakkal és a szexszel kapcsolatos tapasztalataim korlátozottak, és nekem egy olyan pasiba kellett belezúgnom, akinek ezen tapasztalata bőven megvan.

Elhatározom, hogy nem gondolok tovább Jasonre, hanem fejest ugrom a munkába. A DeathMoth ma reggel ismét próbál, és a szórakozott vásárlók körbeállják, ahogy a csapat a Minor Threat„Straight Edge” és a BadBrains„PayTo Cum” fülsiketítő előadásába kezd.

Esküszöm, némelyik együttes neve... Buzzcocks, valaki?

De a dalok jók és dühödtek, illenek a hangulatomhoz, és Dakota hangja a dobok, a gitárok és a basszus fölött szárnyal, dühöngve a világ ellen.

Dögölj meg, világ, te szemétláda.

Hirtelen friss levegőre van szükségem. Átlökdösöm magam a nézelődőkön, és az ajtó felé tartok. Odakint a hideg csípi az arcom és ropog a tüdőmben.

Nem, nem fogok azon gondolkodni, hogy Jason jól van-e, hogy megfagy-e itt kint.

Pokolba is.

Mindig is túl sokat adtam magamból másoknak, túl sokat fektettem az emberekbe.Ocean-ban, természetesen a bátyám, aki olyan volt számomra, mint egy isten, csakhogy akkor húzták ki a talajt a lábam alól, amikor már azt hittem, hogy lemondott rólam. Livvy-be is, a gyerekkori barátnőmbe, csakhogy aztán meghaljon, és azért, mert miattam halt meg.

És most Jason-be.

A bolt előtti falba rúgok, és fontolgatom, hogy kérek egy cigit egy szembejövő járókelőtől, de felhagytam ezzel a szarsággal, amikor három évvel ezelőtt idejöttem Ocean-hoz, és most sem fogom megszakítani a szokásomat. Amikor visszajöttem, megígértem magamnak, hogy jobb leszek, hogy olyan leszek, aki megérdemel egy olyan testvért, mint Ocean, egy családot... egy második esélyt.

Sétálok a járdán, próbálom levezetni a frusztrációm egy részét, és ezt a lélekig hatoló szomorúságot, ami akkor fogott el, amikor rájöttem, hogy Jason és én, mi nem vagyunk egymásnak teremtve.

Az én hibám.Túlságosan megnyílok, túl sokat adok magamból, és mi a faszért? Elég volt.A picsába ezzel a szarral. Azt hinnéd, semmit sem tanultam az évek során. Jason valamire rájött azokkal a vastag falakkal, amik körülveszik, ha azok egyáltalán azok. Tanulhatnék tőle egy-két dolgot arról, hogyan tartsak távolságot és zárjam el a szívemet.

Nem kellett volna őt akarnom. És minden erőmmel küzdöttem ellene.És egy nagy semmit nyertem belőle.

Mindegy is. Adok egy utolsó rúgást a falnak, zsebre dugom a kezem, és visszamegyek a terembe. Dolgoznom kellene.

Megállok, mielőtt az ajtóhoz érnék, mert eszembe jut, hogy most már nála van a lakásom kulcsa. Visszatekintve nem tudom, mi ütött belém, hogy beletömködtem a bankjegyekbe, amiket adtam neki. Egy pillanatnyi őrület. Valószínűleg a csatornába dobta, amint meglátta. Vagy észre sem vette, leesett és elveszett.

Jobb is így.

Bíznom kell abban, hogy ha megtalálta, nem arra fogja használni, hogy kiraboljon. Ő nem tolvaj. Nem tenné... ugye?

Aztán ugyanakkor folyamatosan azt hiszem, hogy tudom, ki az a Jason Vega, és folyton megfeledkezem a valóságról. Simon Gomez tart valamit a feje fölött, valami nagyobbat, mint a pénz, és fogadok, hogy Jason bármit megtesz, amit Simon mond neki. Ha rászoktatta a drogokra, akkor Simon bábja.

Kivéve, hogy Jason elküldi az embereit.

Kivéve, hogy a sikátorban a parancsok ellenére cselekedett, és drágán megfizetett érte.

Kivéve, hogy őszintének tűnt, és én hittem neki.

Sok mindent elhittem, és most már nem tudom, mi micsoda.

Picsába, de hiányzik. Hogy hiányozhat valaki, akit alig ismersz?Valaki, akit megdugtál, megcsókoltál és átöleltél, aki két olyan dolgot mondott magáról, ami akár hazugság is lehetne, és most te... Mit is akarsz? Boldogan élhetünk, amíg meg nem halunk?

Ocean-nak igaza volt, hogy hülyének nézett!

A leckét megtanultam. Vége van. Bármi is volt az. Fogadok, hogy az egész csak az én kibaszott fejemben volt. Ideje továbblépni.

 

* * * *

 

A SoulStain itt van, Kade, Sawyer, Mariska és egy új művésszel bővült a csapatuk. A neve Ethan.

Mivel úgy döntöttek,hogy egy hétig maradnak, hogy együtt dolgozzanak a DamageControl és a CollateralDamage művészekkel az új technikákon, a szállodai szobákat lemondták, és a SoulStain művészek Rafe-nél laknak, akinek most van egy háza és két vendégszobája.

A SoulStain nem egyedül érkezett Chicagóból.Hoztak magukkal egy kibaszott rajongó tábort. És többnyire pasik.

A srácok viszont dögösek, úgyhogy erre nem lehet panasz. Ott van Riot, aki úgy van felépítve, mint egy pankrátor, és szép szürke szemei vannak, és érdekes arany tetkók a karján. Kár, hogy a másik csapatban játszik, mert itt van a csajával, Paxtynnel. Aranyos, gondolom, a csokoládé szemével és a hosszú fekete hajával, ami a válláig ér.

Aztán ott van Corey,aki határozottan az én csapatomban játszik, és nem a stílusa árulkodik róla, bár az általa kedvelt hosszú, régimódi gabardin és a pajesz érdekes választás.

Nem, Corey-t az árulja el, ahogyan az új tetoválóművészt, Ethant bámulja. Halálos árulkodó jel. A fickó szerelmes.

És ez Jasonre emlékeztet.

Mintha ez meglepetés lenne. Manapság minden rá emlékeztet. A kurva életbe.Az a dolog Jasonnel csak vágy volt, tisztán és egyszerűen. És aztán vége lett.

Vége a kibaszott történetnek.

Mindenesetre minden simán megy, kivéve, hogy szarul érzem magam.Egész héten nem tudtam rendesen aludni, a plafont bámultam, számoltam a repedéseit, és rémálmokban hemperegtem, ahol Livvy-t Jasonre cserélik, és ő meghal, újra és újra.

Egy árnyék borul rám, megijeszt.

– Hé, hol vannak a mosdók? – Riot a recepciós pultnak támaszkodik, és Jézusom, a férfi olyan szép, mint egy modell, magas arccsontokkal, jeges szemekkel és széles vállakkal. – És van a közelben valami kávézó? Az én királyságom cserébe egy kis koffeinért.

Ráadásul kedves fickó. – Megtarthatod a királyságodat. Hátul van kávé. – A konyhasarok nyitott ajtajára mutatok. – A mosdók pedig ott vannak. – Mutatok a másik irányba.

– Nagy helyetek van itt. A SoulStain ehhez képest aprócska. Ez egy király hely.

Egyet kell értenem. És az esemény is nagyszerű lesz. Az új álló plakátok elhelyezése az üzletek logóival és a portfóliójukból származó eredeti tervekkel, az asztalok fekete borítással és fehér részletekkel, a vörös és fekete rózsákkal díszített vázák, minden lenyűgözően néz ki.

Riot segít nekünk mindent felállítani a barátaival együtt, tetoválóművészek és rajongó táboruk összefogva. Shane gesztikulál felém, én pedig megkerülöm az asztalt, hogy megnézzem, miben van szüksége segítségre. Ethannel, az új SoulStain tetoválóművésszel van, és kíváncsian elindulok feléjük.

Ethan olyan magas, mint én, a sötét haja és sötét szemei olyanok, mint Jasoné. Jóképű fickó, de akárcsak Riot, ő is hidegen hagy. Persze, észreveszem. Nem vagyok vak. De számomra semmit sem jelent.

Rossz előjel? Az biztos.

Odamegyek a két fickóhoz. – Mi a helyzet?

– R. – Shane két pólót emel fel,egy fekete színűt, a rendezvény logójával, egy sárkány, egy kígyó és egy főnix van egy körben, fehér színben pompázik, és egy piros színűt, a fekete színű logóval. – Melyiket vegyék fel a művészek? – Az értetlenkedő tekintetemre ő folytatja. – Gondoltam, jobb, ha te választasz. Tudod... neked jobb érzéked van a stílushoz.

Lenézek a kopott farmeremre és a kifakult szürke pólómra, a ruháimra.–Komolyan? Találkoztál már velem? – megrázom a fejem, és elfordulok.–Keress valaki mást erre. Nem vagyok elég meleg ehhez.

Ethan fuldoklik és köhögni kezd. – Várj.

Elfojtva egy sóhajt, visszafordulok.Soha nem voltam a legszocializáltabb srác, és mostanában minden erőmmel azon vagyok, hogy ne bámuljak mindenkit. – Igen?

Shane engem bámul. Ő sem Mr. Rokonszenves, és most azon tűnődöm, vajon azért hívott-e át, mert őszintén azt hiszi, hogy jobb az ízlésem.

Ethan a szájára szorítja a kezét, és vigyorog. – Vicces fickó vagy – mondja, és igen, persze. Én vagyok minden buli szíve.

De mindegy is.

– Csak fekete vagy piros – morogja Shane, miközben felemeli a pólókat. – Nem kérek tőled egy kibaszott esszét. Válassz egyet, Junior.

Istenem, utálom, amikor így hívnak. – Fekete – mondom. Ez a kedvenc színem, amikor ruhát veszek. A fekete mindig a feketéhez illik.

– Látod? Nem is volt olyan nehéz, ugye?

Szívem szerint pofán vágnám Shane-t, de akkor a falnak csapna. Vagy ami még rosszabb, nem csinálna semmit, és én lennék a történelem legnagyobb bunkója.

– Ki csinálta a tetoválásodat? – kérdezi Ethan, mielőtt még egyszer elfordulnék, ezúttal eltökélten, hogy elmegyek. – A szalagot a karodon. Hadd nézzem.

Ethan megütése sem jó ötlet.Ő egy vendégművész, és Rafe hamarabb kirúg, minthogy azt mondanád, hogy idióta. De a fenébe is, az öklöm már viszket.

– Ez fegyenc tetkó – mondja Shane.

Ethan szeme elkerekedik.

Ó, ember, mégiscsak meg kellett volna ütnöm Shane-t. – Baromság. Ez csak egy karszalag. Kelta.

– Rejtett szimbólumok vannak benne – bólintott Shane bölcselkedve. – Erre gondoltam. Ocean csinálta neki. Testvérek.

– Mióta vagy ilyen beszédes, mi?

Shane beint, kuncog, és lelép,hogy csináljon valamit azzal az átkozott fekete pólóval, amit kiválasztottam, és egyedül hagyEthannel.

Homlokát ráncolja.– Valami rosszat mondtam? Bocsánat, ember, nem akartam.

Lefegyverző mosolya láttán leállok. – Nem, semmi gond. – Megdörzsölöm a karomon lévő tetovált pántot, és esküszöm, hogy a szívem fölött lévő, hozzáillő tetoválás zümmög és viszket. Valóban rejtett szimbólumok vannak rajta, valójában szavak, tipikus kelta szalagnak álcázva.

De nincs kedvem beszélni róla Ethannek. Vagy bárkinek itt. Ha volt valaki, akinek mindent elmondtam volna, ha megkérdezte volna... az Jason volt. Kérdezném a tetkóiról, a sebhelyeiről, és mesélnék neki az enyémekről.

De soha nem kérdezte. És úgysem fog megtörténni.

– Börtönben ültél? – kérdezi Ethan, és Istenem, Shane után megyek, és keményen megütöm, esküszöm.

– Ne törődj Shane-nel. Beteges a humorérzéke. Soha nem voltam börtönben. Most pedig, ha megbocsátasz...

– Szóval Riot nem érted jött?

Mi a faszról beszél? – Azt hittem, Riot és társai azért jöttek, mert Corey elrángatta őket. Tudod. Mert a a srác beléd van zúgva.

Megdöbbentnek tűnik. – Ki, Corey?

– Ööö, igen? – Ugyan már... Hogy hagyhatta ki?

Ethan elnéz mellettem, én pedig megfordulok, követem a tekintetét oda, ahová Corey áll Seth-tel és Riot csajával, Paxtynnal, és beszélgetnek. Szürke nadrágot és fehér, gombos inget visel, a szőke haja tiszta aranyként csillog a mennyezeti fényben. Nevetve hallgat valamit, amit Paxtyn mond.

Aztán lassan felénk fordítja a fejét, mintha érezné a pillantásunkat.

Elmosolyodik és bólint.

– Nem hittem, hogy... – Ethan a tekintetét az asztalon lévő pólóhalomra szegezi. A füle hegyéig vöröslik. – Úgy értem...

Aranyos. – Nem az eseted?

– Nem erről van szó.

A jóképű Corey-t tanulmányozom, ahogy a mosolya lehervad, és a szája vékony vonallá préselődik. – Te nem vagy oda a pasikért?

Ethannek megint elakad a szava. Kész csoda, hogy ma még nem öltem meg a fickót. – Ez...

– Sajnálom, haver. Semmi közöm hozzá. – Felemelem a kezem. – Már itt sem vagyok.

– Nem, én a... férfiakat szeretem. Nem erről van szó – a homlokát ráncolja. – Van egy másik srác.

Ó! Oké! A francba! – Akkor jobb, ha óvatosan közlöd Corey-val.

Akkor legalább Corey tudni fogja, hogy hányadán állnak.

– Igen – bólint, én pedig úgy döntök, hogy itt az ideje, hogy takarékra tegyem magam, mielőtt még több kárt okoznék.

Mégis… – Azt mondtad, azt hitted, hogy Riot miattam van itt.Hogy értetted ezt?

Ethan pislog, aztán felnéz rám, mintha teljesen megfeledkezett volna rólam. – Azért van itt, hogy ellenőrizzen valamit egy MC-vel kapcsolatban, ami nem állja meg a helyét.

Hátrálok egy lépést, és úgy érzem, mintha egy kalapáccsal a mellkasomra csapott volna. – Komolyan? Mi köze van Riotnak a bandákhoz? Ő nem egy edzőterem tulajdonosa?

Azt hittem, Rafe is ezt mondta.

– Riot régebben a Hellfire Fighters tagja volt. Földalatti harci klub? És rajtuk keresztül került kapcsolatba az orosz maffiával. Azt mondták, segítségre van szükségetek. Csak ennyit tudok.

A rohadt életbe.Vajon ki kérte a segítségüket, és mennyit mondtak nekik? Ha az apámról, vagy Simon Gomezről van szó.

Vagy mindkettőről, mivel valahogy kapcsolatban állnak. Kapcsolatban állnak egymással és Jasonnel. Mi a fene ez a terv, és milyen hatással lesz rá?

Az istenit, beszélnem kell Oceannel.

 

* * * *

 

– Beszéltél apával.

Ocean meghallva a hangom elindul. Felnéz rám onnan, ahol éppen egy tetoválásmintákat tartalmazó albumot lapozgatott. Észrevettem, hogy nem a sajátját. Egészen más stílusú, merészebb, vastag vonalakkal és színekkel. – Micsoda?

– Azt mondtam,hogy beszéltél apával, és nem szóltál nekem róla. Mint ahogy arról is elfelejtettél tájékoztatni, hogy meghívtál egy orosz maffiózót, hogy... pontosan mit is csináljon, Shun? – Ököllel csapok az asztalára, úgy érzem magam, mint az elefánt a porcelánboltban, de képtelen vagyok megállni. – Úgy érzem, ez engem is érint, nem gondolod? Mikor akartad elmondani?

– Hé, lassabban! – A széke csikorog, ahogy feláll elfelhősödött szemekkel. – Gyere, menjünk ki.

Dühöngve követem őtát a bolton és ki a forgalmas járdára. A csizmám alatt jég csikordul, ahogy a sarkon átmegyünk, ahol a szél szelídebb.

– Szóval bökd ki. – A kezemet a zsebembe dugom, egyrészt, hogy ne üssem meg, másrészt, mert rohadt hideg van. – A hátam mögött megegyeztél, a kibaszott maffiával? Nem jutott eszedbe, hogy tájékoztass?

Ocean felém fordul, kék haja minden irányba feláll.–Te beszélsz. Elhallgattad előlem a telefonbeszélgetéseidet az öreggel. Még el is mentél, hogy találkozz vele, és majdnem meghaltál közben.

Baszki, igaza van. – Szóval ez most mi, a bosszú?

– Nem, R. – A forróság a tekintetében azt mutatja, hogy igazat mond. – Ez nem egy kibaszott bosszú. Jézusom, ember! Azt hittem, Rafe mesélt neked róla. Vagy, hogy mindenkinek elmondtuk az egyik megbeszélésen – sóhajtott. – Tudod. Amiket állandóan kihagysz.

– Milyen megbeszéléseket? Mindannyian elmentek inni és biliárdozni. Erre gondolsz?

Megvonja a vállát. – Mindegy.

A pokolba. Belerúgok egy átázott szemétbe, ami valószínűleg egy hotdogtálca volt valamikor. – Oké, akkor miért nem avatsz be most?

– Még nincs szilárd tervünk. Csak annyit tudunk, hogy a drága jó öreg apánk valahogyan üzletel Simon Gomez MC-jével, mert te ezt mondtad nekünk.

Rajtam a sor, hogy bólintsak. – Fantasztikus.

– Tudom.Mindenesetre megkértük Riot-t, hogy ellenőrizze a kapcsolatait Simon Gomezzel kapcsolatban, és úgy tűnik, hogy úgy van, ahogy gondoltuk, laza kapcsolatban áll a mexikói maffiával, de nem eléggé ahhoz, hogy garantálja a védelmüket.

– Tehát ő szabad préda.

– Igen. Ami jó hír nekünk.

– Hogyhogy jó hír?

Ocean átnéz az utca túloldalára,és tudom, hogy nem néz semmi különöset. A szemei nem keresnek. Gondolkodik. – Több információt kell gyűjtenünk. Meg kell tudnunk, kivel állt kapcsolatban apa, ha maga Simon Gomez volt az, és hogy Simonon kívül kinek van még hatalma az MC-ben.

Igaza van. Ezeket a dolgokat mind ki kell derítenünk. De nem ez az, ami a legjobban aggaszt.

– Mi jár a fejedben? – Ocean tekintete most rám szegeződik.

– Jason. Szükségem van rá, hogy biztonságban legyen.

A tekintete összeszűkül. – Mindannyian. Hé, R... – Megdörzsöli a tarkóját. – Amit a múltkor mondtam Jasonről. Ő egy jó srác. Soha nem akartam, hogy másképp hangozzék, ugye tudod? Ez a terv nem csak apa fenyegetéseiről szól, bár azoknak véget kell vetni, különben sosem találunk békét, te és én. Hanem Jasonért és az embereiért is.

– Ez a lényeg. Jason elküldte az embereit. Valami készül, de nem mondja el nekem.

A megfigyelés fokozódik,és úgy teszek, mintha nem vergődnék alatta. Fogalmam sincs, mi járhat Ocean fejében, de ő a bátyám, és nem tehetek róla, hogy ne legyek ideges.

– Te tényleg törődsz Jasonnel – mondja, és ez nem kérdés. – Ő tudja?

Habozom, aztán megrázom a fejem.

Ocean bólint, az arcán mogorva fintorral. – Nem akarjuk, hogy ártatlan embereknek baja essen, és főleg nem Jasonnek és a bandájának. Azt akarjuk, hogy Simon Gomezeltűnjön a hatalmi pozíciójából, és lehetőleg rács mögé kerüljön.Meg kell győznöd Jasont, hogy vonszolja ki a seggét abból a mocsokból, amíg még jó a helyzet.

Megvonom a vállam. – Próbáltam már elmondani neki. Nem hallgatott rám.

És elbasztam. Túlságosan erőltettem. Ellöktem magamtól.

– Szólok Jesse Leenek, hogy keresse meg, mondja meg neki. Talán meghallgatja őt. – Ocean bólogat magában. – Segítünk neki eltűnni az utcáról, és távolságot tartani Simon bandájától, mielőtt minden összeomlik.

Visszapillantok a boltra, és elbizonytalanít a gondolat, hogy Jason talán hallgat Jessere, amikor rám nem hallgat. Aztán ugyanakkor, Jesse sosem volt vele olyan seggfej, mint én. – Majd szólj, hogy mi a helyzet.

Huszonnyolcadik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

– Olyan rossz fiú vagy – nyögi a nő. – Ó, igen, nagyon rossz.Add meg nekem!

– Neked adom, bébi – suttogom, és felcsattintom az óvszert. Elég idős ahhoz, hogy az anyám legyen, és rossz nemű, de a koldusok nem válogathatnak, nem igaz? – Készen állsz?

Elmerülök benne, lehunyt szemmel, és valaki mást képzelek helyette.

Raine. Minden este, minden alkalommal, azt képzelem, hogy Raine az. Mennyire elbaszott ez?

De másképp nem tudok még csak félig sem megkeményedni, ha nem képzelem el őt. Hála Istennek, annyira be van állva, hogy észre sem veszi, hogy nem tudok valójában izgalomba jönni.

Egy klub bódéjában vagyunk, és ő a derekam köré tekeri a lábait. Valaki dörömböl a pár méterre lévő bódéban, a hangszórókból zene dübörög, és azt hiszem, hányni fogok.

Az, hogy idegenek pénzért dugnak velem, elég rossz.Nőkkel kefélni... ez egy teljesen más szintű pokol egy olyan srácnak, aki egyáltalán nem szereti a nőket. Ez egy kétségbeesett cselekedet, amit kétségbeesett időkre tartogatnak, és ezek elég komornak tűnnek. Az elmúlt néhány napban, mióta a rendőrség úgy döntött, hogy a prostitúciót egy sor nagyszabású razzia keretében visszaszorítja a városban, az utcai munka túlságosan veszélyessé vált. Meg kell húznom magam.

De Simon még mindig a pénzét akarja. Mintha ez kurvára meglepő lenne. És szemmel tart engem, az emberei követnek.

Ez azt jelenti, hogy el kellett halasztanom, hogy elküldjem Adamet, és a lepukkant klubokban dolgoztam, úgy téve, mintha semmi gond nem lenne. Ez kikészít.

– Keményebben – nyögi, a csípőjét ringatja, és baszd meg, a merevedésem szinte semmivé foszlott. Egy pillanatra elfelejtettem, hol vagyok, és mit csinálok.

Boldogság.

Minden tőlem telhetőt megteszek, egyik karomat a fülke falának támasztom, és úgy mozdulok, hogy mélyebbre tudjak nyomulni, de a gyomrom megint felfordul, és azzal fenyeget, hogy felöklendezi a kevéske tartalmát.

Egy erős kéz dörömbölni kezd a fülke ajtaján, és a frászt hozza rám. – Betty! Átkozott légy! Gyere ki!

Á, apokolba is, csak viccelsz velem.

– Ő a barátod? – zihálok. – Hé! Azt kérdeztem, hogy a barátod?

– Férjem – dünnyögi.

Ó, a kurva életbe. – És mi van, elfelejtetted őt?

– Aranyos vagy. – Fintorog, végigsimít az arcomon a piros körmével. – És ő egy seggfej.

Kihúzódok belőle, leteszem, és felhúzom a nadrágomat. Jézusom. – Fizess.

– Drágám, nincs nálam pénz. – Az ajtóra mutat, ahol újabb dörömbölés kezdődött. – Nála van a pénz.

A kurva életbe.

A fickó most az ajtót rugdossa.Az a gyenge zár nem fog kitartani. A dolgok kezdenek eldurvulni, de ez a munkámban már csak így szokott lenni.

Nem mintha tudnék kiutat. De hozzászoktam, hogy az élet csúnya tréfát űz velem.

Valamilyen oknál fogva ez eszembe juttatja azt a fickót, akit megpróbáltam elfelejteni.

RaineStorm.

És a következő másodpercben az ajtó kinyílik, és visszahajít a bódé falának.A férj egy medve, bozontos és magas, és dühösnek látszik. Megragad a felsőm elejénél fogva, és kirángat a fülkéből, a feleségét pedig otthagyja a vécé tetején ülve, kábultan, a bugyiját a földön hagyva.

Utálom a kibaszott életemet.

Medve-ember nekicsap egy másik fülke ajtajának, aztán kirángat a mosdóból, mielőtt még esélyem lenne talpra állni, a fejem forog.

Valószínűleg azt tervezi, hogy kirángat a sikátorba, és a szart is kiveri belőlem.De ez jó dolog. Jobb odakint, mint a mosdóban rekedve. Hagyom, hogy átlökjön a báron, az ivó, táncoló és kiabáló tömegen.

Abban a pillanatban, hogy hideg, friss levegőt érzek az arcomon, kifordulok a szorításából, és gyomorszájon könyökölöm, majd a sípcsontjába rúgok, és a lábammal rátaposok a lábfejére.

Nem egy kiemelkedő húzás, de eléggé megdöbbentő ahhoz, hogy működjön.Elenged, és én futásnak eredek, mielőtt az ujjai teljesen lecsúsznának a karomról.

Szent szar, ez közel volt.

Futok és futok, csúszkálok a befagyott pocsolyákon, és megízlelem a jég ízét a levegőben. A szúrás az oldalamban csavarodó pengévé változik, a tüdőm oxigénért küzd, miközben vak pánikban száguldok utcáról utcára.

Lassíts, mondom magamnak. Vége van. Minden rendben van.

De jól vagyok-e?

Egy sikátorban megállok, kezemet a téglafalba csapom, és rosszul érzem magam, kétrét görnyedek. Úgy értem... te most szórakozol velem, baszd meg? Megdugtam egy nőt, és miért? Még csak nem is fizettek érte, és...

Az epe felszökik a torkomban, és a mocskos földre öklendezek. Hogy ez attól van, hogy futok, mint egy megszállott, vagy a dugás emlékétől, azt nem tudom megmondani. Mindkettő. Nem tudom, hogy a mai este miért sújtott le ennyire.

Krisztusom.

Raine. Istenem, de hiányzik Raine. Térdig csúszom a hányásban és a trágyában, és kurvára nem érdekel. Kerülöm őt, és azt mondom magamnak, hogy így lesz a legjobb.

Az elmúlt héten nem keresett meg újra. Lehet, hogy klubokban űzöm a mesterségemet, de még mindig ugyanott alszom. Raine tudja, hol talál meg.

Tudom, hogy ez mit jelent. Nem akarja.

Miért akarná? Mondtam neki, hogy ne próbáljon megmenteni. Mondtam neki, hogy ne jöjjön utánam. Jó volt hozzám.

Túl jó.

Lassan talpra állok, felhúzom a kabátom cipzárját.Megtört engem, amitől féltem is. És nem arról van szó, hogy a sógornője által készített lasagne után az utcáról származó, ócska hamburgert eszek, vagy a karjainak melege után a hidegben alszom.Nem, hanem mindenről. Arról, hogy idegenekkel szexelek. Más pasikkal, mint ő.

Hogy érhetnék hozzá bárkihez, aki nem Raine? Bármilyen fickó vagy nő, aki fizet azért, hogy kihasználjon, aki fütyül arra, hogy mit akarok, mire van szükségem. Nem tudom ezt tovább csinálni. Belülről megöl.

Valójában nem tudom, meddig tudom még folytatni a munkát.És ez a kétség nem új keletű. Csak azelőtt soha nem gondoltam alternatívára, sem jóra, sem rosszra. Véget akartam vetni a fájdalomnak.

Simon.

Földbe gyökerezett a lábam. Ha eléggé erőltetem Simont, végleg véget vethet a fájdalomnak. A gondolat megrémít, de egyben megkönnyebbülést is jelent. Megoldás.

Igen, ez véget vetne ennek.

Kifújom a levegőt,a bár ragyogó fényeit bámulom, és a ki-be járó embereket.

Istenem, újra látni akarom Raine-t. Még egyszer utoljára. Túl nagy kérés lenne? A kulcs, amit tőle kaptam, lyukat éget a farzsebemben. Vissza kell adnom neki. Ez a helyes dolog.

Az egyetlen dolog, amit még megtehetek.

Ma este.

 

* * * *

 

A hópelyhek gyorsan és keményen hullnak, mire leszállok az éjszakai buszról, és elindulok Raine otthona felé.A rideg, jeges levegő csípi a tüdőmet, és az átkozott köhögés is visszatért, úgyhogy lassítanom kell, hogy normálisan levegőt vegyek.

Miután befejeztem a tüdőm megcsonkítását, a tüdőmben reszket a lélegzetem, és eszembe jut a kis üveg whisky, amit Mayleen adott nekem, mielőtt elment. Előhalászom az üveget a zsebemből, meglepődve, hogy még egyben van, lecsavarom a tetejét, és nagyot kortyolok belőle. És még egyet. A harmadik kortyra az üveg elfogyott. Legalább kimosta a hányás ízét a számból.

Ekkor a közeledő rendőrségi szirénák hangja hallatszik, én pedig megfeszülök, készen arra, hogy megforduljak és elfussak. A picsába.Nem tudom, hogy a sötétben úgy nézek-e ki, mint egy kurva, de nem engedhetem meg magamnak, hogy letartóztassanak. Várok, a szívem a torkomban, amíg néhány pillanattal később a hang elhalkul.

Újra elindulok. Gyorsan megyek, remélve, hogy megelőzöm a kétségeimet, de azok könnyedén tartják a lépést, lyukakat fúrva a bátorságomba.

Én csak visszaadom azt az átkozott kulcsot,és annak minden következményével és vonatkozásával együtt. Minden ígéretét. Ez minden. Mielőtt elmegyek, elvágom az utolsó köteléket, véget vetek ennek az egésznek, ahogyan annak lennie kellett.

Ez nem akadályozza meg, hogy a lábaim vonszolják magukat.

Későn jut eszembe, hogy Raine talán nincs is otthon, és a gondolat, hogy a kulcsot a postaláda nyílásába nyomom, anélkül, hogy valaha is látnám, szinte megöl. Mostanra már éjfél lehet, de esélyes, hogy a barátaival, a bátyjával van kint, iszogatnak és biliárdoznak.

Mire elérem az épület bejáratátmeggyőztem magam arról, hogy nem lesz otthon, és a mellkasomra nehezedő súly kurvára összezúz.

Mégis megpróbálom. A bejárat feletti lámpa nem működik, és abban sem vagyok biztos, hogy a megfelelő lakás gombját nyomtam meg, de senki sem válaszol.

Csalódottan keresem a postaládák nyílásait,káromkodom a sötétben, amikor egy férfi hang, kissé torz statikussággal szólal meg a hátam mögül. – Igen? Ki az?

A szívem kiugrik a mellkasomból, és visszafordulok a kaputelefonhoz.–Raine?

Szünet, majd: – Jason? Te vagy az?

Nem hangzik dühösnek. Inkább döbbentnek tűnik.Másrészt viszont az éjszaka közepe van, és a kaputelefon torzítja a hangját. Ráadásul eddig nem én voltam az, aki felkereste.

Egyik kezemet a falnak támasztom, és mély levegőt veszek.Már a hangja hallása is furcsa dolgokat művel az elmémmel. Mintha méz csöpögne az ereimbe, boldoggá tesz, mosolyt csal a számra.

Képes vagyok rá. Most már nincs visszaút. – Feljöhetek?

Nem mond semmit, én pedig visszatartom a lélegzetem.A felismerés, hogy talán nem akarja, hogy itt legyek, váratlanul ér, és csak annyit tehetek, hogy nem kapkodom a levegőt hangosan.

De az ajtó kinyílik. Egy hosszú pillanatig bámulok rá.

Lehet, hogy nem a legmelegebb fogadtatás, de azt hiszem, ez elég válasz, és mindenesetre több, mint, amit megérdemlek.

 

* * * *

 

Az ajtó nyitva van, amikor kilépek a liftből, és ott van, könyökével az ajtókeretnek támaszkodva, aranyszínű fényben.

Lépteim megtorpannak. A kócos sötét hajától kezdve az aranyozott, domború bicepszéig és az alacsonyan lógó melegítőig, ő egy szexisten. Már csak a látványától összefut a számban a nyál.

Olyan, mint a drog. A leghatásosabb drog az életemben.

– Én... – Szavak. Tudok szavakat mondani. – Hé.

Üdvözlésképpen lehajtja a fejét, az arca árnyékban van, így nem tudom megmondani, hogy mogorván vagy mosolyogva néz rám.

A tenyerem izzad. Túl meleg van itt? Miért kell neki ilyen átkozottul szexinek lennie?

– Bocsánat, ha felébresztettelek. – Várok egy ütemet, de megint nem szól semmit. Akkor jó. Közelebb lépek, előhúzom a kulcsot a zsebemből, és odatartom. neki.Olyan fényes a koszos, karcos tenyeremen, és hirtelen túlságosan is tudatában vagyok a hányás- és izzadságszagomnak. – Azért jöttem, hogy visszaadjam. Köszönöm, tudod... mindent – bólintok magamban. – Komolyan mondom. Én...

– Rémálmom volt. – A reszelős hangja megrémít,és összeszorítom az ujjaimat a kulcs körül, miközben felnézek rá.

– Micsoda?

– Vérről és halálról álmodtam, és ez kísért engem. – Megáll, majd újrakezdi, tekintete rám, majd a mögöttem lévő sötétségre siklik. – Rendszeresen, szinte minden éjjel, mióta a legjobb barátom, Livvy meghalt, sok évvel ezelőtt. Az én hibám volt. Egy autóbaleset, és én vezettem. Ezen a héten van a halálának az évfordulója.

Baszki. – Sajnálom, én...

– Látom, ahogy haldoklik mellettem, újra és újra, de... – A hangja megtörik, és az arca összeomlik. – De mostanában azt álmodom, hogy te vagy az.

Ó, Istenem. Két lépéssel előtte vagyok, a kulcs a padlóra koppan, és a kezembe veszem az arcát. – Raine...

Ráteszi a kezét az enyémre. A szemei vörösek, a bőre nyirkos és hideg a tenyerem alatt. – Figyelj rám. Kérlek, hallgass meg. El kell tűnnöd az utcáról. Valami történik, és olyan messze kell lenned Simon Gomeztől, amennyire csak lehet.

Semmi értelme. Megrázom a fejem. – Ne kérd ezt tőlem. Ne keveredj bele. Mondtam, hogy ne keveredj bele a szarságaimba.

Nagyot nyel, visszahúzódik. – Kényszerítettem magam, hogy távol tartsam magam tőled, de ez megöl. Kurvára megöl, és nem tudom, mi a fenét akarsz tőlem. Ha nem akarod, hogy érdekeljen... ha csak azért vagy itt, hogy megszabadulj ettől a kulcstól, és elmenj, akkor menj.

A picsába. Azt kellene tennem, amit mond. Itt hagyni a kulcsot és elmenni. Ez volt a terv.Már majdnem meggyőztem magam erről.

De nem tehetem. Kezdek szétesni. A karjaimba rántom, és ő reszketve hozzám simul.

– Hívj Jase-nek – suttogom, és azt sem tudom, miért, csak azt, hogy ez valami kibaszott okból fontos. Senki más nem hív így.

Csak Raine.

Egyforma magasak vagyunk, így az álla a vállamon landol, az enyém pedig az övén. Tökéletesen illeszkedünk egymáshoz.

Csak a testünk, emlékeztetem magam. És a rémálmaink. Ez nem jelent semmit.

De aztán azt mormogja: – Jase – csak egy lélegzetvétel, és még szorosabban ölelem, karjaim az erős teste köré fonódnak, képtelen vagyok elengedni. A hátizmai megmozdulnak a kezem alatt, az ereje, amikor visszaölel, földbe döngöl.

Olyan, mintha a darabjaim újra összeállnának, a múlt héten hiányzó részeim újra a helyükre kerülnek. Olyan jó érzés, olyan kibaszott jó.

Vonakodva hátrálok, elengedem. – Jól vagyok – nyugtatom meg.

Nyugtalanul bólint, kezével végigsimít a csupasz mellkasán, az ott lévő tetovált sorokon, és... az ott egy heg?

Baszki. Fogalmam sincs, miért húz vissza. Mintha az az egy heg a tökéletes testén visszhangozná az enyémen lévő sok heget.

– Hogy szerezted ezt? – Óvatosan eltolom a kezét, és végigkövetem a felemás heget, ami tökéletesen el van rejtve a bőrébe tetovált szövegsor körüli tinta alatt. Ahogy a lakás ajtajából kiszűrődő fény felé fordul, kiveszek belőle néhány szót.

Livvy.

Soha.

Bocsáss meg.

– A balesetben – mondja nyers hangon. – Én ezt a karcolást szereztem. Ő meghalt. Az én hibám.

Jézusom, baszki. Remeg, és kétlem, hogy a hideg miatt. Nem néz rám, nem kérdez, de nem tudok elmenni, most nem.

Így nem.

Ránézek a kulcsra, amely néhány méterre csillog a padlón,aztán a kísérteties szemeibe, és eszembe jutnak azok az alkalmak, amikor a hidegből behozott, etetett, átölelt és emberi érzéseket keltett bennem, amikor azt hittem, hogy a lelkem utolsó darabkája is elveszett.

Ráadásul féltett engem. Rémálmai voltak arról, hogy cserbenhagy. Mesélt nekem a sebhelyéről, és hirtelen minden sebhelyem fájni kezdett, a testemen és az elmémben.

Lehajolva, felveszem a kulcsot,az ujjaimat köré zárom, érzem, ahogy belemélyed a tenyerembe. – Veled maradhatok ma éjszakára? Hideg van odakint. – Nagyot nyelek, és szembefordulok vele. – Havazik.

Pislog, hosszú szempillái nedvesek. – Igen... igen, a francba, gyere be.

Így lépek be újra az otthonába, a világába, és mintha ide tartoznék, mellé, a lakásába, a karjaiba.

Ez nem végződhet jól.

Huszonkilencedik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

Nem hiszem el, hogy itt van.

A rémálom utóképeivel keveredve, összeolvadva a valóság és az idő érthetetlen változásaival, magas alakját a nappalim közepén találom, miután becsuktam és bezártam az ajtót.

Látni őt itt előttem az álom után, élve és egészségesen, egy kibaszott csoda, és meg kell fékeznem magam, hogy még egyszer a karjaimba ne vegyem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg jól van.

Megdörzsölöm égő szemeimet. – A zuhany a tiéd, ha használni akarod.Hozok neked egy törölközőt és lepedőt a kanapéra. – Elindulok a hálószoba felé, hogy mindent összeszedjek. – Örülök, hogy úgy döntöttél, maradsz, most, hogy az időjárás havazásba fordult.

Lehet, hogy ezért volt rémálmom. Láttam a havazásra vonatkozó figyelmeztetést, és aggódtam érte, de nem volt a szokásos helyén, amikor korábban arra jártam.

Igen, megszegtem a szabályomat, és elmentem megnézni. Szóval ez van. Egyszerűen nem bírtam elviselni. Mostanában szinte minden éjjel rémálmom van. Szívás.

– Nem a havazás miatt maradok. – Jason leveszi ázott kabátját, a szoba sarkába dobja, és odajön, hogy a vállamra tegye a kezét.  Sötét tekintete az enyémet kutatja. – Rendben?

Megrázom a fejem, nem is biztos, hogy jól hallottam. – Micsoda?

– Azt mondtam, hogy nem az istenverte hó miatt maradok. – A keze felcsúszik a tarkómra, meleg és durva. – Miattad vagyok itt.

A szívem hevesen kalapál a mellkasomban. Nagyot nyelek. – Ki vagy és mit csináltál Jason Vegaval?

Aztán halkan felnevet, és ez a legszebb hang, amit valaha hallottam. Közelebb rántom magamhoz, amíg a lélegzetünk össze nem keveredik, és megcsókolom, mindent beleöntöm ebbe a csókba, amit érzek – a félelmemet, az aggodalmamat, az iránta érzett szükségemet.

Whisky és hó íze van, de meleg, a szája olyan meleg, kibaszott forró, a nyelve a számba nyomul, és rövidre zárja az agyamat.

Ezúttal ő az,aki visszalök a falhoz, és a vállamat a vakolatba veri. Izmos combját a lábaim közé tolja, és lenyeli a hirtelen farkamra gyakorolt nyomásra adott nyögésemet, kezei feltérképezik a karjaimat, mielőtt visszatérnének, hogy a hajamba gabalyodjanak. Megdönti a fejem, hogy elmélyítse a csókot.

Ó, apicsába.Nyelv, fogak, ajkak, a kezei rajtam, és minden élénk érzéssé válik. Tűz szikrázik végig a hátamon, le a lábaim között a farkamig.Nyögve fújom ki a levegőt, amikor elszakítja a száját, hogy zihálva szopogassa a nyakam és a vállam találkozását.

– Jase... – Szükségem van rá, most.

Ráharap, fogai a húsomba mélyednek, és az egész testem megrándul, a farkam kőkemény és fáj a nyomástól. Nem fogom sokáig bírni, nem, amikor úgy támad rám, mintha ki lenne éhezve rám. Eszeveszetten.

Halványan arra gondolok, hogy talán a rémálomhoz van köze, a szerepeink felcserélődéséhez.Általában én vagyok az, aki kéri, hogy megérinthessem, aki akarja, a pokolba is, aki fizet érte, és azt hiszem, soha nem voltam biztos abban, hogy ő is akarta.

Hogy akart engem.

Felemeli a fejét, csak, hogy újra az enyémhez nyomja a száját, brutálisan, és ez mámorító, amikor rájövök, hogy ő is ugyanúgy akar engem, mint én őt, és hogy ő is erős, magas, mint én. Rugalmas. Képes kárt okozni. Az összes korábbi alkalommal túlságosan le volt törve és kimerült volt ahhoz, hogy próbára tegyem az erejét.

Nem mintha ma zúzódásmentes lenne.Láttam az erőszak sötét kísérteteit az arcán, amikor megjelent a küszöbömön, de most magabiztosan, ha sürgetően is, de mozog, hosszú testét az enyémhez nyomja, és a falhoz szorít. Megdugom a lábát, és már nem érdekel. Kurvára nem tudom elhinni, hogy ez történik, és nem akarom, hogy véget érjen.

Átkarolom, közelebb húzom magamhoz, ujjaimmal belekapaszkodom a felsője szegélyébe, és megpróbálom lehúzni róla anélkül, hogy megszakítanám a csókot. De a ma esti varázslat csak eddig terjedhet, és ő nevetve hátrahúzódik, és felemeli a karját, hogy levetkőztethessem.

Részegnek érzem magam, ahogy lekapom róla a tank topot, és dolgozni kezdek a nadrágján, kigombolom a gombot, és a cipzárhoz nyúlok.Megragad a derekamnál fogva, és hátrafelé, a kanapé felé vezet. Elengedem a nadrágját, és a karjaiba kapaszkodom, hogy el ne essek.

Lenyom a kanapéra, és fölém ereszkedik. Kemény, a merevedése az enyémhez nyomódik, én pedig zihálva felívelek.Amikor sikerül az arcára fókuszálnom, sötét szemei tágra nyíltak, szája elernyedt.

– Hé. – Egyik kezemet a feje mögé kulcsolom, és magamhoz húzom.–Oké?

Sötét haját véletlenszerű tüskékbe rendezte,fókuszálatlan szemek és felhorzsolt ajkak, egy kibaszott kép, egy kurvára nedves álomból.– Igen. Ez... – Felém mozdul, és zihál. – A francba, de jó érzés.

Ekkor tűnik fel nekem, hogy ez nem szokványos nála, hogy általában nem keményedik meg, nem élvezi az örömöt.

Esküszöm, hogy ez most meg fog változni. Elintézem, hogy olyan keményen élvezzen, hogy napokig nem tud majd egyenesen járni.

Kihasználva a sokkos állapotát, visszatérek a cipzárjához. Ezúttal sikerül lehúznom és megrántom a nadrágját. Felemelkedik, hagyja, hogy befejezzem a vetkőztetést, a sokk átadja a helyét valami lágyabbnak, forróbbnak a tekintetében, aztán káromkodik, és leszáll rólam, hogy levegye a csizmáját.

Mosoly húzódik az ajkamra. A mellkasom majd szétrobban a sebezhetőbb, emberi oldalától. Heves védelmező érzés árad szét bennem.

Ő az enyém, és vigyázni fogok rá, bármi áron.Az a rémálom... soha nem fog bekövetkezni.

Amikor visszafordul felém, nekiesek, és magam alá gyűröm.Belenyomom a párnákba, ő pedig csapkod, és a térde fájdalmasan csapódik a bordáimba. Túlélem. Ami jobban aggaszt, az a vad üresség a szemében.

Homlokom ráncolom, miközben lebirkózom. – Shh. Csak én vagyok. Jase, csak én vagyok az.

Pánikja lassan alábbhagy, végtagjai megnyugszanak. Amikor fölé hajolok, a teste a kanapé párnáiba simul. – Raine.

Az a fojtott suttogás, ahogy a nevemet suttogja. Bízva. Megkönnyebbülve.

Düh rázza a testem és szégyenérzet társul hozzá. Halálra rémítettem. Azt hitte, bántani fogom. Krisztusom, esküszöm, letörlöm a Föld felszínéről, bárki és bármi is ültette belé ezt a félelmet.

Vigyázva, gondolatban megjegyzem, hogy nem fogom még egyszer így meglepni, és megsimogatom a zúzódásos állkapcsát, az arccsontját, a száját.Szaggatott belégzés, egy lágy kilégzés, és a hüvelykujjammal végigsimítok az ajkai puhaságán.

– Nincs fájdalom – ígérem neki. – Te irányítod ezt a műsort.

Figyel engem, olyan mozdulatlanul, hogy akár szobor is lehetne, az arca kissé elpirul. Aprót bólint, és amikor nem szól semmit, megcsókolom a száját.

Csak úgy, az ízére, a kezeinek az érzésére, ahogy felfelé csúsznak a karjaimon, a dühöm elpárolog, és a vágy újra fellobban bennem, és eláll a lélegzetem.Lehúz engem, és a farkunk keményen és csúszósan simul egymáshoz. Ringatom a csípőmet, egymáshoz dörzsölöm magunkat, és közben élvezettel sóhajtozom.

Ó, igen!

– Óvszer – suttogja, a szemei elnehezülnek. – A nadrágom hátsó zsebében.

Nem akarok felemelkedni róla, nem akarok mozdulni,pontosabban, de a padlóra nyúlok, és sikerül elkapnom a nadrágját. Minden zsebébe beledugom a kezem, amivel találkozom, vakon, amíg meg nem találom a gyűrött fóliát.

Felemelem, és a fogaimmal feltépem, a lehető legjobban koncentrálva, hogy ne tegyem tönkre az óvszert, ami bravúr, miközben a farkam Jason farkához nyomódik, és az egész testem megfeszül és készen áll.

A picsába, óvszert kell vennem. Egy egész dobozzal.Talán nagytételben árulják őket.

– Dugjál meg – mondja Jason, és a hangja nyers, bizonytalan. – Szükségem van arra, hogy megdugj, Raine.

Próbálom felmérni az arckifejezését, de a szemében felvillanó érzelmek folyamatosan változnak. Szükség, félelem, elszántság, izgalom, bizonytalanság.

De az a rohadt bizalom is.

Bólintva hátradőlök, hogy felhúzzam az óvszert, és amikor érte nyúl, megrázom a fejem. Ez nem az ő dolga, a fenébe is.

Visszatelepedem a lábai közé. Egyik könyökömet a feje mellé támasztom, és fölé hajolok. – Készen állsz rám? – kérdezem halkan. – Vagy keressek síkosítót?

Megrázza a fejét. – Készen állok. Csináld.

Bassza meg, a képtől, ahogy minden reggel bekeni magát, kiszárad a szám. Ez egy olyan kép, amire minden este ki tudnám verni.

– Jase. – A szemei megint kicsit tágra nyíltak és fókuszálatlanok, és ez nem tetszik. – Velem vagy?

– Igen – homlokát ráncolja. Már nem olyan kemény, ahol érzem, hogy hozzám préselődik. – Igen, itt vagyok.

– Nem kell ezt tennünk. Baszki, ha nem akarod...

– Pszt. – A hajam a homlokomra tapad, és a szemembe lóg. Jason elsöpri a gubancos szálakat. – Túl sokat beszélsz.

Ez egy harsány nevetést vált ki belőlem. – Összetévesztesz valakivel.

– Soha nem tudnálak összetéveszteni senkivel. – Nyel, aztán azt mondja: – Csináld, érd el.

– Miről beszélsz?

Egyenesen a szemembe néz, amikor ezt mondja.Az övéi halálosan komolyak. – Hadd élvezzek el.