30.-31.-32. Fejezet

 

Harmincadik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

Tudod, mikor azt hiszed, hogy mindent kézben tartasz,és aztán betáncolsz egy helyre, nagyképűen, meg egyéb marhasággal a fejedben?

Nos, ez voltam én, amikor ma este besétáltam Raine lakásába. Azt hittem, tudom, mit csinálok. Ennek róla kellett volna szólnia, a fenébe is. Meg akartam vigasztalni, rávenni, hogy beszéljen a rémálmáról, és aztán a kanapéján tölteni az éjszakát.

De amikor becsukta az ajtót,és szembefordult velem a fényben, olyan szomorúan és olyan átkozottul dögösen nézett rám, hogy elment az eszem. Meg kellett csókolnom, meg kellett érintenem.

És ez még csak a kezdet volt. A következő öt, vagy tíz perc során elvesztettem a fonalat, hogy miért is jöttem ide, és tetőtől talpig magamra találtam, és könyörögtem a felszabadulásért. Könyörögtem neki, hogy kényszerítsen, tépje ki belőlem a gyönyört. Kényszerítse ki belőlem. Mint az álmaimban.

Nem biztos, hogy van más megoldás.

Úgy bámul rám, mintha mellbe vágtam volna, és nem kap levegőt. Mielőtt hátrálhatna és visszautasíthatna, megragadom, és egy barbár csókra kényszerítem.Az ajkába harapok, és addig szopogatom a nyelvét, amíg fel nem nyög, és nem dől hozzám. Elterelem a figyelmét, de én vagyok az egyetlen, akit elterel. A farkam újra felébred, a latexborítású merevedéséhez dörzsölődik, és olyan, mint egy kép az álmaimból.

Igen, megint elszálltam,elvesztem a teste élvezetében, a szája, a kezei... Baszki, a kezei! Játszik a mellbimbó piercingemmel, aztán lejjebb vezeti a kezét. Megragadja a farkamat, megrántja az ezüst rudat, és én visszafojtok egy kiáltást.

– Oké – mondja,ahogy megragadja a jobb lábamat. A csípője fölé emeli, majd megragadja a farkát, és belém nyomja. – Oké, Jase. – Nem is emlékszem, milyen kérdésre válaszol, amíg nem tisztázza, amit egy kemény lökésselnyomatékosít. – Megcsinálom.

A fenébe, ez az érzés… A hátam ívbe hajlik, ahogy egyre mélyebbre nyomul. Magasabbra emeli a lábamat, a dereka köré, és én is felemelem a másik lábamat és összezárom a háta mögött.

Későn veszem észre, hogy szemben vagyok vele. Kurvára ki vagyok szolgáltatva, a farkam, az arcom, mindent lát. Minden reakciómat. Semmit sem tudok elrejteni.

És nem tudok ragaszkodni ehhez a gondolathoz,mert minden egyes testmozdulattal, minden egyes lökéssel még több élvezetet pumpál belém. Végigsimít a kezével a farkamon, és én összerezzenek, de nem veri ki nekem, és amikor én magam is odanyúlok, hogy megtegyem, ő elhúzza a kezemet.

– El fogsz élvezni – mondja, mint egy ígéretet, és újabb borzongás fut át rajtam. A keze megtalálja a golyóimat, és masszírozza őket.

Ó, baszki...Remegek és nem tudom abbahagyni, a testem megfeszül, a nyomás a gyomromban egyre nő és nő, amíg kurvára fáj, aztán...

– Csak egy dolgot ígérj meg nekem – dünnyögte Raine, és a hangja furcsán visszhangzott a fülemben.

Morgok. Miről beszél?

Lejjebb hajol, és a fülembe súgja – Ígérd meg, hogy megtartod a kulcsot, Jase. Ígérd meg!

– Én... nem tudom... – Nem tudom megígérni. Nem tudok beszélni.

Picsába.

Mozdulatlanná válik, rám mered, gyönyörű, mint egy átkozott angyal, és szó szerint a tökeimnél fogva tart.

Tudtam, hogy ez rossz ötlet. Zihálok és égek a vágytól, hogy elélvezzek, és annyira akarom ezt, hogy az utolsó működő agysejtjeimet is megidézem, hogy a feladatra koncentráljak.

– Megígérem – suttogom. – Megtartom azt az átkozott kulcsot.

Elvigyorodik, csókot nyom a számra, és elengedi a golyóimat, hogy a kezét a farkam köré zárja, még akkor is, amikor néhány centire kihúzódik, és visszalöki magát a hátsómba.

Istenem. Nyögök és vonaglok és vergődöm. Olyan kurva kemény vagyok, hogy fáj a szorítása a farkamon, de elkezd simogatni, és a fájdalom átváltozik gyönyörré. Akkora mértékű élvezet, hogy apró darabjaimra esek, széthullok.

A szorításom a vállán biztosan kék foltokat fog hagyni maga után. De nem tudom elengedni. Forróság tör fel a farkamból, és egy rekedt kiáltás szakad ki a torkomon, ahogy elélvezek. Olyan érzés, mintha az üres téren keresztül zuhannék, égető...

– A picsába – lihegi fölöttem, bennem mozogvaújabb fojtott kiáltást kényszerít ki belőlem és a gyönyör újabb elsöprő hullámát. Aztán megmerevedik, hosszan és mélyen felnyög, a farka még jobban megduzzad, majd megrándul, amikor ő is elélvez.

Rám borul, én pedig elkapom,átkarolom. Együtt lélegzünk, a szívünk egymásnak dobban, izzadt bőrünk minden centimétere összeér. Szorosan magamhoz szorítom, és próbálom felfogni, mi történt az imént.

A testem még mindig úgy zümmög a megkönnyebbüléstől, mint egy pengetett akkord. A francba, még sosem élveztem el ilyen erősen. Ez az orgazmus sokkal erősebb volt, mint bármi, amit valaha is elértem a saját kezemmel. Olyan átkozottul édes és éles. Olyan...

Megmozdul, felül, és elkezd kihúzódni belőlem. Nyögök, a seggem összeszorul, és kényszerítem magam, hogy ellazuljak, és nézem, ahogy eltávolítja az óvszert, és összeköti, aztán a levetett ruháink kupacának tetejére dobja.

Kinyitom a számat, hogy mondjak valamit. Nem tudom, mit, de miután az agyadat darabokra szedték, biztosan beszélned kellene róla, nem igaz?

Bár az egyetlen dolog, ami eszembe jut, az az, hogy hűha, meg az istenit, meg... Ő is érezte? Érezte, hogy a világ megmozdult, mint én? Meg akarom kérdezni, de a kérdés megfogalmazása most túl sok munkának tűnik.

Az ajkaim zsibbadnak.

A szívem hevesen ver.

Aztán feláll, és elkezd felhúzni a kanapéról.–Ágy – suttogja. – Gyere. Mindkettőnknek szüksége van egy kis alvásra.

Komolyan?

Vigyorog rám, elégedetten és jóllakottan, és túlságosan is éberen a történtek után. Az izmaim kocsonyássá váltak, a térdeim nem bírnak el.Úgy érzem, mintha a világ a feje tetejére állt volna ma este, ő pedig úgy viselkedik, mintha csak egy kicsit lepedő akrobatikáztunk volna.

Mondjuk, ezt is tettük... mínusz a lepedő.

Itt a válaszom. Nem érezte. Miért is érezte volna, igaz? Számára nem volt más, mint máskor.

Így hát hagyom, hogy Raine berángasson a hálószobájába, miközben tudom, hogy ellen kellene állnom, és ragaszkodnom hozzá, hogy a kanapén aludjak,de a fenébe is,még mindig nem tudok felocsúdni a történtekből.És ami ennél is rosszabb, csak én.

Miért esett ez nekem így? Persze, elélveztem, miközben megdugott, és ez még soha nem történt meg, de ez több volt ennél.Talán azért, mert álmaim egy jelenetét játszotta el? Átvette a hatalmat, valami olyasmit, aminek ki kellett volna kapcsolnia az összes érzékemet, és be kellett volna indítania az összes pánikreflexemet, de valahogy mégsem tette, úgy játszott a testemmel, mint egy átkozott hangszerrel, betartva az ígéretét... Nem okozott fájdalmat. Csak élvezetet, annyi élvezetet...

Beleborzongok az emlékbe,lüktet a kimerült farkam, ahogy a széles ágyára húz, nem egészen egy franciaágyra, de majdnem, és ránk húzza a takarót. A karjaiba húz, és addig tologat, amíg az oldalamon fekszem, a mellkasa pedig a hátamhoz simul, és megint pánikrohamot kellene kapnom, de nem teszem.

Túlságosan elmerültem a gondolataimban, hogy túl sok figyelmet fordítsak rá. Mert nem kéne ennyire kibaszottul megrendülnöm. Persze, ez csak szex volt. Életem minden napján szexeltem, mióta erekcióm van. Még azelőtt is, hogy felállt volna.

De ez nem csak szex volt. Ez sokkal több volt, baszki. Legalábbis nekem.

És pontosan ez a probléma.Pontosan ezt akartam elkerülni mindvégig, hogy ennyire mélyre zuhanjak, elfeledkezve a bizalmatlanságomról, és ki a hibás?

Csak én.

 

* * * *

 

Csitt kisbaba a bölcsőben, a szél fúj, a bölcső ringatni fog…

A szavak még mindig a fülemben zúgnak, és felriadok. Még mindig érzem, ahogy a pengék belém vágnak, égetnek, ahogy a bőrömbe mélyednek és felhasítják a húsomat.

Hol vagyok?

Nem tudok megmozdulni. Picsába, ki vagyok kötözve. Pánik fog el, és úgy fázom, hogy a fogaim összekoccannak. Küzdök, bár tudom, hogy hasztalan, és Istenem, annyira belefáradtam ebbe. Mindig pánikban ébredek, és azon tűnődöm, hol vagyok, mi történt. Hogy biztonságban vagyok-e. Hogy egyáltalán életben vagyok-e.

Fantomfájdalom táncol az egész testemben. Esküszöm, minden heget úgy érzek, mint egy nyílt sebet, és legszívesebben összegömbölyödnék, és várnám, hogy elmúljon a fájdalom, csakhogy kurvára nem tudok megmozdulni. Akárhogy is tekergőzöm és vonaglok, a kötelek nem engednek.

Felnyögök, a szemem szúr, és a torkom mélyén ég a fájdalom.

– Hé, mi a baj? – dörmögi egy hang. A kötelékek megmozdulnak, lazulnak, én pedig megrándulok, leesem az ágyról, és a padlóba csapódom.

Krisztusom. Felülök, és megpróbálok odébb kúszni, de a fejem úgy fáj,mintha rozsdás szögeket vernének a szemgolyóimba, és a hátam is fáj ott, ahol esés közben beütöttem. Meggörnyedek, az epe felkúszik a torkomban, és kényszerítem magam, hogy lélegezzek.

Szedd össze magad, Jason. Nézz körül.

Egy hálószoba. Ismeretlen falak, és nem emlékszem, hogyan kerültem ide, de a hang, ami az előbb szólt... Ismerem ezt a hangot.

Egy férfi legördül az ágyról, és elém guggol, magas és széles vállú, kócos sötét hajjal és ragyogó kék szemekkel.

Bólintok, még akkor is, amikor a torkom összeszorul. Raine az. Biztonságban vagyok.

A francba, biztonságban vagyok.

– A pokolba,Jase. – A karjaiba vesz, és szégyellnem kellene magam, de nem érzek mást, csak megkönnyebbülést. – Mi történt? Jól vagy?

Annyira messze vagyok attól, hogy rendben legyek, hogy az már komikus. Úgy kapaszkodom belé, mintha üresség ásítana a lábam alatt, és ha elenged, a halálba zuhannék.

Ilyennek érzem.

Az arcom a vállához simul, a karjaim a hátát ölelik. Ringat engem, döbbenve veszem észre. Finom előre-hátra mozgást végez. Dúdol valamit, de ez nem az a dalocska az álmomból, hál' istennek. Az biztos, hogy sikoltozva taszított volna a mélybe.

Nem, ez a valóság, nem álomés én úgy kapaszkodom belé, mint egy rémült gyerek. El kell engednem. Vissza kell húzódnom.

– Mondd el, miről álmodtál – suttogja a nyakamba, és ez végre megteszi a hatását.

Elhúzódom a melegétől. – Jól vagyok.

Befagy a pokol, amikor bárkinek is mesélek erről az álomról, és ha már a hidegnél tartunk... megdörzsölöm a karomat. A meztelenség egyáltalán nem segít.

– Megpróbáltál sikítani álmodban – mondja komolyan, azok a kék szemek őszinték és aggodalomtól sötétlőek. Meztelenül térdel előttem, akárcsak én. De gyönyörű. Többnyire zavartalanul. Hibátlan. Átkozottul kedves.

– Csak egy rossz álom.

– Jase. – Újabb borzongás fut végig rajtam, mint minden alkalommal, amikor így szólít. A kezét a karomra teszi, és megdörzsöli, én pedig odahajolok, képtelen vagyok megállni. – Azt hitted, hogy Simon Gomez Klubjában vagy?

A picsába. Elhúzódom, és a matracba kapaszkodva felemelem magam. A Simon Gomez iránti érdeklődése veszélyes. – Nem. Nem emlékszem, miről szólt az álom. Nekem most...

– Akkor ez valami más volt. Valami, ami megrémített téged.

Ember, nem akarok erről beszélni. Nem akarok emlékezni... álomra, vagy a mögötte lévő halvány emlékekre. Felállok, és nehézkesen leülök az ágyra. – Mondtam, hogy jól vagyok. És hogy mennem kell.

– Igen, mondtad. – Még mindig ott térdel, szinte a lábamnál. Lehetetlenül jóképű. Túlságosan is szexi. És aszexelésünk ellenére a farka félig kemény a lábai között, és a fenébe is, ha ez a látvány nem küldi a vágy villámát egyenesen az enyémbe. – Ne menj el.

Lehajtom a fejem, és kifújom a levegőt, kezeim az oldalam mellett ökölbe szorulnak. – Ne játssz velem.

– Nem játszom – megnyalja az ajkait. – Randizz velem.

Micsoda?Megrázom a fejem. – Csak dugtunk, ennyi az egész. – Persze, ez több volt nekem, de ki a fenét érdekel? – Ez nem a valóság.

– Mi van, ha azt akarom, hogy ez valóság legyen? – Istenem, a szemei olyan átkozottul kékek. Hipnotizálóak. – Hogy egész éjjel a karjaimban tartsalak, és veled ébredjek... reggel. Csókolni, és megdugni, és távol tartani a rémálmokat.

Körmeim a tenyerembe marnak. – Nézd, mindkettőnknek vannak rémálmai. De ez minden, ami közös bennünk. Én egy kurva vagyok. Ezt utálod.

Összevonja szemöldökét, árnyékot vetve a szemére. – Meg akarok fojtani minden fickót, aki csak rád néz, vagy arra gondol, hogy megérintsen. Bárkit, aki arra gondol, hogy bántani akar téged.

Látod? Ezt akarom mondani. Ez őrültség, és ezt te is tudod. Csak nevetnem kéne és elmenni. De a válasza megállít, és a nevetés elhal a torkomban.

Komolyan gondolja. Tényleg komolyan gondolja, és ez kibaszottul megzavarja az elmémet.

Veszek egy nagy levegőt. – Raine, a fenébe is... nem tehetem.

Finoman remeg a keze, amikor felemeli, hogy a haját kitolja a szeméből. – Értem.

– Nem, nem hiszem, hogy érted. – Ez túl bonyolult, túl veszélyes. De valamit kipréselek magamból. – Előbb-utóbb úgyis elhagysz. Tovább fogsz lépni. De én... – A légzésem akadozik, és a szemeim úgy égnek, mintha mindjárt bőgni készülnék, baszki. – De én nem fogok.

Ó, bassza meg, ez rossz. Szörnyű.És nem szólt egy szót sem, ami azt jelenti, hogy igazam van.

Vakon botorkálok ki a hálószobából, hogy megkeressem a ruháimat. Egy kupacban találom őket a nappali padlóján, és a tegnap esti szexről, amit a kanapén folytattunk, a bevillanó képek egy pillanatra megállítanak.

A mögöttem megszólaló hangja megrémít.

– Gyere vissza ma este – mondja,megfogja a kezemet, és valami apró, hideg dolgot nyom a tenyerembe. Tudom, hogy ez a kulcs, amit tegnap este elejtettem, amikor letéptük egymás ruháit. – Nézd, a kulcsra írt szám a lenti ajtó kódja. Gyere vissza! Mondd, hogy visszajössz.

Lenézek a kezére az enyémen. Csak azt ígértem meg, hogy megtartom a kulcsot, nem használom, és ugyan már, ezt szex közben mondtam. Ez nem számíthat, és ezt el kéne mondanom neki. Hogy ne várjon tőlem ilyesmit. Hogy ne várjon el tőlem semmit.

De ehelyett inkább bólogatok. – Úgy lesz.

Harmincegyedik fejezet

Raine

 

Fordította: Aemitt

 

Péntek este, és teljesen szétszórt vagyok,a vendégek pattogatott kukoricáját kiborítom a pultra, majd rosszul adom vissza a visszajárót. A főnököm nincs a közelben, hogy a hátamba lihegjen, és ez áldás, mert remegek az idegességtől.

Kibaszott hülye.Megkértem Jasont, hogy jöjjön át, maradjon nálam, és nem is tudom, mire számítsak a tegnap este után. Elfoglalja a kanapét, és nem áll szóba velem? Bemászik az ágyamba, és megint megnyílik nekem? Egyáltalán el fog jönni?

Beszélni fog, mesélni magáról? Miután beszéltem Ocean-nel – és Jessevel – Simon Gomezről, rájöttem, milyen keveset tudok arról, hogy mennyire markában tartja Jasont, és milyen keveset lehet tenni ezen információk nélkül.

Nem mintha tegnap este lett volna annyi lélekjelenlétem, hogy erről faggassam. Nem mintha válaszolna.Félénk és óvatos, és az egyetlen módja annak, hogy megnyugodjon, ha lelassítok, és hagyom, hogy a saját tempójában megnyíljon.

Bárcsak ne lenne ez a rossz érzés, ami a zsigereimben kavarog, arra utalva, hogy fogy az idő... Ami nevetséges. Miért pont most? Fogadok, hogy csak a türelmem hiánya beszél belőlem, és nem valami igazi megérzés. Jason jól nézett ki tegnap este.Kevésbé sérült. Magabiztosabb. Jól van, és majd beszélünk, ha készen áll.

Türelmesnek kell lennem, óvatosnak.

De amikor végre hazaérek, miután két órát töltöttem azzal, hogy bolyongok, vacsorát készítek, takarítok, és ő nem jelenik meg... A rossz érzés visszatér, és felállok, hogy fel-alá járkáljak a lakásban.

Félelem. A sav, ami a gyomromat marja.

Este tízre a mobilom tele van Ocean és a srácok üzeneteivel. El kellene vinnünk a vendégeinket a városba, és nekem is csatlakoznom kellene hozzájuk.

Tényleg csatlakoznom kéne.

De kurvára kizárt. Ma este nem.

Kérlek, hadd jöjjön. Életemben nem kértem túl sok mindent, és nem is imádkozom, mióta a nagynéném tönkretette ezt is, de Jasont akarom. Annyira nagyon.

Újabb óra telik el. És nem érkezik meg.Végigsétálok a nappalimon. Azt mondom magamnak, hogy nem kellene meglepődnöm. Semmi különös nincs abban, hogy nem jön el. Csak erőltettem és erőltettem azt az ígéretet.

Különben is, valószínűleg dolgozik, és a gondolattól is rosszul vagyok. Legszívesebben összetörnék minden bútordarabot a lakásomban.

Igaza volt. Talán csak a rémálmok közösek bennünk.Talán fel kéne adnom.

Baszd meg.Mi van, ha megint történik vele valami?Legutóbb, amikor azt hittem, hogy kerül engem, az utcán találtam rá összeverve és elkékülve a hidegtől.

Megyek, megkeresem. Csak hogy megnézzem, jól van-e. És ha igen, akkor nem is hívom át. Ráhagyom a dolgot. Nála van a kulcs a lakásomhoz, és még több is. Rajta múlik, hogy használja-e.

Felkapom a kabátomat, és egy utolsó üzenetet küldök a dühös Ocean-nak, hogy holnap este csatlakozom hozzájuk. Holnap kezdődik az egész hétvégére kiterjedő rendezvény, és természetesen ott leszek. Ott dolgozom, ez a munkám.

Az időzítés nem is lehetne rosszabb.

Mindegy, egyszerre csak egy dolog.Kinyitom az ajtót, hogy elinduljak, és Jason ott áll előttem. Visszahőköl, tágra nyílt szemekkel, én pedig tétovázom, nem tudom, hogyan kezeljem a helyzetet, még akkor sem, ha a pulzusom a fülemben dobog.

A kulcs, amit adtam neki, megcsillan a kezében. Ahogy néhány lépésnyire tőlem megáll, arca kipirult a hidegtől, látom, hogy az egyik vállán egy zsákot cipel.

Itt van. Azért jött, hogy itt maradjon éjszakára, ahogy ígérte.

Boldogság jár át, és rámosolygok. –Eljöttél.

Meglepetés villan a szemében, aztán valami más, amit nincs időm felfogni, mielőtt bólint és elfordítja a tekintetét. – Épp menni készülsz. Visszajöhetek később is.

– Éppen téged akartalak megkeresni. – Megszűntetem a köztünk lévő távolságot, megragadom a csuklóját, és magamhoz rántom.Távolról hallom, ahogy a táskája a padlóra puffan. – Erre most nincs szükség.

A szemei tágra nyíltak.Megragadja a karomat, és zihál, amikor a fejemet lehajtom, hogy megcsókoljam. A szája után vadászom, ajkaimat rásimítom az övére, és magához húz egy olyan nyögéssel, amit egészen a csontjaimig érzek.

És más helyeken is.

Íze fűszeres fahéjas rágógumi és a fű édessége,és mindezek alatt Jason sötét, keserű cukorka, szexi férfiassága. Hagyja, hogy pár lépést hátráljak vele, aztán rögtön visszalök, a lakás ajtaja felé.

Tetszik az irány, amerre ez halad. Tényleg tetszik.A hátam az ajtókeretnek ütközik, és a lendületet kihasználva megfordulunk, így én vagyok az, aki belöki őt a lakásomba.

A mellkasomat püföli. – A táskám.

Nehezen lélegzem, a farkam a fájdalomig kemény, a mellkasom pedig furcsán könnyű, és egy ujjamat tömör bicepszébe döföm. – Ne mozdulj!

A szája megrándul,és megrázom a fejemet, amiért ilyen nevetségesen boldog vagyok, miközben odakintről hozom a táskáját. Átemelem a vállamon, belépek, és a lábammal berúgom az ajtót. Óvatosan leteszem, bár könnyű, és úgy érzem, főleg ruhákkal van tele.

– Akkor hát – mondom, kezembe véve az arcát, hüvelykujjaimmal a száját simogatva –, hol is tartottunk?

Megragadja a csuklómat, mintha el akarná rántani a kezemet, de nem teszi. – Minden alkalommal – suttogja –,azt mondom magamnak, hogy nem jövök hozzád. És minden egyes alkalommal kudarcot vallok.

– Miért?

Kicsit megvonja a vállát. – Nem tudom.

– Nem tudsz ellenállni nekem. Ismerd be.

Felsóhajt. – Tényleg?

Elvigyorodom, és a homlokomat az övéhez szorítom. – Ellenállhatatlan vagyok.

Talán túlzásba viszem.Számítok egy gúnyos válaszra, és meg is érdemelném.

De ő lehunyja a szemét, és azt mondja: – Az vagy.

Hát, a rohadt életbe. Ellenállok a késztetésnek, hogy a vállamra dobjam, és az ágyba vigyem. Épphogy. Nem biztos, hogy értékelné ezt.–A bókokkal bárhová eljuthatsz. Jase...

Magához húz, és megcsókol. Átbotorkálunk a nappalin, majd a hálószobámba, és közben ledobjuk magunkról a ruhákat.

A gondolat, hogy bízik bennem annyira, hogy hagyja, hogy átöleljem, kiverjem neki, megdugjam és elélvezzen, szupernovaként ég a fejemben. Azért, mert azt mondja, hogy más férfiakkal nem tud felizgulni? Hogy nem tud velük elélvezni? Fogalmam sincs.

Minden más elhalványul. Csak ő van és én.Amikor meztelen teste az enyémhez simul, majdnem egyből elsülök.

– Gyere ide – suttogom, és felemelem, a súlya rám telepszik, izmos combjai körülölelik a csípőmet, merevedése a felettébb begerjedt farkamnak dörzsölődik.

Ó, igen.Az a feszes test, ahogy rám borul, az erős karok enyhén remegnek, ahogy fölém hajol, és egymáshoz nyomja a merevedéseinket, a mellkasunkat, a piercingjei a kellemetlenség ellentétes pontját adják a gyönyör fülsiketítő zümmögésében. Az ajka az állkapcsomra siklik, ezüst fülbevalói hidegen súrolják a bőrömet, amikor forró szájával végigsimít a nyakamon.

Megmozdul, a farka megvastagszik,és a bőrömbe nyögdécsel. A színes tinta a karján elmosódik a szememben, ahogy ringatja a csípőjét, és rám dől, és azon tűnődöm, milyen érzés lenne, ha inkább engem dugna meg? Korlátozott tapasztalataim szerint mindig én voltam felül, de Jason-nel... Igen, vele bármi benne van a pakliban.

A csípője ismét hullámzik, és ezúttal én vagyok az, aki nyögdécsel, emelem a csípőmet, hogy jobban érezzem őt. – A kurva életbe, megölsz engem.

Enyhén felnyomja magát, bicepsze és mellizmai megmozdulnak és megfeszülnek, hogy aztán a farkát még határozottabban az enyémhez csúsztassa. Halványan vigyorog, nyelvét végigfuttatja azokon az éles fogakon, és a farkam megrándul. Mindenemet odaadnám ezért a gonosz mosolyért.

Érte.

– Mit szeretnél? – kérdezem,még akkor is, ha a szükség, hogy minél mélyebben belé temetkezzem, belülről kifelé éget. – Az álmaidban... – Mert úgy tűnik, ez az egyetlen hely, ahol el tudja engedni magát. – Mit csinál veled a szeretőd az álmaidban?

– Te – suttogja, én pedig értetlenül ráncolom a homlokom. – Az álmaimban mindig te vagy.

Picsába. Visszarántom őt egy hosszú, kemény csókra, amitől mindketten zihálunk. – És én mit csinálok veled?

– Megcsókolsz, megdugsz, átölelsz. Legyőzöl engem. Olyan érzés... – sűrűn nyel. – Biztonságos.

Azt akartam, hogy meglovagoljon,de úgy hangzik, mintha most valami másra lenne szüksége, és Isten engem úgy segítsen, megadom neki. Bőven lesz időm később további pozíciókat felfedezni. Amikor rájön, hogy itt mindig biztonságban lesz velem.

Ezért átkarolom, és megfordítom. Nos, úgy tűnik, az edzőteremben az Inked Brotherhooddal és a Damage Boyzzal tartott önvédelmi edzéseim meghozták a gyümölcsüket.

Ezúttal, annak ellenére,a meglepett Ó elhagyja a száját, ahogy a hátára esik, nem rúg és nem üt meg. Tágra nyílt szemmel, sötét és kitágult pupillákkal bámul rám, és kezeit a csípőmre csúsztatja.

– Szóval mit fogsz csinálni, mi? – Incselkedik velem, a szája egy újabb szexi vigyorba görbült.Inkább hasonlít arra a Jasonre, akit ismertem, és mégis... nem ugyanaz. Egy keveréke a pimasz álarcának és az igazi énjének.

– Valóra váltom a fantáziádat – tájékoztatom.

És az enyémet is, egyszerre.

Elmozdul. Én is ezt teszem, farkam a farkán, szőrös combjaink egymásba gabalyodnak. Leengedem a fejem, hogy a vállába temessem, ő pedig a hajamba markol és meghúzza.

– Igen – suttogja, szinte mintha észre sem venné, hogy hangosan beszél. Hogy a teste ringatózik, ritmust találva.

Ez a karcsú, izmos, tetovált rosszfiú engem akar. Tényleg akar engem.Eljött hozzám, még mindig vicsorgott és karmolt, mint egy vadállat. De itt van. Saját akaratából jött. Azt kérte, hogy maradhasson. Ahogy rám néz, sokkal többet mond, mint amit szavakkal valaha is el tudna mondani.

Már nem munka vagyok a számára, és ahogy hozzám simul, ahogy hozzám ér... ahogy keresi a saját örömét az enyémmel együtt, ahogy új dolgokat próbál ki, ahogy szégyentelenül hozzám dörgöli magát... elképesztő.

Nem mintha Jason Veganak valaha is szégyenkeznie kellett volna a teste miattlegalábbis én ezt éreztem. De ez nem arról szól, hogy engedi, hogy megvalósítsam a vágyaimat. Vagy,hogy megkér, hogy jutassam a csúcsra. Nem, ezek mi vagyunk, együtt mozgunk.

Ez túl jó érzés ahhoz, hogy túl sokáig bírjam, ezért megnyalom a harapást, amit a vállán hagytam, és kicsit felülök. Egyik kezemet lecsúsztatom a testünk közé, és megtalálom a farkát, ami vastag és forró, a feje nedves az előváladéktól, és a hüvelykujjammal végigsimítok a kis, szivárgó résen.

Zihál, és a karjaimba hajol, tehetetlenül ringatózik. Szükség és félelem villan át a tekintetén,és az egész rohadt világ ellen mennék csak, hogy őt boldoggá tegyem. A fenébe is, megteszem, ha kell.

De ez egy jövőbeli gondolat.

– Mit szeretnél? – újra megkérdezem,mert csak ez számít. Lehet, hogy arról álmodik, hogy én irányítok, de a valóságban ő az, aki a dolgokat irányítja.

– Mutasd meg. – Annyi kibaszott bizalom van a szemében. – Még egyszer.

Mennyire jó lehet.

Hogy ez nem egy egyszeri dolog volt tegnap este. Hogy a szex tényleg lehet ilyen jó, hogy nem fogok fájdalmat okozni neki, hogy tényleg megéri, és fontos nekem.

Valószínűleg túl sokat olvasok ki a négy szóból, de a fenébe is, azt hiszem, lassan szakértője leszek a Jason-nyelvnek, ráhangolódom a hangszínére, a testbeszédére, arra a szünetre a hangjában, amikor megnyílik előttem, lebontja a falait.

Előveszem a frissen vásárolt síkosítótés a doboz óvszert az éjjeliszekrényről, és a matracra teszem. Felkészülve vagy sem, de szükségem van rá, hogy minél lazább legyen, és azt tervezem, hogy ezúttal előbb elélvez, mielőtt elmerülök benne.

Feltépve a fóliacsomagot,óvszert mindenképpen felgörgetek, arra az esetre, ha a dolgok később kicsúsznának a kezeim közül. A tekintete forrón rám szegeződik, ahogy eldobom a fóliát, és felkapom a síkosító flakont. Öntök egy keveset a tenyerembe, bevonom az ujjaimat.

– Egy nap – mondom neki –,majd bőr a bőrrel érintkezve csináljuk ezt. Képzeld el, mennyivel jobb érzés lesz.

– Raine...

Visszatelepszem a lábai közé,egy csókkal vetek véget a tiltakozásának, kételyeinek, csúszós kezemmel végigsimítok a combján. Közénk nyúlok, és néhány jó erős simogatással kényeztetem a farkát, amitől felnyög, merevedése szilárd és remeg a markomban.

Megcsókolom a szája szélét,az állkapcsát, és amikor felnézek, a szemei csukva vannak, a légzése egyenetlen és gyors. Olyan átkozottul gyönyörű, ahogy elterül az ágyamon, és átadja magát nekem.

– Bemelegítelek – figyelmeztetem őt, nem biztos, hogy vannak kiváltó okai, vagy inkább mik azok. – Nyílj meg nekem.

A lábait még jobban szétterpesztem az enyéimmel, és ő hagyja.A kezemet közéjük csúsztatom, és egy pillanatra megmasszírozom a golyóit és a mögöttük lévő érzékeny bőrt, érzem, ahogy a remegés végigfut rajta.

– Ó, baszki... – fuldoklik, amikor két ujjamat a hátsójába csúsztatom. – Mit csinálsz...?

Begörbítem az ujjaimat, hálát adva az internet isteneinek a tippekértés magyarázatokért, és szögezzük le, ami remélem, hogy a prosztatája.

Teste megrándul, a matracra roskad, szemei tágra nyílnak. A feneke keményen az ujjaim köré szorul. – Szent szar. – Az arca kipirul. Beleharap az arcába, hogy elnyomjon egy hangos nyögést, de nem sikerül. – Csináld ezt még egyszer. Ó, a picsába...

A farkam még jobban megduzzad, a golyóim elnehezülnek, a gyomrom összeszorul. Veszek néhány mély lélegzetet.

Annyira izgató.Erős mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed, ahogy ujjaimmal megdugom, a mellbimbójában lévő átkozott piercing villog, csillogó, sebhelyes bőre hívogat. A karjai oldalra ereszkedtek, és ahogy a lepedőmet markolja, nem csodálkoznék, ha darabokra tépné, mire elélvezne. A feje hátrahajlik, és a nyakán az inak úgy kirajzolódnak, mint a kötelek.

A francba, azt akarom, hogy elveszítse az önuralmát, szétessen,és beengedjen engem, nemcsak a testébe, hanem az elméjébe is.

– Raine, csak... – A csípője felemelkedik és süllyed,a farka nedves nyomokat hagy a feszes hasán minden egyes simogatásomra. A lélegzete rövid, kemény zihálásba csap át. – Az Isten szerelmére, dugjál már meg!

Igen.

Kihúzom az ujjaimat, felemelem a lábait,megragadom a farkamat, és beléhelyezem. És a világ körülöttünk semmivé foszlik.

Harminckettedik fejezet

Jason

 

Fordította: Aemitt

 

Megfulladok. A szükség kurvára nagy, teljesen elnyel. A lepedő letépése az ágyról nem fog megmenteni. Semmi sem segíthet. Olyan mélyre süllyedt bennem. A testem megfeszül, az izmaim megfeszülnek, a hátam ívbe hajlik, a nyomás a gyomromban megöl. Ha nem élvezek el, kurvára meghalok, és amikor elélvezek, felrobbanok, mint egy kibaszott csillag.

Égitest, gondolom.

A gondolatra majdnem elmosolyodom, de ő lenyom, és olyan keményen kefél, hogy eláll a lélegzetem. A golyóim fájnak, és a farkam ég, a testünk közé szorulva. És mintha mindez nem lenne elég, sikerül kiszabadítania az egyik kezét, és megragadja az állam.

– Nézz rám, Jase. Nézz rám.

Szóval, Istenem segíts, megteszem, és ez már túl sok.Mert egyáltalán nem tudok elrejtőzni, nem tudok úgy tenni, mintha ez valami más lenne, mint, amit mindig is akartam.

Szeretkezés. Raine Storm szeretkezik velem, az illata, a melegsége, az átható szemei egyenesen az enyémbe fúródnak. Nyomul, mélyebbre löki magát.

Remélem, soha nem hagyja abba.

És elélvezek, a testem beadja a derekát, mielőtt a gondolat véget érne.Fogaim csikorgatva küzdenek a szinte elviselhetetlen felszabadultság üvöltése ellen, fehér fény játszik a szemhéjam mögött. A gyönyör a farkamról a golyóimra, a seggemre, kibaszottul mindenhova eljut, amíg azt nem gondolom, hogy a bőröm felrobban, képtelen vagyok visszafogni.

Nem biztos, hogy ezt túlélem.

Bármit ebből.

– Jase – leheli, megsimogatja az arcom, a puha érintés földhöz köt a felszabadulásom cunamijában, megakadályozva, hogy elmosódjakés ugyanakkor darabjaimra tört. – Jól vagy?

Nem hagyja, hogy összeszedjem magam. A masszív mellkasát megnyomom. – Adj... egy percet, oké?

Pislog. Felül, kihúzza magát belőlem. – Persze.

Későn jövök rá, hogy mennyire önzőnek tűnök. Még nem élvezett el, de el kell fordulnom tőle. A szemem ég, az arcom nedves, és nem hagyhatom, hogy lássa. Már így is túl sokat látott.

És újra összetör, amikor gyengéden megfordít, a hasamra, és betakar a testével, csak fekszik, simogatja a tarkómat, a vállam ívét, türelmesen és csendesen.

Mi a fasz bajom van?A legutóbbi este is fantasztikus volt, akkor miért esek szét ma este?

Rájöttél valamire – tájékoztat az agyam, önelégülten és szemétkedve, és túlságosan ki vagyok ütve ahhoz, hogy megállítsam. Rájöttél, hogy Raine-nek igaza van.

Kussolj már!

A testedet csalinak, csapdának használod, és ha ez megtörtént, akkor kikapcsolsz. Kiüríted a terepet, és hagyod, hogy a vevő azt tegye, amit akar. Nem érzel semmit.

Soha nem gondoltad volna, hogy a szex ilyen átkozottul jó lehet.Ragyogó, mély, tüzes, csodálatos. Egy mélyebb kötelék. Egy szent dolog. Egy ígéret.

Kuss. Már!

Soha nem gondoltad volna, hogy Raine ilyen lesz. Hogy úgy bánik veled, mintha számítanál. Valójában bárki, de különösen ő.

Mert szerelmes vagy belé. És minden apró dolog, amit mond vagy tesz, sokkal többet jelent, és most...

A kezemmel megtörlöm a szemem. A franc essen bele!

Ezért volt a testem ennyi éven át fagyos, és ezért zárta ki a testem és az elmém közötti kapcsolatot. Azért, hogy ne menjek tönkre. De most ez a védelem megszűnt.

Ajkai a lapockámhoz érnek, és megborzongok. – Bántottalak? – suttogja.

– Kurvára nem. – A hangom nehézkes, és nyelek egyet. – Nem.

– Rendben. Akarsz aludni? Vagy... – Megcsókolja a hátamat. – A francba, Jase, fordulj meg, hadd öleljelek át. Ígérem, hogy csak ezt fogom tenni. Bármit, amire csak szükséged van.

Mire van szükségem? A gondolataim összezavarodtak.A merevedése kemény és forrón a combomhoz simul. – Élvezz belém – lihegek. – Érezni akarom.

Fojtott nyögést hallat. – Biztos vagy benne? Nem kell...

– Kérlek. – Kicsit forgolódom, épp csak annyira, hogy érezzem a farkát a seggem között. A testem mélyen belül összeszorul a várakozástól. – Akarom.

Egy nyögéssel felemelkedik rólam, a farkának feje a fenekemet bökdösi. Centiről centire csúszik befelé, és a szám néma kiáltásra nyílik.

Szent szar, az égés isteni,kemény hossza minden érzékeny idegvégződésemet súrolja, amíg az ágyon vergődöm, és a farkam újra megkeményedik.

Elterelésnek szántam, és esélynek, hogy visszaadjak valamit, de ahogy belém merül és mozogni kezd, hirtelen újra készen állok, a golyóim feszesek, a farkam pedig olyan merev, hogy fáj.

– Jase... – a hangja rekedt, csípője hevesen mozog. – Nem tudom visszatartani... Bassza meg.

Nem akarom, hogy visszafogja magát. Megmondanám neki, de nem találom a szavakat, csak remélem, hogy még néhány lökés erejéig folytatja.

Átnyúl fölöttem, hogy megragadja a fejtámlát, újra és újra belém döf, a hörgései egyre hangosabbak, ahogy a farka belém hatol.

Lenyúlok a lábaim közé, és megmarkolom a merevedésemet.Néhányszor megrántom, fogaim között sziszegek az új érzéshullámtól, majd megfeszülök, amikor a gyönyör újabb hulláma gördül végig rajtam, és elakad a lélegzetem. A testem megrándul, és egyenesen a lepedőre élvezek, a gyönyör annyira intenzív, hogy az már fáj.

– Szent szar, Jase... – Raine újból belém csapódik, aztán megint,nyüszítést kényszerít ki belőlem, és mozdulatlanul, mélyen a fenekembe temetkezve, mélyen a mellkasába nyögve, a farka pulzál bennem.

Szent szar pontosan!

Őrült szarság.

Az a fajta őrület, ami megváltoztatja a világodat.

 

* * * *

 

Sötétben ébredek.

Hanyatt fekszem, a szívem hevesen dobog, a verejték hűsíti a bőrömet és átitatja a párnámat, de az álom... már elszállt.

Még jó, hogy így van. Az egyetlen álom, amire szívesen emlékszem, Raine a combjaim között, vagy fölöttem, aki addig löki belém a gyönyört, amíg nincs más választásom, mint elfogadni.

A fejemben megjelenő képek azonban nem csak álmok. A tegnap este... az kurva jó volt.És mindennek tetejébe Raine ott van mellettem, egyik lábát az enyémre fektetve, egyik kezét a csípőmön pihentetve.

Egy pillanatig tanulmányozom őt az ablakon beáramló hajnali égbolt gyenge fényében, a homlokán lógó sötét hajat, a sűrű sötét szemöldököt, a hosszú szempillákat és a szétnyíló ajkakat, a borostát az állán, a karján lévő tintával festett sötét sávot.

Annyi sötét dolog van vele kapcsolatban, és ez eszembe juttatja a múltját. Jól átvészelte a dolgot.Persze, néha rémálmai vannak. Ez közös bennünk. De ő nem az utcán végezte, mint én. Nem fél. Nem adja el a testét, a lelkét, hogy túléljen.

Segítséget kapott. A bátyja. És most a barátai. Fogadok, hogy ők jelentették a különbséget. Emberek, akikre támaszkodhatott, akik gondoskodtak róla, hogy ne süllyedjen el. Ha nekem is ilyen barátaim, családom lett volna... vajon másképp alakultak volna a dolgaim?

Vajon Jesse Lee keresett-e engem?Mivel megváltoztattam a szokásos tartózkodási helyemet, és mindenkit elküldtem, nem tudhatom, hogy erre járt-e vagy sem, és azóta nem láttam Ocean-t, amióta Raine elmondta, hogy gyanakodnak rám.

De Raine itt van nekem. Ugye? Ezt ő mondta... nem ennyi szóval, de utalt rá, és... Mi lenne, ha beszélnék vele, ha mindent elmondanék neki?

Igen, és veszélybe sodornám. Veszélybe sodornám a barátait és a családját. Tönkretenném.

A pánik összeszorítja a mellkasomat, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne meneküljek el. Minden ok, amiért nem kellett volna idejönnöm, visszatér... hogy megzavarják az elmémet. Most már mennem kellene.

És persze Raine ezt a pillanatot választja, hogy felébredjen. Miért könnyítené meg a dolgot, nem igaz?

Azok a hosszú szempillák felemelkednek. Leereszkednek. Majd újra felemelkednek. – Rglt – mondja.

Ember, kurvára nincs joga ilyen korán ilyen aranyosnak és szexinek lenni.

Azt hiszem, ez a jó reggelt-et jelentette.

És a végszó, hogy menjek el. – Szia. – A matracnak támasztom a könyökömet, és elkezdek felülni. – Mennem...

– Várj, várj, várj. – A csípőmön lévő kéz a hasamra csúszik, és úgy lefog, mint egy acélpánt. Fél könyökre emeli magát, a fejét a kezére támasztja, és lenéz rám. – Mit gondolsz, hová mész? Még fel sem kelt a nap.

– Raine...

– Beszélnünk kell.

Ez úgy hangzik, mint korábbi gondolataim torz visszhangja. – Nem, nem kell.

Egy szempillantás alatt rám mászik, és az ágyhoz présel, a szája egy centire az enyémtől. – Nem? Akkor mit szólnál egy csókhoz?

Nem válaszolok, de nem is kell. Áruló testem reagál, vagy talán végig fel volt készítve, mert mellette aludtam, az illata, a jelenléte olyan gyorsan felizgat, hogy pörög a fejem.

A szája az enyémet súrolja, és a nyelve szétválasztja az ajkaimat.Mélyen megcsókol, merevedő farka dörzsöli a merevedő farkamat, és már nem is emlékszem, miért akartam elmenni. Karjait az arcom két oldalára helyezi, és addig csókol, amíg a saját nevemre sem emlékszem, amíg a pulzusom lüktet a farkamban és a golyóimban.

Mikor végre felemeli a fejét,miközben otthagyja égő számat és egész testem hozzá simul, azt mondja: – Légy velem.

Megnyalom az ajkaimat. – Itt vagyok.

– Nem csak most. Nem csak itt. Légy velem. – Kisöpri a hajamat az arcomból. – Maradj velem. Bízz bennem, Jase.

– Bízom. Én...

– El kell tűnnöd az utcáról. Túl veszélyes, főleg, hogy Simon kést tart a fejed fölé.

Mi a faszom.Minden izgalom elhagy, nos, a farkam még nem kapta meg az üzenetet, de mindegy is, és erősen meglököm, hogy fel tudjak ülni. – Mondtam, hogy nem akarok erről beszélni.

– Segítek neked. – A karomra teszi a kezét.

Megvonom a vállam. – Állj le. Te nem ismersz engem. Te kérdezted... – Az öklömet a mellkasomra szorítom. A fenébe, mindjárt véget vetek annak, ami boldoggá tesz, de megérdemli az igazságot. – Azt kérdezted, hogy drogozom-e. Nos, igen. Simon Gomez mindig ad nekem kokaint, amikor a klubjában vagyok. Nem bírom sokáig ki nélküle. Függő vagyok, Raine. Látod, végül is nem érek semmit.

Csend fogadja szavaimat. A szívem hevesen ver.

Majd megszólal. – Kokót szippantasz. Ezért van az a rohadt orrvérzésed.

Nyomorúságosan bólintok. – Nem tudom, miért...? – Éles lélegzetet veszek. – Miért gondolta, hogy szüksége van erre a plusz hatalomra felettem. Egészen mostanáig úgy tűnt, hogy az erőszak és a fenyegetés elég volt. – Felállok, még azt is sikerül elérnem, hogy ne tántorogjak. – Sajnálom, Raine.

Menet közben összeszedem a ruháimat, ő pedig követ a nappaliba.

– Várj, Jase. – Igyekszem nem ránézni, ahogy ott áll, meztelenül, gyönyörűen és izgatottan, miközben küzdök, hogy felhúzzam a nadrágomat. – Ezt már sejtettem, oké? Nem számít. Nem számít... Nézd, nem a drogokra költötted a pénzed. Megtartottad, hogy megmentsd a barátaidat. Ne becsüld le magad. Erős akarattal rendelkezel. És ez semmin sem változtat számomra.

Hitetlenkedve abbahagyom a nadrágom cipzárjának felhúzását, és teljesen szembefordulok vele. – Ez nem változtat semmin? Elment az istenverte eszed? – Köpködöm a dühömet, és nem is tudom megmondani, miért. – Kurvára fogalmad sincs, hogy miről beszélsz.

– Persze, hogy tudom. – Csípőjét a kanapénak támasztja, karjait a mellkasán összefonja, tekintete kihívó. – Tudom, hogy nem lesz könnyű. Tudom, hogy még nem bízol bennem, és tudom, hogy ez az én hibám, amiért korábban úgy viselkedtem, mint egy seggfej. – Ellöki magát a kanapétól, kitárja a karját, és felém nyúl. – Azt hiszed, nem gondoltam át ezt a dolgot kettőnk között, de tévedsz. Próbáltam nem beléd esni. De nem tehetek róla. Tudod... tevagy ellenállhatatlan, Jason, nem én.

Bámulom őt, és a szám egyszerűen nem működik.

Bezárja a köztünk lévő távolságot, a kezébe fogja az arcomat.–Akarod azt az életet? Prostituált akarsz lenni az utcán? Mondd, hogy igen, és én visszavonulok. Akarod azt?

Jézusom! – A pokolba is, nem.

– Akkor hadd segítsek kiszállni. Ilyen egyszerű.

Megragadom a kezét, leveszem az arcomról. – Nem teheted, Raine.

– Engedj be. Mondd el, mit akar Simon tőled.

– Nem. Hagyd ezt. Mondtam, hogy maradj ki ebből.

– Ezt nem tehetem, Jase. Veszélyben vagy.

És pontosan ez a lényeg.

Felkapom a felsőmet és a kabátomat a kanapé háttámlájáról és a lábamat a bakancsomba dugom, nem dühösen, csak óvatosan... és szomorúan. – Nem tudok miattad is aggódni, Raine. Maradj ki ebből. Ha nem tudsz... – Kiveszem a kulcsot a zsebemből. – Akkor ezt itt hagyom nálad.

– A fenébe, nem. – Összezárja az ujjaimat a kulcs körül, kék tekintete zárkózott és perzselő. – Tartsd meg. Tartsd meg, Jase.

Itt kellene hagynom a kulcsot és elmennem.Meg kellene mondanom neki, hogy nincs olyan, hogy csak beszélgetés, ha az életemről van szó. Hogy veszélyben van, már attól is, hogy lefekszik velem.

De csak biccentek,és elmegyek, a szívem nehéz, és a szavai, az a rész, amikor azt mondta, hogy belém szeretett, forognak a fejemben.